A Driving Assistance Plus-ban az a szép, hogy a kormányon vannak a gombok a vezérléshez. Alapból nem kormányoz magától, csak ha benyomod a gombot - ezt én is csak autópályán használom. Ha ez nincs bekapcsolva, akkor csak picit rezonál a korány (3 fokozatban állitható) ha túl közel mész az út széléhez. Szerintem ez hasznos. Természetesen az adaptív tempomat is csak akkor megy, ha te akarod.
Nekem szinte sosem volt téves riasztás/csipogás, nagyon sokat fejlődött a rendszer. Ha riasztott, annak jó oka volt.
Viszont a sok radar néha meg tud zavarodni parkoláskor, volt 2-3 eset, hogy nem tudtam betolatni a saját kapumon, mert a rendszer szerint volt valami mögöttem, pedig nem. Szomszédok csodálkoztak mit bénázok :)
Jó dolog a HUD alapvetően, de most azon húztam inkább, illetve szándékosan nem driving assistant plus, mert nem tetszett ahogy belenyúlkáltak a kormányba a rendszer. Hosszú távú útnál biztos praktikus lehet, h elengedhetem a kormányt pár másodpercre, de ez a két tétel 1 millió lenne, ezen faragtam. Még futjuk a köröket a kedvezményekkel, elvileg igértek magasabb OFF-ot, ha sikerül intézni akkor még lehet visszakerülnek.
Toldie, A komfortülés vs. M ülés nagy dilemma, az ártól függetlenül. A M Sport ülésben nem igazán tetszik, hogy magas az oldalpereme, így pocakos embernek mint én úgy száll ki az autóból mint a partravetett bálna :-) De ez részben köszönhető az alacsony ülésmagasságnak is, ami meg a 186cm miatt van, és ez elvileg a komfortülésnél is megvan. Ülésszellőzetés volt előző autómban, nem igazán használtam. Az automatikus kormányállítás az praktikus lehet, Luxuryban próbáltam, szimpatikus volt, de az már kevésbé, hogy motor indítás után megszorította az ülés oldaltartást és biztonsági övet is meghúzta. Persze lehet, hogy ez is beállítás kérdés.
A dízel sajnos nem kérdés, mivel rengeteget megyek, főleg autópályán, napi 300km környékén, egyenletes 137km/h sebességgel. Tudom, hogy annál a benzines sem fogyasztana sokkal többet, és a dízel nem igazán előremutató de most nagyon erre hajlok. Ha jövőre megújul az F sorozat akkor majd nézek M3-t vagy M4-t a kávédaráló mellé :-)
Bandyta, köszi a tippet, a csomag ajánlat jó lehet, de pl. a gesztusvezérlés nem érdekel, illetve a HUD-ot is elengedem. Az aktív védelemben gondolom a ráfutás jelzés, sávelhagyás stb van, ezeket X5-ben nem szerettem, idegesített h állandóan nyavajgott valamiért. A fehér autóra meg egy kollégámnak volt jó dumája, szerinte mindig az jutott eszébe róla, hogy az még nincsen készen :-)
Lewes, köszi, spóroltál nekem 100k-t :-) igazából azért konfoltam az individual olvasólámpát mert úgy tudtam, h alapból nincs hátsó lámpa az üléseknél. Napfénytető az feltétlen kell, még ha sajnos nem is panoráma, de azért nem veszek kombit h az legyegyen. A HUD az dilemma, de ott dőlt el, hogy nem kell, h polaros oakleyban pontosan semmit nem láttam belőle.
ne felejtsd el, hogy a komfort székekhez jön az elektromos állítás is, illetve az elektromos kormány állítás is. Meg kérhetsz szellőztetést, ami nélkül bőr belsőt szerintem nem szabad venni.
napfénytető nagyon jó dolog. Én a vonóhorgot kicsit bánom magamnál, hogy nincs. Lehetne könnyen vinni a kerékpárokat.
De a legfontosabb. Ha csak nincs szállítmányozó vagy mezőgazdasági céged és el tudod számolni a gázolaj számláját, akkor nem értem, hogy 2018 végén miért akarsz dieselt?
Ha számít a fogyasztás vegyél 530e-t. Ha jót akarsz autózni, akkor 540i-t. 🤔
Én kerülném a fekete színt és a magasfényű elemeket. A világos jobban áll az autónak és kijönnek a formái, valamint nem kell mosnod minden nap... Miért választottál 5-öst, ha nem élsz a lehetőségeivel? Se ülésszellőztetés (mondjuk ez nem megy sportülés esetén), se éjjellátó funkciós, stb. Ennyiből egy remek kis hármast is összerakhattál volna. Ha mégis 5-ös, mert abban jobban elférsz, akkor egy csomó dolgot kiszórnék, mint pl. a napfénytető, a gyári hővisszaverő üvegezés, aminek nem sok értelme van. Esetleg a rolót beteheted helyette. Nem választottad az aktív védelmet se.
