-A vita Jézus Krisztus testben való visszatérésén van. Azon, hogy földi testben jön vissza uralkodni.
Azon gondolkodj el! Jézus meghalt, majd feltámasztotta az Isten szellemi létben égi életre. S többé már nem halhat meg, hogy ismét test legyen.
-----
Timótheushoz írt I. levél 6. rész
3. Meghagyom néked Isten előtt, a ki megelevenít mindeneket, és Krisztus Jézus előtt, a ki bizonyságot tett Ponczius Pilátus alatt ama szép vallástétellel,
14. Hogy tartsd meg a parancsolatot mocsoktalanul, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig,
15. A mit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és az uraknak Ura,
16.Kié egyedül a halhatatlanság, a ki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; a kit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: a kinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.
--
A szövegkörnyezet Jézust írja le.
-----------------------------------
Talán így képzelik majd el az emberek Jézus visszatérését?
De hát az Igazság Jézus és az apostolok korában volt prédikálva! Ezek szerint mos valami második végidő van? - úgyhogy valami nagyon nem passzol.
---
Az alább írtam le, hogy mi történt az igaz keresztényekkel. "Üldözték őket a báránybőrbe bújt farkasok."
Kivették az igaz keresztények kezéből már a harmadik század végére a katolikusok a gyeplőt és azt hazudták, hogy Ők a Krisztus egyháza a földön, holott Krisztusnak nincs Egyháza a földön. Felépítették a hamis szellemi Babilont maguknak, és kiépítették benne az egyházuk hierarchiáját. Az igaz imádat a Sátán hamis vallásának a kiépítésével eltűnt a földről. De, jó hír már nem sok van nagy Babilon tündökléséből hátra.
-
Nem tudok mit tenni, ha nem látod át.
-
Csel 20,29 Mert én tudom azt, hogy azén eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak.
-
Mt 24,24Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.
- Máté Evangyélioma 24. rész
23. Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a Krisztus, vagy amott; ne higyjétek. 24. Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.
-
Azon gondolkozz el, hogyha nagy Babilon a Sátán kezében van, akkor kik lehetnek közülük a választottak? Ott senki.
Világos, hogy nem a Sátán felépített hierarchikus hamis vallásrendszere a választottak, mert Isten azt mondja, hogy fussatok ki belőle én népem, hogy ne kapjatok a csapásaiból.
Az érveid megcáfolásához szükséges, hogy pontosítsuk, mit is jelent a katolikus egyház szentségeiről szóló tanítás, és hogyan kapcsolódik mindez Krisztushoz. Ezt az alábbi pontokban részletezném, figyelembe véve az általad említett kritikákat.
1. A szentségek Krisztus általi megalapítása: A katolikus egyház hét szentséget ismer el, amelyek mind Krisztus által alapítottak. A kereszténység első évszázadaiban már megvolt a szentségek gyakorlata, és az egyházatyák is folyamatosan hivatkoztak rájuk. A szentségek közvetlenül kapcsolódnak Jézus Krisztus megváltó cselekedeteihez. Például: • A keresztséget maga Jézus alapította, amikor megkeresztelkedett a Jordánban (Mt 3,13-17), és meghagyta tanítványainak: „Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet, megkeresztelve őket…” (Mt 28,19). • Az Eucharisztiát az Utolsó Vacsora alkalmával alapította, amikor azt mondta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem…” (Mt 26,26-28). Ezt az egyház hűségesen megőrzi és gyakorolja azóta is. • A bérmálás az Apostolok Cselekedeteiben is megjelenik, ahol az apostolok kézrátétellel adták át a Szentlélek ajándékát a megkeresztelteknek (ApCsel 8,14-17). A fentiek alapján nem igaz, hogy ezek az egyházi szokások emberi hagyományok lennének. Ezek Krisztus által megalapított szentségek, amelyeket az egyház folyamatosan őriz és továbbad. A katolikus egyház szilárdan hiszi, hogy Krisztus az egyházat bízta meg a szentségek kiszolgáltatásával, hogy ezek által az emberek kegyelmet és üdvösséget nyerjenek.
2. A bérmálás és a Szentlélek ajándéka: A bérmálás szentsége nem azt jelenti, hogy valaki automatikusan mentes lesz a bűntől, hanem a Szentlélek kegyelmének erejét és ajándékait kapja meg, hogy a hitben növekedjen és Krisztus tanúja legyen. Ahogyan a megkereszteltek is küzdenek a bűn ellen, úgy a bérmálásban részesülőknek is folytatniuk kell ezt a küzdelmet. A szentségek kegyelme segít ebben, de az embernek szabad akarata van, és dönthet a bűn mellett is. A szentség nem veszi el az ember szabad döntési képességét, de segít, hogy a Szentlélek erejével éljen és ellenálljon a kísértésnek.
3. Az egyház és a szent háborúk: Az a vád, hogy az egyház katonákat áldott meg, vagy a szent inkvizíció során több millió embert kivégzett, történelmileg is helytelen. Az egyház történetében voltak hibák és bűnök, de ezeket nem a szentségek, vagy Krisztus tanítása okozta. Az, hogy egyes egyházi személyek tévedéseket követtek el, nem érvényteleníti a szentségek isteni eredetét és célját. A katolikus egyház maga is felismerte és elítélte a múlt hibáit, de ez nem változtat azon, hogy az egyház Krisztus általi megbízatásából szolgáltatja ki a szentségeket.
