Ez nekem még nem deal. Az a deal, ha eltűnnek az engedmények és a kedvezmények a rendszerből -nem csak a nyugdíjból-, lesz kötelezően minden felnőtt által fizetendő fix összegű egészségbiztosítás, bevezetésre kerül a tandíj-ösztöndíj kombó ami a valóban jókat jutalmazza, lesz vagyonnyilatkozat és ingatlan adó, a cégeknél adóamnesztia és ezzel egyidejűleg kőkemény viszont betartható rendszer kerül bevezetésre, a közintézmények működésének minősítése folyamatosan és nyilvánosan megtörténik, minden projekt amely részben vagy egészben közfinanszírozásból történik, publikussá válik, .... Ja, felébredtem.
"Ha a cégednél a menedzsment folyamatosan félretájékoztat téged, a kontrollingosodat kinyírják, az új pedig beáll a brancsba, a könyvvizsgáló dettó..."
Ha vagyok olyan hüje, hogy nem veszem észre az igy keletkező ellentmondásokat, akkor meg is érdemlem...ehhez persze ugye az kell feltételezni, hogy mindegyik igazat beszél, ami magában is egy gyötrelem, de nincsen nagyon más út.....egyébként szeretem az indirekt bizonyitásokat...
"...furkósbotként használva egy olyan demokratikus intézményt, aminek nem ez a funkciója."
Miért ne lehetne az alkotmány védelme furkósbot azok számára, akik nem tartják tiszteletben?
"......naná, hogy vállalná,,..."
Naná, hogy egy ilyen nyilvánvaló inkompetencia és a vele járó politikai összeomlás elsodorhatja a kormányt.
Mivel számbavehető ellenzék nincs, az ő helyükre bárki beléphet és az miért ne lehetne éppen a hazai elit legjobbjaiból álló csapat, akár a volt Refomrszövetség, vagy valami hasonló. - -Mindezt nem realitásnak gondolom, de nem is nulla esélynek....
Egy szóval sem említettem a kormányt: kormányzásról beszéltem. A kormányzás tágabb fogalom, mint maga a kormány, beletartozik a kormányzáshoz szükséges jogi, költségvetési, intézményi rendszer, amit viszont a törvényhozás állapít meg.
És igen, valóban: 2/3 birtokában minden megtehető, de nem minden megengedhető. Utóbbi előbb-utóbb felülkerekedik az előbbin.
Persze, ilyen furcsa helyzetet demokráciában még nem nagyon láttunk, nem is tudnék példát mondani arra, hogy 1945 után Európában bárkinek kétharmados többsége lett volna és ha volt, azt mire használta (bár Hornnak megvolt az SZDSZ-szel, de nem használta szinte semmire), mivel a pluralizmus ezt csak extrém esetekben teszi lehetővé.
Mindenesetre, ha van az egekben egy játékpos hajlamú kísérletező kisisten, aki azt mondta unalmában, hogy Jól van, most akkor nézzük meg, hogy mi történik ilyen esetben - akkor lehet, hogy csak egy teszt alanyainak lettünk kiszemelve.
Ok, legyen igazad. A példa nyilván nem lesz jó, mégis megpróbálom: Ha a cégednél a menedzsment folyamatosan félretájékoztat téged, a kontrollingosodat kinyírják, az új pedig beáll a brancsba, a könyvvizsgáló dettó, megfelelően tudod-e gyakorolni a kontrollt? Vagy elhiszed nekik, hogy nincs mese, a disznók 25%-át azonnal le kell vágni.
Az a helyzet, hogy lehet és érdemes vitatkozni arról, vajon a manyupok jelenlegi működése vagy akár léte hasznos avagy fenntartható-e. Ez egyáltalán nem csak számszaki kérdés. Kérdezz meg egy huszonévest, melyiket választaná: Nettó 150k kézbe vagy bejelentett bttó 200k. Aztán próbálj meg azzal érvelni, hogy utóbbi esetben lesz nyugdíja. Kiröhög, és sajnos joggal teszi.
