Én anyaghullámokról beszélek, amelyek egymáson elhajlanak. Ezekkel az anyaghullámokkal számol a kvantummechanika.
Téridőben olyan sugarakat alkotnak, mint a lézerek a térben. A számítások halálpontos egyezést mutatnak a Bragg-refrakció és az elektromágneses hatás, azaz az elektron-foton scattering közt.
Az elektronágneses erő egy Bragg-refrakció.
Nem nagyon tudok mit kezdeni a fejtegetéseddel. A gravitációs hullámokat nem hiszem hogy valaha kimutatják. A relativitás ismeretében ennyit tudok mondani erről most.
Talán majd egyszer folytatjuk. Most nincs több mondandóm a fizikáról.
Csak annyit még, hogy ha valaki nagyon ragaszkodik egy látszólag logikátlan gondolathoz, az nem véletlen. Iszugyinak igaza volt, Nincs foton. A rossz hírem az, hogy elektron sincs. Ezt nem akartam az ő fórumára beírni, de ez van,
Ezek mind csak az éter hullámainak konstruktív interferencia helyei.
Kedves voooone! A fejtegetéseidből engem az időszál, idősugár kifejezés magyarázata érdekelt, amit válaszul írtál elfogadtam. A kérdésemre, hogy távolságnak tekinthető-e az idő, nem válaszoltál. A tisztán hullámtanra épülő megközelítés hogyan számol a gravitációval, amikor még a gravitációs hullámokat sem tudjuk detektálni, nemhogy a téridő-hullámokat?
Sokan félnek a világ hullám-leírásától, mert a determináltságot vélik benne látni.
Ha minden hullám minden esetben lineáris szuperpozicióban lenne, akkor beszélhetnénk a világ determináltságáról. Akkor a hullámok csupán átmennének egymáson, és így építenék ki a konstruktív interferencia helyeket.
Csakhogy ez így nem mindig igaz. Amikor az egyik hullám egy rács, akkor nem tisztán lineáris szuperpozició van, hanem az egyik hullám hat a másikra. Ez teljesen egyenrangú helyzet a kvantummehcanikával. Valójában ez a kvantumok világa. Ezt írja le a Schrödinger egyenlet, a Dirac egyenlet, és sorolhatnám még a többit.
Amit kapunk ezekből az egyenletekből, tisztán valószínűségek, de hát mit is kezdjen a fizika egy mérhetetlen hullámmal?
Számolni lehet ezekkel a hullámokkal, és a kapott eredmény sokkal pontosabb, mint amit bármelyik más megközelítéssel kapnánk.
Remélem lesz olyan kisérleti mérési eredmény, amit majd csak és kizárólag a Diffrakciós-elmélettel lehet majd magyarázni.
Ne haragudj, de maradjunk a témánál. Ne értem merre mész és miért.
A 4 dimenziós hullámvektorok nem ismeretlenek a fizikában. Minden olyan hullám-leírás, ami összhangban van a relativitással, ilyen 4d hullám-vektorokat használ. Amit leírtam, abban annyi az údonság, hogy megmutatja az elektromágneses kölcsönhatás pontos mechanizmusát. Bár az ismert "modern" fizika egyenleteit átnézve rájön az ember, hogy eddig is az volt leírva az orrunk előtt, amit itt felvázoltam.
Az egész "modern" fizika alapja nem más, mint klasszikus hullámtan.
Most jön majd a régi duma, hogy dehát az operatorok, meg a valószínűség. Dehát ezek mind visszavezethetőek közönséges hullámokra. A Schrödinger-megközelítés ezt teszi.A "hullámfüggvény-összeomlása" nem más, mint a hullámokból felépülő 4d sugár "újragenerálása" egy másik hullámon. egy rácson.
Az, hogy egy lézerfényhez hasonló sugár hogyan jön létre hullámok szuperpoziciójaként, pontosan ismert.
Annyit kell csak tenni, hogy a "fénysugarat" időben vesszük fel. Ekkor a "fénysugár", ami az elektronnál a valószínűségi amplitudóval helyettesítendő, a térben egy határozott helyet fog elfoglalni, ami mozogni fog. A "fénysugár" téridőbeli szöge azonos a térbeli metszetének a sebességével.
