A jelenlegi modern fizika több mint 100 éves. Ma már inkább gátja, mint segítője a tudomány fejlődésnek. Szükség van tehát egy új fizikára. De milyen is lesz ez az új fizika? Erre keressük a választ.
Lehet nem a testek vonzodnak egymashoz, hanem a korulottuk levo energia tolja ossze oket.
Ez hülyeség, mert nem csak a gravitáció irányában lenne ez az energia, hanem minden irányból. Láttál már olyat, hogy a Nap irányába púpos volt az atmoszféra mert a másik irányból meg behorpasztotta az összetoló energia?
A mai modern fizikának további hatalmas problémája egy korrekt gravitációelmélet hiánya.
Miért gondolom ezt?
A klasszikus newtoni fizikában sikerült a gravitációnak, mint erőnek a képletét tisztázni. Két test közötti vonzóerőerő arányos a két test tömegével, és fordítottan arányos a két test közötti távolság négyzetével.
Bár Newton tudta, hogy a gravitáció nem távolhatással működik, a gravitációs képletébe a közelhatással járó hatássebességet nem építette be. Vagyis a hatás sebessége nem szerepel a képletében, ami tulajdonképpen végtelen nagy hatássebességet feltételez. Mivel azonban a hatássebesség nagyságrendekkel nagyobb, mint az égitestek sebessége, így az égitestek pályaszámításánál ez nem okozott az ő idejében problémát. De a pontosabb számításoknál már problémát okoz, ezért a newtoni elmélet ma már nem elegendő.
Még nagyobb probléma van az einsteini gravitációs elmélettel, mert ez el sem ismeri a gravitációs erő létezését, hanem megpróbálja a misztikus téridő geometriájára visszavezetni a gravitációt. A téves kiinduló alap ellenére, a számítási módszer részben használható. Az a része, amelyet Marcell Grossmann vitt be az elméletbe a Riemann geometria felhasználásával.
Mivel egyik elmélet sem alkalmas a gravitáció jelenségének helyes leírására, ezért egy teljesen új alapokra helyezett gravitációelméletre van szükség. Ennek kiindulási alapja a következő:
1. A gravitáció valóságosan létező fizikai jelenség, amelyet nem lehet geometriára visszavezetni
2. A gravitáció közelhatással működik, a testek közötti vonzóerőt a gravitáció mező közvetíti
3. A közelhatás miatt a gravitációs hatás nem lehet végtelen sebességű, hanem valamekkora véges értéknek kell lennie
Ezeken az alapelveken kell felépíteni a gravitáció mezőelméletét.
Ez már nagyrészt el is készült. Elnevezése: GRAFIT. (Gravitational Field Theory)
Pillanatokon belül ki fog derülni, hogy a te "új fizikád" egy használhatatlan, értéktelen bullshit. Ugyanis a legegyszerűbb konkrét kérdésre is képtelen vagy válaszolni annak alapján.
Én most itt ülök a széken. Mondd meg, légy szíves, mennyi a mozgási energiám határozott értéke a te új fizikádban?
Ha nem válaszolsz, vagy mellébeszélsz, azzal elismered, hogy igazam van, és a te "új fizikád" csak a te képzeletedben létezik.
Mivel a relativista fizikában a sebesség relatív, így a mozgási energia is relatív. Vagyis bármennyi lehet az értéke, attól függően, hogy a sebességeket mihez viszonyítod.
Az újfizikában ez nem így lesz. Mivel az újfizikában létezik valóságos (abszolút ) sebesség, a mozgási energia is határozott értékű lesz. Ezt az értéket a valóságos (abszolút) sebességekből lehet kiszámolni.
Ha két egyenlő tömegű bolygó halad egymás felé, akkor csak az egyik tömegét szorzód a sebesség négyzetével. Ha két eltérő tömegű halad egymás felé, akkor csak a kisebb tömegnek a kinetikus energiája lesz az ütközési energia.
A mozgás problematikáját (egy kérdés kivételével) tisztáztuk.
De van egy másik nagy probléma is a relativista felfogással. Ezt úgy szokták fogalmazni, hogy a rendszerek egyenrangúsága. Mit is jelent ez?
A relativista felfogásban ez azt jelenti, hogy nincs kitüntetett rendszer. A természet leírásában minden rendszer egyenértékű. Más szavakkal, minden megfigyelő egyenrangú, egyikőjük sem mondhatja, hogy én látom az igazi valóságot, mert a relativizmus szerint minden megfigyelő a saját valóságát látja, ami egyformán igaz.
