Rőten ropogó ritmus rendezi rémeinket kopott téglák visznek valahová itt lent még sötét van, de fent tűzzel világít a forduló fal, nézhetek bárhová csak arcok tűnnek fel a repedésből könyörtelen világ ez – ordítják felém de nincs maradásom, elég már a mélyből ha tűz éget is, lángja marhat belém, szabadulni kell, vágyni új világra vagdalni kell a húzó terheket Arcok, jöjjetek hát, készüljünk csatákra vagy együtt mondjuk: Isten véletek!
És ez itt bűn... szerintem megeseredni (Nyírő) egy hosszú folyamat talán rossz befejezése. De lelkesedni (?!), s aztán 'elsunnyogni', - no ez sem épületes dolog. ert melyik én a hitelesebb? S bevallani akkor, amikor szinte szembeköphető ezzel a világ... Igen, Majdnem: valóban ez vagyok. És nem kozmopolita.
Nem konkrétan ezekről a képekről, hanem ilyesmikről gondolkoztam, és mivel láttam már ezeket is a fotózz.hu-n valahogy félszemmel, eszembe is jutottak.
Először is Marla Singernek (egy fotózzos felhasználó, aki nem tudná) a bemutatkozó szövegét vettem észre, ahol most ez az idézet áll: ' Amikor a kép életlen, a gondolat éles, és amikor a kép éles, a gondolat eltávolodik a fókuszponttól ' Hiroshi Sugimoto Ültem fölötte egy kicsit, hogy igaz-e vagy sem, most sem tudom igazán, de mindenképpen érdekes, úgyhogy rákerestem az neten, hátha találok más érdekeset is. A fotóművészet oldalán van róla egy írás, ebben is vannak érdekes gondolatok, érdemes elolvasni. http://fotomuveszet.elender.hu/0156/015612.html
De mutatnék két képet is, az egyik a GPX-éhez kicsit hasonló tenger*: http://coincidences.typepad.com/still_images_and_moving_o/images/sugimoto.jpg A másik pedig a Villa Savoy-ról készített képe: http://www.albrightknox.org/fresh/details/sugimoto_6.html Ez utóbbi azért érdekes (nekem), mert azt írják ott a fenti linken: "..A különböző sorozatok képein az ürességnek, a hiánynak, az ott nem létnek ugyanakkora fontosságot tulajdonít, mint a felvételekbe belekomponált motívumoknak.." És lám, ennek bemutatására éppen a villa savoy jutott az eszébe! :) Ezt talán csak azok érthetik, akik a fotóklubban követték régebben azt a vitát, amikor erről a házról, mint az épített semmiről vitatkoztunk. Persze egyáltalán nem biztos, sőt, valószínű, hogy HS nem ilyen formában gondolt a képével állást foglalni és több más házat is lefényképezett, de azért nekem tetszik ez a lehetséges összefüggés:)
Megjegyzésem csak úgy: szerintem Marla S egyébként nem ennek a HS gondolatnak a mentén fényképez (vagy csak én nem veszem észre) És szerintem sitselea sem, bár CTDi mindig ezt próbálja észrevételezni, de én pl ebben a beidézett képben most nem sok mélységet látok, ez inkább csak minta, ritmus. Amit költöttél hozzá, szerintem az közelebb van HS gondolatához, mint maguk a képek. Hát ennyi.
Szerintem sem szerencsés összehasonlítani a kettőt. Grass kialakulatlan fiatalkorában, egy nagyon erőteljesen elnyomó/agymosó környezetben lett rövid ideig tagja a Waffen SS-nek, és utána egész életében távolodott ettől a szellemiségtől, határozottan, és nagyon színvonalasan, Nyírő ellenben ellenkező utat járt be, és talán messzebbre is jutott rajta, bár erről csak a link alapján olvastam. Nem látom, miért volna kevésbé hiteles ettől Grass. Engem jobban zavar a magyarkodás szélsőségekbe/fasizmusba hajtása, szerintem ez nem bocsájtható meg, se Grass előtt, se utána.
