Kedves CC! Abban igazad van, hogy jelen pillantban, amikor úgy tűnik, hogy a diákoknak csak egy rendkívül szűk rétege fogja élvezni az ingyenes állami felsőoktatás privilégiumát (abba most ne menjünk bele szerintem, hogy ezt a fejleményt hogyan is kellene értékelnünk -- négy gyerekünk van, minket is érzékenyen érint, de azért más szempontjaim is lennének...), kétségtelenül roppant jelentősége van annak, hogy sikerül-e a kölyöknek megcsípnie az ingyenes státuszt, vagy sem. Mivel azonban ezt a kört olyannyira szűkre szabták, amennyire jelen értesüléseim szerint szabták, már tökmindegy, hogy a gyerek milyen iskolából érkezik az egyetemre. Különösen ha számításba vesszük, hogy a Waldorfban éppúgy lehet kitűnően érettségizni, és waldorfos gyerek éppúgy lehet éltanuló az egyetemen, mint bárki más, úgyhogy ugyanakkora eséllyel indul az ingyenes helyekért, mint bárki más.
Bekerülni meg tényleg elég könnyű a legtöbb egyetemre, ahhoz képest meg különösen, hogy milyen volt a helyzet 20 évvel ezelőtt. Hihetetlen mértékben növelték a felvételi keretszámokat és egy csomó új egyetemet hoztak létre a rendszerváltás óta. Ezek tények! (Nem pedig csúsztatás, ahogy kedvesen megjegyezted.) Természetesen a legfelkapottabb művészeti iskolákba meg néhány viszonylag ferkventált de kis létszámú "egzotikus" szakra, mint pl. a régészet, továbbra is nagyon nehéz bejutni, ezt nem tagadom. Ez mindig is így volt, és alighanem mindig is így lesz. Amúgy a hátam mögött van 6 sikertelen és három sikeres felvételi; a párom féltucatnyi felsőoktatási intézményben tanított az elmúlt 10-15 évben, én meg kettőn tanultam. Összesen 5 diploma és néhány magasabb tudományos fokozat megszerzése közben is szereztünk egynémely benyomásokat (különböző nézőpontokból) a felsőoktatás körülményeinek változásairól úgyhogy nem csak az ujjamból szopom, amit állítok. Persze lehet, hogy a nézőpontunk a körülményeinkből adódóan hasonló, és ettől még nyugodtan lehet eltérő véleményünk, minden csúsztatás nélkül is...
Hadd kérdezzem meg, hogy a "kisebbik kockafejű" gyermek esetén egy másik alrenatív suli (pl montessori) nem lett volna jobb?
Persze ezek a "mi lett volna ha..." kérdések nem vezetnek messzire, de azért is érdekel ez engem olyan nagyon, mert van kettő, teljesen különböző gyerekem.
és bár nagyon kicsik még, 3 és 4 évesek, de már most látszik, milyenek lesznek.
a nagyobbik álmodozó, lassú, "művészgyerek", a kisebbik "kockafejű" öntörvényű kis zseni.
most úgy gondolom, hogy a nagyobbiknak a waldorf tökéletes lesz, de a kicsit inkább montessoriba iratnám.
azert ez a barki bejut a felsooktatasba egy eros csusztatas.
attol fugg, hogy mit tekintesz felsooktatasnak. valamint a fizetos es nem fizetos kitetelek is jelentos pontkulonbsegeket rejtenek.
en is ismerek olyan gyerekeket, akik 144 pontot szedtek ossze a w iskolabol. es azt is elfogadom, hogy nem elore szelektalt gyerkekrol van szo. de soha nem esik szo az atlagrol.
Jól értem, miért váltott ki ilyen indulatokat a téma, mert a párommal folyamatosan kénytelenek vagyunk a családban védeni az álláspontunkat a Waldorf mellett és a versenyistállók ellen. Azt még elviselték a felmenőink, amikor a művészlelkű mimózánkat beadtuk a Waldorfba, de amikor a "kockafejűt" is odaküldtük, az már heves indulatokat váltott ki.
