Úgy is mondhatnám, hogy nem áll tőlemtávol a gyerekrajz, de ami a kiadványban látszik, az nem odavaló, bármilyen kedves, érdekes színes is. Ez a falkép nekem kimaradt, az ezt megelőzőre emlékszem.
A belinkelt anyaghoz még ezt tudom kapcsolni, sőt, már a hajnal közeleg :)
Csak a munkahelyi, és mellékesen terjesztői feladatot is ellátó személyről van ismeretem (1960-as évek végefelé), a másik kategória talán későbbi. De legalább az évtizedeket meg kellene jelölni, mert így össze-vissza csúszkálnak időben a tények :)
Persze voltak a munkahelyeken is könyvterjesztők, de én az országot járó ügynökökről írtam.
A munkahelyeken és például a rendelőintézetekben kitelepült és fix pultokról áruló könyvterjesztők rendes alkalmazottak voltak, csak nem kaptak fix fizetést, kizárólag jutalékot. Ők nem hivatalosan, a saját rizikójukra adhattak hitelbe is könyvet, amit náluk kp. rendeztek. Nem sok volt emiatt a veszteségük.
Az országjáró könyv- és képügynököknek nem volt dolga a részletek összeszedése, az a céghez folyt be, az esetleges hátraláék behajtását is államilag intézték.
Az I. kerületi újság cikke szerint a túzfalra rajzolt ablakos homlokzat már csaknem négy éve eltűnt. Lehet, hogy a cikkben látható és helyére került gyerekrajz volt engedély nélküli, de inkább az, amit utána festettek oda.
Régen volt általában könyvterjesztő a munkahelyeken, nála lehetett előjegyezni, megrendelni a könyveket. Újakat. A kínálat skáláját nem ismerem, de így vettem meg én is a művészeti lexikont. Lehet, hogy Boszorka ilyenre gondolt. Valami jutalékot kaptak, de annak mértékéről halvány fogalmam sincs.
A realista tűzfalképek az egyik telefontársaság reklámjai voltak. A rajzon az üzlet telefonbolt volt, az emeleti festett ablakokban kinéző alakok kezébe pedig telefont festettek.
Arra riadtam, hogy nem reagáltam egy két nappal ezelőtti, szerintem téves emlékedre:
"Régen volt olyasmi, hogy könyvügynök. Általában használt könyveket árult, sokszor olyasmit, amit nem lehetett a könyvesboltokban kapni."
Most tényleg biztos vagyok a dolgomban, mármint hogy az ügynökök nem használt, csak új könyvekkel házaltak az ötvenes, hatvanas és hetvenes években. Szinte minden új házban sikerrel jártak, mert a kombinált szekrény, majd később szekrénysor polcaira illett valamit tenni, meg megyőző szövegük miatt a gyerekeknek vettek meg mindent, amit kínáltak részletre.
Kevesen tudják, hogy nagyon sokat kerestek a képügynökök is, akik a hetvenes években még művészi temetői domborműveket is árultak.
Ők különben eleinte nem giccses, őzikés képeket ajánlottak, hanem a Képcsarnokhoz beadott igazi festményeket és nyomatokat. Persze ezeket a művészeket kollégái mind lenézték, prostinak kezelték, pedig neves festők is voltak köztük, bár többségük másodvonalbeli, ám végzett volt.
És volt még egy sokat kereső foglalkozás, amiről kevesen hallottak, mert sohasem kerültek a reflektorfénybe: a szabadalmi ügyvivő, aki nyelveket tudó – tehát általában úri családból származó – mérnök volt és néha még jogász is. Ők a jutalékból, a royaltyból az akkori fizetésekhez klépest rengeteget kerestek.
Nem volt még aszfalt, amikor ott baktattam minden áldott nap n-szer. Az összes huppanót fel tudnám idézni, a napi sokszori keresztül biciklizésnek köszönhetően. Ez az utca tavasszal kietlen és hideg volt, nyáron belakott és barátságos, ősszel meg szomorkás, végtelen várakozás-szerű.
Mókás, hogy egy ilyen jellegtelen utca évtizedeket - de valami egészen intenzíven - idéz föl az ember múltjából. :-) Előző Szilveszterkor, meglepetésként, odafuvarozott egy barátom. A házak töredéke volt "olyan", a kis telkeken brutálisan giccses villák tornyosultak, és mégis, minden házhelyre ráböktem, hogy na itt ez, ott az. Megjegyzi az ilyesmit az ember, amíg él.
Kb. 1973- tól 1986-ig szinte minden évben eltöltöttünk 1-2 hetet (elő, utó vagy főszezonban) a KGMTI - KOGÉPTERV üdülőben, a gyeremekeim azóta is imádják a Balatont.
Tégla az, helyenként belső vasbeton-merevítésekkel. Viszont a hajdani szembe szomszéd, szegény jó Janikovszky Éva - közbevetve: ma van a születésnapja - közlése szerint újra kellett alapozni az épületet. Az első menetben elkszült produktumot ugyanis a laza, hajdan ingoványos talaj egyszerűen elnyelte.
Olyan rövid volt, és azért viszonylag jelentéktelen, hogy ha éppen belemerültél valamibe, vagy mozogtál, hangosan nézted a tévét vagy ilyesmi, akkor könnyen elrohant alattad úgy, hogy észre se vetted.
Ez esetben már a város előtt megállt volna. De ezek a hullámok nagyon buták, fogalmuk nincs arról, hogy fölöttük milyen klassz város fekszik. Csak remegnek, mint szűzlány a nőgyógyásznál.
Tényleg érthetetlen. A ház, amelyben te laksz, szerintem ugyanúgy vasbetonvázas, téglafalas, mint ahol én. Hogy negyedik, vagy hatodik, az már tényleg hótt mindegy. Mondjuk a tiéd nagyobb alapterületű, biztos nem leng ki annyira. Érdekes, no.
Lehetséges, hogy a nagyobb beépítetlen városi területek - kollégádnál a Köztársaság tér, a Baross és a Teleki tér, a Fiumei úti temető, vagy nálunk a fasor, a Ligetváros, a Városliget, a Hősök tere, az Ötvenhatosok tere - elnyelik vagy legalábbis tompítják a rengést?
Tényleg fura: Yogi éezte, én éreztem, egy kollégám meg, a II. János Pál pápáról elnevezett Köztársaság téren (a háromszög harmadik csúcsa) nem. Anyám az ágyában fekve érezte, apám egy szobával odább, a fotelben ülve nem. Ugyanő két éve még arról is szépen referált ugyanott, hogy két egymást követő rengés volt.
Mi régi házban lakunk a negyediken (de van félemelet is), és a nejem ugyanezt mondta, hogy a fotelban ülve oldalirányú mozgást érzett. Én épp a konyhában voltam, de nem ültem és nem éreztem semmit. Viszont a csillár kis logó díszei mozogtak, de azért nem csilingeltek.
Egy ismerősöm a Nyugatinál a II.-on nem érzett semmit.