Azért talán valami különbség azért csak lehet abban, hogy indul onnan, vagy érkezik oda az ember. Talán az első szerencsésebb. Egyébként Nyírőre se mondanék semmi rosszat, elhiszem, hogy a kétségbeesés sokmindenre ráveheti az embert. Pl az Uz Bencében nagyon szép rész az, amikor az anyja temetésére nem lévén pénze, elsötétül előtte a világ, de aztán kifordul a balta a kezéből. Leírni talán könnyebb, mint megcsinálni. Egyébként a Günter Grassos témát elég jól megbeszélgetik itt: http://zen-taxi.zsoltu.hu/?p=300 , ha érdekel.
A többihez is hozzászólok mindjárt, éppen tegnap gondolkodtam ezekről a képekről, érdekes, hogy most jutott eszedbe elővenni.
Ja, és egészen más, de képzeld, megkóstoltuk a Somlói Juhfark-ot, mert korábban itt ajánlottad, és nekünk is nagyon ízlett! (ennél részletesebben nem tudom jellemezni, esetleg majd tren)
Hunyorogva nézem a Világot, s mint afféle lenyomatot vetít belém a szem. Nincs éles pont, nincs sarokkő, nincs semmi fogódzó, csak a puhán omló, tűnő Végtelen, oldódó vonalak, lágy pasztellszínek, hullámok játéka – mind múló varázs, fontosak voltak? Már nem is tudom, így maradnak bennem – mint húnyó parázs…
Csend párája lágyan leplezi Ringó hajónk Tükörkép finoman ötvözi S halkul a szónk Hajnal, vagy alkony? Mindegy ma már, A pillanat múlandó Emlékké olvad már a Nyár Emlék maradandó…
Ez valóban nehezen magyarázható... de Günther Grass után már megbocsájtható. Nyírőnél legalább volt indok (nehezen dolgozta fel Trianont). Grassa pedig... és mégis Nobel-díjas lett. Na jó, nagyobb formátumú, de számomra akkor sem hitelesebb. Márai sokkal inkább.
Közben én is elolvastam Nyírő Józseftől az Uz Bencét, nekem is tetszett. Szerintem ennél sokkal jobb részek is vannak benne, engem a hangulata itt-ott kicsit a Svejkre emlékeztetett. Aztán elolvastam a neten egy http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/nyiro.htm életrajzi összefoglalást, és meglepődtem rajta, hogy ilyen emberismerettel és szeretettel végül a fasizmus eszméjénél kötött ki.
Akkor ő bizonyára a kombinálást kedvelő olvasók kedvence lehet.
Ha (túl) sok olvasnivaló könyve van, ezesetre van másik linkem! Itten rádiószíházasítva van egy másik novellája, meg lehet spórólni az olvasás fáradalmát: Idegen városban
Én sajnos nem ismertem, és hiába is szerettem volna, igazi könyvet nem találtam tőle, csak valami hangoskönyv verziót, azt pedig sértődötten nem vettem meg, mert én szeretek a magam hangján olvasni. (Bár vasalás közben pl elég jól ki lehet használni az ilyesmit, de azért mégsem az igazi..) A rádiószíház azért más. Van zene, és igazi színészek beszélnek, lélegeznek.. Meghallgattam, nekem tetszett.
Igen, Bodor Ádámot ismerem. Félbehagytam egyszer egy novelláskötetét. Kellemetlen volt olvasni, mert úgy ír, hogy mindent ránk, olvasókra bíz és ráadásul szikáran, lehetőleg rövid modatokban, ritkán használva jelzőket vagy hasonlatokat (ha mégis, arra felfigyel az ember). És soha nincs vége a történeteknek, mindig valahogy nekünk kell befejezni, fejben. Kényelmetlen, az ember szeretne ízlelgetni olvasás közben, vagy legalább elmerülni valami illúzióban. De nem engedi. Ezért is hagytam félbe. De lehet, hogy egyszer még befejezem. Felgyülemlett időközben vagy 13 könyvem, amit el kellene olvasnom enélkül is.
Találtam egy ilyen írót, Bodor Ádámot. (Spiró György beszélt az írásairól olyan szenvedéllyel az egyik esti Zárórában, hogy kíváncsi lettem rá.) A neten pl ez a novellája van fent, tényleg érdekes: http://vasarnap.transindex.ro/?cikk=47
Ezt a Rejtőt eredetileg én is csak viccesnek találtam, igen. Viszont a maga késes történetéhez kapcsolva számomra egy másfajta olvasat bújt elő belőle a késről, ami kellemetlen, de hozzánk tartozik és mindenáron eltávolítva elvérzéshez vezethet. Vagyis jó az, ha az ember tisztában van a helyzetével, és nem ringatja magát mindenféle ábrándokba, mert könnyen pofára eshetik.