4. Az egyház és a Szentírás: Az az állítás, hogy “minden benne van a Bibliában”, félrevezető. Maga a Biblia is az egyház által született meg, és az egyház hagyományára építve értjük meg helyesen annak tanításait. A katolikus egyház nemcsak a Szentíráson, hanem az apostoli hagyományokon is alapul. Ezek az apostoli hagyományok, amelyek az egyházban évszázadok óta megőrződtek, hitelesítik a szentségeket is.
Összefoglalva: A szentségek Krisztus által alapítottak, és a katolikus egyház évezredek óta hűségesen őrzi és szolgáltatja ki őket. Az egyházi személyek hibái nem érvénytelenítik az egyház isteni küldetését, és a bérmálás, az Eucharisztia és más szentségek segítenek a hívőknek a hitben való növekedésben, de nem veszik el az ember szabad akaratát.
1. Isten szellemi fegyverzete: Az Efézusiakhoz írt levél 6:11-17 világosan leírja Isten szellemi fegyverzetét: igazság, igazságosság, hit, üdvösség reménye, a Lélek kardja, amely Isten igéje. Ezek a fegyverek a gonosz ellen való küzdelemre szolgálnak, nem pedig arra, hogy azokat, akik más hitet vallanak, elítéljünk vagy lealacsonyítsunk. Az egyház elleni támadások nem tükrözik az Evangélium szellemiségét, amely Krisztus szeretetét, békéjét és igazságát hirdeti. Az igazság hirdetése nem a rombolásra, hanem az építésre szolgál.
2. A katolikus egyház félrevezetése vagy a gonoszság vádja: A katolikus egyházat “hamis egyházként” vagy “Nagy Babilonként” bemutatni nemcsak téves értelmezés a Jelenések könyve szövegét illetően, hanem figyelmen kívül hagyja a katolikus egyház történelmét és hozzájárulását a keresztény hit terjedéséhez. Az egyház több mint kétezer éves múlttal rendelkezik, Krisztus tanítása szerint alapították, Péter és az apostolok vezetésével. Továbbá a Jelenések könyvében szereplő Nagy Babilon nem konkrét egyházra, hanem egy világi, korrupt rendszerre utal, amely az isteni renddel szemben áll. A Jelenések 18 fejezetének értelmezése, amely a hamis vallások bukását hirdeti, nem azonosítható kizárólag a katolikus egyházzal.
3. Az “igazság kereső emberek tiltakozása” és a szellemi arrogancia: Az igazság keresése nem jelenti azt, hogy elutasítjuk mindazt, amit évszázadokon át hiteles keresztények, szentek és egyházi vezetők képviseltek. Ha valaki azt állítja, hogy csak ő maga érti helyesen a Bibliát, és mindenki más tévedett, akkor ez az állítás szellemi arroganciára utal, hiszen nem veszi figyelembe a Szentírás közösségi értelmezését, a tradíciók szerepét és az apostolok tanításának folytonosságát. A katolikus egyház hagyománya és tanítása nem pusztán emberi hagyomány, hanem az apostoli örökségen alapul, amelyet Krisztus maga bízott rá az egyházra.
4. Az egyház kritizálása és reformálása: A katolikus egyház történetében sokszor volt szükség reformokra, és maga az egyház is elismeri, hogy bizonyos időszakokban szükség van megtisztulásra. Azonban a reform és a rombolás két különböző dolog. Luther és Russell az egyház megreformálása helyett az intézményt magát akarták elvetni, és új vallási rendszereket hoztak létre, amelyek szakítottak a kereszténység apostoli hagyományával. Az egyház hibái nem érvénytelenítik Krisztus által alapított közösséget, amely a kegyelem eszköze marad mindenki számára.
Összefoglalva: Az igazság keresése és a kritikai gondolkodás fontos, de az egyház és a hagyományok teljes elvetése nem a megoldás. Krisztus egyházát nem emberek alapították, hanem ő maga, és a hibák ellenére is továbbra is az ő kegyelme és jelenléte működik benne.
Az apostolok mi a fenének erőlködtek a gyülekezetek érdekében, ha az utolsó apostol halála után a gyülekezetek szellemisége eltorzult, és a Sátán gyülekezetévé vált? Ennek a problémának három lehetséges megoldása van.
---
Isten előre látta, hogy a Sátán beférkőzik majd minden keresztény gyülekezetbe a hamis tanításával. Hamis tanítók és hamis próféták lesznek Báránybőrbe bújva. Pál előre megjövendölte ezeket, hogy a keresztény gyülekezeteknek vége lesz már a harmadik századtól.
-A Sátán gonosz szellemisége fog uralkodni a római katolikus egyházban.
-
-Meg lett jövendölve, hogy az igazság csak a végidőben lesz újra prédikálva.
- Dn 12,4 Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig:tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás.
-
Most vagyunk a végidőben. Luther és Russell is a végidőben jött, meg a többi igazság is most fog kiderülni, mert eddig a Sátán nem engedte meg, hogy az emberek olvassák a Bibliát és kiderüljön az igazság.
A demokrácia nagy változást hozott az országokban, nem üldözik a Biblia olvasókat már sok helyen.
Az egész világ a Sátán kezében van és még virágzik nagy Babilon, de a csillaga hamarosan leáldozik.
-
Azok akik azt mondták, hogy tovább vitték "Péter egyházát", azok maguk olyanok voltak mint a "farizeusok" Jézus idejében, akik már akkor is üldözték a keresztényeket, amikor Pál prédikált a keresztény gyülekezeteknek.
