Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2021.05.17 0 0 95

írtak róla egy 12 oldalas tanulmányt, melyet 3000 fizikussal írattak alá, mint társszerzőkkel.

 

Nekem azt mondta a proffff, hogy a negatív eredmény is eredmény.

 

 

Mondok egy példát. Gyula majd pontosítja, ha szükséges.

Kifejlesztenek egy új gyógyszert. Nem tudják előre az eredményt, ezért vagy száz fajta molekulát állítanak elő. Ebből talán kettő jut el a klinikai vizsgálatig. Természetesen azok is részt vesznek a kutatásban, akik a sikertelen molekulákat állítják elő.

 

 

Egyelőre a protonok precíziós ütköztetése nem megoldott. És még akkor is ott van a nagy bizonytalan valószínűség. Rengeteg ütközés eredményét ki kell értékelni. Azokat is, ahol utólag kiderül, hogy Higgs-bozonnak nyoma sincs.

Előzmény: Órra Mutató (82)
szuperfizikus Creative Commons License 2021.05.16 0 0 94

Egyrészről megértem a fizikusokat is, mert elég sok agyament ember keresi meg őket azzal, hogy pl. ő felfedezte, hogyan kell a semmiből energiát kinyerni. 

 

Ezzel kapcsolatban volt egy érdekes élményem. Írtam egy csillagászati tanulmányt a gravitációs lencsékkel kapcsolatos új felismeréseimről. Szerettem volna egy fizikus véleményét kikérni. Felkerestem az egyik egyetem fizikai tanszékét és ott elirányítottak a tanszék vezetőhöz, aki optikából doktorált. Adott is nekem 5 percet. 

 

Röviden elmondtam neki, hogy miről van szó, mire azt mondta: "van benne fantázia". És utána ezzel folytatta: "Ne haragudjon, hogy kissé elutasító voltam az 5 perccel, de hetente többször is megjelenik itt egy-egy semmiből energiát gyártó, aki órákig meséli az ötletét. Már ott tartunk, hogy a tanszéken egy embert ki kellett jelölnöm, aki udvariasan elhessegeti őket. Örülök, hogy te nem ilyen vagy. Szervusz öcsém."

 

Ezután évekig jó kapcsolatban voltunk, de sajnos hirtelen meghalt a felesége, amit igen nehezen viselt, és nemsokára ő is utána ment.

 

 

 

Előzmény: szuperfizikus (93)
szuperfizikus Creative Commons License 2021.05.16 0 0 93

"Na ne röhögtess."

 

Miért ne? Nem szeretsz röhögni? Én jókat röhögök az erőlködéseteken.

 

 

"Mitől is kellene itt rajtad kívül érteni a te új fizikádhoz..."

 

Ki mondta neked, hogy kell? Egyáltalán nem kell. Neked is megvan a saját fizikád, nekem is megvan a sajátom. Ha téged kielégít a tiéd, akkor nem kell az enyémhez értened. De én nem is tolakodtam be a te topikodba, hogy rád erőltessem.

 

 

"Azt már elmondtad, hogy a fizikusok hülyék a te új fizikádhoz..."

 

Nem mondtam ilyet, hiszen nem is ismerik. Nekem éppen az a furcsa, hogy nem is akarják megismerni. De nem kötelező. Minden hivatásos fizikusnak vagy csillagásznak joga van azt mondani, hogy "ne is küld el a tanulmányodat, mert nem fogom elolvasni". 

 

 

"...akkor nem értem miről panaszkodsz?"

 

Én neked nem panaszkodtam soha. Nem tudom honnan veszed. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Mungo (92)
Mungo Creative Commons License 2021.05.16 -1 0 92

Mondtam, hogy a válasznak ára van.

Na ne röhögtess. Mitől is kellene itt rajtad kívül érteni a te új fizikádhoz, ha nem vagy képes nyilatkozni róla?

Mik a megoldásaid, milyen eredményeket kaptál, hol lehet azokat ellenőrizni?
Egyelőre sehol semmi értékelhető. Azt már elmondtad, hogy a fizikusok hülyék a te új fizikádhoz, de tényleg be kellene mutatnod, vagy akkor nem értem miről panaszkodsz?

Előzmény: destrukt (86)
destrukt Creative Commons License 2021.05.16 0 0 91

Ilyen a relativista fizika. 

A gyorshajtó magyarázza a rendőrnek:

- Én tanult fizikus vagyok, és azt tanultam, hogy a sebesség relatív. Ezért én a saját autómat választom nyugvó rendszernek. 

- Én meg egy 50 ezres nyugtával dicsérem a tudását - válaszolja a rendőr

 

 

Előzmény: Törölt nick (87)
Törölt nick Creative Commons License 2021.05.16 0 0 90

Az út szélén álló rendőr meg majd csak pislog, hogy ő jött veled szembe szabálytalanul. :D

Előzmény: Törölt nick (87)
Törölt nick Creative Commons License 2021.05.16 0 0 89

Ok, mindeddig csak szemétkedtem, de megígérem, hogy megjavulok.

