Keresés

Részletes keresés

fzooltan Creative Commons License 2012.10.16 0 0 3944

Ez az alap:

Kerti traktorra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek

 

118. § Az egytengelyes motoros részből és hozzákapcsolt egytengelyes pótkocsiból álló, a közúti közlekedésben egy egységként résztvevő, és 15 km/h sebességnél gyorsabban haladni nem képes lassú járművet (a továbbiakban: kerti traktor), ha a lassú járműre előírt követelményeknek nem felel meg, legalább a következőkkel kell felszerelni:

a) olyan, a vezető által menet közben is működtethető és rögzíthető fékberendezéssel, amely a járművet bármely terhelési állapotában legalább 2 m/s2lassulással lefékezni, és a terhelt járművet 18%-os lejtőn megtartani képes,

b) olyan kormányberendezéssel, amely a 33. § (3) bekezdésében meghatározott követelményeket kielégíti,

c) előre fehér, hátra piros fényt adó, éjszaka, tiszta időben legalább 150 méter távolságból látható, nem vakító lámpával (lámpákkal) amely a jármű előtt az utat legalább 10 méter távolságig megvilágítja, az 1,60 méternél nem szélesebb kerti traktoron e lámpát (lámpákat) a jármű bal oldalán, az 1,60 méternél szélesebb kerti traktoron e lámpákat a jármű bal és jobb oldalán egyaránt el kell helyezni, elhelyezési méreteikre a helyzetjelző lámpákra vonatkozó előírásokat kell alkalmazni és energiaellátásuk olyan legyen, hogy a jármű álló helyzetében is világíthassanak,

d) a 117. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott fényvisszaverőkkel,

e) a 117. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott fényvisszaverő táblával,

f) mind az egytengelyes motoros részt, mind a hozzákapcsolt pótkocsit első, fehér színű, nem háromszög alakú fényvisszaverővel.

 

A hivatkozásokat is megtalálod itt: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99000006.koh

 

Előzmény: sztarpetya (3942)
Furak Creative Commons License 2012.10.15 0 0 3943

ÜDV!

 

A rotakapa fórumon kitárgyaltuk ezt a témát elég rendesen. Keress vissza, ha lessz időm megkeresem, és megnondom hogy hanyadik oldalon találod.

Előzmény: sztarpetya (3942)
sztarpetya Creative Commons License 2012.10.14 0 0 3942
Üdv!Valaki megtudná mondani hogy mehetek-e házi gyártmányú szarvkormányos trakival közúton?
suszitibi Creative Commons License 2012.10.14 0 0 3941

Nem tudom, nem ismerem azt, hogy milyen. Úgy emlékszem, az enyémen 10 collos Agria kerekek vannak. Igazán nem gond, mert van itt egy cég, akik vágnak lemezt, akár 20 centi vastagságban is.

Előzmény: Dolmi mackó (3939)
f600 Creative Commons License 2012.10.14 0 0 3940

hello eladnám 2 db  jó állapotu trabant motor blokkomat az egyik komplet mindennel egyűt!másik alkatésznek. hegesztet kihajtással kistraktor épitéshez alkalmas !!!

ir:25000ft

Győr közel!

érd 06702079013

 

Dolmi mackó Creative Commons License 2012.10.13 0 0 3939

A Robix keréksúlyát nem lehet felrakni rá?

Előzmény: suszitibi (3935)
Rex maxi Creative Commons License 2012.10.12 0 0 3938

Sziasztok

 

Melyik gépre gondolsz? A kertitox már sajnos nincsmeg.

A pancsi motoros csak kb 1 mázsa körül.

A rexmaxit meg nem kínozom szántással már.

Előzmény: suszitibi (3937)
suszitibi Creative Commons License 2012.10.12 0 0 3937

Szia

 

Az eke jól van beállítva, ha elengedem, megy magától is, de csak egy-két métert, mert a kötött talaj miatt, egyből elkapar. Azért is írtam, hogy kellene még rá a keréksúly, mert így nagyon könnyű. Ez a terület tavaly tavasszal volt először művelve, úgy 8 év után. Addig csak tömörítették a traktorok, kamionok.

Haveromnál másnap ezer éves füves udvart szántottam vele. Annyi a gond, hogy tolni kell, mert különben kapar. Kicsit még az ekén szélesíteni kell, hogy tovább fordítson, bár ha meg van a kellő sebesség, akkor szépen fordít.

Szerintem a tiéd is jól működik. Mennyi a súlya így a gépnek?

Előzmény: Rex maxi (3936)
Rex maxi Creative Commons License 2012.10.11 0 0 3936

Sziasztok

 

Szép kis gép. :D

Nehogy megharagudj de szerintem kicsit még állítani kellened az ekén. Mert azért harcolsz a géppel rendesen nem könyedén szántasz vele és te is sok erőt használsz nem csak a gép.

 

Bár én beszélek mikor még nekem is sok tanulni valóm van. :D

 

Ezeken én is sok erőt viszek a szántásba. és a szántot felület sem tetszik.

 

 

 

Előzmény: suszitibi (3935)
suszitibi Creative Commons License 2012.10.11 0 0 3935

Sziasztok

Dolgoztam kicsit a kistrakival. Nagyon jó, erős, csak nagyon hiányzik a keréksúly.

 

 

Mit gondoltok, 20-25 kiló elég lenne oldalanként?

Ürge72 Creative Commons License 2012.10.10 0 0 3934

Üdv!

2db zuk-niza-uaz.... váltó ELADÓ a képen látható _épp hiányos, a meghajtó bordástengely nincs benne_ a másik komplett 15000 és 25000Ft az árúk.