-Majd a Sátán hamis vallása teljesen átvette a hatalmat az egész világon. Aki nem akart ebben a vallásban részt venni, azokat a katolikusok a keresztény háborúban kivégezték. Inkvizíció, totális vallás uralom volt a részükről.
A keresztény egyház hivatalosan hét szentséget (sacramentumot) ismer el: a keresztség, a bérmálás, az eukarisztia, a bűnbocsánat (gyónás), a betegek kenete, az egyházi rend, és a házasság. Ezek közvetlenül kapcsolódnak az ember üdvösségéhez, és Krisztus alapította őket.
------
Megint csak nagy hazugság a hamis egyház részéről, hogy ezeket Krisztus alapította volna az Új Szövetség megkötésekor. Az Új Szövetség nem erről szól.
-
A Házasságot: Isten már az Édenben kimondta.
-Bérmálás, eukarisztia, a betegek kenete, az egyházi rend nem az Istentől van.
--------------------------
A bérmálás egy olyan szentség, amelyben a megkeresztelt megkapja a Szentlélek ajándékát, erőt és küldetést kap, hogy Krisztus élő tanúja legyen az Egyházban és a világban. A bérmálásban részesülők elkötelezik magunkat az egyházi közösségben való életre, Jézus tanítványainak iskolájában.
----
A megkeresztelt nem kapja meg a szentlélek ajándékát automatikusan. Ha megkapná, akkor nem paráználkodna, hazudna és nem lenne meleg.
---------------------------------------------
1360 Az Eucharisztia a hálaadás áldozata az Atyának, áldás, mellyel az Egyház háláját fejezi ki Istennek minden jótéteményéért: mindazért, amit Ő a teremtésben, a megváltásban és a megszentelésben tett. Az Eucharisztia tehát elsősorban "hálaadást" jelent.
---
Ha a háláját fejezné ki Istennek a teremtésért, akkor nem áldaná meg a háborúban a katonákat és a fegyvereket. Nem lett volna "szent inkvizíció", ami által több millió embert karóba húztak.
----------
Az Egyházi Törvénykönyvben. 998. kán. - A betegek kenetét, mellyel az egyház a veszélyes betegségben szenvedő hívőket a szenvedô és megdicsőült Úrnak ajánlja, hogy megenyhítse és megmentse őket, úgy szolgáltatják ki, hogy olajjal megkenik őket, és elmondják a liturgikus könyvekben előírt szavakat.
---------------------------
Nem Istentől vannak ezek az egyházi szokások. Saját szakállára építette fel évszázadok alatt a hamis nagy Babilon ezeket a szokásokat és népi hagyományokat.
-
Jézus Krisztus áldozat volt mindenki bűnei miatt. Nem kell a hazug és a meleg papoknak még külön meggyónni. Elmúlt már a sötétség korszaka. Eljött a megvilágosodás időszaka. Minden benne van a Bibliában.
-
S nem beszélve arról, hogy az Ördög mesterkedései nem lehet soha "szent" a hamis egyházban.
Értem felháborodásodat, de az erkölcsi tisztaságnál szerintem fontosabb, hogy a "vizsgált jelenség" matematikailag legyen rendben, azaz folytonos legyen. Jézus alapított egy gyülekezetet. Egy darabot. Ha egyszer Jézus alapította, akkor ennek ki kell tartania a világ végezetéig. Az apostolok mi a fenének erőlködtek a gyülekezetek érdekében, ha az utolsó apostol halála után a gyülekezetek szellemisége eltorzult, és a Sátán gyülekezetévé vált? Ennek a problémának három lehetséges megoldása van.
1. A Katolius Egyház azonos Jézus első századi gyülekezetével.
2. Valamelyik ortodox csoport, vagy etiópok, szíriaiak stb. (ezekről semmit sem tudok) azonosak ezzel.
3. A churchofgod.hu/ azonosak ezzel, mert állításuk szerint ők folytonosan fennáltak az apostolok óta.
Nem lehetséges olyan megoldás, hogy Luther a hasára ütött és felrúgta az Egyházat, de olyan sem lehet, hogy Russell felrúgja az adventistákat, vagy metodistákat, akik már eleve felrúgták a katolikusokat. A közel 2000 év során léteznie kellett valamilyen krisztusi FOLYTONOS gyülekezetnek a földön. Persze lehet, egy scifi-szerű megoldás is, és holnap előbukkan valahonnan egy olyan csoport, akik bizonyítani fogják tudni, hogy az apostoloktól származnak.
"Mindkettőjük esetében megjelenik egyfajta szellemi arrogancia, amely szerint az évszázadok óta elfogadott egyházi hagyományokat és értelmezéseket ők maguk egyedül jobban megértették. Ez a gondolkodásmód arra épül, hogy mindenki más tévedett, de most végre valaki “megvilágosodott”, és helyesen érti a Bibliát. Ez az önjelölt prófétai hozzáállás vezetett Luther és Russell esetében ahhoz, hogy ne csak az egyházi vezetést kritizálják, hanem a teljes egyházat, mint intézményt elvetették."
-Nálad milyen szellemi arrogancia jelenik meg akkor, ha az igazságot szerető emberek tiltakoznak e hamis vallás hazugságai ellen. Már, pedig bemutattad itt írásaidban jó párszor a hamis vallásos nézeteid. Nagy Babilon a Sátán szellemiségére épült fel mégpedig ilyen vallási rendszerben amit (nézni is kínos) nem még gyakorolni. Az igazat kereső emberek tiltakoznak és nem partnerek ebben a gyalázatban.