Előzmény: destrukt (86)
Törölt nick Creative Commons License 2021.05.16 0 0 88

Én most itt ülök a széken. Mondd meg, légy szíves, mennyi a mozgási energiám határozott értéke a te új fizikádban?

 

1, mert az energiát mindig renormálni kell 1-re. :D

Előzmény: Fat old Sun (54)
Törölt nick Creative Commons License 2021.05.16 0 0 87

Csikorgó fékekkel megállsz a rendőr mellett:

- Maga lakott területen 140-nel jött velem szembe! :D

Előzmény: szuperfizikus (40)
destrukt Creative Commons License 2021.05.16 0 0 86

Mondtam, hogy a válasznak ára van. Nem kértél elnézést a viselkedésedért, ezért nem vagy érdemes a válaszra.

A soha viszont nem látásra. 

Előzmény: Fat old Sun (85)
Fat old Sun Creative Commons License 2021.05.16 -2 0 85

Feltettem neked egy egyszerű kérdést a szuper új fizikádról.

Nem tudtál rá válaszolni. Ami nem meglepő, mert nyilvánvaló, hogy a pimasz nagy pofádon kívül semmid sincs.

Persze a modiknak siránkozni jól tudsz, hogy téged itten provokálnak... na szevasz.

Előzmény: szuperfizikus (84)
szuperfizikus Creative Commons License 2021.05.16 0 0 84

Így alakul ki a "nyájszellem". Az olyasmi, mint a nyájimmunitás, csak ellenkező előjellel. 

Előzmény: Órra Mutató (82)
Órra Mutató Creative Commons License 2021.05.16 0 0 82

Jut eszembe, hogy miután Incandela bejelentette a Higgs-bozon felfedezését, írtak róla egy 12 oldalas tanulmányt, melyet 3000 fizikussal írattak alá, mint társszerzőkkel. Elég komoly tanulmány lehetett, ha 3000-en írták a 12 oldalt. Még jó, hogy nem történt tömegkatasztrófa a papírhoz való hozzáférés közbeni tolongásban.

szuperfizikus Creative Commons License 2021.05.16 0 1 80

"A mai modern fizikának további hatalmas problémája egy korrekt gravitációelmélet hiánya. "

Helyes gravitációelmélet hiányából fakadnak az olyan téves kutatások, mint pl. a gravitációs hullámok kimutatása. Ugyanis egy helyes gravitációelmélet birtokában ilyen kutatásba bele sem fogtak volna, mert azonnal kiderült volna, hogy olyasfajta gravitációs hullám, mint amilyet a LIGO-val akarnak detektálni, nem létezik.

Egymás körül keringő égitestek esetében csak a két égitest között, és a két égitest távolságának nagyságrendjébe eső távolságban változik a gravitációs mező értéke. Ettől távolabb teljesen lecseng a változás, vagyis nagyobb távolságból a két egymás körül keringő égitest egyetlen égitestként viselkedik, és semmiféle hullámzás nem detektálható. 

 

Mégis, egy pillanatra tegyük fel, hogy igaz a két égitest összeolvadásáról kitalált mese. Ebben az esetben sem keletkezik semmiféle gravitációs hullám, mert távolról nézve eleve egyetlen égitestként viselkedik a rendszer, már összeolvadás előtt is, vagyis a feltételezett összeolvadással távolról nézve semmi sem változna.

Ez a látszatkutatás csak arra jó, hogy a laikus politikusoktól minél több kutatási támogatást tudjanak kicsikarni, amiből jól elvannak. És még az is benne van a pakliban, hogy - ha gravitációs hullámokat nem is - valami mást véletlenül tényleg felfedezzenek.

Úgy mint régen az alkimisták. Aranyat ugyan nem tudtak csinálni, de az aranycsinálás közben sok olyan felismeréshez jutottak, amellyel előre vitték a kémiát. 

De a temérdek pénzt, amit a semmi kimutatására elköltenek, értelmes kutatására is lehetne fordítani. 

 

 

 

 

Előzmény: szuperfizikus (55)
Órra Mutató Creative Commons License 2021.05.16 0 0 79

Mond csak nekem, hogy mi fán terem az a gravitációs hullám, melynek 5 éve topikot nyitottál és amelyben nemigen jeleskedtél a "szakmai" kitárgyalásában. Jó előre tudtad, hogy egy marhaságnak nyitottál topikot, így addig meg sem merted nyitni, míg ígéretet nem kaptál a modiktól, hogy minden épeszű embert távol fognak tartani tőle.