Mivel a Bragg-diffrackciónál egy adott rácstávolságnál a beeső fénysugarak egy adott szög n-szeresével szóródnak, ezért ez téridőben megfele annak, hogy egy adott hullámhosszú "fotonrács" egy adott impulzus n szeresével szórja meg az elektron-hullámot. Az elektron-hullám "lézerfényt". Azért írom így, mert most nem egyszerűen a térbeli elektronhullámra gondolok, hanem a téridőben mozgó, koncentrált hullámra. Az ezt felépítő elemi hullámok a téridőben mindenfele haladnak, pont úgy a hogy a lézerfényt felépítő térbeli hullámok a térben mindenfele mozogva építik fel a vonalszerű konstruktív interferenciahelyet.
A hullámfizika ismererete nélkül ez üres szöveg. Annak ismeretében egy gyönyörű magyarázat a kvantumokra.
A létrejött fény időben és térben koherens, a lézer által kibocsátott hullámok fázisa a sugár minden keresztmetszeténél azonos.
A lézernyaláb keskeny és nagyon kis széttartású nyaláb. A lézerfény nagyrészt párhuzamos fénysugarakból áll, nagyon kis szóródási szöggel. Ezzel nagy energiasűrűség érhető el szűk sugárban, nagy távolságokban is.
A lézerek energiája kis térrészben koncentrálódik, a lézerfény teljesítménysűrűsége a megszokott fényforrásokénak sokszorosa lehet.
A lézer által kibocsátott hullámok mágneses mezejének iránya állandó.
A lézerek fénye egyszínű. A lézersugár egy olyan elektromágneses hullám, amely közel egyetlen hullámhosszú összetevőből áll.
Ezt most módosítsunk annyiban, hogy az elektronról beszélünk. A sugár "iránya" pedig téridőbeli, tehát térben csak a metszetét látjuk, ami egy gömbszerű valami. Interferenciánál, lásd atommag körüli gerjesztett állapot, egy összetett téridő-interferenciakép térbeli metszetét látjuk.
Az idősugár elnevezés rossz. Ez egy lézerfényhez hasonló koncentrált téridő hullám, amiről írtam. Nem távolságról van itt szó.
Nem köpködés, kérdés hozzád a Prohardver fórumról idézek. A részecskék felírhatóak tehát egy olyan idősugárként, amit elemi hullámok építenek fel. Az lenne a kérdésem, hogy az idősugár definícióját meg tudnád-e adni? Például egy időszál hossza, vagy egy sík időkör sugara, vagy egy időgömb sugara? Netán a téridő fénykúp alkotójának hossza?
Mindig azt hittem, hogy amikor majd megértem az egészet, fantasztikus érzés lesz. De most csak mosolygok.
Amikor tizenvalahány évvel ezelőtt először szimuláltam hullámok interferenciáját, és megértettem működésük mikéntjét, az volt az igazán nagy felismerés. Amire most rájöttem, csak annyi, hogy én már évek óta ismerem a lényeget.
"miért nem kell a foton hullámhosszát sin45-el szorozni,"?
Minél egyszerűbb a megoldás, annál nehezebb rájönni. A téridő természetesen nem egy egyszerre létező valami, hiába így ábrázoljuk. A fényhullám csak a jelenben létezik, teljesen értelmetlen úgy számolni vele, hogy a rács a téridőben van. A foton-rács a jelenben van. Igy nem csoda, hogy a térbeli hullámhossza a rácstávolság, vagyis ennek a fele.
Az elektron-hullám ezen a rácson törik meg. Mostmár a levezetés minden részlete passzol. Most lehet kezdeni a köpködést.
A törés létrejön 45 fok feletti szögekre is, ami a valóságban fénysebességnél nagyobb sebességet adna. Ez nem lehetséges, tehát valami miatt nem jön létre ilyen szögű törés.
