Európai példakép a magyar kormány gazdaságpolitikája.
Orbán: Sikertörténet a magyar gazdaság megújítása.
Bemutatták a kecskeméti Mercedes-gyár új modelljét.
A kecskeméti Mercedes-gyárban két sikertörténet egyesült: egy tradicionális, amelyet a Mercedes képvisel és egy új, a magyar gazdaság megújításának európai sikertörténete - jelentette ki a miniszterelnök a kecskeméti Mercedes-gyár új modelljének hivatalos bemutatóján pénteken.
"Én, amikor Magyarország miniszterelnökeként erre az autóra nézek, munkásokat látok, sok-sok ezer magyar munkást, akik képesek arra, hogy ilyen autót állítsanak elő, nem külföldön, nem vendégmunkásként, hanem Magyarországon, itthon, a saját gyárukban, a saját városukban dolgozva" - hangsúlyozta a miniszterelnök, aki Dieter Zetsche-vel, a Daimler AG vezérigazgatójával együtt vezette le az első CLA Mercedes személygépkocsit a futószalagról.
Orbán Viktor szerint, amikor a Daimler AG vezérigazgatója az új Mercedesre néz, a német mérnöki tudás nagyszerűségét látja az autóban, azt a hatalmas gazdasági előnyt, amely naggyá tette Németországot. A miniszterelnök hangsúlyozta: bizonyíték Magyarország számára, hogy képesek vagyunk egy ilyen autót előállítani, "ha azt tudjuk mondani, hogy Made in Hungary egy ilyen Mercedes".
Orbán Viktor hangsúlyozta: az új Mercedes egy másik bizonyíték is, hiszen az elmúlt két évben "a magyaroknak nagyon sok és nehéz munkát kellett elvégezniük annak érdekében, hogy az országot át tudjuk alakítani, és ne csak megmentsük az adósságválság miatti összeomlástól, hanem jövőt is adjunk neki". Emlékeztetett arra, hogy ezt a munkát a magyarok elvégezték, ez egy "bizonyíték, hogy képesek vagyunk a saját gazdaságunkat rendbe hozni, hogy van kiút, hogy van növekedési lehetőség", hogy a válság körülményei között is több ezer munkahelyet lehet létrehozni.
A miniszterelnök visszaemlékezett gyerekkorára, amikor az utakon Trabantok, Wartburgok, Skodák, Moszkvicsok futottak, és a Volga számított luxusautónak. "Én is még Polski Fiaton tanultam vezetni. Ha azt mondta volna nekem valaki, hogy egyszer Magyarországon majd Mercedeseket fogunk gyártani, azt gondoltam volna, hogy nincs ki mind a négy kereke" - mondta.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, ha az autóra néz és nem a munkásokra gondol, akkor két szó jut eszébe: erő és szépség. "Pontosan ilyen Magyarországot akarunk: erős és vonzó Magyarországot" - fűzte hozzá.
"Köszönöm a befektetőknek, a Magyarország iránt bizalmukat kifejező németeknek de mindenekelőtt a magyar munkásoknak azt, hogy a teljesítményükkel újra és újra bizonyítékát adják a világnak: érdemes Magyarországra jönni, érdemes együttműködni" - fejezte be köszöntőjét a miniszterelnök.
A vécéfülke-forradalom előtti átkossbana zuccsó rádijót, amit üldösztek, úgy hítták, hogy "Tilos". És ez 1991-ben vót... Asztat is formálissan csak arra hivatkozva, mera mozgó adójával zavarná a repülők tájékozódását, ha tönkremegya zirányítótorony, ésa többi fix rádijóz is hirtelen kiráncsáka konnektorból... Azóta is szóla Tilos, immár legálissan.
A Tilos előtti időkbe persze vót ijjen üldözésre példa, de azóta eza zelső eset... Ésa Zerőss Vezető mindenbena zelső akar lenni!
A Médiatanács a regnáló hatalom számára kedves rádiós vállalkozásoknak ingyenes frekvenciákat osztogat, hálózatba kapcsolódásos pályázati nyertességüket követően pedig mentesíti a legkedvesebbeket a négy órás helyi műsor készítésének kötelezettségétől. Eközben a Klubrádió nem kapja meg a bíróságok által már megítélt alapjogát sem a sugárzásra és ezáltal hálózatos partnerei is lehetetlen helyzetbe kerültek. Tudatos és súlyos diszkriminációról van szó, a versenysemlegességet sértő és a sajtószabadságot mélyen sújtó, törvénytelen magatartásról!
"A Médiatanács ismét napirendjére vette a Klubrádió gyöngyösi, kecskeméti és debreceni frekvenciájának ügyét."
