Ezt a fórumot azzal a céllal hoztam létre,hogy aki kedvet érez kistraktor,csettegő,és egyébb háztáji gépek sajátkezű építéséhez csatlakozzon.De akinek van ilyen gépe az is szóljon hozzá.Itt megoszthatunk az ötleteket,tapasztalatokat.
Üdv!Alakul már a traktorom,majd ha kész lessz teszek fel rólla képeket!Ma elvágtuk a hátsó hidat holnap szerintem kész lessz!Vettem 40x80x3-as zártszelvényt,1szálat a váznak!Voltam ma az eggyik barátomnál kardán tengelyért és amilyen szerencsém van pont jó a hátsó híd kardán csatlakozásához!Nagyon ügyes szerencsére az esztergályos nemhiába gépgyártó technikus az egyik szakmálya!(-: Úgy oldotta meg a féltengelyeket hogy nem lesznek heggesztve,tehát már annak a lehetősége is kizárva hogy a heggesztésnél elszakad!Nagyából ennyi!
No ma este végre berreget a traki, szerencsére az öndító jó volt a behúzó tekercs sarút kellett forrasztani, sajnos ez után sem idult az indító gombot megnyomva csak lebökött, ha külön adtam 12v-t a behúzóra akkor forgatott rendesen így vagy 1 óra szenvedés után megtaláltam a hibát az indító nyomogombom zárlatos, kicsit sem voltam ideges ááááá...
Végre megy, de az alapjárat nem jó, nem tudom miért de úgy érzem hiába cseréltem tőmítést a karburáor talpon nem lett az igazi, leveszem újra és valami tőmítő pasztával is megkínálom.
Sajnos az alapjárati csavarhoz nem férek hozzá, ha fent van kipufogó leömlő a kezemet már elégettem, de nem tudom állítani azt kérdezném, kifelé vagy befelé kell hajtanom, ha emelni szeretném az alapjáratot, mert ha újra leveszem, akkor állítanék rajta.
Hello, valószínű falsot szív, ahogy írták vagy szimering, de lehet hogy a karbi pillangó tengelye van kikopva és ott szív falsot, akkor nincs alapjárat, neked valószínű 28-H1-1 karbid van(uszóházon felvan tüntetve), de ha jót akarsz magadnak, eldobod és szerzel be egy jobb állapotu, vagy felujított, 28-HB-2-t. ha jól bevan löve, a hb 2 is jól fogyaszt, a h1-1 csak a jobb co + takarékosság miatt szerelték, de a leg...... karbi amit valaha trabira tettek.
Lenne még egy kérdésem!Szerintetek hogyan oldjam meg a hajtást??A Pannonia blokk meghajtja a váltót láncal és a váltó meg a híd közé is lánc hajtást tegyek,vagy inkább hajtassam meg direktbe kardánnal!??Nekem egy kis kocka váltóm van amiben 2előrre és egy hátra sebesség van,ugyan azon oldalon van a hojtott és a hajtó tengely is!
üdv!Sokáig nem volt netem,meg nemis nagyon hiányzott!A fűnyírós traki megvan még,mostmeg traktor építésre,vagyis átalakításra adtam a fejem!Szereztem egy Pannonia motoros traktort aminek a motorja nagyon egyben van, hozzá jutottam egy NagyPolski hátsó hídhoz ami az esztergályosnál van nyomtáv szűkítésen!A 13as traktor mintás gumival kapcsolatban keresd meg a neten a Papp-gumi elérhetőségét és hívd fel őket,nekem 8700Ft+áfa/db mondott a csávó és 3000Ft posta a két gumira az ország egész területén!
Értem én semmi gond . van mikor minden összejön egyszerre :s sajnos...
sok sikert a javitgatáshoz :s
igen mint irtam ez egy teljesen fejutiott motor alapjában véve ami eredeti maradt az csak a forgattyúsház:) talán 5km!!! volt benne mikor elhoztam ...