Erre az egyik megoldás ugyan az, mint a sin45-ra. A fénysebességnél a téridőbeli mozgás nem 45-fokos, hanem 90. Ez a megoldás csúnya, és még több érthetetlen dolgot szül.
A másik véglet, hogy az időkoordinátát nem cdt adja, a hanem egy jóval nagyobb szorzó. Ez sem problémamentes megoldás.
A legegyszerűbb kiollózni a fénysebesség feletti téridőt. Igy megoldódik mindkét probléma.
Számomra ezek már érdektelen részletek, amit kerestem, megtaláltam. Az egész több, mint meggyőző.
A sugár eltérülésének a mértéke fordítottan arányos a "foton-rács" hullámhosszával, ami viszont fordítottan arányos a "foton" energiájával. Ezekből egyértelműen adódik, hogy az eltérülés mértéke az energia n-szerese.
De mindez következik a Bragg-egyenlőségből. nl=2dsinfi
Lehetne még faragni, hogy miért nem kell a foton hullámhosszát sin45-el szorozni, ahogy az elektronét sinfi-vel.
Nos, erre több alternatív magyarázatot is lehet találni, inkább nem fárasztok senkit, /már ha még jár erre valaki./
Nagyon érdekes, ahogy a rács tulajdonságait változtatva változik az eltérülés minősége. Egy folytonos vonalakból álló rács legtöbbször csak egyetlen irányba töri meg a sugara, míg egy pontokból álló rács több irányba szór egyszerre. A törési szög mindig a beeső sugár irányához adódik, ami téridőben egy sebességváltozást ad.
Figyelemre méltó még az első eset amplitudó-változása is. Nem hírtelen megy át nfi szögből (n+1)fi szögbe, hanem előszőr csökken az amplitudója, míg a másik sugáré fokozatosan nő.
Ebben a modelben az elektron egy lézernyalábhoz hasonló hullámsokaság, de az irányultsága nem térbeli, hanem téridőbeli. Igy ebből a téridő-sugárból térben mindig egy részecskéhez hasonló metszetet kapunk, aminek az átmérője a hullámhosszal arányos. /legalább akkora./
A sugarak találkozásakor pillanatszerű eltérülés történik. A két hullám jó behatárolható időintervallumon belül eltéríti egymást. Ez ismét ismerős a kvantumok világából.
Ez a részecskejelleg nyílván akkor dominál, ha a két hullámhossz közel esik egymáshoz. Ahogy az egyik hullámhossz nagyobb lesz, a részecskejelleg lassan eltünik. A hullám egyszerre több másik hullámmal lép kapcsolatba, kaotikussá és követhetetlenné válik a folyamat.
Amíg itthon ez az ember legalább annyi tudással, mint a húrelmélet kitalálói, nemsokra ment, addig külföldön a húrosok jólmenő iparágat csináltak az elméletükből. Pedig a két megközelítés közt alig fellelhető különbség.
A két elmélet alapja pedig ugyan az. Pontszerű súlyok, rugókkal összekötve. Harmónikus oszcillátorok, Sőt, ha már lehet választani, inkább az éter, mint egy a semmiben rohangáló spagetti.
Érdekesek az elemi töltéseid, de nem feltétlenül kellenek ide. A hullámok időbeli haladási iránya egy szép magyarázatot ad arra, mi a töltés. Ha az eredő hullám időben visszafele halad, akkor pont ellenkező irányban törik meg egy "foton-rácson" , mint amikor előre halad. Ez megfeleltethető az elektromos töltésnek. Ha a rács kissé jobbra emelkedik, akkor az alulról érkező hullám alapállapota balra-felfele tér el. Ha felülről érkezik akkor viszont jobbra-lefele.
Sokan nem tudják elképzelni, hogy miért viselkedik másképpen egy bozon, mint egy fermion. Pedig nem túl nehéz belátni, hogy ha egy hullámot felépítő összes elemi hullám ugyanazon időirányba halad, akkor nem megkülönböztethető az időbeli előre és hátra haladás. Ezek a bozonok.
