Még az is előfordulhat, hogy válaszol. De ehhez minimum jól kell kérdezni.
Figyelem!
A topik címében az SOS nem azt jelenti, hogy itt gyorsan lehet segítséget kapni hanem azt, hogy
Összefoglaló jelleggel a többi fórum moderációs topikjaihoz innen célszerű elindulni: Közlemények
A nem ennek megfelelő kérdések törlődnek.
Egy arrogáns moderátori túlkapás áldozatának érzem magam. Eszetlenségéében odáig ment, hogy még a moderátor-topikból is kitiltott. Nehogy kérdezni tudjak valamit a többi moderátortól.
Szeretném megkérdezni, hogy ez a fórum-szabályzata szerint jogszerű intézkedés volt-e vagy sem? Ha nem, kérem a moderátor rendre utasítását és a tiltásai feloldását. Elnézést nem kell kérni tőlem. Emberek vagyunk. Előfordul az ilyesmi. Megjegyzem pont az ilyesmik vezettek a Origó fórumának bezárásához. Csak halkan kérdezem, ti itt semmit sem tanultatok belőle?
Szeretném többed magammal kérni ,hogy a névtelen21,22,23,24.nick nvű provokátort az ip címe alapján töröljék, minősíthetetlen, trágár megnyilvánulásával, FÉLREVEZETŐ információval megzavarja a békét, az információ áramlást ezen a Fórumon.
újra megjelent a már többször törölt, Névtelen nevű hozzászóló a Leszázalékoltak fórumában, ezúttal Névtelen6 néven. minősíthetetlen hangon politizál, offol. kérem törlését.
Tisztelt Modik, szeretnék kérni egy takarítást EBBEN a topicban (40613-tól). Az elmúlt pár napban mindent elborít az észosztás, pont az érintettek meg nem jutnak szóhoz. "Csak" a lényeg sikkad el:(
"IP cím szerint kérjük letiltani a FÓRUMRÓL Névtelen 1, 5 stb. nicknével megjelenő személyt, mert minősíthetetlen, trágár megnyilvánulásával, FÉLREVEZETŐ információval megzavarja a békét, az információ áramlást ezen a Fórumon.
Ha nem teszi meg, sajnos, a fórum megszűnik emberek érdeklődése hiányában. Úgy véltem, ha nem talál partnerre ez a lény, abbahagyja, tévedtem.
Bízom benne, eljut Önhöz ez a kérés, amellyel a még itt lévők egyetértenek."
Fórumról az egyik legsegítöbb társunk beírását idéztem ,és én is ezt kérném,gondolom többed magammal.
Megneztek legyszives, hogy EZEN a forumon, malcsik123 (regen savage123, andromedia, andromedia1), hbummm es esetleg krizzz nickek mogott nem ugyanaz az ember all? Ha lehet ilyet kerni. A cicaharcnak vege, nyugalom van, de gyanu szerint tul sok a nick es keves az ember igy meg csak offolunk, en is:(
Az EU szerint a felhasználóknak joguk van adataik eltávolíttatásához. A cégek tiltakoznak, mivel akár éves forgalmuk két százalékára is büntethetőek, ha nem tesznek eleget a szabályozásnak. De hogyan kell biztosan törölni valamit? Tovább »
Sziasztok,koszonom,hogy toroltetek a hsz-eim,mar csak arra szeretnek tanacsot kapni,hogy a google kereso megse dobja ki az email cimem beirasakor azt az oldalt.Ha kell megadom a masik cimem is,nem csak errol van szo.Igy ott vagyok,ahol a part szakad.. :S Koszonom!
Savage 123 néven többször figyelmeztettem a topicnyitó ANA felhasználót, hogy a fórumszoba nem orvosokra épül, a neve mégis "Reflux kezelése szakorvosi segítséggel", ami súlyosan megtévesztő és a többi, gyomorproblémákkal küzdő felhasználót egyértelműen tévedésbe ejti. Ez pedig ugyebár nem megengedhető.Engem minősitettek trollnak, holott az orvosszerepben tetszelgő felhasználók (sogormail) alaptalan cimkézésekkel, leszólásokkal gerjesztettek vitát, amit aztán rám fogtak.Kérem a topic cimének törlését, mert megtévesztő.
Ahogy lenni szokott a "tolvaj kiált tolvajt" :)
Kérem a szoba nevének módositását, íigy a további tévedések elkerülését.