-
Nem csak e két fenti személy gondolkodásmódja volt más, mint a hierarchikus vallási felépítés, és az utálatos hagyományai.
-
De, Isten előre leíratta, hogy megbuktatja e vallási rendszert, ami nem az igazságra épül. Ez, pedig most ebben az utolsó időben fog megtörténni. Eddig ez a hazug vallási hierarchikus rendszer uralkodott az egész világon, de eljön az idő, amikor letörik a politikai uralkodók az Ördög szarvát.
Jelenések:18 fejezet, ami részletesen kifejti a hazug vallás bukását, amitől minden politikai uralkodó majd távol fog állni, az Istentől meghatározott időben.
A katolikus egyházban a szentségek, beleértve a házasságot is, érvényessége (validitása) és törvényessége (licitása) különböző fogalmak. Ahhoz, hogy egy szentség érvényes legyen, meg kell felelnie a megfelelő anyagnak, formának, és a kiszolgáltatónak megfelelő szándékkal kell eljárnia, vagyis az egyház által meghatározott szándékkal kell cselekednie. A pap személyes erkölcsi állapota nem befolyásolja a szentség érvényességét, hiszen a szentségek kegyelmi hatásai az ex opere operato elv alapján működnek, vagyis magából a szentség kiszolgáltatásának aktusából fakadnak, függetlenül a pap vagy a befogadó személyes állapotától.
Azonban az ex opere operato elv akkor érvényesül, ha nincs abszolút érvénytelenítő akadály. Ilyen érvénytelenítő akadály például az, ha az egyik fél nem valódi férfi vagy nő, ami alapfeltétele a katolikus házasság szentségének. Ebben az esetben a házasság szentsége érvénytelen, mivel a házasság biológiai alapja – hogy férfi és nő között köttessék – nem teljesül. Hiába a pap szándéka és cselekménye, ha a szentségi forma vagy anyag hibás, akkor az érvénytelenné teszi a szentséget.
Ami a természetfeletti dimenziót illeti: a pap cselekedete önmagában véve érvényes lenne, ha minden feltétel teljesülne. De mivel a biológiai feltétel (a férfi és nő közötti házasság) hiányzik, ez egy érvénytelen szentségi kísérlet, tehát nem eredményezi a kegyelmi hatásokat. A pap nem hibáztatható a téves kiszolgáltatás miatt, hiszen ő az egyház törvényei szerint járt el, és nem tudott a háttérben meghúzódó hibáról. Az érvénytelenség oka tehát a lényegi hiányosságban rejlik, nem a pap szándékában vagy eljárásában.
Luther és Russell valószínűleg nem azért nem értették meg a katolikus egyház fentebb vázolt helyzetét, mert nem voltak intellektuálisan képesek rá, hanem inkább pszichológiai és lelki tényezők vezérelhették őket. Az alábbiakban két fontos okot emelnék ki:
1. Forradalmi lelkület és a katharista tisztaságvágy:
“most már elég ezekből a mocskokból, tűzre velük, jöjjenek hát az újak és tiszták és hófehérek.” Modern példa erre a hibás gondolkodásmódra: “Szent“ Gegorge Floyd meghalt, tehát lángoljon a komplett “bűnös” fehér világ, és hozzunk létre valami egészen újat!” Ez irracionális forradalmi düh, pusztuljon, lángoljon minden.
Luther és Russell esetében megfigyelhető egyfajta “katharista” forradalmi szellemiség, amely szerint a korruptnak ítélt rendszer teljes megsemmisítése szükséges ahhoz, hogy valami tiszta, új jöhessen létre. Ez a “mindent vagy semmit” gondolkodásmód hasonlít a modern forradalmi ideológiákra, amelyek gyakran irracionális dühre és szélsőséges cselekvésre épülnek. Egy modern példa erre a hibás gondolkodásmódra lehet “Szent” George Floyd halála kapcsán kibontakozó radikális reakció: “Egy igazságtalanság történt, tehát égjen az egész rendszer!” Ez a hozzáállás nem a reformra, hanem a teljes pusztításra és újjáépítésre törekszik. Luther és Russell esetében is megfigyelhető, hogy a hibákat látva, ahelyett, hogy az egyház javítására törekedtek volna, inkább az intézmény teljes elvetését szorgalmazták.
2. Arrogancia és az „én jobban tudom” mentalitás: Mindkettőjük esetében megjelenik egyfajta szellemi arrogancia, amely szerint az évszázadok óta elfogadott egyházi hagyományokat és értelmezéseket ők maguk egyedül jobban megértették. Ez a gondolkodásmód arra épül, hogy mindenki más tévedett, de most végre valaki “megvilágosodott”, és helyesen érti a Bibliát. Ez az önjelölt prófétai hozzáállás vezetett Luther és Russell esetében ahhoz, hogy ne csak az egyházi vezetést kritizálják, hanem a teljes egyházat, mint intézményt elvetették.
Ez a két tényező – a forradalmi tisztaságvágy és a szellemi arrogancia – segíthet megérteni, miért nem fogadták el az egyház reformja mellett szóló érveket, és miért vezették a saját mozgalmaikat szélsőséges irányba.
Igen ám, de hol van a pap (aki tévesen kiszolgáltatta a házasság szentségét) cselekedetének természetfeletti vonása? Úgy értem, hogy a házasság lehetetlenségéről a férfin kívül csak Isten tud. Mégis ilyen simán ki lehet TÉVESEN szolgáltatni egy természetfeletti "szentséget"?