Ha kevert időirányú elemi hullámok építenek fel egy eredő hullámot, akkor ennek haladási irányát az összetevők frekvencia-eltérése fogja megadni. Ugyanakkor ha nincs diszperzió, akkor a bozonok mindig az elemi hullámok sebességével fognak haladni, míg a fermionok ekkor is, tehát diszperzió feltételezése nélkül is, képesek lesznek ennél lassabban haladni. Ezek a tömeggel rendelkező "részecskék". Amik sokkal inkább hullámok konstruktív interferencia-helyei.
Hiszen pont ez a lényeg. Amíg hullám-szuperpozició minden esetben létrejön, addig a hullám-törés csak akkor jöhet létre, ha van konstruktív interferencia. Nagyon fontos részlet, hogy a fény hullámfrontját nem szaban vonalakként elképzelni.
Ugyanis ebben az esetben csak egyetlen, nagy amplitudójú megtört nyaláb keletkezik. Helyes eredmény csak akkor kapunk, ha a konstruktív interferencia helyeket diszkrét pontokból álló rácsként számoljuk.
Ha az egyik hullám egy másikra úgy hat, mint egy rács, akkor ennek fordítva is működnie kell.
Az elektron-hullám képes megváltoztatni a fényhullám mozgási irányát, a fény pedig az elektron-hullámét. Ez az elektromágneses erő. Egyben a tehetetlen tömeg erede is. Egy rövidebb hullámhosszú hullám kevésbé törik meg ugyanazon a rácson. Nagyobb a "tömege".
Márpedig az lambda=h/mv , ami minden tömegre érvényes.
A kvantált energia-átadás tehát tisztázva. Sokáig mégis volt bennem kis gyanakvás az elmélettel szemben, és ennek az oka a fény viselkedése a beamsplitteren, a sugárosztón. A fény egyszer erre megy, egyszer arra.
Pedig a rácson, ha megtörik a fény akkor erre megy, ha meg nem, akkor arra. Milyen rácsról beszélek? Az elektron-hullámról.
Kvantum-mechanika cáfolfa? Nos nem, hanem megerősítve. Hiszen az Schrödinger egyenleteire épül. Tökéletes leírás, csakhogy nem azt írja le, amit sokat hisznek.
A Planck állandó h meg egy Lagrange multiplikátor szerepét tölti be és csak az elektronok mozgását szabályozza az atomhéjban
Soha nem értettem, mint jelent ez a mondatod, De a foton, mint részecske ténylegesen nevetséges.
A Compton-kisérletet Schrödinger gyönyörűen magyarázta hullám-hullám szórással. Sajnálom is meg nem is, hogy ezt nem tanították. Lehetne összeesküvés-elméleteket kitalálni, de szerintem az emberek egyszerűen nem értik. Túl bonyolult nekik, mert nem ismerik a hullámtant. Pedig nagyszerű az egész.
A Bragg-feltétel leírja, hogy egy rácson milyen hullámhosszaknál lesz konstruktív interferencia az adott szögre. A törés n-ed rendű lehet. Ez már utal a kvantumosság eredetére. Sok fizikát tanult ember most zavartan néz ki a fejéből , és próbálja térben elképzelni, amit itt összehordok. Pedig nem ez a járható út.
Az út ennél sokkal egyszerűbb. Mozogjon a hullám téridőben, a hullámfront haladási irányának a meredeksége megadja, hogy a "részecske" milyen sebességgel mozog. Ha egy rácson áthalad, akkor ott a rács "hullámhosszától" függő szögben törés jön létre, a haladási iránya megváltozik a hullámnak, ami téridőben sebbességváltozást jelent. Minél nagyobb a törési szög, annál nagyobb a sebességváltozás.
Ez teljes mértékben megfelel annak, hogy a fény energiája E=hv, avagy közvetve a hullámhosszától is függ. A törés azonnali, semmiféle "energia-gyűjtés"-ről nincs szó.A szimuláción az is látszik, hogy a különféle rangú töréseknek rezonancia-maximumai vannak. Egyszer erősödnek, egyszer gyengülnek. Olyan ez, mint amikor egy csiszolt gyémántot forgatunk egy lézer fényében. Egyszer erre törik a fény egyszer arra. Csakhogy itt a törés mindig egy adott szög N-szeresével tér el a haladási iránytól.