Nekem az a fura, hogy azok érvelnek most az ÁHT hiányával, akik szerint az egészségügy nem üzlet, a MÁV nem üzlet, az oktatás nem üzlet.
Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi kormányzat sem íratlan sem írott szabályokat nem kíván betartani, ha azok zavarják céljaik elérésében. Nem riadnak vissza a nyílt zsarolástól, a lehetetlen szabályozás megalkotásától, egész egyszerűen nem demokraták.
Elolvastam a hivatkozott írást, de ahhoz már lusta vagyok, hogy megnézzem azt a hivatkozást. ami a rettenetes magas folxyósítási költségről szól. Az nyilvánvalóan kiderül, hogy hiba a többféle megoldás a befizetett összeg kivételére, a helyes a járadék folyósítása, az tervezhető korrekt módon statisztikailag. Egy súlyosan beteg ember nyilván egy összegben venné fel a pénzt, ezt nem szabad megengedni.
Nem vagyok mérges. Egyszerűen zavar az a szánalmas trükk, amikor egy tanulmány töredékét beidézve megpróbál valaki elfedni tényeket. Márpedig a helyzet a következő: Ha az elmúlt néhány ciklus kormányzatai felelősen viszonyulnak a nyugdíjakhoz, akkor ma mind az egy- mind a kétpilléres rendszer szufficites lenne.
A jó kormányzásnak vagy ellenkormányzásnak az AB csak kontrollja, de nem helyettesíti, hanem legfeljebb igazít rajta. Borzalmas lenne arra várni folyton, hogy ha valami nem tetszik, majd az AB megsemmisíti, furkósbotként használva egy olyan demokratikus intézményt, aminek nem ez a funkciója.
Mert nem is ez a funkciója.
Az AB. nem a kormány kontrollja, hanem az Ogy. mint legfőbb népképviseleti,hatalmi, törvényalkotó szerv ellensúlya.
Az Ogy. ugyanis jelenleg bármit megtehet.
A bármi itt nem elég erős kifejezés, mert jelenleg felrúghatja az összes EU-s megállapodást, kiléphet minden nemzetközi szervezetből, kimondhatja, hogy holnaptól mindenkinek 98%-os adót kell fizetnie, de még arról is alkothat törvényt, hogy hétfőnként az A betűvel kezdődő nevűeknek békaügetésben kell bemenni a munkahelyükre.
Ha az AB utóbbi törvényt - mondjuk az emberi méltóságra hivatkozással - nem semmisítené meg, akkor hétfőn kezdődhetne a békaügetés.
Jelenleg csak a hatalom szereplőinek jószándékán múlik, hogy mit tesznek meg és mit nem.
Hiszen az AB hatáskörét akár tovább korlátozhatja az Ogy.
Ahonnan is kiderül, hogy a kezdetekkor volt a manyupok működési költsége 4,5 %, de ahogy nőtt a tagság, úgy csökkent ez a költség immáron 1-2 %-ra pénztáronként.
Csakhogy ez a pénzek begyüjtésének a költsége volt, én pedig a járadék kifizetésének a költségéről beszéltem.
Eddig a manyupok csak beszedték a pénzt és 2013-tól kezdődtek volna a kifizetések.
A járadékok kifizetését már nem a manyupok végezték volna, hanem ezt egy másik kezelőnek adták volna át, az én olvasatomban a felhalmozott tőkével együtt.
Miután jogi szabályozás még nem volt a járadék kifizetésekre, a vonatkozó tanulmányokból lehet következtetni arra, hogy ezt külön szervezet végezte volna.
A járadékok kifizetését pedig többek között két dolog erősen befolyásolja.
Mennyi ideig kéri az illető a járadékot (minél tovább annál költségesebb) és adott időben hogy értékesíthető a portfólió.
Ha rosszul értettem, majd kijavít valaki.
nem elmebeteg hazugokat kell olvasni, mint Drábik vagy Bogár, hanem mondjuk a PSZÁF honlapját...