De ezzel együtt én úgy gondolom, hogy ez még nem ok a nem nevetésre. Még ha fáj is. Ha nem a nevetéstől, akkor fáj az pusztán a tudattól is. Most gondoljon bele, pl. sosem dőlhet hátra! (milyen jó, lehet ezt is szimbólikusan érteni!) Úgyhogy én inkább nevetnék.
Értem azért, hogy maga hogyan gondolja, nem is akarom lebeszélni róla, csak én ezt máshogy képzelem.
Talán ez egy kicsit más. Az eredeti idézetben volt valami tragikus, ez itt inkább vicces. Persze Rejtő hősei is akasztófahumorral élnek, és írójuk élettörténete is illeszkedik némileg az eredeti idézethez. Tehát nem áll távol a kettő egymástól. Mégis, nekem más.
Én azt éreztem szépnek az elsőben, hogy vannak emberek, akik úgy élnek, hogy tudják: számukra az élet olyan, mint kés a hátukban, és még így is lehet élni, ha lassan elszivárog is az erőnk, csak nevetni ne akarjon az ember, mert akkor nagyon fáj. Az ilyen emberek teljesítménye, az, hogy élni is tudnak, nemcsak túlélni, tiszteletreméltó. Most tessenek nevetni, akinek nem fáj!
Igen, nem. De úgy látszik ennek így kell lennie: vagy olyasmiért dicsérnek meg amihez semmi közöm, vagy ha jogosan óhajtanának dicsérni, akkor eltévesztik az nevemet az emléklapon. :)
Kedves _béem_, tren! Tudom, hogy nem igazán nektek kell írni a gartulációkat, de a cseh csapat valóban remekül - és idáig a vb-n talán a legmeggyőzőbben focizott. Gratulálok hozzá, örültem sikerüknek. (Pedig egyébként a csehekkel kissé 'csehül' állok...).
Talán nem egészen kapcsolódik, de a vicces könyvből származó idézeten belül a dőlt betűs volna az előzőkhöz ráadásként az én megjegyzésem:
"- Uram! A késemért jöttem!
- Hol hagyta?
- Valami matrózban.
- Milyen kés volt?
- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
- Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?
- Kagyló.
- Hány részből?
- Egy darabból készült.
- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
- Hol?
- A hátamban.
- Köszönöm...
- Kérem... A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab húszcentis kagylóritkaság.
- Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem...
- Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem."
Ma olvastam egy cikket a Népszabadságban egy roma fiatalasszonyról, aki most 28 éves, és 8 évesen megvakult. Nyilván nehéz élete van, amit nem túl mélyrehatóan mutat be a cikk, de a végén felteszi neki a kérdést a cikkíró: Honnan az erő, ami bennetek lakik. És a cigánylány azt mondja:
"Olyan ez, mint amikor valaki találkozik egy férfival, akinek kés áll ki a hátából. Csodálkozva megkérdezi: mondd, nem fáj? Mire a késes elhúzza a száját, és így válaszol: csak ha nevetek."
Akár mondta, akár nem, ha csak a cikkíró találta ki, akkor is, ez nagyon ott van. Mindenütt. És talán válasz is a korábbiakra.
A hiányolt alany a fotózz-on található, ha ott nem, akkor nyilván máshol van. Gyermekes anya lévén nyilván nem távozik nyom nélkül mindenhonnan, legfeljebb a virtuális térből, idővel vissza is térhet, itt keresni legalább annyi eséllyel kecsegtet, mint bárhol máshol a hálón.
Meg a hatalom is megszépít, legyen az bármilyen jelentéktelennek tűnő. Pl. mindig csodálkoztam azon, hogy nem tud olyan buszsofőr teremni az ég alatt, aki mellett ne ácsorogna előbb-utóbb egy lelkes nő.
Azért csak ne becsüljön fölé! Az igaz, hogy élő-egyenesben nem, sőt még felvételről sem követtem, de azért szorgalmasan utánaolvastam ám!:) Máskülönben pedig...bizonyos szempontból talán ő is tekinthető fogyatékkal élőnek, annak ellenére, hogy szép. Szóval ettől még akár lehetnének érdekesek is az önéletrajzírói szempontjai.