Miért tettük? Mert van egy legnagyobb, ugyancsak kockafejű gyerekünk, akivel anno a versenyistállós ideológiát követtük (a sorstárs-hozzászóló dilemmáin ekként jutva túl), és nem érezzük, hogy jól tettük volna. A gyerek persze mindenütt megállta a helyét, mindenütt éltanuló, de hogy boldog lenne és kiegyensúlyozott, azt nem mondhatom. Kemények ezek a versenyistállók (pedig mi igyekeztünk olyat választani, ami pedagógiailag korrektnek tűnt, és nem csak idomítás és magoltatás folyik bennük), és különösen nehéz a hagyományos értékelési szisztémában egy olyan gyereknek az élete, akit a sors az átlagnál magasan jobb értelmi képességekkel áldott/vert meg. Elviselni, hogy Ő minimális energiabefektetéssel 5-ös, sőt dicséretes ötös, miközben a legjobb barátnője éjszakákig magolás ellenére bukdácsol -- és elviselni a barátnőnek is vica-versa, és beilleszkedni egy osztályba éltanulóként, iskolai szinten ajnározott kitűnőként... Nyilván vannak kedvezőbb jellemmel megáldott gyerekek, mint az enyém, vagy bölcsebbek, vagy mi a fene kellhet ehhez, de rohadt nehezen ment neki éveken át, rettenetesen szenvedett a "stréberezéstől" és szívszorítóan magányos volt; komoly lelki sebeket kapott. És most azt gondolom, hogy jobb lett volna neki a Waldorfban. Onnan nem tűnt volna ki a közösségből olyan mértékben, mert nincs olyan nagy szerepe a gyerekek életében az effajta értékelésnek. (Még ott sem lett volna neki könnyű, ahogy a kisebbik kockafejűnek sem az. Kicsit unatkozik időnként. De ezt a nagyobbik sem úszta meg.) Most mondok valamit, ami talán kicsit kontraproduktívnak fog hatni. Én azt gondolom, hogy a Waldorf, ha más művészeti iskolákkal hasonlítjuk össze a hagyományos értékelési szempontok szerint (!!!), akkor ugyanolyan gyengének fog hatni, mint természettudományi szempontból. Ez nekem meggyőződésem. (És azt hiszem, értek is hozzá valamelyest -- nem vagyok abszolút laikus a téma szempontjából.) A Waldorf szerintem nem a természettudományos képzés rovására folytat művészeti oktatást. Ezt nem érdemes ilyen mennyiségi alapon megközelíteni. A Waldorfban egy alapjaiban más pedagógiai elmélet talaján épül fel a gyerek. Nem több, meg kevesebb tudással, hanem strukturálisan és minőségileg más tudással és készségekkel jön ki onnan. Én biztosan tudom, hogy a mimóza művészlélek gyermekemet a hagyományos poroszos oktatásban eltaposták volna -- a Waldorfban csodálatosan kinőtte magát, óriási fejlődést produkált minden téren! Az érintett kockafejű még jóval kisebb, de én nem hiszem, hogy hátrányba fog kerülni amiatt, hogy Waldorfban érettségizik. Egyrészt azért, mert szerintem igenis érdemes a kockafején kicsit gömbölyíteni, mert attól lesz boldog, kiegyensúlyozott. Másrészt azért, mert a tehetség és az ambíció, ha nem nyomják el, akkor megtalálja a maga útjait a siker felé. Márpedig a Waldorf nem nyomja el tehetségét és az ambícióit. (Szemben a nagyobbik kockafejű gyerekemmel, akit a tanárok a poroszos iskolában egymással versengve próbálnak kisajátítani maguknak, a saját szakterületük számára -- és lebeszélni erről-meg arról...) Az igazi szakbarbár oktatás olyasmi, ami csak legfelsőbb szinten működik jól. Elemi szinten csak súlyos károkat okoz a gyerekeknek. Ez a másik meggyőződésünk. (Mindkettőnknek padagógusdiplomája van.) Az utolsó, amire reagálni szeretnék, a "nem fog bejutni a gyerek az egyetemre" címszóval összefoglalható szülői félelem. Mi ezt nem vesszük komolyan. Amikor mi felvételiztünk, akkor tényleg sokszoros túljelentkezés volt. Most bárki bekerül a felsőoktatásba, aki nem tökhülye. (Vagy még az is.) Eleve eltörölték a felvételit, az érettségi alapján -- néhány művészeti egyetem kivételével -- bárhova be lehet jutni. Sőt: nemsokára akár külföldi egyetemekre is a bolonyai folyamat eredményeként. Úgy tudom, általános tapasztalat, hogy a Waldorfból egyetemre menő gyerekek kitűnően megállják a helyüket. Nekünk ez elég.