Aranyos vagy, hogy felhívtad a figyelmem erre ( az sem zavart meg ebben, hogy a belinkelt tanulmányt nem ők írták) és ha nem bántalak meg vele elárulom, hogy nem tartom érvnek, ha valaki elmebeteg hazugnak nevez bárkit, ahelyett hogy állításait cáfolná.
Drábikot kevéssé ismerem, Bogár állításai viszont nehezen cáfolhatók.
A jó kormányzásnak vagy ellenkormányzásnak az AB csak kontrollja, de nem helyettesíti, hanem legfeljebb igazít rajta. Borzalmas lenne arra várni folyton, hogy ha valami nem tetszik, majd az AB megsemmisíti, furkósbotként használva egy olyan demokratikus intézményt, aminek nem ez a funkciója. Sőt, még borzasztóbb volna, ha ezáltal az AB egy kvázi kormányzó szervvé válna, hiszen az is kormányzás, ha túl gyakran hoz a kormányzást korlátozó vagy annak mozgásterét szűkítő döntéseket.
A Fidesz pedig vállalná a további kormányzást, naná, hogy vállalná, sőt, erős retorikai alapot kapna egy direkt megszorításos politikához, és ujjal mutogathatna a nemzetközi tényezőkre, a multikra, az EU-ra, az európai bankra, az OECD-re, az IMF-re, akiknek az AB szolgául szegődött, és akkor lehetne mondani a tűzoltóna, nővérkéknek, pedagógusoknak és kismamáknak, és persze a nyugdíjasoknak is, hogy Nagyon sajnáljuk, mi ezt nem így akartuk, mindenki látta, hogy bátran megpróbáltuk, de arra kényszerítenek minket a "tényezők", hogy ezt tegyük...
És annál is inkább folytatnia kellene, mert hiszen programjában egy árva hang nem volt azokról a lépésekről, amiket most megtesz vagy tervez (sőt, az ellenkezője volt), vagyis kell hogy legyen valahol egy igazi program, ami porosodik, de előhúzható. Mert ha nincs, akkor "választási csalás" történt, ugyanúgy, mint 2006-ban, amikor Gyurcsány átverte az agyát a népnek.
Viszont emlékeim szerint OV még győzelme előtt vagy annak táján valami olyasmit mondott Barrosonak egy néppárti jamboree alkalmával, hogy 48 órán belül megvan a válságkezelő program, ha kell. Nosza, rajta!
2006 után most megint az bizonyosodik be élesen, hogy a legjobb állampolgári módszer nem a hatalom számonkérése, mert ahhoz az eszközök erősen (és helyesen!) korlátozottak, hanem a hatalomra jelentkezők számonkérése, a programok megkövetelése, megvitatása, kritikai megszemlélése, a tudatos választói magatartás, mert utána már minden késő.
Svédországban 100 választó közül 88 a kampány során megismerkedik a programokkal, igényli azokat, letölti, visszajelez, eljár gyűlésekre, kérdéseket tesz fel, vitába száll a jelölttel, megtekinti a vitaműsorokat, és ezt az aktivitást a pártok érzékelik és mérik, és tudják, hogy nem lehet az előzetes kontrollt elsumákolni, és esélytelen, aki nem reagál ezekre. Így javul az esélye annak, hogy egy adott erő győzelme esetén túl nagy meglepetések ne érjenek senkit, és ne lehessen a vállalttól túlzottan eltérni.
Nálunk ez az arányszám: 100:9. (Nem tudok forrást hozni, tavaly, tavalyelőtt olvastam valami nyomtatott anyagban)
Az első kérdésre van válasz, a második értelmetlen, zavaros. Mert vagy volt reform, vagy nem. Ha volt reformtörekvés, akkor az vagy sikerrel járt, vagy nem. Ha pedig a „rendszerek korábban működtek”, akkor minek kellett volna megreformálni azokat? A reform ugyanis valamely rendszer átalakítását (valaminek a megszűntetést, új struktúra kialakítását) jelenti, nem pedig korrekciót a működőképes rendszer még hatékonyabbá tételére.
