Azzal, amit írtál és ahogyan írtad - saját magadat minősítetted. Semmit sem kell hozzá tennem. Elég felnőtt vagy már - gondolom, hogy magad is tudd hogyan kellene viselkedni a fórumon, de ez nem látszik rajtad.
Az élet, nem megalkuvások sorozata, hanem kompromisszumoké. Azt, pedig, hogy milyen kompromisszumokat vagyunk hajlandóak kötni, mi magunk döntjük el. Ebben rejlik a "mindenki kicsit a saját életének a kovácsa" . Hangodból némi keserűség érződik és a Matyi humornak szánt megjegyzését azonnal kés szúrásnak érezted. Legalább is a reakciódból erre lehet következtetni. Picit rá is borítottad a "virágállványt", szerintem rosszul tetted, nem volt igazad. Az, hogy a zenében valaki mit játszik, mit nem, semmiképpen sem lehet "kényszer" kérdése. Akik "vendéglátóztak" például hónapokig, vagy évekig akár presszókban akár hajón, sosem kényszerből tették és nem érezték a zene "megcsúfolásának" vagy pusztán "üzletnek" és akikről én tudok, bármilyen hangszeren játszottak, mind azt mesélték, hogy tanulságos volt és sokat okultak belőle. Természetesen mindannyian kerülhetünk méltatlan helyzetbe, amikor leszűkül a mozgástér, és szó szerint életben kell maradni, - ez a tét. Akkor kell igazán kompromisszumot kötni - belátom, hogy mit vállalsz és mit nem. Itt dől el, hogy mennyire gondolod komolyan azt, amit magad elé tűztél ki célul, s mennyit vagy hajlandó engedni az elveidből. Ne hibáztasd a Matyit, azért mert Ő úgy éli az életét, ahogyan a saját helyzetéből fakadóan teszi, mert ez az Ő választása, az Ő helyzete, az Ő élete. A miénk más, hiszen nem vagyunk egyformák és koránt sem vagyunk egyforma helyzetben. Nem is leszünk soha, az életben ez (is) a szép.
Mi, nagy majmok, akik a Hammond orgona szeretete és "rajongása" miatt vagyunk a fórumon, ne oktassuk ki egymást, mert nem ezért vagyunk itt......
Ettől az együttestől van egy cd-m. 1975-76 környékén vette meg édesanyám az első, és utolsó lemezüket. Nagyon szerettem azokat a dalokat. Sajnos nincs minden szám a youtube-on erről a lemezről. Nemrég fedeztem fel a Hammond hangot a számokban. Ez is egy kicsit színesíti a hammond soundot:-)
Különben az élet megalkuvások sora ha erre gondolsz Premecz ur, és hála a te Istenednek hogy te csak általad értékesnek tartott utokornak fennmaradó, maradandó zenét játszhatsz , és nincs az a pénz amiért az elveidet feladva sz@r együttesekben sz@r zenét játszanál. No ez sem lenne egy utolsó "kereskedöi vaker"
A szeretgetös dumámat /még ha neked nyálasnak is tünik/ pedig halál komolyan gondolom, mert a hangszerek gyüjtése nekem hobby /nagyfiuk drága játékai/ nem ez a megélhetési forrásom,de ezt te is tudod....
Kedves Ráhel ez a világ rég nem értékekröl szól szerintem,ebben a világban mindennek, és mindenkinek van ára, de értéke ??? Az ár és az érték nagyon sokszor
köszönö viszonyban sincsenek egymással. Ha a hammond orgonákat nézed technikailag pl a B3,C3, A100 viszonylatában, saját megitélésem szerint az A100
nak kéne a legdrágábbnak lennie, mert az tartalmaz saját erösitöt, zengetö egységet stb , és nagyon szép mives korpuszu konzol orgonák gyártodtak ezen tipusban . De nem a B3 lett az eladási árak gyöztese, pedig szerintem otrombáb, viszont kétségtelen szinpadon jobban mutat hogy látszik az elöadó lába /pláne ha hölgy az illetö, és ha az a láb még szép is/ az azért sokat dob . Öszintén Rhoda Scott70es évek beli miniszoknyás felvételeit szivesebben nézegetem mint a mostani
nadrágosat...
Az RT3 a D, E, H sorozatok egy sokkal magasabb tudás szintet képviselnek mint
az elöbb emlitettek de áraik messze lemaradnak Ez a technikai másság miatt idegenkednek tölük mert másként , másképpen szólnak, de ezt minimális vissza" hülyitéssel" lehet orvosolni , de szerintem nem érdemes..
Saját véleményem az hogy az L100 szóljon L100-ul , az e100 pedig e100-ul
a krumplives meg legyen krumplileves /huu ezt lehet hogy nem én találtam
ki/
Szóval szerintem az a jó Hammond ami érdek nélkül tetszik /ezt sem én talátam ki!!/ akivel együtt tudsz élni /fontos, megtudod simogatni, szeretgetni, imádni tudod/ és inspirálni tud , ez sokszor nagyon sok mindentöl függ...
Már régóta figyelem a vacsoracsata főcímzenéjét. Valakinek nincs meg esetleg, vagy nem szedte le valaki? Érdekelne valamilyen lejátszható formátumban. Esetleg, ha lenne valaki olyan jó:-)
Én volnék az xb 2. nek a tulajdonosa. Mostanában jöttem rá, hogy itt szoktál írogatni, én meg szoktam olvasgatni amit írsz, meg sokan mások. Sokat lehet tanulni belőle. Érdeklődnék,hogy sikerül e valamit csinálni a kis Hammondal. Üdv
a vb-megnyitón láttam a JUanes nevű produkciót, ahol gyönyörű hammond hangot kevertek az élő műsor közvetítői egy nord c2+leslie(talán 760, nem láttam) kombóból. amúgy az egész megnyitó elég színvonalas volt, így külön örültem, hogy ráadásul ontopic. az idei nyári fesztiválszezonban többször is ki fogom próbálni az electro3+760 kombót, mégpedig 4 csatornás felállással: nord Left(orgona) splittelve megy a leslibe(2 felső miksi), illetve a száraz vonal DI boxba, illetve nord Right-on jönnek az offtopic hangszínek. balatonsoundon, volton, hegyalján, szigeten és nagyobb feszteken ez lesz, ha beválik!
Némi segítségre lenne szükségem. A B3-as scanner vibrato delay line-jához tartozó induktivitásoknak (L1,L2...) mekkora az értéke (H, mH), ha tudja valaki, mert semelyik rajzon meg service manual- ban nem találtam erre vonatkozóan adatokat, csak a kondikról.
Kotyavetye régies kifejezés ami a/a mai napig is igaz/ "hadizsákmány" töredék értéken való értékesitését jelenti , ezeréves hagyományai van az áron alul
való értékesitésnek hazánkban , ha csak egy napilapot a kezedbe veszel, szép példáit láthatod...
Tisztelettel, itt lenne nálam eladó 2db mint irtam , és ezen szerkezet érdekessége hogy a csövet olajjal szükségeltetik feltölteni üzemszerü használatkor, ha valakit
Az E100 hol lenne helyileg ?Én nekem volt ez a typ, nagyon szerettem mig kint eltem Nemetországban sajnos nem hoztam magammal amikor haza telepultem . Nagy orommel olvasom azt is hogy komoly hammondos elet van az orszagban