Ha jól értem, akkor a lombik az tenyésztés, hiszen orvosi kontroll alatt történik az egész. Számomra csak az a kérdés hogy blagi tenyésztéséből mikor lesz paprikás vagy sülthús
A lelkiismeretes tenyésztő igyekszik a lehető legjobb minőségű, egészséges, az adott fajtára jellemző genetikai betegségektől mentes állatok tenyésztésére. Ismert eredetű, törzskönyves, gondosan megválogatott tenyészállatokat használ, a kölyköket életkoruknak megfelelő vakcinázásban, féreghajtásban részesítteti állatorvosával, az állatokat 8 hetes koruk előtt nem adja a vevőnek.
Roska Péter: A Magyar Katolikus Egyház álláspontja ugyanaz, mint a Katolikus Egyházé. Ha az emberi élet továbbadására rátekint az Egyház a kinyilatkoztatás fényében, akkor azt mondhatja, hogy Isten az emberi élet továbbadását úgy alkotta meg, hogy két személy szeretetben való egyesülése által foganjon meg egy harmadik emberi személy. Tehát össze van kapcsolva a szexuális egység és a termékenység.
csak akkora hülyeséget, mint a biblia. mondjuk te azt is félreérted. jobb nem érteni, mint félreérteni. őskeresztény mondás. ez olyan, hogy ha nem termékenyül meg magától, akkor te direkt mesterségesen termékenyíted. ebből a szempontból igaz, hogy bűn mesterségesen termékenyíteni a terméketlent. vagy kérdés nélkül feleletet olvasni. az is bűn.
Tudom kik járnak lombikra........ találkoztam velük, az egyik mangalicával évekig 1 szektába jártam
Na igen ám, de Buddhát nem mindenki ismeri és nem sokan szeretnek tanulni tőle. A szektások úgy félnek tőle, mint a szentelt víztől. Ez ilyen kutya amelyik folyton a saját farkába harap effektus. Mint 1 robot. Próbálj meg meggyőzni egy JT-t hogy az Őrtorony hülyeséget sugároz
amúgy lehet, hogy lemaradtam valami pár évtizeddel korábbi vallomásáról, hogy miért csinálja ezt. azt' amikor süket fülekre talált, elszakadt nála a cérna. azóta fórumozik megszokásból. mint a how are you magyar megfelelője.
nem kell nagy ész, hogy lásd blagi impotens. furusztlált mint állat. csak azt nem tudom miért nem meditál vagy jár terápiára, ahellyett, hogy itt ront csak a helyzetén. hogy még utálják is, mert utálatosan viselkedik. azt hitte az állatévdelem jó beruházás, majd szeretet kap a nőktől, és oszthatja az észt a férfiaknak. oszt rá kellett jönnie, hogy nem. azér merek ilyeneket írni, mert tudom, hogy ha a szentlélek meg akarja ölni, akkor a fülébe juttatja. ha meg azt akarja, hogy változzon tőle, akkor azt juttatja a fülébe. (amit nem én mondtam)
"Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, aki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól."
Ez az Istentől adatott gyermekáldás. Ami nem így történik az lázadás Isten akarata ellen.
Másfelől átkokat aktivál aki lombikozik.
Minden ami Istenen kívül van átok alatt van.
Nálunk az exnejem volt átkozott és azé nem esett teherbe még lombikkal se. Pedig amit én adtam annak minősége a 100 évvel ezelőtti átlag. Ami mára negyedelődött az életforma miatt az átlag férfiak között. Meg hogy a férfiak inkább alkoholhoz nyúlnak, mint másik nőhöz. Pedig utóbbi a helyes döntés szvsz- s nem magam miatt mondom.