Persze tudom, ha mindezt elhiszitek nekem, még akkor is komoly döntés, nagy felelősség a gyerek beiskolázása. Együttérzek, ismerem az érzést... Szeretettel üdvözöllek benneteket!
azt hiszem, engem is felreertettel. en nem ugy gondolom, a kockafej lekerekiteset, hogy emiatt elnyomjuk a matematikat es helyette mas kap, mig sima nem lesz, hanem mas kepessegeket is fejlesztenek. a w iskolakban alkalmaznak fejlesztopedagogusokat, akik olyan dolgokra is rajonnek, amire en se gondoltam. mondjuk, hogy nem jo, ha egy gyerek eletebol kimaradt a negykezlabas kozlekedes. igy a gyereket majd egy evig kuszattak a padlon, hogy elmaradt reszkepessegeket is fejlesszenek. a masik, hogy ketsegtelen, hogy a termeszettudomanyi kepzes kevesebb, mint a hagyomanyos sulikban, de azert abban sem vagyok biztos, hogy az erdeklodes fenntartasara a w suliban folyo tapasztalason keresztuli oktatas nem hatekonyabb, mint a definiciok ertelmetlen magolasa.
es mint mondtam, egy ambiciozus gyerek a szamara kedves teruleten az egyeni felkeszules soran biztos, hogy magasabb szintre jut el, mint a sima allami oktatas.
Lehet, hogy nem szakbarbárokat képez a waldorf, de akárhogy is nézzük, mindenképpen "szakiskolának" minősül. Mégpedig művészeti szakiskolának, hiszen deklaráltan művészeti képzést nyújt, és első osztálytól kezdve ez a vonal jóval nagyobb hangsúlyt kap, mint egy normál ált. iskolában. Ilyen téren tehát pont olyan, mint egy zenei általános, vagy egy sporttagozat, vagy akár a matektagozat. És ha egy iskola már első osztálytól kezdve szakosodik, akkor egyfelől azt nyilván csak valaminek a rovására teheti meg, másfelől meg igen gondos mérlegelést igényel, hogy való-e az illető kölöknek. Ennyi a problémám.
Húha, nem akartam szíven ütni senkit, becsszó. :) Ráadásul jól félre is értettél, de legalábbis félremagyaráztál sok mindent.