Egyébként pedig a valóság az, hogy nem 1990-től, hanem már 1953-tól, majd a hatvanas évek elejétől, illetve ama reprezentatív dátummal jelölve: 1968-tól számítható a nyolcvanas évek közepén fölgyorsult („spontán privatizáció”), majd a kilencvenes évek közepétől még inkább fölgyorsult (Suchman-privatizáció) reformsorozat. Ez a reform a tulajdonosi szerkezetben olyan változásokat indukált, melyek révén a nyolcvanas években már fuldokló gazdaság működőképessé, a rogyadozó gazdasági struktúra életképessé vált. Sőt ki lehet mondani: a gazdaság működik.
Ez volt a döntő, s ehhez járult hozzá szükségképpen a politikai rendszer reformja, s amely reform nem pusztán a többpártrendszer bevezetéséből, hanem a lokális közigazgatási szisztéma lényegi átalakításából (helyi adók, azok helyi fölhasználása stb.), a kapitalizmussal komform szakmai-társadalmi szervezetek, intézmények rendszerének kialakulásából áll. Na most nem véletlenül használom a „kialakulás” fogalmát a „kialakítás” helyett, ugyanis a reform lényege nem az alakítás, hanem az alakulás. Nem az a reformértékű változás, amelyet bevezetnek, hanem az, amelyet az emberek elfogadnak, „belaknak”, gyakorolnak.
A permanens reformfolyamat során kialakultak, megalakultak jó intézmények, jó szervezetek, amelyek viszont nem kellettek (valami miatt), így elsorvadtak.
Teljesen nyilvánvaló, a szakszervezeti reform sem fejeződött be, ám ami nem azt jelenti, hogy ne volna szakszervezeti reform. A szakszervezeti mozgalomban is „keresik a végleges helyüket” a különféle struktúrák, megoldási, működési módozatok.
A reform nem az, amit egy doktriner harcostojás reformnak gondol a maga dogmái szerint. Hanem a reform az a valóságosan végbenő folyamat, amely legtöbbször csak a „végén” ismerhető föl. Például a nyolcvanas évek elején senki nem beszélt tulajdonosi szerkezetváltásról, reformról, különösen nem akkor, amikor géemkát, végéemkát alapított (illetve amikor azt a párttitkár engedélyezte, sőt sok helyen szorgalmazta) a vállalatnál. Egyébként a végéemkák bevezetése politikailag Grósz Károly nevéhez köthető, az originálisan liskai ötletet vele etették meg a reformközgazdászok, ő volt a dolog politikai mentora. Szóval a végéemkák ügyvezetői nem reformereknek tekintették magukat, hanem olyan melósoknak, akik többet akartak keresni. Majd kiderült: a kisvállalkozások engedélyezése, bevezetése, gyakorlása része egy meghatározó reformfolyamatnak, amely révén a negyvenes évek második felében, az ötvenes évek legelején létrejött szocálfeudalista rendszer kapitalista rendszerré alakul át.
Lengyelék emblematikus munkájának már a címe is (nyilván a tartalma is) jelzi, hogy „gazdasági reform” nincs. A gazdaság az, ami. A gazdaságfilozófiában, gazdaságpolitikában lehet fordulat, s amely szemléletváltás reformot (alapvetően tulajdonosi, illetve politikai-társadalmi szerkezetváltást) igényel. Ezért Lengyelék dolgozatának a címe: Fordulat és reform. A kötőszót azért emeltem ki, mert a kettő nem ugyanaz, noha a reform nem egyéb, mint kisebb-nagyobb fordulatok permanenciája. Sőt – paradox módon – a „visszafordulatok” is a reform részei (lehetnek), mert – mondom – például a vizitdíj lehet bármennyire jó ötlet, ha a társadalom (s ebbe beletartoznak a csúnya önérdekeik szerint működő politikai szervezetek, szövetségek is), szóval, ha a társadalom gyomra nem veszi be a vizitdíjat, akkor az csak elvileg jó ötlet (már amennyiben jó). Ha tehát kimúlik, nem kell sajnálni, előbb-utóbb lesz helyette valami jobb (vagy rosszabb). Például ugyanolyan vizitdíj, de már más politikai és pszichés konstellációban.
