Remélem nyerünk ma az MTK ellen, én sajnos nem tudok kimenni a meccsre, mert jelenleg még járni sem tudok, de azért lélekben gondolok majd a csapatra, illetve hallgatom a rádiót...
Legutoljára ebben a felállásban 7-0-ra kikaptunk. Mondjuk ez 16 és fél éve volt, de azért egy nemes bosszú éppen aktuális lenne! Jovi tényleg a kispadon sincs, vagy Pruki csak taktikázik?
Egyéb: már második egymást követő héten nullapontos a csapatunk a góltotóban. Be kellene még szállni néhány embernek! Balu1st, Wagner, Simi23, the pertő?
Kaposvár, november 9., 17.00 Továbbra is első vendég-győzelmére vár az MTK.
Kaposvár, szerda, 18.00, v.: Dubraviczky
Prukner László (Kaposvár): - Végre stabilabban játszunk idegenben, viszont legutóbb hazai pályán kikaptunk a Diósgyőrtől, és ezt a hibát mindenképpen ki kell javítanunk. Ismét közönségvonzó, fővárosi csapat érkezik hozzánk, az Újpest, a Vasas, a Honvéd és a Ferencváros ellen remekeltünk, talán így lesz az MTK ellen is. Balajcza és Máté visszatérhet a keretbe, ezúttal Kovácsevics az eltiltottunk. Garami József (MTK): - Eddig annak örülhettünk, hogy otthon jól szerepelünk, erre az utolsó két hazai meccsünkön egyaránt döntetlent értünk el. Az idegenbeli mérlegünket mindenki ismeri, a 2 megszerzett pont igen kevés, ezen szeretnénk most javítani. Hátul mindenképpen stabilabbnak kell lennünk, és már a középpályán meg kell akadályoznunk a lendületes kaposvári rohamokat.
A várható összeállítások Kaposvár: Balajcza - Finta, Zahorecz, Bank, Mező - Farkas, Andruskó, Máté, Tóth B. - Oláh L., Kardos MTK: Végh - Balogh, Lambulic, Juhász, Pollák - Bori, Horváth L., Jezdimirovic, Füzi - Kanta J., Silva
A 17. percben a fehérvári középpályások elpasszolták a labdát térfelük közepén, a jobboldalon. Ketten, Kardos Ernő és Oláh Lóránt rontottak rá a bőrgolyóra. Oláh befelé cselezett balról, két védőn is túljutott, majd mintegy 20 méterről meredeken ugratta ki a kaposvári Tóth Balázst, aki a leshatárról indult, majd néhány lépés után 12 méterről, középről higgadtan lőtt a jobb alsóba. 0-1. A sportnapilap egyértelmű lesnek ítélte meg a találatot, s Hanacsek bírónak 5-ös osztályzatot adott, ezért is. Nos, többször is kikockázva a felvételt az látszik, hogy a házi gólkirály a lehető legjobb ütemben adta a 16-os vonalára az akció kezdete óta odaérő Tóth Bazsinak a passzt, aki mellől az addig a kapujához közelebb álló (!) Kuttor egyetlen pillanattal ugyan, de később lépett előre, feltartott kézzel jelezve, amit csak szeretett volna, vagyis a lest. Jól döntött tehát az asszisztens és a nyomozó játékvezető.
A retek klub összefoglalóját mondjuk nem láttam, de a Kapos TV összefoglalójából (amit a Fehérvár TV-től vettek át) EGYÉRTELMŰEN kiderül, hogy NEM volt les.
A hüllye NSO-n még mindig 17 pontos a Rákóczi! Egyre szarabb az a lap...
Az MTK meccsre nem tudok kimenni a szerdai időpont miatt, de a Békéscsaba reszkessen! Remélem, az MTK ellen sikerül a jó eredmény, a Békéscsaba ellen meg a kötelező győzelem!
Jó az egy pont, de az MTK ellen már három kellene! Az viszont lehet, hogy több játékosunkak is összejött ma a harmadik sárgája. Örömmel láttam, hogy Galgóczit becserélte Pruki, ha csak a végére is...
Budapest, november 5., 11.33 Ma délelőtt sorsoltak a Magyar Kupában.
Ma délelőtt az MLSZ székházában kisorsolták a Magyar Kupa 4. fordulójának a párosításait.
A mérkőzések:
Kazincbarcikai SC-Dunaújvárosi FC, Pécsi MFC-Ferencváros, MATÁV-Sopron-Debreceni VSC, BKV Előre-MTK Budapest, Bodajk FC-Újpest FC, Budapest Honvéd-Budapesti Vasas, Fehérvár FC-Békéscsabai EFC, NABI-Kaposvári Rákóczi-Lombard Pápai TFC.
A mérkőzéseket november 24-én rendezik, egy kivétellel: a Pécs-Ferencváros összecsapást a zöld-fehérek Schalke elleni UEFA-kupa találkozója miatt december 8-ára halasztották. A villanyvilágítással nem rendelkező stadionokban 12 óra 30 perckor kezdődnek az összecsapások, a világítással rendelkező pályákon a hazai klub későbbre teheti a kezdési időpontot.