A szentté avatás (kanonizáció) nem tartozik a hét szentség (sacramentum) közé, mivel ezek Krisztus által alapítottak, és közvetlen kapcsolatban állnak az üdvösséggel (például a keresztség vagy az eukarisztia). A szentté avatás (kanonizáció) egy olyan aktus, amely során az egyház kijelenti, hogy az adott személy biztosan a mennybe jutott, de nem jelenti azt, hogy az ő életének minden aspektusa teljesen tökéletes lenne.
Fontos kiemelni, hogy a kanonizáció csak akkor tévedhetetlen, hogyha azt a pápa hajtja végre. A tévedhetetlenség azonban kizárólag arra vonatkozik, hogy az illető biztosan a mennybe jutott, nem arra, hogy az életének minden részlete hibátlan volt. Tehát a szentté avatás azt hirdeti, hogy az illető örökre Isten dicsőségében él, de nem feltétlenül derül ki minden részlet az életéről a kanonizációs folyamat során.
Egy másik fontos pont, hogy a boldoggá avatás (beatifikáció) és a kanonizáció különböző szintű elismerések. A boldoggá avatás csak bizonyos helyeken engedélyezi az adott személy tiszteletét, míg a kanonizáció az egész egyház számára kötelezővé teszi a tiszteletét.
A katolikus egyház tanítása szerint a házasság szentségét csak egy férfi és egy nő kötheti meg érvényesen. A házasság a férfi és a nő közötti szövetség, amely a házastársi életre és a gyermeknemzésre irányul. Tehát, ha egy olyan helyzet áll fenn, hogy a vőlegény nem valódi férfi (függetlenül attól, hogy ezt elrejtették vagy nem volt nyilvánvaló), akkor a házasság érvénytelen, mert nem teljesülnek a házasságkötés alapvető feltételei.
Az egyház elismeri, hogy az emberek férfinak vagy nőnek teremtettek, és bár lehetnek fiziológiai vagy genetikai zavarok (pl. interszex állapotok), amelyek befolyásolhatják a külső nemi megjelenést, minden embernek van egy “intrinszikus” nemi besorolódása, amit nem változtathat meg. Ha ez az identitás eltér attól, amit külsőleg mutatnak, akkor az alapvető biológiai nem az, ami számít.
A házasság érvénytelenségének kérdése ilyen esetekben abból fakad, hogy ha a vőlegény nem valódi férfi (azaz genetikai és biológiai értelemben nem férfi), akkor a házasság jogilag és teológiailag nem köthető meg érvényesen. Ez a csalás vagy félreértés, ha utólag kiderül, azonnali ok lehet a házasság érvénytelenítésére.
A király megkoronázása nem tartozik a hét szentség (sacramentum) közé, amelyek Krisztus által alapítottak, és amelyek az üdvösséggel szoros kapcsolatban állnak (pl. keresztség, eukarisztia, bérmálás). Mivel a koronázás nem része a hét szentségnek, legfeljebb szentelmény (sacramentalia) lehet.
A szentelmények olyan áldások vagy szent cselekmények, amelyeket az egyház szabadon alapíthat, és amelyek célja, hogy megszenteljék az élet különféle aspektusait, de nem járnak együtt ugyanazzal a kegyelemmel, mint a szentségek. A hét szentség fix, vagyis azokat az egyház nem változtathatja meg, míg a szentelmények létrehozása az egyház hatáskörébe tartozik.
A koronázás nem azt jelenti, hogy az egyház teológiai értelemben magára venné az adott király politikai működésének felelősségét. Ez leginkább egy áldás, amelyet azért adnak, hogy az uralkodó a Rómaiakhoz írt levél 13. fejezetében foglaltaknak megfelelően cselekedjen, vagyis a közjó (bonum commune) szolgálatában. Nem tévedhetetlen döntés arról, hogy a király jó uralkodó lesz, hanem inkább egy imádságos áldás a helyes kormányzásért.
Tegyük fel (ez most egy konkrét eset) hogy adott egy hibátlan menyasszony, és egy vőlegény, aki nem férfi (de erről senki nem tud, mert el van titolva, egyébként nagyon is férfinak néz ki). Ha a Biblia szerint jár el a pár, akkor házasság előtt nem szexelhetnek. Ezt betartották. Ha ezeknek egy pap kiszolgáltatja a házasság szentségét, akkor a csalás (vagy félreértés) kiderülte után is érvényes marad a házasság?
Egyházi rend: Az egyházi rend az egyik szentség, amely a papságra való felszentelést jelenti. Ez magában foglalja a három fokozatot: a diakonátust (diakónusok), a papságot (presbiterel) és a püspökséget (episzkoposz). Ez a szentség lehetővé teszi, hogy valaki szentségeket szolgáltasson ki és vezesse az egyház közösségét.
Házasság: A katolikus egyház szerint a házasság szentsége egy férfi és egy nő között köttetett szent szövetség, amely életre szól, és a házastársak egymás iránti hűségére és a gyermekvállalásra irányul.
VIII. Henrik esete azért volt különleges, mert a házasság felbontása a katolikus tanítás szerint nem megengedett, mivel a szentség életre szól.
Először is, szeretném tisztázni, hogy a donatizmus és a jogos egyházi kritikák közötti különbség alapvető és lényeges. A donatizmus lényege, hogy az egyház hitelességét és a szentségek érvényességét azok kiszolgáltatóinak erkölcsi állapotához köti. Ez az álláspont téves, mert a keresztény hit tanítása szerint a szentségek ereje nem függ a pap erkölcsösségétől. Azonban a jogos kritika, amikor valaki egy egyházi visszaélés ellen lép fel, teljesen más.