Sok munka lehetett, nem is fért bele egy részbe, kellett folytatást is írni, ebben van
"A Médiatanács megállapította azt is, hogy a rádióadók megmentése érdekében nem áll rendelkezésére több jogállami eszköz, és minden ez irányú további próbálkozása súlyosan sértené a rádiós piac etikusan működő szereplőinek érdekeit, a diszkriminációmentesség és az esélyegyenlőség elvét."
Ezért hát "a rádió gyöngyösi, kecskeméti és debreceni frekvenciajogosultságát megszüntető döntését határozatba foglalta."
No, akkor eggyel több oka vónaja Zerőss Vezetőnek, hogy nemzetközi konfliktus nélkül haggya agonizálni, és csendben kimúlnija prosztata-bántalmaktól szenvedő közönségével együtta Klubrádijót. Azzal, hogy harcol, nem csaka saját izmajit dagasztya, de fölmagasztajja eszteta zélhetetlen liberbolsi-szeretetotthont ellenfelévé...
De ettől mégmindiga Zenemhahaha szeget szót, törvényt, bírósági, ööö... izé, törvényszéki ítéleteket először, és garmadára.
Egyébként meg, kereskedelmi vagy médija-szakember teccik lenni? Akkor tessék mán elmondani, hogy a reklámszerződésseket hogyan kötik, mennyi időre, és hogy ki aza zidétlen, aki egy idejiglenes rádijóra bízzaja pijaci sikerét?
"...a jelek szerint igazam volt. s mi más lenne ez, mint igazolása annak, hogy állami cégek tartották el az elmútnyocban."
Jaja, mega Zorbánt isa zállam tartotta ela zelmútthúszba, mera felesége még csak-csak dógozott, meg gründolta Tokajhegyajján némi vállalkozást (igaz, csaka második legnagyobb állami támogatást kaptaja férje országlása alatt), deja Zorbána Soros-össztöndíj óta csaka zén adómból él. A Simicska esetleges apanázsáról nincs infóm, ha kapna tőle is, akkor bocsika - a vagyonnyilatkozatából ugyanis ez nem derül ki...
Ettől még perszeja Klubrádijó még akár elis tarthatná magáta zállami (NER) cégek meg egy-két magán (NER-től fosó) cég hirdetése nélkül is, ha köthetne mongyuk kereskedeklmi szerződést két hónapnál hosszabb időszakokra is. - Vagy mégsem?... Kituggya megmondani, amíga Klubrádijóta zállam saját kezűleg fojtogassa? Ha ennyire életképtelen, mérnem hagytaja Zorbán (najó, a mamelukjai) csendbe kimúlni magától?...
"na nem mintha az elmúlnyolcban nem az állami cégek hirdetései tartották volna el a szabadadót, ezt azért tegyük hozzá."
A zijenre szokják mondani, hogya zellenkezője sem igaz. Temonttad, hogy hallgattad, háttudhatod... Meg nyilván hallgattál más médijumot is, ahol szintén vótak államicég-hirdetések... De szerintema zelmúttnyóccévbena jobber sajtó felduzzadásáról hallhattál, és nema kicsinálásáról.
Ez eccerűjen kamu, kizárólaga kognitív disszonancija fölöldását szógáló, álságos önigazolás.
Miközbena Klubbrádijó megnyert egy közösségi (és nem közszolgálati!) frekvenciját, valaminta saját kereskedelmijét is, (és perszeja másikról azonnal lemond, haja zeggyiket végre használhattya,) és mindkettőta zuccsó töltényig támaggyaja Zenemhahaha, a jóval kisebb hallgatoccságú Inforádijó kereskedelmi frekvencijáját átírták közösségire. Nyilván fizetési nehésségek adóttak vóna különben... Vaccsak ajándéka lojalitásért?
De ez így normális, ésa kettő ügy között persze semmilyen összefüggés sincs! Nemis lehet, hisza Zinfót befogaggyaja NER, a Klubrádijó meg kiköpi asztat...
Ugye énsenem láttama szerződésset, deja (magas díjú) frekvencija-használati jog kereskedelmi rádijóra vonatkozik. Ahhoz meg kereskedni köll. És nehéz hosszútávú kereskedelmi szerződéseket kötni kéthavonta meghosszabbított kiráji kegy alapján... Különös tekintettel arra, hogya Klubbrádijó igyexik rendeltetésszerűjen használnija frekvencijáit, deja jogkövetésre felszólító jogerőss és jogerőtlen bírósági ítéletek garmadája ellenére eszteta Zenemhahaha nem bissztosíccsa. Teháta jogsértés alapja az, hogya Zenemhahaha nem teszi lehetővé asztata tevékenységet, amibőla dijjat követeli.
Tekis hamiss, dejiszen te is tudod esztet, csak froclizol itten...