Ilyen a reform, sőt még ilyenebb, és én pontosan ezért mondom: nem azon érdemes rágódni (Gördülő Kővel szólván: „gittet rágni”, a stilárisan zokni Állományjavítóval szólván: „kacérkodni”), hogy mi lesz, mi legyen, például (szegény Babarczyval szólván) a „szebb jövő”-ben, hanem azt érdemes tudni, hogy mi volt. És akkor azt is tudhatja az ember (nagyjából), hogy mi a lófasz van most.
Ez nulla. Az infantilizmus, a tündibündizés nem stílus. Félhülye csetelés. Vagy tán…
És tartalmilag is nulla. A haderőt éppúgy nem lehet reformálni, mint a gazdaságot. Miközben tény: a honvédelem területén gyökeres átalakulások történtek. Megszűnt a sorkötelesség, a hadsereg „NATO-kompatibilissé” vált, a magyar haderő egy egészen más (jellegű) katonai szövetségi rendszer része és így tovább.
A kormányok mindenhol csak elvontak és leépítettek, állítólag azért, hogy spóroljanak, de megtakarítás nem lett, csak az adósság növekedett folytonosan.
Hát hiszen éppen ezért mondtam, hogy nem történt szerkezeti reform sehol.
Nem ezért mondtad. Hanem azért mondtad, mert nem értesz hozzá. Még a gyöngeközepes cseteléshez sem.
Ismétlem: a kormányok nem csinálják, hanem „csak” kezdeményezik a reformokat. A valóságos reform csinálódik, elfogadódik, legitimálódik. Az idők folyamán. Lehet persze viszonylag gyors reformot is végbevinni – diktatúrával. Amely reform aztán (a diktatúra elmúltával) vagy meggyökeresedik, vagy nem. Mindkettőre van példa bőven.
A kormányok mindenhol csak elvontak és leépítettek, állítólag azért, hogy spóroljanak, de megtakarítás nem lett, csak az adósság növekedett folytonosan.
Hát hiszen éppen ezért mondtam, hogy nem történt szerkezeti reform sehol.
Az ide-oda átszervezés nem az.
Attól persze mehet jobban és rosszabbul a bolt, de nem lesz szerkezeti reform akkor sem, ha te annak nevezed.
Van ennél frissebb cikk is a járadékszolgáltatásról, de ezt Kún János még 2009-ben írta.
Politikai elfogultsággal tehát nem vádolható.
"A pénztártagok még nem szembesültek a járadékszolgáltatás költségeivel, amely nemzetközi tapasztalatok szerint a járadékra átváltott tőke 15-20%-át is eléri. (A várható járadék jelenértéke ennyivel alacsonyabb a felhalmozott tőkénél.) A költség azért ilyen magas, mert a járadékos több fajta járadék között választhat, s választásában nyilvánvalóan várható élettartamára vonatkozó személyes információi is szerepet játszanak majd.9 A járadékos a számára legkedvezőbb járadéktípust választja, ami azt eredményezi, hogy a járadékszolgáltató a lakosság egészére vonatkozó mortalitási valószínűségeket csak korlátozottan használhatja. Orszag és Stiglitz (2001, 31. oldal) beszámol egy vizsgálatról, mely szerint a költségek a befektetett tőke 40-45%-át is elérhetik.10
Különösen éles lesz a probléma 2013 után, amikor nagyobb számban elkezdenek nyugdíjba.."
