Úgy tűnik Lord mester a márciust tekinti a hazai fellépések legalkalmasabbjának. Így volt ez 2009-ben a MÜPÁ-ban és most 25.-én Györben. Társai a Cray Free és a Győri filharmónikusok tökéleteset nyujtottak. A budapestinél kisebb terem előnnye a közvetlenebb légkör, hátránya az első sorok 100%-nak nem mondható hangélménye. A műsor a Concerto for Group and Orchestraval indult Ezen a fellépésen Balsano nem volt jelen, helyette a Cry Free kitünő hangmestere Scholtz Attilla tette emlékezetessé az estet. Lordtól forró ölelés a dícséret. Szívet melengető duettet adott elő Attilla Kasia Laskáva, Pictures within, majd a Solders of Fortune dallamait osztotta meg a közönséggel. Tatai Tamás dobszólóit a hazai "pálya" óriási tapsviharral jutalmazta. Végül a klasszikus Child in time, nyögött visított a Hammond,
álló tapsvihar, dübörgő lábak, sajnos ráadást nem kaptunk. Pár szót azonban igen egy szűk folyosón, ahol azt mondta Lord,"..nektek volt egy Bartók Bélátok, akitől indíttatást kaptam a Bourree megírására". Közvetlen, fáradt, mosolygós igazi "gentleman". A Cray Free? Már 8.-alkalommal kísérik.
Hát ez nekem félreérthető. Tényleg ez a logikus, de a Functions-nál 9 × 2 Upper/Lower Drawbars van. A beszúrt képen. Nekem az jött le egyből hogy a kilences csoportból kettő fölülre, kettő alulra szól. Mexokásból.
Biztos a manuálonkénti egy csoport a logikus valóság.
A 2000 Eu sajna húzós. A hangja dönti majd el hogy mennyire is. Ha fergetegesen jól szól, az valamelyest enyhíti. Kinézet, súly, használhatóság: jeles.
Van egy olyan érzésem hogy két év múlva a "továbbfejlesztés során" további elektromechanikus hangszereket fognak belegyömöszölni. Hely van :-)))
Itt szerintem az lehet a ciki, ha a gombócok nincsenek kivilágítva alulról (mert ledet nem látni környékükön), akkor vaktába kell tudni melyik manuálra vonatkoznak a poti állások! :(
Szerintem Roland Vk-hoz hasonló motor van benne, nem PC. Ahogy a videón is látszik, nem tervezőasztali darab már, "valóságba kirenderelt" masina ez. :)
Ez nem semmi. A kép még ugyan renderelt, de hátha a valóságban is fényképezhető lesz. Elég kompakt ötoktávos és még a 10kg os súlya is nagyon kedvező.
Kíváncsi vagyok hogy mi a motorja? Ez is PC-n alapuló vagy immár valami új célszámítógép?
A Key-B-n szerintem nem csinálhatott túl nagy boltot, nem forgatta fel alapjaiban a klónpiacot. (drága, nehéz...) Az is sokban Studiologic.
Érdekes megoldás a húzóregiszter. Az egyszerű korábbi VMK tolópotira pipát raktak, mögötte szinte kamu funkciójú, de jól mutató számlappal. Ügyes.
A benderek is kíváló megoldások.
A vibrátó, manuálváltó, perka is rendesen átgondolt. Fentről le, mint a manuálok helyzete is. Talán szimpatikusabb lenne kockagombokkal ezek a kis kerek pöttyök helyett.
2×2×9+2 drawbart kezel, nem értem. Hamichorddal vagy New B3-al akarják meghajtani???
Erre kíváncsi vagyok. Valóság lesz-e, ill. ha igen, mennyiért mérnék?
Még egy apróság, jó lenne ha velocity üzemmódban az inverz presetek hanxínváltás helyett rendes játékfelületet adnának. 6 oktáv már zongorázáshoz sem rossz.
Akit esetleg érdekel, most láttam hirdetnek egy dynacord dc200-as lesliet a vaterán, 65-ért. Szerintem annyit megér.(nem az enyém:)))
Múlt héten voltam Pécsen a Rhoda Scott koncerten, fantasztikusan játszottak. Rhoda Scott, Sarah Morrow, Julie Saury felállásban zenéltek. Közületek látta valaki?
Egy ideje már csak olvasni járok be, azt se sűrűn, de akit érdekelnek a klónok, most találtam egy impresszív előadót, aki mellesleg jól demózik. (félve hozzátenném: szerintem)
Gondoltam, ha már ilyen kellemes társaságba cseppenék, megosztanám veletek néhány hammondos élményemet. Valamikor a múlt évszázadban mind vendéglátós zenész a "skandináv éjszakák" során volt szerencsém volt pár szót váltan MR. Don Leslievel. Igen azzal az uriemberrel aki feltalálta nekünk azt a furcsa "hangfalat".