Először is, szó sincs arról, hogy azt gondolnám, aki matek érdeklődésű annak nem kell a történelem és vica versa. Egyszerűen arról van csak szó, hogy a w iskola köztudottan alacsonyabb szinten tanítja a term.tudományokat, mint egy átlag iskola (én legalábbis eddig mindenkitől ezt hallottam - florg is megerősítette), és ha valakinek ilyetén céljai lennének, akkor hátrányban lehet a felvételinél (ha ugyan lesz még felsőoktatás 15 év múlva is). Látod a sok feltételes módot? Ha, lehet, ezek azt jelentik, hogy nem tutibiztos, csak valószínűnek tartom. Na most, ha valakit azért nem vesznek fel mérnöknek, matematikusnak, fizikusnak, mert kevesebbet tud, mint amit tudhatna ha normál iskolába járt volna, akkor val.szeg nem fogja az vígasztalni, hogy a rajzkészsége azért fejlődött, tud kötni és horgolni, meg tudja mi az az euritmia. Lehet, hogy szélesebb látókörű lesz mint egy átlag társa, "gömbölyűbb" lesz a feje, nem pedig kocka, de a boldogsághoz éppenséggel az is kell, hogy a céljait elérhesse, márpedig ebbe a továbbtanulás erőst beletartozik. Ezért írtam példának, hogy egy zenei érdeklődésű, zene iránt fogékonyságot és tehetséget mutató gyereket nyilván senki nem iratna matek tagozatra (pusztán azért, hogy "gömbölyödjön" a feje, és ne legyen zenei szakbarbár), hanem elvinné inkább a zeneiskolába, vagy a zenei általánosba. Úgy gondolom, ez fordítva is igaz. Másodszor, lehet hozni különböző ellenpéldákat, és nem kétlem, hogy ezek valóban léteznek, de teccik, nem teccik, olyan világban élünk, ahol a semmiről kell tudni mindent, nem pedig a mindenről semmit. Ezt vagy elfogadjuk, vagy nem, megváltoztatni úgy sem tudjuk. A polihisztorok már rég az enyészeté lettek, ez a szakbarbárok kora. Ha nem hiszed, akkor nézz körül a világban, mindenki, az orvosok, a mérnökök, a jogászok, közgazdászok, de még a bölcsészek is szakosodnak. Az pedig ne tévesszen meg, ha a szűken vett szakterületén kívül valami máshoz is érteget. Harmadszor, nem gondolom, hogy a szakmai orientációnak, vagy szakmai sikerességnek bármiféle köze lenne a boldogsághoz. Attól, hogy valaki elmélyed egy szakterületen, attól, hogy valaki esetleg kiemelkedő tehetség valamiben, még lehet boldog ember. Nem attól lesz érzelmileg fogyatékos, vagy magányos valaki, mert az érdeklődési körének megfelelő iskolába jár, attól viszont lehet az, ha nem olyanba jár. Végül pedig, a gazdagságra való törekvést, karrierizmust, 'Nobel-díjas leszel édes fiam ha beledöglesz is' mentalitást pláne nem kéne belekeverni a mondandómba. Az, hogy egy szülő minden téren igyexik segíteni a gyerekét, igyexik nem csak a lelkének, de az érdeklődésének, képességeinek, és céljainak is megfelelő iskolát választani, nagyon távol áll a fentiektől. Mondhatnám, hogy most te ütöttél szíven azzal, hogy ennyire túlspiláztad ezt az egészet. A természettudományos érdeklődés tipikusan nem az a valami, amiből meg szoktak gazdagodni, és a körülöttem élő "szakbarbárok" meglehetősen kiegyensúlyozott életet is élnek. Nem gondolnám, hogy érzelmileg fogyatékosok, pusztán azért, mert a matekhoz, vagy a kémiához volt affinitásuk és tehetségük, nem pedig a művészetekhez. Akkor viszont azok lennének, ha teszem azt a szüleik művészeti iskolába adják őket, holott se tehetségük, se kedvük az egészhez.
Nincs vita köztünk abban, hogy ha kizárólag a lelki, érzelmi fejlődést és hatásokat nézem, akkor a w iskolánál nincs jobb. De szerintem az iskolaválasztás ennél sokkal komplexebb dolog, nem lehet kizárólag egy szemszögből vizsgálni a kérdést, hiszen az oktatásnak azért célja is van, nem azért járunk iskolába, hogy ott jól érezzük magunkat. Az pedig rohadtul általános és megfoghatatlan dolog, ha szülőként azt mondja valaki: nekem csak az a célom, hogy a gyerekem boldog legyen. Persze. Mindenkinek az. De mitől lesz boldog? Na, ez az, ami sokkal bonyolultabb ügy, mint ahogy sokan leegyszerűsítik.
