Már nem szoktam kupacolni a rózsákat. Remélem elég erősek ahhoz, hogy átvészeljék a nagyobb hidegeket is. Az a Piano gyönyörű. Nagy kedvencem. Hihetetlen, hogy meddig bírja vázában is!
Ha kicsit betegen is, de virágoznak rendületlenül. Rengeteg eső volt nálunk, de permetezni nem tudtam vagy az időjárás miatt, vagy gyerekek voltak a kertben.
Hát én bizony nem kupacolok...mire végeznék vele, kezdhetném a kitakarást. Viszont igyekszem nagyobb tőtávolságot hagyni a javasoltnál. A káliumot el lehet kezdeni adagolni!
Belekotyoghatok?Én mindet felkupacolom,még azt is,amelyik el sem fagyna. Hajlamos vagyok a túl sűrű ültetésre,és így biztosítom a rózsák számára a minimális teret. És a trágyázást is így oldom meg.
Nekem is a szívemből szóltál. Teljesen egyetértek Gesztenyével. Összefoglalta, amit én is mondtam volna. Minden este reménykedve nézek a fórumra, és elszomorít, ha nincs rajta élet.
Tavaly ilyenkor már mindenki lelkesen írt a terveiről, megrendeléseiről, most semmi, pedig biztosan most is folyik a tervezés. Lehet, hogy van olyan társ, aki új forrásokat fedezett fel, vagy kedvező beszerzési lehetőségeket. Az új rózsákkal kapcsolatos tapasztalatok is rendkívül hasznosak lennének.
Szóval lenne téma.
Jó lenne, ha a fórum ismét olyan lenne, mint eddig volt. Hátha ez a gyönyörű képsorozat, amit feltettél, felrázza a fórumozókat és minden folytatódik a normális mederben.
Kb 1 hete fotóztam, a képek közül 1
Egy kérdés. A régi ültetésű rózsáidat is felkupacolod télre, vagy csak az újabb ültetésűeket?
Nagyon nehéz szívvel szembesülök azzal a ténnyel, hogy eltűntél! Tudom, hogy konfliktusod volt egy társunkkal, és sajnálom, de mi többiek is itt vagyunk!!! Ránk is gondolj, és arra, hogy sokkal több jó dolog történt itt veled, mint rossz!
Én személy szerint szeretnék még veled itt eszmét cserélni, úgyhogy LÉGYSZÍVES AZONNAL GYERE VISSZA!!!
Persze, hogy van! Az én szívemből is szóltál és teljesen egyetértek. Kicsit én is eltűntem, mert kevés az idő, de jó, hogy van egy hely, ahol a kerten kívül is, ahol lehet "rózsázni" :)
Nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik hosszú időn keresztül kitartanak itt, és életben tartják ezt a fórumot a képeikkel, tanácsaikkal, biztatásukkal, mert bizony nagy szükség van rájuk!
Többek között azért is, hogy az ilyen kis "kertészpalántáknak", mint én legyen hol bámészkodni, kérdezősködni és vigaszt lelni, ha baj van. Meg azért néha mutogatni is :)
Rengeteget fotóztam az idén, de a képek zöme még át sincs töltve a gépre. Mielőtt felrakom ide, még ki kell válogatni, és le is kell kicsinyíteni, mert túl nagy a felbontásuk. Ez nem panasz, mert nagyon szívesen bíbelődök vele, csak nem mindig jön össze.
Szóval, ha jól látom 12 éve megy már ez a fórum. Azért ez nem semmi!
Elkezdtem elölről olvasni a topikot, akkor még csak 3 tő rózsám volt. Rengeteget tanultam belőle. Most 2010-nél és 18 tőnél járok, plusz függőben van egy 10-es rendelésem Szőregről. :) Szóval kár volna veszni hagyni ezt a beszélgetőhelyet, nem szólva, hogy ilyen csodás fotókat láthat itt az ember.
Nagy a csend, túl sok a sérelem. A rózsák miatt talán a csendet meg kellene törni, a sérelmeket meg pedig elfeledni, félretenni?! Jól gondolom? Jó lenne egy kicsit felrázni a fórumot. Van rá érdeklődés?