Nos elmesélte hogyan is született meg a gondolat.
"1930-ban kint áldogáltam az utcán és figyeltem azt a teherautót, amelyikre egy hatalmas hangszóró volt felszerelve. Az ott furikázott fel s alá az utcába és üvöltött.
Elment, visszajött. Ez adta az ötletet a dopler effektusra. Amatőr zenész voltam egy Hammond orgonával a hónom alatt, de nem szerettem a hangját, túl tiszta és olyan volt mint egy templomi hangszer. Az a doppler nem hagyott nyugodni, vettem egy 1 dolláros horn típusu hangszórót, olyasmi mint a gramafon,rászereltem egy forgó lapra alája tettem egy másik hangszórót. És jött a doppler.! Amikor gyorsabban forgattam olyasmit hallotam mint a vibrató. Hát valahogy így kezdődőtt.
Mr Bob Mitchel a feleségemmel együtt dolgozott egy helyi rádiónál, és eljött meghallgatni az én Hammond orgonám hangját. Mindjárt mondta, hogy ő fog játszani ezen és a saját hammondján a rádióban. Így aztán hallották ezt a furcsa hangot mindenfelé a környéken. Az idő ment, jöttek technikusok, mérnökök és 1941 -re elkészült az első , nevemről nevezett Leslie hangfal.
Laurens ( Hammond) nem örült neki. Mindent megpróbált hogy helyettesítse, csinált dupla generátort, vibratokat, de azt a hangot amit én találtam ki elektronikával nem tudta elérni. nem voltunk jóba.
Aztán az idő megadta a választ"
Valahogy így történt a mi pár perces találkánk, a történet talán nem a legpontosabb de én már a koromnál fogva is felejtek, nézzétek el.
Szia. Kérdésedre a választ április 9-én délután megkaphatod. Ott szinte biztos lesznek ezek a hangszerek. Meghallgathatod, az biztos. Persze néhány év visszaolvasással is tud bányászni ehhez információt. Lényeges hogy milyen műfaj az elsődleges számodra, miben tudsz jobban kompromisszumot kötni.
Más.
Az összehasonlítás sem túl nagy feladat. A lényeg, azonos körülmények közt szólaljanak meg azokon a hangszíneken, amelyeken a B3 műfajban tipikusak és leginkább elvéreznek. Egy sima 888-at egy Vermona is jól teljesít. Egy 3-as chorusvibrátós 888-->8, vagy full esetében bizony könnyen kijönnek a hiányosságok.
Oldrad: Az effektekbe ilyenkor tényleg lehetetlenség belebonyolódni, -melyik a rossz, melyik a még rosszabb-, annak sosem lenne vége, csak bevinne az erdőbe.
A száraz orgonahangokat viszont egy keverővel azonos szintre hozva be lehet küldeni egy lezlibe. Úgy gyorsan egyértelmű képet kaphatunk a hagminőségről.
A lezli lehet kétféle: vagy vagy a B3 hangerőszabályzó dobozán található bemeneten keresztül a 122-es, vagy a Motion Sound KBR-3D amit szintén elhozok.
Persze inkább az utóbbit javaslom, mert a 122-es túl jó, túl nagy, túl drága, nem életszerű megoldás. A Motion meg lezli is, szimuláció is, meg kicsi is, minden tekintetben hordozható alap.
Néhány hete találtam egy hihetetlenül korrekt, komoly szakembert, aki mindent tud a Hammondokról, Lesliekről. Az én hangszeremet is javította. Kétszer jött a helyszínre (Kispestről Törökbálinra), nagyon készséges volt és nagyon jó áron dolgozott. Gyarkorlatilag a P100 zenegető elektronikám teljesen le volt égve, panel több helyen volt törött. Tápellátása életveszélyes volt. Ezen kívül sok apróságot kértem, melyeket türelemmel műszerekkel végigmért, végiggondolt és megcsinált. Minden felmerülő alkatrész nála volt ...
Gyakorlatilag leírhatatlan a hozzáállás!!! Ha bárkinek baja van, forduljon hozzá. Komoly élmények fogják érni.
Bíró László a neve és a mobilja 06209362335
Bocs, ha már valaki ajánlotta, nem nagyon vagyok a fórum környékén. Azért teszem ezt mégis, mert hihetetlen összegeket fizettem eddig és a megoldás penetráns volt sok esetben. Jó lett volna, ha valaki ajánl egy ilyen embert egy éve. Keressétek!
Nekem van egy Crumar T2-m, de az alsó manuállal gondok vannak, sajnos pár IC hisztizik, ha valamit tudok vele kezdeni, akkor szívesen elviszem.
A Voce Micro b-m kis helyen elfér, midi biztosan lesz, esetleg a futottak még kategóriába besorolható. Amúgy teljes szívemből üdvözlöm a találkozót, remélem nagyot durran és rendszeressé válik.