Remélem, így már világosabb, min és miért vívodom az iskola választással kapcsolatban.
"Arra gondolok, hogy a mai világban szerintem az tud érvényesülni, aki egy szakterületen tud nagyon sokat, nem pedig az, aki szélesebb körben de jóval kevesebbet. Magyarul, szakbarbár világban élünk (az állami oktatás is ezt szolgálja), ezért én úgy gondolnám, hogy meg kell keresni, miben jó és tehetséges egy gyerek, és azt erősíteni, abban fejleszteni."
Nagyon másként látom a világot. Azt gondolom, hogy nem célom a gyerekem érvényesülése, legalábbis ebben az értelemben. Nem célom, hogy Nobel-díjas legyen, olimpikon legyen, gazdag legyen, híres legyen. (Élénken emlékszem KR többszörös világbajnok és olimpikonnal való inerjúra. Mindent elért, amit lehet. Többszörösen. Gazdag. Sikeres. Az édesapja azt mondta a végén: ha tudom annó, hogy ennyire magányos lesz, nem engedtem volna le sportolni...) Azt szeretném, ha kiegyensúlyozott, harmonikus személyiség lenne a gyermekem, sok mély emberi kapcsolattal, érzelmileg is teljes ember, nem érzelmi fogyatékos, mint olyan sokan manapság.
Ez szvsz független a waldorftól, az én összes gyerekem hagyományos suliba járt és jár. Mégis eszembe se jutna, hogy amelyik matek érdeklődésű, annak nem kellene zene vagy történelem. Amelyik bölcsész érdeklődésű, annak ne kellene matek. A világ sokszínű és gazdag, minél több rétegét tudja valaki élvezni, annál gazdagabb élete lesz szerintem. Természetesen a munkaerőpiacon kell, hogy valamihez értsen. De ez nem zárja ki, hogy mással is foglalkozzék. Nézd meg a legjobbak egy jelentős része nem szakbarbár. Napokban hallottam jónevű jogásszal interjút, aki verseket is ír. A másik - mondjuk énekes - kertészkedik, a harmadik - mérnök - zenél, a legtöbben olvasnak szépirodalmat is. Ismerek egy mai rendezőt, drámaírót, akinek eredeti végzettsége gépészmérnök.
El kell dönteni, hogy mit jelent a boldogság, és azt kell célbavenni. Én - tapasztalataim alapján - nem hiszem, hogy a boldogsághoz vezető legbiztosabb út a siker, a szakbarbárság stb.
A kicsit tágabb családomban (unokatestvér szinten) van nagyon sikeres szakbarbár. Nagyon örültem, amikor a fiam azt mondta: nem szeretnék olyan életet, mint az övé. (Pedig nagyon szeretik egymást.) Reggeltől estig a laborjában dolgozik, külfüldön él, egyedül, bizonyos értelemben hányódik az egyik kutatóhelyről a másikra. A munka és a sport teszi ki az életét. Emberi kapcsolatokra, barátokra, családra nincs ideje.
Bocs, hogy ennyire hosszú voltam, de nagyn szíven ütött az, amit írtál.
És jó az, ha gömbölyítünk a gyerek fején, amikor ő eredendően kocka? Arra gondolok, hogy a mai világban szerintem az tud érvényesülni, aki egy szakterületen tud nagyon sokat, nem pedig az, aki szélesebb körben de jóval kevesebbet. Magyarul, szakbarbár világban élünk (az állami oktatás is ezt szolgálja), ezért én úgy gondolnám, hogy meg kell keresni, miben jó és tehetséges egy gyerek, és azt erősíteni, abban fejleszteni. Egy zenei tehetséget sem adunk matek tagozatra, hogy "kockásítsanak" a fején, nem? Rosszul gondolom?
lehet, hogy eppen azert jo, mert amugy is kockafej, amin sokat gombolyithet a w iskola. pl finommotorikat javithat, amit aztan a rajzban kamatoztathat.
persze a tanarok inkabb human beallitottsaguak es nem mondom, hogy nincs elmaradas a w iskolakban matek teren.
ha egy gyereknek van matek erzeke, akkor ha nem ragjak szajba, milyen sema alapjan kell a tipusfeladatokat megoldani is rajon a helyes utra. kerdes, hogy akinek nincs ra kulonosebb erzeke, az mihez kezd a mankok nelkul.