Van még első híd is.....

Poc2 Creative Commons License 2012.10.07 0 0 3933

Sziasztok!

Valaki nemrég kérdezte hogyan kellene pannóniára önindítót varázsolni!

Nekem ez volt felrakva,bár nem volt hozzá meg az indítümotor,így nem használtam ki.Most meg trabi motor van benne,így megintcsak nincs használva semmire,meg a blokk sincs már meg hozzá!

 

 

 

 

gyuszi1989 Creative Commons License 2012.10.07 0 0 3932

egy trabant hűtést kell rá rakni és egy ékszíjjal a lenkerékről meghajtani

Előzmény: Rex maxi (3931)
Rex maxi Creative Commons License 2012.10.06 0 0 3931

A hűtést hogy érdemes rajta megcsinálni valakinek valami ötlet?

Előzmény: Rex maxi (3930)
Rex maxi Creative Commons License 2012.10.06 0 0 3930

Kellene hozzá pár alkatrész valakinek nincs véletlenül ts hez cuc?

Előzmény: Rex maxi (3929)
Rex maxi Creative Commons License 2012.10.06 0 0 3929

Sziasztok

 

Nemrég vettem ezt a két mocit.

   

 

 

a ts bokkban a dugó belerohadt a hengerbe. Ma sikerült levennem a hengert.

 

 

 

drotszamaras Creative Commons License 2012.10.05 0 1 3928

Sziasztok barkácsolol! Van a vaterán egy 16"os tz4k kerék feknistöl . Hevesben Kápolnán   AUTÓ-MOTOR / ALKATRÉSZ-FELSZERELÉS / HASZONGÉPJÁRMÜ / GUMI-FELNI,DISZTÁRCSA . Traktor kerék 2db!!! itt találod

drotszamaras Creative Commons License 2012.10.02 0 0 3927

Igen ez érdekelt! Köszönöm!

Előzmény: Rex maxi (3926)
Rex maxi Creative Commons License 2012.10.01 0 0 3926

Sziasztok

 

Ez érdekel? :D

 

 

Előzmény: drotszamaras (3925)
drotszamaras Creative Commons License 2012.10.01 0 0 3925

Már mint a kék Pannoniás ról van szó!

drotszamaras Creative Commons License 2012.10.01 0 0 3924

Szia Rex Maxi! Ez a szerkezetröl volt egy videó anyag is ha nem tévedek ,csak nem már nem emlékszem hol is találtam! Ez a videó még meg található valahol?

drotszamaras Creative Commons License 2012.10.01 0 0 3923
Szia Ürge! Bocsi ! De most tudtam csak biletyüzet közelbe kerülni .Tel.számom0620-8011-859 többit majd elmondom. De feltétlen csör. rám van egy kis komplikáció de dogozom rajta .
Előzmény: Ürge72 (3922)
Ürge72 Creative Commons License 2012.09.30 0 0 3922

Jó estét Drótszamaras!

Kérnék egy elérhetőséget és egy címet.

 A héten érte megyek valamelyk estén úgy 18:30 és 19:00 közt, ha meg felel, előbb nem megy mert "húzom az igát" ;o))

Köszi a türelmet!

Mikula Jenő

Előzmény: drotszamaras (3902)
drotszamaras Creative Commons License 2012.09.30 0 0 3921
Előzmény: Molnarjozsef95 (3919)
drotszamaras Creative Commons License 2012.09.30 0 0 3920
Szia! Most értem ma is haza,sikerult meg nézni az albumom? Vagy belinkeljem?(bocsika)
Előzmény: Molnarjozsef95 (3919)
Molnarjozsef95 Creative Commons License 2012.09.30 0 0 3919

Köszi szépen! :)

Előzmény: drotszamaras (3907)
jános 55 Creative Commons License 2012.09.30 0 0 3918

Sehogy! Éveken keresztűl benne volt, Télen kőkeményra fagyott, amikor először mentem vele azt gondoltam, hogy vonattal, sínen megyek mert úgy dübörögtek a kerekek. Semmi gond nics, mert gumi és tágul, nem nyom szét semmit sem. Ez az én tapasztalatom. Szerintem, ha tömény fagyálló menne bele előszhör, és rá a víz az sem volna gond, hiszen a fagyálló nem "bántja" a gumit és ekkor nem fagyna bele. Ha valamiért pedig ki kell engednia vizet akkor a szelepet kiveszed, úgy hogy alul legyen és kifolyik nagy része. A többi akkor, ha a belsőt kiveszed és kinyomod belőle. A feltőltésnél az üres gumi szelepét hozd össze a kerti csappal. Abban levő két atm. nyomás az elég a keréknek. Mégegyszer: én ezt tettem és működött a dolog. 

Előzmény: Poc2 (3917)
Poc2 Creative Commons License 2012.09.30 0 0 3917

Üdv!

Ezt a vizes dolgot olvastam,de hogy szeded ki belőle télen?Gondolom az azért nem egészséges ha belefagy.

Előzmény: jános 55 (3916)
jános 55 Creative Commons License 2012.09.30 0 0 3916

Olvasd el a 3783-as hozzászólásom, hátha segítségedre lesz.

Előzmény: Poc2 (3915)
Poc2 Creative Commons License 2012.09.29 0 0 3915

Igen az tervben van,meg keréksúly is,valami tz4k vagy rába súlya.Csak az a baj,hogy a környéken nem találtam eddig egyiket sem.

Előzmény: Gokartos (3914)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!