Hát igen sajnos mindig minden olyankor jön elő mikor nem kéne :( én legutóbb kaszálás előtt voltam igy megadta a Hanomagon magát az öninditó már egy hete oda van (a kommutátora szögletesre van kopva uh fel kell szabályozni) :s uh ha kész lesz az öninditó akkor le lesz kaszálva a lucerna...
Még egy ha az önindítót egy csavarhuzoval összezárod a 2 nagy csavarját és forog akkor a behuzó lehet rossz de lehet az akksi is mert nem ad elég áramot, és lehet test probléma is , ezeket nézd meg, és nem kell villamossági te is ki tudod cserélni a 2 kefét benne egy jo nagy forrasztó kell 2 kefe meg 2 persely ha tuti jót akarsz...
Ok, ígérem fényképezek, de a szegény embert az ág is húzza ;-((, du kimentem fényképezni, de nem tudtam bekapcsolni a telót, OK mondom felteszem töltőre, de semmi a töltést sem veszi fel ill. a töltőn sem tudom bekapcsolni.
Ja az alapjárat állítás projekt elmaradt, ugyanis levettem a karbit, kicseréltem a talp tömítést az elmondottak szerint beállítottam a karburátor keverék ill. alapjárati csavarjait, akksi vissza indítanék, de semmi hallom ahogy behúz a behúzó tekercs egy rövid csatt és nem csinál semmit a gép, hiába áramtalanítok a kapcsolóval ( még a télen beépítettem egy 300A áramtalanító kapcsolot a + ágba), semmi nem történik le kell vennem az akku sarut.
Úgy érzem mintha az 1. henger gyújtótrafója melegedne ;-((, ezt egy párszor eljátszottam aztán meguntam kiszedtem az indító motort, holnap viszem villamosságihoz, aztán utána tudok tovább hibát keresni, ja az akksi is cserés lesz, de egyelőre ha éjszaka töltöm akkor még el fogom tudni indítani.
Ja azt el is felejtettem, gyönyörú az a trabi hang az alanti videón, ha nekem ilyen lesz bíz Isten ülve nyalom a holdat, azért bosszant a sztori, mert hétvégén már szüretelnék, és kéne a gép....
Ez van ember tervez az Ördög neg keresztbe tesz....
ez a gép amugy tök jó tetszik is engem megfogott :)
ha ráveszem magam egyszer ugy lesz időm ödsszedobok én is egy hasonlót :)
4T trabi adott komplettem bár én hátra lada hidat vagy 4T trabi váltó hátra az első futómű és a nyelestengelyt éksijjal gondoltam lehajtani ami egyben kuplung is lenne :)
Itt van az én "gépemröl" pár kép megépitettem még taval fülke minden volt rajta csak ugye le lett állitva :s és egy két alkatrész hilya:(
de a fődarabok sértetlenek:)
ma megbolygatta a reggeli téma a fantáziámat nekiálltam a motort váltót lefujtam ,délután pedig beépitettem vissza a helyére. A képeken jól áttekinthető az "erőátviteli" rendszer elég egyszerű felépités... :) én ugy vagyok vele, ohgy nem kell nekem semmi egyéb csak hogy az alapok meglegyenek rajta.. áttekinthető,könnyen javitható az esetleges hiba.. legnagyobb gondom ezelőtt a gyujtás volt (nincs meg a fedele és beázott) azon kivül csak annyi volt vele ,hogy tankolni kellett:)
ilyen volt előtte:
és az alapjárati fordulatot majdcsak meglehet számolni ,mondjuk ettöl lentebb is tudom venni csak egy hibája ugye mivel kétütemű nem elég jó a kenés :s szivató nélkül pöcre indul, hidegen melegen. annyit még elárulok ,hogy hosszúmenetes gyertyák vannak benne (azt mondják nem jó mert beleüt a dugóba semmit nem vettem észre ilyentéren, megmértem FHP-és a hengerfej gyertyamenet tetejét és még igy is van a dugattyú,és az eletróda közt kb 4-5mm)
Az önindítórol annyit röviden hogy egy trabant önindító van rajta a fogaskerék pedig egy 15 cm átmérőjű fogaskerék ami teljesen mind1 hogy miből van csak az önindítóval megegyezzen
Lehet sima utcai gumival is szántani ,csak fel kell tenne hóláncot .