Az attól függ. Vannak műszaki érdeklődésű gyerekek Waldorfban is, mennek Műegyetemre meg hasonlókra. De a Waldorfnak nem a matek a legerősebb oldala, folynak a munkák a javítás ügyében alsóban. Felsőben tanárfüggő. Esetleg kiszemelt iskolában konkrétan rá kellene kérdezni, hogy mi a véleményük.
Megkérdeznélek konkrétan, szerinted ha egy gyerkőcnek erősen matematikai érdeklődése van (úgyis mondhatnánk, hogy tipikus kockafej :), akkor jó lehet a waldorf suli? Mert szívem szerint jövőre oda iratnám a kislányom, és biztos, hogy nagyon klassz 8 (vagy 13) éve lenne ott, de vívódom, hogy megfelelő lenne-e az érdeklődésének, és a céljainak. Ő ugyanis rettenetesen műszaki beállítottságú, már most látszik, pl. mióta beszélni tud, azóta azt mondja, hogy ő autótervező lesz nagykorában. Szeret rajzolni, festeni, énekelni is, de nem ügyes egyikben sem, sőt. Való egy ilyen gyereknek a w iskola? Más is szólhat ám!
adózásilag mindegy, mert akár egyesület, akár alapítvány, az a lényeges, hogy a közhasznú státuszt megkapja-e.
az alapítvány praktikusabb, mert az elsősorban vagyonalap, egy kezelő szervvel, míg az egyesület közgyűléssel dönt, ami nehézkesebb. igaz demokratikusabb, de az itt nem annyira cél, mint inkább a bejövő pénz hatékony elköltése és szaporítása.
arra vigyázzatok, hogy kevés alapító legyen, mert minden egyes változást az alapító rendlehet el, tehát még csak véletlenül se hozzatok össze több alapítót, mint 1-2.
amúgy meg a nonprofit.hu oldalon a tudnivalók részben kutakodjatok, ott minden anyag, iratminta, stb. megvan
nem biztos, hogy altalanos jelenseg. ami szerintem erenye az iskolanak, hogy az a gyerek, akinek van valamilyen iranyba elkotelezettsege, es ambicioja, az kap annyi szellemi municiot, hogy kiteljesedjek abban. a gond inkabb a kozepes kepessegu gyerekeknel van, akiknel nem latom meg azt a hajtoerot, amitol iranyt valasztananak. ugyanakkor a pres hianya miatt kicsit talan konnyebben nyugszanak bele a kozepszerbe.
Lenne egy kérdésem, amelyre bölcs válaszaitokat köszönettel venném: Waldorf intézmények, közösségek életéhez, működéséhez az alapítványi vagy egyesületi formát szerencsésebb választani és MIÉRT?
Mik azok a furcsán zajló történések? Amúgy mindenféle probléma esetén a vezető óvónővel kéne első körben beszélni. Ha alapítványi az óvóda, akkor ennél tovább nem is nagyon lehet jutni, max. kivenni a kölköt, ha nagyon nem kóser valami. De mi a gond konkrétan?
Sziasztok!
Leginkább a dolgokban mélyebb ismerettel rendelkezők véleményére lennék kíváncsi a következő ügyben.
Adott egy Waldorf óvoda. Benne furcsán zajló történések, meddő beszélgetések az óvónővel (részéről folyamatos hangoztatás a W. ped. egyéni értelmezéséről és állandó „lemerevezése” más harmonikus W. óvodák pedagógusainak ) , alig szó a szülőknek a pedagógiáról (pedig az igény megvan bennük).