Boncolgassuk ezt egy kicsit részletesebben! Ha több megfigyelő érzékel egy jelenséget, akkor az egyes megfigyelők láthatják különbözőképpen a jelenséget. Ennek oka lehet pl. az egyes megfigyelőknek a jelenségtől való távolsága, vagy a megfigyelők különböző sebessége is. Például, egy tisztáson álló fát az egyik megfigyelő láthat nagynak, mert közel áll hozzá, de egy másik megfigyelő ugyanezt a fát láthatja kicsinek, mert távolról nézi. Melyiküknek van igaza?
A relativizmus azt mondja, hogy a fa lehet egyszerre kicsi is, meg nagy is. Nem lehet eldönteni hogy mekkora, mert mindegyik megfigyelés egyenrangú. De a relativista tovább megy. Azt mondja, hogy a fának nincs egy valóságos magassága, hanem annyi magassága van, ahány megfigyelő méri. Aki távolról kicsinek méri a fát, annak a fa kicsi. Aki közelről nagynak méri a fát, annak a fa nagy.
A relativista gondolkodásmód szerint tehát nincs egyetlen egy hiteles valóság, hanem minden megfigyelőnek külön-külön valósága van, és ezek a valóságok egyenrangúak.
Ugyanez vonatkozik a különböző sebességgel mozgó megfigyelőkre is. Ha egy gyorsan mozgó megfigyelő a fa szélességét kisebbnek látja (számára megrövidül), akkor az ő valóságában a fa keskenyebb. Ha egy másik, lassabban mozgó megfigyelő a fát szélesebbnek látja, akkor számára a fa szélesebb. De a fának nincs agy hiteles (valóságos) szélessége, mert minden megfigyelés egyenrangú.
Ilyen eszement eredményekre vezet a modern fizika relativista gondolkodása.
Ezzel szemben az újfizika (meg a klasszikus is), azt mondja, hogy létezik egy megfigyelőktől független objektív valóság, amelyet a megfigyelők mérhetnek ugyan különböző értékűnek (távolságtól, mozgásállapottól függően), de ettől a valóság nem szakad szét több saját valóságra.
Ehhez a régi ésszerű állásponthoz tér vissza az újfizika.
A 39-et folytatva: Nem csak az emberek számára egy nyugvó vonatkoztatási rendszer a Föld, de a körülötte keringő Hold számára is az. A naprendszerben keringő bolygók számara az abszolút nyugvó vonatkoztatási rendszer a Nap, mivel minden bolygó a Nap körül végzi az állandósult mozgását. A Nap abszolút nyugvó vonatkoztatási rendszere a tejútrendszer középpontja, melyhez képes a Nap végzi a mozgását a tejútrendszerben. Két azonos tömegű test számára az abszolút nyugvó vonatkoztatási rendszer a közös tömegközéppontjuk, mely körül keringenek.
Ebből következik, hogy mindennek van egy abszolút nyugvó vonatkoztatási rendszere, amely mindig az a nagyobb tömeg középpontja, amelyhez gravitációsan kötődik.
Igen, ebben van sok igazság, de nem ez a teljes igazság.
A földön élő hétköznapi ember valóban a földet használja bázisnak, mert a földdel együtt mozog, és amikor azt mondja, hogy az autó 60 km/óra sebességgel halad, akkor azt a földhöz képest érti.
Azt tekinti valóságosan mozgónak, ami a földhöz képest mozog. (a gyalogló vagy futó ember, a futkározó állatok, a repkedő madarak, az autók, a vonatok, a repülőgépek, stb.)
És azt tekinti állónak, ami a földhöz képest áll. (az álldogáló emberek, a heverésző állatok, a fák, az épületek, a hegyek, stb.)
Vagyis a hétköznapi ember számára ma is létezik az abszolút (valóságos) mozgás, aminek a bázisa a föld. De tudományos szempontból ez nem teljesen korrekt, de jól közelíti a tudományosan is elfogadható bázist. Ezért maradhatott fenn mind a mai napig ez a felfogás a hétköznapi életben.
De a természet által kijelölt bázis valójában nem a Föld.
Elmesélem az egyik esetemet a traffipax-al. Egy kisvárosban haladtam kb. 50 km/óra sebességgel, amikor egy traffipax elmellőzése után megállítottak a rendőrök (ez még régebben volt).
- Uram, gyorsan hajtott - közölte a rendőr
- Mennyivel mentem - kérdeztem vissza
- 78-al - vágta rá a rendőr
- Az nem lehet - mondtam - 50 körül jöttem.
- Várjon mindjárt megkérdezem - és már szólt is a vokitokiba és a traffisoktól megkérdezte - fehér Opel mennyivel ment?