Előzmény: Fat old Sun (77)
Órra Mutató Creative Commons License 2021.05.15 0 0 78

Vissza a feladónak önkritika gyakorlásra.

Előzmény: Fat old Sun (77)
Fat old Sun Creative Commons License 2021.05.15 -1 3 77

Semmit sem bizonyítottatok azon kívül, hogy komoly pofával csak bohóckodtok itt. Te tudsz válaszolni a kérdésre, amit a forradalmi szuperfizikusnak feltettem? Egy egészen egyszerű, alapvető kérdés, amitől idegrohamot kapott szegény, amikor rájött, hogy nem tud rá felelni. Tőled pedig még egyik nickeden sem jött ide egyetlen értelmes mondat sem. A mocskolódás nem számít annak, csak szólok.

Előzmény: Órra Mutató (76)
Órra Mutató Creative Commons License 2021.05.15 0 0 76

Mert mi a "hülyeségeinkkel" bebizonyítottuk, hogy itt csak neked meg a magadfajtának vannak hülyeségei. Ezzel a süket dumáddal bebizonyítottad, hogy lebőgtél.

Előzmény: Fat old Sun (75)
Fat old Sun Creative Commons License 2021.05.15 -1 0 75

Miért kellene az összes hülyeségeitekkel egyenként foglalkoznom?

Előzmény: Órra Mutató (74)
Órra Mutató Creative Commons License 2021.05.15 0 0 74
Előzmény: Fat old Sun (73)
szuperfizikus Creative Commons License 2021.05.15 0 0 72

És ki a lószart érdekel, hogy te meg vagy-e lepve?

Előzmény: Fat old Sun (70)
szuperfizikus Creative Commons License 2021.05.15 0 0 71

A fizika egyik fogalma a szabad mozgás. 

A jelenlegi fizikában arra a testre mondják, hogy szabadon mozog, amelyikre erő nem hat. 

 

De ilyen test nem létezik, mert a gravitáció nem kapcsolható ki, tehát a gravitációs erő minden testre hat. Ezért az új fizikában azt a testet nevezzük szabadon mozgónak, amelyikre kizárólag a gravitáció hat. 

 

Ezzel megszűnik az egyenesvonalú egyenletes mozgás, ami egyébként sem fordul elő a természetben. Az "inerciarendszer" is kiesik a jövő fizikájának fogalomtárából.

Fat old Sun Creative Commons License 2021.05.15 -1 0 70

Oké, tehát beismerted, hogy a nagyképű szájaskodáson kívül semmit sem tudsz.

Nem mintha meg lennék lepve :D 

Előzmény: szuperfizikus (68)
szuperfizikus Creative Commons License 2021.05.15 0 0 69

"Az Univerzumunk kozeppontja."

 

Szerinted van az univerzumnak középpontja?

 

 

"Egyebkent mindegy, hogy mi kozeledunk a celhoz, vagy a cel hozzank."

 

Ez csak a relativista fizikában mindegy. Ha van abszolút sebesség, akkor nem mindegy. 

 

 

 

Előzmény: Maketheworldabetterplace (65)
szuperfizikus Creative Commons License 2021.05.15 0 0 68

Felesleges erőlködnöd. Annak ára van, ha valamit meg akarsz tudni tőlem.

Azt kell leírnod, hogy " mindeddig csak szemétkedtem, de megígérem, hogy megjavulok.

Oké?

Előzmény: Fat old Sun (67)
Fat old Sun Creative Commons License 2021.05.15 -1 0 67

Nagyon elcsitult a forradalmi újító mester.

Torkán akadt új fizikájának a legegyszerűbb kérdése. :D :D

Előzmény: Fat old Sun (54)
Órra Mutató Creative Commons License 2021.05.15 0 0 66

A kinetikus energiád egészen pontosan NULLA, mivel te a Földdel állsz kölcsönhatásban. Amíg nem lépsz kölcsönhatásba mással, addig minden másféle impulzusod és kinetikus energiád csak a mateklecke füzetedben van, mivel ezen számított értékeknek csak a munkavégzés szempontjából van jelentőségük.

Előzmény: Fat old Sun (54)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2021.05.15 0 0 65

Az Univerzumunk kozeppontja.De nehez hozza viszonyitani.

Egyebkent mindegy, hogy mi kozeledunk a celhoz, vagy a cel hozzank.

Csak az energia szamitasa miatt lenyeges a vonatkoztatasi pont.

 

Előzmény: Órra Mutató (59)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2021.05.15 0 0 64

A Hold vonzza a vizet?

A viz a Holdat?

Egymast vonzzak?

Előzmény: Órra Mutató (60)
szuperfizikus Creative Commons License 2021.05.15 0 0 63

Igen, ez az a fontos kérdés, ami a elvezet a megoldáshoz. 

Hamarosan elárulom. 

Előzmény: Maketheworldabetterplace (56)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!