A kvantumszámok, egyértelmüen a stabil elemirészecskék, az elektronok (e), a pozitronok (p), a protonok (P) és az eltonok (E) számával meghatározhatók. Ezekböl a q(k) és g(k) elemi töltésekkel, a kvantumrendszer kétféle töltése is meghatározható.
A dinamika leírásánál figyelembe kell venni, hogy a részecskéknek sem a helye, sem a sebessége nem határozható meg pontosan sohasem.
Egy vitázótól "Mi a fény?"-ben: "Az operátor matematikai fogalom, a kvantummechanikában valamely rendszer dinamikáját a Hamilton-operátor írja le, amelynek sajátértéke az energia, az egyik kvantumszám. Minden operátor esetében, amely felcserélhető a Hamilton-operátorral, ugyancsak létezik egy-egy kvantumszám. Ez az összes kvantumszám, amellyel valamely rendszer jellemezhető. Ezért meg kell találni az összes egymástól független, a Hamilton-operátorral és egymással egyaránt felcserélhető operátort, hogy egyszerre mérhetők legyenek. Mindig az adott helyzettől függ, hogy melyik operátorkészlet alkalmas leginkább a kvantumrendszer jellemzésére....."
A kvantumrendszer jellemzését a kvantált töltések q(k), g(k) jelenléte rögzíti. A kvantált Maxwell-töltések sokszorosa adja egyedül ki a kvantumszámot. A rendszer dinamikáját nem egy Hamilton-operátor írja le. A kölcsönhatások a részecskék között nem konzervatívak és zárt rendszerek nem léteznek. Nincs Hamilton-operátor, az energia nem kvantált, az energia nem marad meg.
A relativisztikus kvantummechanika az Új Fizika tükrében azt jelenti, hogy az egyesített mezöelmélet a részecskék kétfajta invariáns kvantált Maxwell töltésére q(k) és g(k) alapul, amikböl a c-vel terjedö mezök A(e.m.) és A(grav.) kiindulnak. Továbbá a részecskéknek sem a helye, sem a sebessége nem állpítható meg soha sem pontosan. Ezekböl az alapokból egy Lagrange függvény felállítható, amiböl a részecskék és a mezök mozgásegyenletei levezethetök. A Planck állandó h mint egy Lagrange multiplikátor jelenik meg a részecskék mozgásegyenletében.
A dinamika megmaradási törvényei a q(k) és g(k) megmaradásából származnak.
"Szóval a fizikában a kvantumosság jelensége a kommutációs relációkból következik,abba van belekódolva.Bármely klasszikus fizikai mezőelmélet(vagyis térelmélet) alapja,hogy megtaláljuk az adott mezőhőz illeszkedő általános értelemben vett koordinátát,és ezenkívűl ebből származtatjuk az általános értelemben vett impulzust.Az így tárgyalt mező klasszikus kontinuummechanika lesz,olyan mint a klasszikus elektromágnesség,vagy a lineáris hidrodinamika.Ahoz,hogy belekódolhassuk a mezőelméletbe a kvantumosságot,ahoz az kell,hogy az álatlánosított koordinátához,és impulzushoz operátort rendeljük,hogy aztán rájuk felírhassuk a kommutációs relációt,ami bekvantálja őket."
Szóval ez esztelen badarság! A kvantumosság jelensége az invariáns kvantált töltések létezéséböl származik.
"Egy fotonól álló anyaghalmaznak mégis lehet tömege.."
Hát hogyan lehet valaminek tömege, ami nem is létezik? Az egész Univerzumunk nem látott eddig egyetlen fotont sem!
A tömeg meg az invariáns elemi gravitációs töltésekböl
g(k) = {- vagy +} g m(k), k=e,p,P,E
származik.
És csak a stabíl elemirészecskéknek, az elektron (e), pozitron (p), proton (P) és elton (E) kétfajta tömege, a nyugvó tehetetlen és a súlyos tömege azonos.