Átnyomkodtam kicsit, ez több technológia újítást tartalmaz, de pár külsőséget nem, amit te kiválasztottál, viszont olcsóbb. :)
Csomagban sok minden kedvezőbb, nyilván ha pontosan tudnám mit szeretnél, akkor át lehetne rágni az elejétől a konfigot. Egy ilyen autónál szerintem sok apróbb dolog jobb választás, mint pl. a húzós napfénytető, ami jópofa, de az aktív védelem, az ülésfűtés, a parkolóasszisztens, vagy más hasonló kényelmi vagy biztonsági megoldás azért ésszerűbb. Azokat mindig használod, a tetőablakot csak néha.
Néhány komment: ha szűk a keret, miért költesz Individual hátsó olvasólámpára? Sima lámpa a nélkül is van hátul, nem érzem olyan fontosnak. Ugyanígy a napfénytető: ha teljes szélességű lenne, még kellene, de ennyi pénzt sajnálnék érte.
Bár nekem is van Display kulcs, szerintem nem feltétlenül fontos. A fentiek helyett talán HUD-ra költenék...
Már hogyne lenne! Régiókra van bontva, és nem minden esetben biztosított az átjárás. Történetesen az angol és a német között nem tudsz váltani anélkül, hogy ne jelezd a CD Support felé. A bejelentkezésnél pedig átirányít a regisztrált régió oldalára.
Ma voltam a Wallisnál és mosolyogva közölték, hogy novemberben indulhat a CD. Már folyik a tesztüzem. Ahhoz képest, hogy eddig mindig elzárkóztak mindentől, ez egész nagy előrelépés!
Ja, amúgy G31-et akartam venni, de csak egy alap fapados 520d jött volna össze a keretből. Vettem inkább egy 2.5 éves jól felszerelt hathengeres F11-est. Úgyhogy nem lettem on-topik tulaj.
A sport ülésen nem tudsz oldaltartást állítani, csak deréktámasz van. Láttam olyan F10-est, amiben sport ülés volt és nem volt hozzá a levegős deréktámasz sem. A felszereltségi lista is külön tételként hozza a gerinctámaszt, de legtöbbször együtt jár a sport üléssel.
Nekem nem volt semmi bajom a sport ülés kényelmével sem, pedig vannak gerinc problémáim. Most komfort van (F11) és azon kívül, hogy full motoros és memóriás kényelemben nekem nem ad többletet. Igaz, hogy hosszú úton még nem voltam ezzel a komfortossal...
A memória az klassz dolog. Amikor minden szerelő, mosó, bárki beleteszi a seggét és arra az 5 méterre el kell neki tekernie az ülést.
Nem beszélve arról, ha ketten is vezetnék az autót, akkor aranyat ér. Ha két külön kulccsal használják, akkor még nagyobb királyság, mindent beállít a kulcshoz rendelt profillal (ülés, tükör, kormány, rádió, klíma)
Amúgy valakinek valami új infója a magyar CD indulásával kapcsolatban? Én most angolon vagyok az F11-el, de ez így eléggé esetlegesen működik.
Ma kaptam infót ami nagyon meglepő volt, hogy a sporülés csak félig motoros, azaz a támla és magasság elektromos, előre/hátra manuális. És persze nincs benne memória.
Ha megnézed az extrák között ott ki tudod választani az M csomag részeit, M kormány, M optika, M futomű stb. és 0 Ft-al fogja hozni a konfigurátor. Nekem azt mondták, hogy szept.30-ig tart ez a promóció.
Időnként össze szoktam rakni (csak fun-ból) egy-egy BMW-t a webes konfigurátorban. Azt vettem észre, hogy kb 2 hete egyik autóhoz sem választható M-csomag a BMW weboldalán (legalább is 5, X5 és 6GT esetén tuti). Vajon ez is a futó dízelbotrány-miatti mérésváltozáshoz köthető?
A sport ülés vs. komfortülés elég komoly dilemma. Jelenleg sportülés van és mivel napjában sokszor ki/be szállok az autóból ezért kényelmesebb lenne a komfort. Ugyanakkor a sportülésnek meg jó az oldaltartása ezt eléggé szeretem. Hosszabb távú vezetésnél amúgy inkább valami az ülésbeállításnál lehet, mert konkrétan az automa váltó ellenére a lábaim szoktak elfáradni. De azért köszi a felvetést!