A tömegnővelés is hasznos ,de van olyan lehetőség is amely más altenatívát nyujt pl: az én esetem mert ott én a leszorító erőt a gép szerkezeti elemeinek elrendezésével is növeltem (az erők vektorán van a kulcsszó).
Gokartos merre jártál????
Mi lett a gépeiddel????
Más közlemény lehet ismételten regisztrálni a kistraktoros térképre .
Erről van szó ,jelentkezni email:dinyagyula@hotmail.com
Köszi a tippeket leveszem a karbit új tőmítés ill. alapbeálltás után megnézem mi lesz a helyzet.
A traktor egyébiránt nekem is hasonló felépítésű trabi motor+ váltó hajt egy lánckerékpáros megoldással egy 3+R sebességes ZSUK váltót, ami egy szűkített ZSUK hídban végződik, elől billenő csapszeges megoldással van beépítve a futómű, szal jó megoldásnak tűnik csak az alapjárat szivat. Amennyiben időm engedi majd teszek fel képeket is.
igen az etz,mz karbirol hallottam már én is trabi motorra épitve , de én sport verziónál hallottam tehát tuningnál hengerenként na most ebbe nem bonyolódnék bele...
Nem tudom jó ötlet e kínlódni, mert az etz 250 cm3 a trabant meg 600cm3 , a etz karbit lehet át kell fúvókázni, nem biztos hogy elég a benzin az alapjárathoz se, de egy tökéletes motorral lehet próbálkozni. Itt azért a tömítetlenség nagyban szerepet játszhat, és a plussz levegöt csak plussz üzemanyaggal lehet kiegyenlíteni,..Ha már eleve kevés a benzin akkor hogy lehetne elég egy 1/3 os fúvókás karburátor....Inkább egy régebbi trabi karbi ami jó mint etz vel heteket kínlódni és visszatérni a trabihoz, szerintem..
A legyegyszerűbb lenne mint előttem is irták,hogy el kell felejteni a jelenlegi karburátort :s
és egy "elterjedtebb bevált" tipust feltenni a helyére azaz régi tipusú karbi.
könnyebb állitgatni is "feltéve ha szükséges"
nekem mondjuk trakiba volt igy én ahogy elhoztam a motort (gyári német eredeti alkatrészekböl lett felujitva régi tipusú karbival (3 csavaros) durván fél óra-óra alatt 7deci 1:40-es keverék!!!(tehát nem sok,ténleg hihetetlenül minimálisnak mondható!!!) két levél lovasborona ,
A gépem felállása volt akkor (trabi motor+váltó, egyik félltengely fixen vázhoz ami hajtott egy lada hidat 13"-os kerekekkel... ) a2. seb fok közel alapjárathoz szépen mindenféle erölködés nélkül vitte...bánom ,hogy szétszedtem ,de erős tervem ujra épiteni (bár lehet szarvasnak,papirmunka elkerülése végett :s ) minél hamarabb jön a tél tüzelőt ezt azt behordani jó....
Jó pár évvel ezelőtt láttam egy olyan Trabant motoros kistraktort melyen Pannónia karbi volt. Szépem ment alapjáraton és kb félgázig jó is volt, de tovább nem, "lehörgött". Akkora volt az áttélele ennek a kis platós szerkezetnek, hogy elég volt a félgáz is. Ezzel hordták az építkezésnél az anyagot. Tehát működik a dolog és valószínű, hogy az ETZ karbi is jó ebből eredően.