A visszaélések elleni felszólalás helyes és szükséges, hiszen az egyháznak is feladata, hogy a hitet tisztán és igaz módon képviselje. Azonban a donatista mentalitás abban rejlik, hogy valaki nemcsak kritikát gyakorol, hanem az erkölcsi hibák miatt az egész egyház létjogosultságát kérdőjelezi meg, vagy annak teljes megsemmisülését kívánja. Ez az attitűd veszélyes, mert nem az igazság keresését szolgálja, hanem rombolást eredményez.
Luther bár kritizálta az egyház egyes gyakorlatait, különösen a búcsúcédulákat, célja eredetileg nem az egyház elpusztítása volt, hanem annak reformja. Luther jogosan kritizálta a búcsúcédulákkal kapcsolatos vissazéléseket, de meg kell különböztetnünk az ilyen kritikákat attól a romboló szándéktól, amely teljesen elveti az egyház szerepét, és pusztulását kívánja.
A lényeg tehát az, hogy a kritikának nem az egyház megsemmisítése kell legyen a célja, hanem annak javítása. A visszaélések ellen szólni nem csak hogy jogos, hanem szükséges is. De ha valaki abból azt a következtetést vonja le, hogy „akkor pusztuljon az egyház”, az valóban nem segít sem a hívőknek, sem az egyháznak, és ilyen szándékból fakadó cselekedet súlyos károkat okozhat, mind fizikai, mind lelki értelemben. Ezért mondom, hogy a donatista a lelkel gyilkosa.
Hasonlatos ez ahhoz, mint a kommunisták esetében az, hogy joggal kritizálták a nyomort, viszont ebből azt a téves következtetést vonták le, hogy akkor “a múltat végképp eltörölni, és jöjjenek a gulágok. Így lesz egy jogos kritikából pusztító rombolás.
Valóban hasonló mechanizmus működik itt: egy jogos kritika téves, sőt pusztító következtetésekhez vezethet, ha a kritika tárgyát nem megfelelően kezelik. Ahogyan a kommunisták a nyomor és igazságtalanság elleni jogos felháborodásból kiindulva a múlt teljes eltörlését és a brutális diktatúra kiépítését szorgalmazták, ugyanígy egyesek az egyház hibáiból, visszaéléseiből azt a következtetést vonják le, hogy az egyházat teljesen el kell vetni vagy elpusztítani.
A kritika önmagában helyes és szükséges – a nyomor elleni fellépés vagy az egyházon belüli visszaélések elleni küzdelem mind olyan kérdések, amelyekről beszélni kell. Azonban, amikor valaki nemcsak javítani akar, hanem mindent eltörölni, akkor átcsúszik a konstruktív kritikából a rombolásba. Az eredmény egy sokkal rosszabb helyzet lehet, mint amit eredetileg meg akartak oldani.
A kommunisták is a társadalmi igazságtalanságok ellen emeltek szót, de a megoldásuk – a múlt teljes eltörlése és a totalitárius rendszer bevezetése – több szenvedést okozott, mint amit eredetileg orvosolni kívántak. Ugyanígy, ha valaki az egyház hibái alapján azt követeli, hogy az egyház pusztuljon el, akkor nem csak az egyházat, hanem a közösséget, a hitet és az értékeket is támadja, amelyek alapvetően nem hibásak, hanem emberi gyarlóságok áldozatai lettek.
Tehát a lényeg itt az, hogy a jogos kritikát és a reformszándékot meg kell különböztetni a pusztító rombolástól. A helyes út az lenne, ha a kritikák a problémák javítására és a visszaélések kiküszöbölésére irányulnának, nem pedig arra, hogy mindent eltöröljenek, amit az egyház képvisel.
Krisztus szavai a Máté 23:2-3-ban így hangzanak:
„Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek. Mindazt tehát, amit mondanak nektek, tartsátok meg és tegyétek meg, de a cselekedeteiket ne kövessétek, mert mondják, de nem teszik.”
Ezek a szavak nagyon jól alkalmazhatók a vita kontextusában, és segíthetnek tisztázni a különbséget a hit tisztasága és az egyházi személyek gyarlósága között.
Krisztus arra figyelmezteti követőit, hogy hallgassanak azokra, akik az igazságot hirdetik (a farizeusokra és az írástudókra, akik a Mózes törvényét tanították), de ne kövessék az ő személyes, képmutató cselekedeteiket, mert azok gyakran nem feleltek meg annak, amit tanítottak. Ez a tanítás pontosan azt a gondolatot erősíti meg, hogy az igazság és a hit nem függ attól, hogy az egyház vezetői mindig erkölcsileg tökéletesek-e.
A kulcs itt az, hogy az egyház tanításai – mint ahogy a farizeusok által hirdetett törvény is – érvényesek és tiszteletben tartandók akkor is, ha azok, akik ezeket hirdetik, személyesen hibásak. Nem szabad a vezetők hibáit összekeverni azzal az igazsággal, amelyet képviselnek. Ezért, ha valaki az egyház vezetőinek hibái miatt az egész egyházat elveti vagy elpusztulását kívánja, az olyan, mintha Krisztus szavait félreértelmezve a farizeusok gyarlósága miatt Mózes törvényét is elvetette volna.