De hol történt itt szerkezeti reform 1990 óta? Aminek hatására a korábban működő rendszerek mára nem működnek?
@
Ez jó!
Épp csak a komplett gazdasági rendszert alakították át [értsd: gyarmati sorba taszították az országot] a terveknek megfelelően.
a rendszerváltás utáni magyar gazdaság, társadalompolitika legfontosabb alapelvei:
a) nem kezdeményez adósságkönnyítést;
b) elutasítja a reprivatizáció minden formáját;
c) kizárja a széles rétegeket a nemzeti termelőtőke tulajdonából; és
d) megindítja a nemzeti termelőtőke külföldiek javára való nagy volumenű értékesítését bevételszerzési célból.
A haderőt hadgyengeséggé reformálták - jut eszembe ott is fel- és letűnt a kis tündi-bündi Selmeczi nyugdíjbiztos.
Az állami és közigazgatási egységek költségvetését csak kurtították, intézményeket szüntettek meg, vontak össze, állami feladatokat az önkormányzatok hatáskörébe utaltak anélkül, h forrást biztosítottak volna hozzá. Ma már ügyintézővel csak kétszer találkozhatsz egy héten, feltéve ha ki tudod várni a két hónapot amíg sorra kerülsz.
Az egészségügy, nyugdíj már szóba került. Bizonyára lehetne még beszélni az oktatásról, szociális rendszerről, közbiztonságról, stb.
A kormányok mindenhol csak elvontak és leépítettek, állítólag azért, hogy spóroljanak, de megtakarítás nem lett, csak az adósság növekedett folytonosan. Míg most már azt próbálja beadni nekünk az ország miniszterelnöke, hogy bizony a magánvagyont is oda kell adni hitelezőknek, mert ha nem akkor nagyon rosszul járunk.
Én a jövő reményét abban látnám, ha az AB, vagy más bíróság megsemmisítené a kormány saját állampolgárait zsaroló és alkotmányellenes törvényeit és a Fidesz bejelentené, hogy ilyen körülmények között nem válallja a kormányzást.
És akkor jönne valamiyen normális alakulat, mint amilyen volt például a jobb-és baloldali elit legjobbjaiból felálló Reformszövetség és egy normális, a középre támaszkodó kormány jönne létre Mo-on.
Igen, de nem velem nem értesz egyet, hanem a szótárral.
Amikor beszélünk, a szavakat nem azok specifikus, szakmai (pl. lélektani, orvosi), hanem a köznapi (mindenki által „hozzáférhető”) jelentésük szerint használjuk.
Az általad idézett szócikk pontosan fogalmaz. Ezért fölösleges a kiemelésed, ti. a „megjelenési forma” és a „felépítés” ugyanaz, a különbség nem itt keresendő. A tárgyi különbség a forma, az alkat, illetve a lényeg között van. Alpári Gnác nem azt akarta mondani, hogy a diktatúra a formájából, fölépítéséből adódóan totális (ezt már csak azért se mondhatta volna, mert valószínűleg tudja: minden diktatúra más-más formájú, fölépítésű, alkatú), hanem azt akarta mondani, hogy a diktatúra a lényegéből fakadóan totális. Eo ipso totális. Szubsztanciálisan, esszenciálisan totális: mindenre és mindenkire kiható. Azt akarta mondani, hogy minden diktatúrának ugyanaz a tartalma, veleje. Márpedig a „velő” és a „megjelenési forma” nem egyet jelent. Talán még az orvosok sem sorolják a test „felépítésének” fogalma alá a csontvelőt vagy az agyvelőt, noha a csontvelő kétségkívül része a testnek, mint biológiai építménynek; ismétlem: ezt nem tudom, csak gondolom, de ha az orvosok az agyvelőt is a testalkat részének tekintik, akkor az az ő belső szakmai ügyük, erre közéleti kommunikáció nem épülhet. Nem szólva arról, hogy még az agyvelő sem azonos az ember lényegével.
Tehát Alpári Gnác ezért mondta rosszul.
