Ma lenyomtam egy könnyű, tíz órás munkanapot, aztán egy egész megállónyit elcammogtam gyalog a villamosig. Érdekes módon a villamoson állni a legfájdalmasabb. De már tanulom a lazító technikákat. Tisztára Vicces állások minisztériuma... :-)
Ez azért még nekem is belefért volna, de a múlt héten képtelen lettem volna hat-nyolc órát egyhelyben ülni, annyira fájt lógatva is a lábam. Itthon viszont húszpercenként átcammoghattam a kanapéra, hogy feküdjek egy kicsit. Tegnap fogtunk egy nagy nyomtatópapíros dobozt, betettük az asztalom alá, és arra pakoltam a lábam - de ez sem az az igazi. Piszkosul kényelmetlen lehúzni így egy egész sihtát. Na mindegy, majd csak lesz ez jobb is.
Jut eszembe: tőlünk kicsit nyugatabbra a szegmens legnagyobb cégének középvezetője ilyenkor gondolkodás és dilemma nélkül taxival teszi meg naponta ezt a nem is túl nagy távolságot oda és vissza...
Én dolgoznék, de a céges rendszer nem engedi meg. Hosszan magyarázhatnám, de a lényeg, hogy vagy egy tízkilós laptopot cipelsz magaddal minden nap oda-vissza, vagy ne fájjon a lábad. Igen, tudom, hogy téboly, ők nem tudják. Multigondolkodás.
Ez jó hír. Egy hete meg szerettem volna kérdezni, hogy miként tudnak nélkülözni? (Bár talán korábban is voltál szabadságon és akkor is működött valahogy a céged...)
A……………….. „Előhívás — utóirat” címmel novellapályázatot hirdet.
A pályázat témája
Neked mit üzen egy megállított pillanat? Egy pillantás, egy mozdulat, egy rezdülés? Teremtsd meg a saját történetedet! Írj novellát az általunk megadott hat kép valamelyikéről. A képeket a Fortepan online privátfotó-gyűjteményéből (fortepan.hu) válogattuk. A képek a pályázat ideje alatt megtekinthetők a ……
Találkoztam egy rendőrrel, miközben a mentők épp vizsgáltak, ezért "nem tartott fel", majd egy másikkal a Balesetiben, aki kikézbesítette nekem a jegyzőkönyvet, melyből megtudtam, hogy elütöttek, és közölte, majd egy-két hónap (!) múlva jelentkeznek. A taxisnak meg a gázolás után a kollégái azt ordítozták a rádiójába, hogy mondja a rendőröknek, féktávolságon belül léptem az útra. Miközben ott ültem a kocsijában, és erősen az életben maradásra koncentráltam. :-)
Mindegy, ez az egész már csak a gyászmunka, de ahogy nő a távolság, úgy idegesít egyre jobban, hogy milyen közel volt a khm.
Tetőtől talpig, kívül-belül, plusz ultrahang :) Ebben hiba nem volt, legalábbis remélem.
A másik problémám is inkább csak elméleti: nem vádoltak semmivel, ilyesmiről a tájékoztatáskor szó sem volt, aztán a zárójelentésből mégis megtudom, hogy hej, milyen rendes asszony vagyok, tényleg hótt józanul mentem sétálni szombat délután. Teoretice érdekelne, valaki ellenőrizte-e, vajon a gázoló ivott vagy sem.
Ebben az országban a jogok kérdése furmányos dolog. Gőzöm sincs, hogy az ilyen esetben kinek milyen jogai vannak, de ha gondolod, megkérdem a kollégáimtól hétfőn. Ücsörög körülöttem néhány egészen kiváló jogvédő jogász.
Rögöny is volt? Mert azért az mégicsak a lábfájás lényegére lát. (Persze, ha nem 200 éves a röntgengép.)
Ja! Nem sznobság, dehogy. Nekem nem tetszik igazán, de inkább csak azért, mert amikor született, "szokás volt" ilyen emlékműveket csinálni. De sokkal, sokkal jobb, mint ezernyi márványba szobort fájdalom.
