Honnan a fenéből veszed, hogy a magadfélékhez akarnak tartozni? Ti amugyis ferde szemmel néztek rájuk, ők meg "genetikailag" - lelkileg meg pláne - nem tartoznak az efélékhez (a ferde szemüekhez és lelkületiekhez)! Capisci?
Ha nem lett volna az mszp jogutódja az mszmp-nek, akkor vajon miért nem Thürmerék kapták a pártvagyont, székházat stb?
Debreczeni József: Az utódpárt arcai
A rendkívüli kongresszustól a rendkívüli kongresszusig Főnix vagy pillangó? A Mozgó Világ internetes változata 2005 február.
A párt "ugyanakkor az MSZMP-n belüli reformtörekvések örökösének tekinti magát" (nota bene: Grósz Károly is reformer volt!), és "folytatója a szocialista és kommunista mozgalom időtálló hagyományainak". Hogy mit tart időtállónak, azt a félreértések elkerülése végett az alapszabályban rögzíti, amely szerint az MSZP: "marxista szellemű politikai szervezet". S ami a döntő: megalakulását "a jogfolytonosságot fenntartva" jelenti be. E szövegek elfogadása után döntöttek úgy a Berecz János vezetésével Összefogás az MSZMP megújulásáért név alatt gyülekező ortodoxok, hogy föloszlatják magukat, és beállnak Horn mögé, a népi demokratikus platformba. "Imre, hagyjuk itt az egészet, menjünk le a térre, szúrjunk le egy nemzeti zászlót, énekeljük el a Himnuszt, és jelentsük ki, hogy mi vagyunk a Magyar Szocialista Párt" - kapacitálták elkeseredett hívei hajnal felé Pozsgayt, de ő már nem vállalkozott erre. Nem következett be a pártszakadás, az MSZP nem tiszta lappal (s főleg nem egy szál gatyában) vágott neki a plurális demokráciának: vagyona és infrastruktúrája döntő hányadát így vagy úgy, de megtartotta. Bűnös múltjának politikai örökségétől jórészt elhatárolódott, ugyanazon múltból származó anyagi örökségét azonban jogosnak tekintette.
"A Magyar Szocialista Párt utódpárt. Megalakulásukkor erről saját maguk döntöttek. Mert lehetett volna úgy is, hogy az egyesült párt felbomlásáról határoznak, a szociáldemokrata párt hagyományára támaszkodva megalakítják az MSZP-t és a kommunista párt örökségét átengedik a mai Munkáspártnak, illetve Kommunista Pártnak. Vagyoni és ki tudja még milyen okokból másképp történt. Így tehát az MSZP utódpártja lett a KMP-nek, az MKP-nak, az MDP-nek és az MSZMP-nek is. Történelmi örökségét Kun Bélától, Rákosin, Gerőn, Révain, Farkason keresztül, Biszkuig, Marosánig, Münnichig, a kádári megtorlásig töretlenül vállalja. Nehéz egy ilyen utódpárttal együttműködni, hiszen még a vitatkozáshoz is szükséges egy közös alap, egy politikai és etikai minimum, például az, hogy a párt vezetői megtorló erőkkel nem vállalnak közösséget, quislingeket nem mentegetnek. Ha az MSZP mai vezetése még erre a minimumra sem képes, lehetetlen igazi párbeszédet folytatni."
Akár ennyi is lehet, szerintem is ennyi lehet(ne) a reális szám. Csak sajnos a szavazás eredménye nem ezt mutatta ... Persze lehet azon vitatkozni, hogy aki nemmel szavazott, vagy el se ment, az vajon miért döntött így. De ez már csak puszta találgatás lenne.
Csak azt nem értem ezek után, hogy mi a faxért akarnak a határon túliak, főleg a bolgár-török származású "ősmagor" székelyek, hozzánk magyarokhoz tartozni, ha azt mondják hogy mi nem magyarok vagyunk?
Bocs, hogy csak így hirtelenjében beleszólok a vitába. Igazából nincs arra idôm, hogy naphosszakat egy polidilis fórum társaságában töltsek el, ezért csak egyetlen egy megjegyzéssel egészítem ki az elhangzottakat: 2004. dec. 05-én kiderült, hogy már csak 3 millió magyar él a Földön (1,5 millió a határainkon túl, és ugyanennyi a határainkon innen)
A kérdés korrekt eldöntéséhez az MSZMP XIV. kongresszusának jegyzőkönyve kellene. Sajnos én ezzel nem rendelkezem. Az információ, ami alapján állítottam az MSZMP jogutód nélküli megszűnését, az interneten a http://www.geocities.com/allamszocializmus/ címen található, a Kronológia menüpontnál. A lap Bencsik Péter műve. A lap állításának hitelérdemlő cáfolatáig én autentikusnak fogadom el.
Az ugyibár cseppet sem zavaró tényező, hogy ugyanazon kongresszus kezdetekor, és a végén ugyanazok az emberek gyűltek össze ugyanott, utána ugyanabban a pártszékházban, ugyanazzal a pártvagyonnal, és egy betű kivételével minden ugyanúgy maradt?
Nem nagyképűsködésből írtam, az pedig nem vita, hogy "tévedsz".
Az MSZMP szóban forgó kongresszusán egyszerűen kivették az M bötűt, hogy a későbbi választásokra egy jobban hangzó programmal, és egy ehhez jobban passzoló névvel induljanak. Azután egy pár ember (egy részüket kitették, a másik részük kilépett magától) bejelentette, hogy az MSZP-t nem fogadják el az MSZMP jogutódjának, és megalakították a Munkás-pártot, amit azonban rajtuk kívül senki nem vett komolyan. Ennyi.
1989. okt. 6-10. az MSZMP XIV. kongresszusa kimondja a párt „jogutód nélküli” feloszlatását. 1989. okt. 7-én megalakul az MSZP. 1989. dec. 17-18. újjáalakul az MSZMP (a XIV. kongresszus folytatásán). A párt elnöke Thürmer Gyula.
Nem vagyunk jó barátok! Ez is a rendszerváltás fonákja. Szinte más sincs. A rendszerváltó értelmiség a kis koncért, hagyta, hogy az MSZP-jé maradjon a nagy konc. Ki érti ezt?
Nem szeretnék egy ilyen "tévedsz, nem te tévedsz" vitába belemenni, de hát ez nem így volt. Azt el tudom képzelni, hogy akkoriban még nem éltél, vagy nagyon fiatal voltál, de akkor viszont kérdezz meg valakit, jobban jársz.