És azért mondott rosszat, mert csak akkor volna igaz az állítása, ha nem beszélnénk például „totalitárius diktatúráról”. Vagy „fasiszta diktatúráról”.
Gombár Csaba írja híres kislexikonjában: a diktatúrának „számos tartalmi változata ismeretes”. Vagyis a diktatúrák nem csak alkatilag, formailag, hanem tartalmilag is különböznek egymástól.
Ha tehát Alpári Gnác azt állítaná, hogy minden diktatúra totalitárius diktatúrába torkollik (nem ezt állította), akkor ugye bizonyítania kéne, ám amit nem tudna megtenni. Míg a tétel cáfolata simán bizonyítható. Például Magyarországon 1949 táján a totalitarizmushoz erősen közelítő diktatúra alakult ki (szinte pillanatok alatt), majd ez „puha diktatúrává”, legvégül kvázi diktatúrává alakult át, vagyishogy a folyamat éppen ellentétes értelmű. Vagy például: a katonai diktatúra már eleve korlátozott érvényű. Egyébként ez példázza a legjobban, hogy Alpári Gnác téved, ugyanis a katonai diktatúra mindig rapid módon, puccsal jön létre, majd általában úgy is marad egészen a megdöntéséig, vagyis intézményesen nem fejlődik, nem terebélyesedik.
Ezt írod: „Lehet, hogy ez szőrszálhasogatásnak tűnik, de én erre és hasonló, korábban már kifejtett esetekre értettem, hogy időnként és helyenként nem értek veled egyet”.
1) Semmi sem szőrszálhasogatás, ami fontos, értelmes dologra irányul. Márpedig a nyelv, a szemantika, a lingvisztika fontos, értelmes dolog.
2) Hidd el, nem az a döntő, hogy egyetértünk-e vagy sem (ennek nincs jelentősége, legalábbis számomra nincs), hanem hogy mi az a konkrétum, amit vitatunk, amiben valamelyikünk téved. Vagyis: én konkrétan azt állítom, hogy az „alkat”, a „fölépítés”, a „megjelenési forma” nem azonos a lényeggel, a tartalommal, az esszenciával, a szubsztanciával, míg te ennek az ellenkezőjét állítod. Na most, akkor vagy meggyőző, ha az állításodat nem a vélekedés szintjén terjeszted (addig ugyanis nem lehetsz több egy vacak kis Babarczynál; hiszen véleményalkotásra gyakorlatilag bárki képes!), hanem akkor vagy meggyőző, amikor érvelsz az állításod mellett, pontosabban: ha jól érvelsz.
Te érveltél ugyan, de gyöngén: „az alkat nemcsak a külső, hanem a belső tulajdonságait, struktúráját, a felépítését is jelenti valaminek”.
A „belső tulajdonság” nem azonos a lényeggel, még kevésbé a struktúrával, miként a struktúra sem azonos a tartalommal. Például az emberi test struktúrájának egyik belső tulajdonsága, jellemzője az epekiválasztás, ám ami nem azonos az ember antropológiai, filozófiai lényegével. Az epekiválasztás a fórumozó nick lényegével azonos (poén volt).
Nem tudom, mi az konkrétan, amiben még nem értesz velem egyet?
Egyetértesz velem abban, hogy Babarczy „meg nem gondolt gondolatokat terjeszt”. Abban viszont már nem értesz egyet sem József Attilával, sem velem, hogy ez nem bűn. Szerintünk ugyanis nem az. Hanem kóros dolog. Betegség. A kolera szörnyű kórság, de nem bűn.
Nem értesz velem egyet abban, hogy Alpári Gnác „meg nem gondolt gondolata” (a diktatúráról alkotott szimplifikált kijelentése) is kóros jelensége a fórumnak. Márpedig az! Két okból. Részint azért, mert a „kór” terjesztője szimplifikálja a nyelvet, részint azért, mert szimplifikálja a gondolatot (a diktatúra fogalmát).