Ez a gondolat segíthet megérteni, miért tévednek azok, akik a visszaélésekre reagálva az egész egyházat akarják lerombolni. Krisztus itt is egyensúlyt tanít: a hiteles tanítást meg kell tartani, még akkor is, ha azok, akik azt hirdetik, nem mindig élnek erkölcsileg feddhetetlen életet. A visszaélések elleni küzdelem tehát jogos, de ebből nem szabad azt a következtetést levonni, hogy az egyházat mint intézményt el kellene vetni.
Azt nem tudom, mit jelent az a "szentség" hogy "egyházi rend". A házasságot viszont tudom hogy mi. A házasság felbontása (VIII. Henrik) vagy nem-felbontása szintén olyan pillangó effektus, amiből cunami keletkezett...
Értem, hogy mire utalsz a pápa által végrehajtott királyok megkoronázásával, és fontos tisztázni, hogy az ilyen események nem tartoznak a szentségek körébe. A keresztény egyház hivatalosan hét szentséget (sacramentumot) ismer el: a keresztség, a bérmálás, az eukarisztia, a bűnbocsánat (gyónás), a betegek kenete, az egyházi rend, és a házasság. Ezek közvetlenül kapcsolódnak az ember üdvösségéhez, és Krisztus alapította őket.
A pápa politikai és világi szerepe, például egy király megkoronázása, nem szentségi cselekedet, és nem tartozik a szentségek körébe. Ezek a politikai aktusok történelmi események voltak, amelyek az egyház és a világi hatalom kapcsolatát tükrözték, de nem tekinthetők a hit központi szentségeinek részeként.
Ezen cselekedetekre nem vonatkozik az egyház tévedhetetlenségi dogmája sem. A tévedhetetlenség csak hitbeli és erkölcsi kérdésekre vonatkozik, és csak akkor érvényes, amikor a pápa ex cathedra, azaz hivatalosan és teljes tekintéllyel hirdet egy hitbeli vagy erkölcsi tantételt. Egy király megkoronázása tehát nem ilyen hitbeli vagy erkölcsi kérdés, hanem inkább egy politikai ceremónia volt, amely az adott kor világi szokásaihoz kapcsolódott.
Fontos tehát különbséget tenni a világi, politikai szerepvállalások és a szentségi cselekedetek között, ez nem érinti a szentségek érvényességét vagy az egyház teológiai tanításait. Az egyház intézményi szerepének megvitatása fontos kérdés, de nem szabad összekeverni a világi cselekedeteket a Krisztustól származó szentségekkel.
"A vita középpontjában az áll, hogy egy egyház papjának vagy vezetőjének erkölcsi tökéletlensége vagy bűnei érvényteleníthetik-e az általa képviselt tanokat vagy az általa kiszolgáltatott szentségeket."
Amikor egy pápa megkoronázott egy királyt, akkor nem "szentséget szolgáltatott ki"? Vajon ennek a "szentség-kiszolgálásnak" nem lehetett olyan aspektusa, amely beavatkozott az "e-világi" történésekbe?
Értem, hogy miért vonzó a gondolat, miszerint a kereszténység alapvetően egy jó eszméből nőtt ki, de az intézményesülés folyamán eltévelyedett. Azonban ez az érvelés több ponton is félreértésen alapul, és számos tényezőt figyelmen kívül hagy.
Először is, az intézményesítés nem feltétlenül valami negatív dolog. Ha megnézzük Jézus tanításait, világosan látszik, hogy nem egy szétszórt, informális közösséget akart, hanem egy olyan közösséget, amelynek struktúrája van, és amely képes az ő tanításait megőrizni és továbbadni. Az intézményes egyház feladata tehát nem az, hogy Istent irányítsa, hanem hogy biztosítsa a hit tisztaságát, közvetítse a szentségeket, és védje meg a tanításokat a félreértésektől és tévedésektől. Az egyház nélkül a kereszténység valószínűleg sokkal inkább szétforgácsolódott volna, és számtalan ellentétes irányzatba sodródott volna, ahogy az már most is látható egyes keresztény közösségekben.
Az, hogy a történelem során az egyházak és felekezetek között nézeteltérések voltak, természetes emberi jelenség. Minden közösségben, amely mély kérdésekkel foglalkozik, elkerülhetetlen, hogy eltérő vélemények alakuljanak ki. Azonban ennek a megosztottságnak nem a kereszténység intézményesülése az oka, hanem az emberi természet, amely hajlamos a különböző értelmezésekre és a hatalomra való törekvésre.
A másik érv, amelyet felhozol – hogy az egyházak az energiáikat egymással való vitatkozásra pazarolják –, részben igaz, de nem azért, mert az egyházak hibásak, hanem mert ezek a viták a hit tisztaságának és a hamis tanok terjedésének megelőzésére irányulnak. Ez nem mindig jelent felesleges energiaveszteséget. Ahogy a korai egyházban is, amikor eretnek tanokat kellett visszaszorítani, a hit védelme érdekében ezek a viták szükségesek voltak.
A Szentlélek működését pedig nem az egyház „ítélgeti”, hanem az egyház közösségén keresztül nyilvánul meg, hiszen maga Jézus is azt mondta Péternek: „Te Péter vagy, és erre a sziklára építem egyházamat” (Máté 16:18). Ez nem azt jelenti, hogy az egyház korlátozná Istent, hanem azt, hogy az egyház a Szentlélek eszköze a világban. Az egyház mint intézmény arra hivatott, hogy a hívők közössége legyen, amely hűségesen őrzi és közvetíti Jézus tanításait. Az intézmény nem maga a cél, hanem egy eszköz, amely segít az embereknek közelebb kerülni Istenhez.
