"A foldrenges.hu legfrissebb információi szerint 5-ös magnitúdójú rengés rázta meg hazánkat 22:28 UTC-kor, azaz helyi idő szerint éjjel fél egy előtt 2 perccel. A rezgés epicentruma Tiszasastól keletre, mintegy 6 km-es mélységben volt. Tiszasas község a Tisza bal partján, Csongrádtól 19 km-re északra, Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén található.
A rezgést Budapesten, Debrecenben és az ország számos pontján érezni lehetett."
Épp visszaemlékeztem a facebookon, hogy bezzeg két éve januárban el is indult velem a karosszék, most viszont csak rezgett. De poszttraumában ez is elég. :)
Én csak az ÚML-t szidtam, a másikról jókat mondtam. A nagylexikon sajnálatos módon elavult mint műfaj, de mint produktum, remek. A Révai meg hát a Révai, a maga módján pótolhatatlan.
Várj, két dolgot szidunk itt párhuzamosan: a hatvanas évekből az Új Magyar Lexikont - sötétkék kötés, a gerinc felső harmadában piros sáv, aranyozással, kb. hét kötetből állt -, és az újabbat, a Magyar Nagylexikont (bordó - luxuskiadásban kék bársony - kötésben). Én máig a Rév
Régen volt olyasmi, hogy könyvügynök. Általában használt könyveket árult, sokszor olyasmit, amit nem lehetett a könyvesboltokban kapni. Ezek rendszeresen ajánlottak különböző lexikonokat, amire apám azt válaszolta, hogy a lexikon mire megjelenik már el is avul. Sokan csodálkoztak, hogy bár sok könyvünk volt, egy szál lexikon nem volt található nálunk. Művészetiek persze voltak, csak az általános lexikonról volt apámnak ilyen rossz véleménye. Ma meg itt az internet. Ki bogarászik ma még lexikonban valami után, mikor itt a google.
Az Akadémiai mindig külön vár volt a magyar könyvkiadók között. Az áraikat az igényesség, a sokszori lektorálás, a jó minőségű kötés és papír emelte ilyen magasra, meg a többnyire alacsony példányszámok. Moldovát - fénykorában - kockázat nélkül ki lehetett adni 25 ezer példányban, napok alatt elfogyott, aztán jöhetett a második, a harmadik, a sokadik kidás. De a csugói járás bosnyák jövevényszavainak hangtani elemzéséról írott értekezés jó ha 200 példányban jelent meg - és aztán soha többször. A könyv kötelespéldányai eljutottak minden nagyobb köz- és intézményi könyvtárba - és ennyi. Ettől volt drága. Akinek kellett, ott kereste. (Mindez persze nem vonatkozik az Új Magyar Lexikonra, amelyik ebben a műfajban a leggyorsabban elavuló kiadvány volt. Viszont minden főkök - gyár, pártbizottság, téeszelnök - polcán ott sorakozott a többnyire hiányos sorozat.) Szóval, keves VEE (3351), ott a padláson a legjobb helyen van az ÚML-sorozat.
Az Új Magyar Lexikon sajnos rossz. Na jó, nem rossz, de nem is jó. Viszont gondolj bele: itt van az új nagylexikon, és mire megjelent, egyszerűen eljárt fölötte az idő. A volt uram, emlékszem, sok éven át nagyon boldoggá tette azzal apósomat, hogy előfizetett neki, és mindig vittük az új köteteket, szülinapra, névnapra, karácsonyra. Ez úgy tizenöt-húsz éve volt. Pár éve meg a munkahelyemen, amikor leköszöntem valami rém fontos pozícióról, egyszerűen hozzám vágtak egy teljes sorozatot. Én mondjuk nagyon örültem neki, de egy másik megajándékozott arcán láttam a kétségbeesést, hogy akkor ezzel most mit kezdjen.
Én sem találtam napközben megfelelő célszemélyt, de azt gondolom, ez nem elsősorban kor, hanem inkább lakóhely kérdése. Aki klasszikus bérházban lakik, ganggal, világítóudvarral, az szerintem ma is belebotlik a kifejezésbe.
A minap azt tanultam, "zurci". Állítólag így hívják a pecsenyezsír alján megülő, irtózatosan jó ízű, barnás izét. Nekem tetszik, használni fogom. Pedig pecsenyezsírt is egyre ritkábban lát, ugye, az ember. Elvégre koleszterinszint is van a világon.
A lexikon hívószóról jut eszembe, hogy milyen sok fáradsággal vadásztam annak idején össze az Új Magyar Lexikon köteteit az antikváriumokban. Majd vettem még, hogy a gyerekeknek is legyen majd, ha felnőnek...
És most a 100 éves házak látogatása során egy padláson is program volt, ahol a hatalmas koszban ott búslakodott egy komplett lexikonsorozat.
Nos, ezek szerint még itt is meg kell magyarázni a "lichthof derengése" kifejezést. Ugyanis a szövegkörnyezetben nem a lichthof szó jelentése a lényeg, hanem az, hogy a cselédszoba ablaka sokszor a lichthofra nyílt...
Viszonylag sok vidéki ember megfordul nálam, így érdekes megfigyelni, hogy aki nem szokott a pesti bérházak rendjéhez, az teljesen el tud veszni: hiába mondom, hogy második emelet, jobbra, megáll a lépcsőfordulóban és ott topog, visszamegy az elsőre, mert nem tudja, hogy ki kell jönnie a gangra.
Az ilyen komoly könyveknek megvolt az áruk, az egyik, hatvanas évek végén megjelent lexikonsorozatot megrendeltem, postán küldték az aktuális példányt, és havi részletben fizettem ki az árát.
Az ifjak meg nem értik, hogy miért keresem- valaki(k) használták, nagyon helyesen, de pillanatnyilag ismeretlen helyen tartózkodik. Fontos beruházások voltak ezek, és általában minden kiadást háromszor meggondolt az ember, míg eldöntötte, mire fordítja a ráfordítható összeget.
Válaszoltam volna, ha volna kit megkérdezni így hirtelen :)
A kifejezéssel és az objektummal 21 éves koromban találkoztam először.
Ebből arra következtetek, hogy a mai fiatalok körében is ismerhetik, akik nagyvárosban, lichthofos házban laknak, vagy jártak olyanban, és kimentek a fürdőszobába is :).
Szerintem nagyon jó, hogy egy újságba bekerül egy-egy ilyen kifejezés.
