Ha már külföldi ismerős és kiadó: P. ma mutatja nekem, hogy egy kiadótól (nem az Akadémiaitól) kapott egy szótárkéziratot lektorálásra. A két szerző közül az egyiket ismerem, a téma magyar szakértőjének kikiáltott egykori diplomata és újságíró, megkérdőjelezhetetlen név.
A szótár telistele van hibával, nem létező szavakkal és félrefordításokkal, ráadásul az általam valaha látott legprimitívebb mű a műfajban, olyan, mint az iskolás szótárfüzet: egy szó a jobb oldalon - egy szó a bal oldalon, slussz. Használhatatlan.
Én sajnos nem tudok körkérdezni: akiket szóban el tudnék érni, azok többnyire vagy idősebbek, vagy műveltebbek, vagy külföldiek, vagy ezek tetszés szerinti kombinációja. Írásos válasznak meg nem hiszek.
Csak érdekességképpen: a múltkor beszéltünk könyvárakról. Pénteken véletlenül megvettem az Akadémiai kiadó 1950 és 1960 között megjelent könyveinek jegyzékét. A legdrágább 550 Ft - az ötvenes években vagyunk, akkor az több mint fél havi fizetés volt, mondjuk annyi, mint ma 80 000. És tele van 2-3-400 forintos könyvekkel, ami még mindig 30-50 000 lenne ma. Még engem is meglepett az a drágaság, amit találtam, pedig azt hittem, föl vagyok készülve.
Persze árnyalja a képet, hogy ezek ugye többé-kevésbé komoly tudományos munkák, azok mindig is drágábbak voltak az irodalomnál, valamint hogy akad jópár kis füzetecske néhány forintos áron, a legolcsóbb 1 (egy) Ft.
Szerintem a mai fiatalok nem is értik a címet. Jó lenne, ha valaki (leginkább Emma) megkérdezné a körülötte dolgozó fiatalokat, hogy ők erről mit gondolnak.
Nos, akkor világosabban fogalmazok: a legfelső lépcsőpihenőt beborítottam polisztirolhab táblákkal, amikbe sűrűn szögeket szúrtam és közéjük tettem a két műhollót. A galambokat mindez nem zavarta és új fészket raktak, miután kihúzták a szögek egy részét.
Ha a macska nem jó, (pedig megoldaná), akkor lehet egy ilyesmit felállítani
kitűzni rá egy mozgásérzékelőt, amit a galambokra kell beállítqani (távolság, irány).
namost, ha jönnek a galambok, megszólal egy boszorkányos hang :P, hess innen, hess innen, s a madárijesztő hadonász a kezeivel, valamint egy dobozból (mint a paprikajancsi)ami most nem látszik a képen, előugrik egy vad tekintetű macska, és azt mondja: mirr murr, meg hogy fffffff
Az elmúlt évszázadban a bérházak lichthofja volt a galambok nyugis lakhelye. Pár évtizede kezdték elzárni kerítéshálóval ezeket a légudvarokat, mert korábban az odanyíló – és általában sohasem kinyitott – mellékhelyiség-ablakok párkányán és a lichthof alján gyűlt sokáig a guanó. Ezzel az alsó összefolyó is eldugult, aminek az lett a következmánye, hogy az alsó szinten érintkező helyiségek fala felázott a lefolyni nem tudó csapadéktól.
Se szeri, se száma a drága, de a hatékonyságot tekintve gyenge megoldásoknak. Először is el kell döntenetek, hogy a dolog a folyamatos bosszankodás célját szolgája-e (abban a reményben, hogy ezek a kisebb bajok talán elűzik a nagyobbakat), vagy radikális megoldást szeretnétek. Ha rám hallgatsz, a megoldás: a légpuska. Aztán ha túljut az ember a nehezén - úgy értem, a piszkos munkán -, attól kezdve jöhet az élvezet. Erre gondoltam:
Ha tudnátok, hogy mi van némelyik régi ház padlásán! Vastag guanó, galambtetemek és csontvázak. Elég egy lichhoffalban lévő kis szellőzőnyílás, amire még nem került szúnyogháló és birtokba veszik a padlást a galambok.
Csaknem negyven éve láttam ez ügyben a legelrettentőbbet, amikor fel kellett mennünk a nagykanizsai posta padlására, hogy lehet-e onnan látni az újudvari tornyot, nincs-e közben valamilyen épület, ugyanis már akkor a levegőben ment félezer telefonhívás mikrohullámon, amiről a laikusok nem is hallottak, meg megnzétük, hogy miként lehet rögzíteni az antennatartó szerkezetet. Nos, ott száz évnyi guanó és rengeteg galambtetem volt.