- 68-al vágta rá azonnal a traffis rendőr
- Nem tudnának egyformát hazudni - kérdeztem, mire a rendőr:
A 37-ből következik, hogy annak ellenére, hogy a Föld forog a saját tengelye körül és számtalan más mozgást is tesz, a Föld a rajta lévő emberek számára mindig is egy nyugvó vonatkoztatási rendszer, mert az emberek a Földön mindig a Föld felszínéhez képest mozognak vagy vannak nyugalmi állapotban
"A megoldást a valóságos mozgás bázisának megtalálása jelentené, de mint mondtuk, ebbe az irányba nem kutatnak a hivatásos fizikusok, sőt inkább azon dolgoznak, nehogy valaki megtalálja. "
Pedig nem lenne nehéz megtalálni, mert ott van a fizikusok orra előtt.
Ezzel kapcsolatban már több dologra rájöttek, ami a megoldás irányába mutat.
1. A bázis nem lehet egyetlen égitest (vagyis nincs a világegyetemnek egy központja, amely abszolút nyugvónak lenne tekinthető)
2. A bázis nem lehet érvényes az egész univerzumra, vagyis lokálisnak kell lennie.
3. Az összes előző, amit felsoroltunk kizárható, vagyis a keresett bázis nem lehet a Föld, a Nap, sem semelyik égitest, nem lehet Newton abszolút tere, nem lehet az állócsillagok rendszere, és nem lehet az éter sem.
4. A bázisnak olyasminek kell lennie, amely az univerzumban mindenütt megtalálható.
Ennyi ismeret után, csak akkor nem jönnek rá a fizikusok a megoldásra, ha nem akarnak.
Az abszolút nyugvó rendszer pl. a lakott területen kanyar után álló traffipax. Ha százzal mégy, akkor ugyanannyi lesz a fényképen, mint amennyit a te sebesség mérőd is mutatott, és elveszik a jogsidat.
"Persze ezzel kapcsolatban felvetődik egy nagyon fontos kérdés. Vajon mi lehet ez?"
A kérdés az, hogy mi lehet a természet által kijelölt bázis, amelyhez a valóságos (abszolút) mozgást értjük. Ezt amióta a tudomány létezik, mindig is keresték, és mindig úgy hitték, hogy meg is találták, de végül minden esetben kiderült, hogy tévedtek.
Eleinte a Földet tekintették az abszolút nyugvó testnek. Ez megdőlt, amikor Kopernikusz kiderítette, hogy a Föld kering a Nap körül. Ő a Napot tekintette az univerzum közepén álló abszolút nyugvó égitestnek. De ez is hamar megdőlt, mert rájöttek, hogy a Nap is csak egy a sok csillag közül, amelynek ilyesféle kitüntetett szerepe nem lehet. Newton az isten által teremtett "abszolút teret" tekintette a mozgás bázisának, de ez megfoghatatlan volt. Ernst Mach szerint ezt a szerepet az "állócsillagok rendszere" tölti be, de kiderült, hogy állócsillagok is mozognak. Ezután Lorentz a fény közegét, az étert gondolta az abszolút bázisnak, de kísérlettel az étert sem sikerült kimutatni.
Ezek voltak az eddigi sikertelen próbálkozások a valóságos mozgás bázisának megtalálására. Ezekben az volt a közös vonás, hogy az egész univerzumra érvényes, egyetlen egy nyugvó testet, vagy közeget kerestek. Ilyen azonban nincs, ezért nem is találhatták meg.
Ez az egyik oka annak, hogy száműzték a modern fizikából a valóságos (abszolút) mozgás lehetőségét, és csak a relatív mozgást hagyták meg.
De nyilvánvaló, hogy ez sokáig nem tartható fenn, például a forgó mozgás miatt, amely a kísérletek tanúsága szerint valóságos (abszolút) mozgás, hiszen a centrifugális erő megmutatja, hogy melyik test forog, és melyik nem. (Erre még Newton rájött. Lásd a forgó vödörkísérletét).
Már körvonalazódni látszódik a megoldás, de mivel a valóságos mozgás elismerése felborítaná a mai modern fizikát (ami egyben a relativitáselméletek bukását is maga után vonná), ezért a hivatásos fizikusok, akiknek meghatározó része (kényszerből vagy meggyőződésből) Einstein hívő relativista, ebbe az irányba nem akar menni.
Így pedig marad a patthelyzet.
A megoldást a valóságos mozgás bázisának megtalálása jelentené, de mint mondtuk, ebbe az irányba nem kutatnak a hivatásos fizikusok, sőt inkább azon dolgoznak, nehogy valaki megtalálja.