Bűn ez? Nem bűn. Csak akkor volna bűn, ha Alpári Gnác értené, amiről itt beszélünk, majd ennek dacára (csak azért is) azt állítaná, hogy a diktatúra eleve totalitárius. Ha nem érti, s azért mondja, hogy a diktatúra „alkatilag képtelen disztingválni”, akkor nem bűnöző. Hanem tudatlan. Az „őspatkány-kór” tudatlanság, értetlenség révén terjed, ám egyáltalán nem mindegy, hogy a „terjesztő” személynek milyen jellegű, milyen lényegű a felelőssége.
Nem értünk egyet abban sem, hogy Babarczy bűnös volna. Teljesen nyilvánvaló: Babarczy nem morálisan, hanem intellektuálisan korlátolt. Egészen biztos: egy árva szót sem ért abból, amiről itt beszélünk. A felelőssége olyan mérvű – elnézést a hasonlatért –, mint az elmebeteg felelőssége a gyilkosságban. Babarczy szentül meg van győződve arról, hogy nem árt, sőt használ az embereknek azzal, amit mond, ír, nyilatkozik, hol itt, hol ott, hol amott (pl. a HVG-ben). Sőt! Én még azt sem állítom, hogy Almásiék bűnösök volnának („csak” a felelősségükről beszéltem), illetve így fogalmaztam: „ezért tartom Almási bírált cikkét gondatlanságból (egész pontosan: ostoba jóindulattal) elkövetett bűncselekménynek”. Itt (a mondat szövegösszefüggésében) a „bűncselekmény” fogalma nem morális ítélet, hanem publicisztikai fordulat. Almásiék is meg vannak győződve arról, hogy Babarczy okos ember, művelt, originális, unikális jelenség… csak hát, néha ugyebár, mit tudom én, előfordul az ilyesmi, bárki mondhat csacsiságot, majd lesz ez még másként, nem szabad mindjárt pálcát törnünk fölötte… és így tovább.
Így gondolkodnak. Terjesztik a kórt? Terjesztik a kórt. Bűnösök? Nem bűnösök.
Á, dehogy. Ábszólúúúte nem így műxik. Még a legpéldamutatóbb demokrácilyába' is vígan tesznek magasról erre az állampolgári igényre mindenféle magasztos - és állítólag egyetemes - eszmék jegyében.
Ha az állampolgárok akarnák, erről is szólhatna, de nem akarják és az akaratuk éppen a valóság...ha mást akarnak, akkor más lesz a valóság...általában utólag szok megindulni a nem ilyen lovat akartam cimű sirás, és én már akkor is megmondtam és utólag szaporodnak az ellenállók mint a nyulak...
Persze, hogy arról beszélek.....persze, hogy állampolgári kontroll allatt van, arról nem beszélek, hogy az állampolgárok éppen akarnak é élni a kontrollal, ahogy nézem mostanság nem és nem a diktaturaság okán, hanem tesznek rá....éppen olvastam, hogy valami Vica kiesett valahonnan és többen tüntettek emiatt, mint a nyugdij lenyulása okán...egy demokráciában természetesen létezik a kontroll, az egész állam felett erre valók a választások, egy nem demokráciában szintén létezik, csak ki kell várni, amikor érvényesiteni lehet és még nem volt olyan, hogy ne érvényesült volna.......
"Azt az adatok és a gazdálkodás nyilvánossága, ellenőrző intézmények hatékony működése, a szabad sajtó, illesmik alapozzák meg."
Bizony, bizony ezek mind az állampolgároknak szólnak -és a hiteleségüket csak az állampolgárok napi tapasztalatai igazolják- mert csak nekik van lehetőségük és erejük az állam valódi kontrollálására, a bizalom fentartására vagy annak megvonására...a kontroll inkább irányitást jelent mint bármi mást....és egy állam irányitása az állampolgárok kezébe van, lásd népszuverenitás....(ezért is kéne az uj alkotmányt népszavaztatni)
