Az MSZMP-parlament direkt kormányozhatatlan országot adott át, még költségvetést is csak 2/3-os többséggel lehetett volna helfogadni. Ebben me4g tudott egyezni az MDF és az SZDSZ, kigyomlálták a 2/3-os tövényeket és cserébe Göncz Árpi bácsi lett a közt. elnök. Új alkotmányról azonban nem tudtak volna. A Horn-kormány alatt indult egyeztetés a 6 parlamenti párt között, de a preambulumban sem tudtak megállapodi, csak abban hogy a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. A továbbiakban mindenki hozzá akarta tenni a sajátját, tehát kb ez sült volna ki belőle - A Magyar Köztársaság független, demokratikus, szociális, nemzeti, keresztény, liberális, a kisgazda hagyományokra épülő jogállam:)))
A rendszerváltáskor az volt az alapötlet, hogy gyorsan kikalapálják a régi alkotmányt, és aztán szép komótosan alkotnak egy vadonatújat, tökéleteset.
Ez az egyik legrealistább gondolat volt az egészben, hiszen:
- egy "sztálini" típusú alkotmány alá berakni a jogállami törvényeket, ez folyamatos működési zavart okozott volna, közvetlenül az Alkotmánybíróságnál, azon keresztül meg bárhol máshol is.
- egy rendes alkotmányt összehozni, és konszenzussal elfogadni, az meg nem egy-két hónap, hanem jó pár év. A konszenzus meg kell, hogy aztán az Alkotmány stabil legyen.
Csak aztán jött az Antall-féle tötyörgés, el sem kezdtek az alkotmánnyal foglalkozni (legalábbis kívülről ilyesmi nem látszott), utána meg mindenki úgy lehetett vele, hogy miért pont most...
igaz módosították szinte minden pontját / szakaszát /
Így van, lényegében a száma maradt csak meg a réginek, ami egy kommunikációs öngólnak bizonyult, mert ennél fogva lehetett belekötni, a tartalmába meg sem próbáltak.
Szvsz nevetséges minden utólagos történelem hamisítás és minden visszamenőleges törvényalkotás, pláne a mindenkori hatalom alkotta törvényekre hivatkozó ítélkezés! Persze valójában mindenki csakis önmagától, a saját döntéseitől függ igazán és még a dicsőség is pillanatnyi és múló állapot, mivel a világon tényleg minden változik és évezredek óta átértelmeződik a jelent uralók aktuális érdekei szerint....LOL Pedig igazán csak az győzhet, aki soha nem harcol és semmilyen blablának nem dől be! Aki felismeri a tudatát, az képes megkülönböztetni, hogy mikor/hogyan feltételez valamit, és így már nem kijelentő módban beszéli azt, amit csupán úgy feltételez (modellez) a tudatában. Az ön-újra-felfedezés sokat segíthet mindenkinek! Micsoda véletlen, hogy a föld népességének cirka 95 %-a tartja magát vallásosnak...:P Szép álmokat!
Igen, 1949 -ben lépett hatályba. Hosszú időt megélt. A rendszerváltók sem tudtak 1990 után egy újban megegyezni. Na ez szegénységi bizonyitvány. / igaz módosították szinte minden pontját / szakaszát /
A jogáálamisághoz kapcsolódva: azért azt tudni kell, hogy a jogalkotás a szocban úgy működött, hogy a tervezetet mindenhová!!! elküldték, ahol a szervezetek szakmailag véleményezték azt.
...................A jogállam olyan állam, ahol a közhatalmat a nyilvános és írott jogszabályok tartalmának megfelelően, és a jogszabályokban meghatározott eljárások keretében, arra feljogosított szervezetek és személyek gyakorolják.
...................
Az önkényes döntésekkel szemben a jogszabályok által előre meghatározott döntések születnek,
a bíróságok előtt és a törvények előtt minden ember egyenlő,
az alkotmány az emberi jogokból származtatható, és ezek kikényszerítése a bíróságok feladata,
a hatalommal felruházott emberek sem állnak a jog felett.
.............................A jogállamiság alapmércéje, hogy ne csak jogszolgáltatás, de igazságszolgáltatás történjék.
Valóban nem feltétele, a kapitalizmus megléte és a jogállamiság hiánya, vagy súlyos korlátozottsága együtt is lehetséges, hogy mást nem mondjak, Oroszország. Azonban nem kapitalista (piaci) berendezkédésű jogállam égen-földön nincs. Ismérvei - az alkotmány garantálja az állampolgárok politikai, és szabadságjogait, vallásszabadságát, polgári jogait, vagyonbiztonságát, jogbiztonságát. Független bíróságok, az ártatlanság vélelme, habeas corpus, a rendvédelmi szervek jogkörének, fellépésének szigorú szabályozása, stb.
Egy demokratikus állam alapszintje az állampolgárság megvonhatatlansága:) Mármint a születési. Pozitív elbírálásban részesült külfölditől megvonható, ha súlyos bűncselekményt követett el, más kihágást,stb, de ez nem jön ide.
A vádlott nem tanú, nem terheli igazmondási kötelezettség, más, vagy mások hamis megvádolásán kívül szabadon védekezhet. "Nem emlékszem"= nem tudott felhozni terhére, vagy javára írandó érvet.
"Ha leültetik, az annak a deklarálása, onnantól nincs mit keresni itt, egy kilencven éves embert elítélünk, ezt közöljük vele, egyenesen a szemébe - de nem zárjuk börtönbe."
Én nem börtönben gondolkodom az életkora miatt, hanem állampolgárságának megvonásáról.
Beszámíthatónak beszámítható. ÁMivel régi ügyekben jegyzőkönyvek, esetleg nála fiatalabb tanúk a meghatározóak, nem érdekes ha azt mondja, hogy nem emléxik. Ez egyébként sem nyhítő körülmény és a bíró sem köteles figyelembe venni.
Mondom h. én hiszek neked, erre csak egy bírót kell találni aki eszerint ítéletet hoz.
A jelen megértéséhez kellene hogy beszámítható legyen, az meg a védekezése miatt nem lesz hiteles (alapból a nem emléxem fog jönni, ergo a későbbi eseményekre sem lehet tanu. (szerintettem)
Ez a film is bizonyítja, hogy emléxik. Az aggkori szenilítás egyik paradoxona, lehet hogy nem emléxik arra, hogy fél órája mit ebédelt, de hogy mi történt 50 éve ilyenkor, arra pontosan.
"A film előtt én sem tudtam, hogy húzza-e még, értelemszerűen nem is foglalkoztatott."
:-D, sokan lehetnek ezzel a dologgal így...
Nehogymán megsértőgygyél, mert agyturkász szakorvosit kérek tőled, bárki bármikor mondhatja, h. "bírónő-úr, nem emléxem senemire" :-), az majd akkor kell ha beszél :-D.