Aztán véletlenül kiderül párunk számára, hogy az óvó néni egy hindu gurunak és a W. pedagógia alapjaival szembenálló tanainak, régi elkötelezett híve.
Ki, mit tehet most?
Na, hát ez nagyon érdekes volt, jó, hogy leírtad. Érdekes, hogy pont term.tudományokból teljesített jól a kölkecske, pedig általában az a kritika éri a waldorfot, hogy a term.tudományokat nagyon gagyi szinten tanítja. Ezexerint ez nem igaz.
Nálunk pl. 20.000 Ft/hó az ajánlott összeg (ez akkor is ennyi ha hat gyereked jár az iskolába, és akkor is ha csak egy), de aki nem tud ennyit fizetni, az kiválthatja munkával. De ugye már nem erre a tanévre kerestek sulit? :)
A Waldorfban is mindenféle szülők, mindenféle alkatú emberek vannak. Nekem az a tapasztalatom, hogy mindenki megtalálhatja az alkatának megfelelő szerepet, tevékenységet a közösségben. Nem erőszakoskodnak, hogy olyasmiben vegyél részt vagy úgy vegyél részt programokon, ahogy az a habitusodtól idegen. Nagyfokú tolerancia van az emberek között. (Lényegesen nagyobb, mint az kis hazánkban általában jellemző.) Mi több alapítványi iskolát is próbáltunk számos gyermekünkkel, mire lehorgonyoztunk a Waldorf mellett és az is mellette szólt, hogy milyen hallatlan sokszínűség jellemzi az iskolát alkotó családokat minden szempontból. Mindenféle meggyőződésű, ízlésű, végzettségű, társadalmi állású, jövedelmű embert lehet ott találni, nem úgy, mint sok alapítványi iskolában. Biztos vagyok benne, hogy megtalálnád Te is azokat az embereket, akikkel jól éreznéd magad, akikkel szívesen együttműködnél az iskolával kapcsolatos ügyekben, tevékenységekben.
Florg, köszönöm a választ, mindenképp megkérdezem őket, de addig is szeretném a vágyaimat a lehetőségeimhez igazítani.
Más: Azt gondolom, hogy a lányom jó alany a Waldorfhoz, de magamról ezt már nem mondhatom el: elég zárkózott vagyok, tökéletesen kitölt a mindennapi dolgaim űzése. Nem vagyok biztos abban, hogy új, közösségi élményekre nyitott lennék. Szerintetek ez baj? Az iskolai mindennapok - szerintem - már nem az én valóságom, hanem a lányomé...
Azért nincs info, mert iskolája válogatja, sőt, nyilván változik is az összeg. Nem egyszerűbb, ha a közeli iskolától kérdezed meg? Nem tandíj, támogatás, az iskolát fenntartó alapítványnak kell általában fizetni (adózás szempontjából nem mindegy). Amúgy tizenvalahány és az akármennyi között vállalhatsz általában, lehetőségeidhez mérten. De ezen kívül szokott lenni tanszerpénz, meg vannak gyakorlatok, kirándulások, satöbbi, ami mind ugyan nem rendszeres, de megkerülhetetlen befizetés.
Hat évesemmel az iskolaválasztás előtt állunk. A többi mellett a Waldorf módszerről is elég alaposan tájékozódtam, és ez megfelelőnek tűnik művészlélek porontyomnak. Nem is olyan messze lenne egy iskola, de mielőtt megkeresem őket, szeretnék tájékozódni az anyagi vonatkozásokról: erről sehol nem találtam infót. Meg tudnátok mondani, hogy - nagyságrendileg - mennyibe kerül egy ilyen iskola tandíja, vagy hozzájárulása? Diplomásként sajnos nem éri el a fizetésem egy buszsofőrét úgyhogy nem mindegy....:)