Az egység keresése tehát nem a sokszínűség megszüntetését jelenti, hanem a közös alapok megtartását, amelyekre építkezhetünk. Az intézményes egyház nem tökéletes, mivel emberek alkotják, de az alapelv – a közösségben való együttműködés Isten tervének megvalósítása érdekében – elengedhetetlen.
" A zsidóság és a kereszténység, bár vannak közös vonásaik, két különböző vallás. A Jézus-hit a keresztény egyházak dogmarendszerének része, nem a zsidó vallásé. A zsidóságban Jézus még prófétaként sem jelenik meg, egyáltalán semmilyen szerepet nem játszik."
A keresztény teológia többek között az Isten földi megtestesülésébe, Isten Szentháromságként való létezésébe és a Jézusba mint az Isten és ember közötti közbenjáróba vetett hitre alapul. Lényeges kihangsúlyozni, ez a teológia teljességgel nem összeegyeztethető a Tórával.Az Isten abszolút Egyetlenségébe vetett hit parancsolata többek közt a Smában is elhangzik: „Halljad Izrael, az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egy!” Az ebben a bibliai versben kifejezett koncepció nem csupán cáfolja más istenek létezését, de egyben azt is nyomatékosan kijelenti, hogy Isten az egyedüli valóságos létező. A Biblia szerint Isten nem csupán végtelen, de túl van időn, téren és anyagon is. Istennek nincs se kezdete, se vége, amint arról a Jesájá 44:6-ban is olvashatunk: „Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten.” Jóllehet, a judaizmus hisz abban, hogy Isten számos módon (pl. mint bíró vagy védelmező) megnyilatkozik teremtményei (az emberek) előtt, az Ő lényege ugyanakkor oszthatatlan, és éppen ezért nem lehetséges az Ő vonatkozásában bármiféle részekre való felosztásról vagy feloszthatóságról beszélni. Valami, ami túl van időn és téren, nem írható le olyasmiként, aminek három különböző aspektusa van. Abban a pillanatban, ahogy efféle megkülönböztetéseket teszünk Isten lényegével kapcsolatban, tagadjuk az Ő abszolút Egyetlenségét és egységét.
Ezért aztán az újszövetségi kijelentés: „senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam [azaz Jézus által]”, a zsidók számára nem elfogadható. Még ha egy zsidó Isten részének tekint is valamit, azt nem használhatja közbenjáró gyanánt. A Tóra azt tanítja, hogy mindenki képes közvetlen kapcsolatot létesíteni Istennel. Ezek az ősi pogányságban gyökerező keresztény hiedelmek képezték az alapját annak az elutasításnak, amellyel a zsidók az elmúlt kétezer esztendőben akár halálbüntetés terhe mellett is ellenálltak a kereszténységnek. A zsidók mindig is érezték és értették, hogy az áttérés egyet jelentene Istenhez fűződő, a Tórában leírt kapcsolatuk felbontásával."
" Így hát a donatista uszító nagyobb bűnös, mint akármilyen tömeggyilkos, hiszen utóbbi maximum az ember testét ölheti meg, addig a donatista a lelküket taszíthatja az örök kárhozatba."
Ilyen alapon viszont Luther is donatista uszító volt, mert fellépett a megbocsátó cédulák ellen. A megbocsátó cédulákra viszont az Egyháznak azért volr szüksége, mert el volt adósodva az akkori pénzembereknek, bankároknak. Akkor ki taszított kárhozatba kit ????
A Pitagorasz-tétel párhuzamának célja nem az volt, hogy az Egyház működését közvetlenül egy matektanáréhoz hasonlítsam. A példában szereplő “részeges tanár” arra vonatkozik, hogy egy rendszer, egy tantétel igazsága nem függ az azt képviselő egyének morális állapotától. A donatizmus lényege ugyanis éppen az, hogy az egyház által kiszolgáltatott szentségek érvényességét a szentségeket kiszolgáltató egyének erkölcsi állapotához köti. Ez az alapvető tévedés, amely miatt a donatizmust eretnekségnek nyilvánították.
Az érved, amely szerint az Egyház földi hatalma különleges felelősséggel jár, természetesen igaz. Senki sem vitatja, hogy a keresztény Egyház, különösen a katolikus, intézményként gyakorlati döntéseket hozott a történelem során. Azonban a donatizmus kérdés nem ezen alapul. A vita középpontjában az áll, hogy egy egyház papjának vagy vezetőjének erkölcsi tökéletlensége vagy bűnei érvényteleníthetik-e az általa képviselt tanokat vagy az általa kiszolgáltatott szentségeket. A katolikus egyház határozott álláspontja szerint nem, és ez az, ami elhatárolja a donatizmustól.
Amikor tehát az érveid az Egyház földi hatalmára és annak morális felelősségére utalnak, a donatizmus kérdés nem ezekre az aspektusokra vonatkozik. Az egyház hatalma nem teszi függővé a tantételek vagy szentségek érvényességét a papság, vagy a tagság erkölcsi hibáitól. Ha így tenné, minden emberi gyarlóság megkérdőjelezhetné az örök igazságot, amelyet az egyház hirdet. Az érv tehát nem arról szól, hogy az Egyház miként használja a hatalmát, hanem arról, hogy az igazság és a hit szentsége független attól, hogy a szentségeket kiszolgáltatók tökéletesek-e vagy sem.
