Megjöttem végre!
Azért voltam eltűnve, mert ma voltam az új autóért.
Kenyai képek csak a képtárban vannak, igazad van, még nagyon kevés került fel.
Lesz még, de annyira sok munka jött össze, hogy nem volt időm képet válogatni meg kicsinyíteni.
>Egyébiránt azóta megtanultad már (Satine-nel egyetemben!) hova is kell felállítani a sátrat? :))
Persze már akkor is tudtam, de tudod baromi nehéz volt 3200 méteren találni egy jó kis helyet, ahol még nem volt felverve egy sátor. 2 lehetőség volt (3):
1 Vízszintes, de sziklás.
2 Füves, de kicsit(?) lejtős
3 Sziklás ÉS lejtős.
Mindezt viharos szélben.
Nem dicsekvésképpen, de egy ilyen kupolasátrat 8-10 perc alatt simán öszedobok. Turista hiúságomban sértettél + ezzel a kérdéssel. :))
>Én egyszer voltam 2800-m-en (Etna), de ennél a pontnál
én sajna fel is adtam.
Kár, mert már csak 4-500 m szintet kellett volna menned. Életem egyik legfelemelőbb érzése volt belenézni az Etna főkráterébe. Iszonyúan törpének éreztem magam (és vót egy pici halálfélelmem is).