Szombaton még meg kell tolni kicsit, hogy papíron is meglegyen a bentmaradás, aztán jöjjenek az alábbiakban linkelt fiatalok, lássuk őket mire képesek.
Jövőre jó lenne, ha nem egyetlen személyen múlna kb. 90%-ban az u23-as szabálynak való megfelelésünk, mint idén Boriszon.
Ami most még visszavan, arra rohadt nehéz motiválni a játékosokat. Viszont légiósaink hozzáállásából sokat le lehet majd szűrni a jövőre nézve. Lazics nem fog félvállról venni egy meccset sem, és gondolom a játékosoknak sem fogja hagyni a lézengést.
Én még annyit tennék hozzá, hogy kíváncsi leszek holnap elfelejtjük-e azt az évek óta jellemző dolgunkat, hogy ha nincs igazi tét, vagy hát legtöbbször valódi esély, akkor inkább haknizni járunk idegenbe, mint helytállni.
Én is elfogadnám ezt a légiós sort jövőre abszolút, illetve magyar magnak a Révész, Krnjajski, Hendlein, Plézer sort. Nem tudom van-e erre minimális esély egyáltalán.
Baki és Bogdán helyett keresnék még egy értelmesebbnek tűnő u23 alattit, mert jövőre Krnjajski már nem fér bele ebbe ugye.
Erre a szezonra ezek a fontosak most már. Pont ebben a sorrendben.
Ez a csapat, ha így maradna, szerintem jövőre igen erős hazai pályával 6-ban lehetne. Jó lenne playoffot nézni ismét. Rolit jó lenne még egyszer négybe vinni, megérdemelné.
Azt hiszem itt az ideje a vezetőségnek bizonyítania. 1. Lazic-ot megtartani (ha ez nem sikerül, akkor már vehetik is a kabátjukat) 2. Révész Ádi szerződését meghosszabbítani 3. ebből a 4 legiósból minél többet megtartani
Nagy gratuláció jár a csapatnak a szezon második feléért! Lazics hihetelenül jól összerakta a szétesett darabkákat, és megmutatta hogy ezek a játékosok sokkal többre hivatottak, "csak" normális rendszer és önbizalom kell.
Igaz még 12 meccs vissza lesz, de érdemes azon gondolkodni, hogy kiket tudnánk megtartani jövőre. A 0. lépés természetesen Lazics megtartása lenne, az eddig elért eredmények teljesen őt igazolják, más kimenetelt vezetőedzői poszton el sem tudok képzelni.
Rivers ha még egy szezont tudna maradni az óriási kincs lenne, hihetelenül hatékony scorer, a pálya kb minden szegletében otthonosan mozog, sokoldalú ás 3-4es poszton használható, attól függ milyen szerkezetben akarunk játszani, és természetesn védekezésben is kapar, odaér rengeteg labdára. Feketetől az Ő leigazolása szép meglátás volt.
Nálam a második kedvenc Milos, mert Lazics érkezésével szépen megtalálta a helyét, jól dobálgat kintről és ha kell betörésből is tud dolgozni, valamint védekezésben zongoracipelő. Kb 1-2-3as poszton is bevethető, ami a mi anyagi keretünk tekintetében nem mellékes.
Curry is megtalálta magát, Lazics engedi neki a szabadabb játékot,amitől kevésbé tűnik görcsösnek. Kicsit sokat pumpálja a labdát és passzívvá tud válni, de ennek a folyamatos 37 perces játéka sem tesz jót gondolom. Ő is kifejezetten jó kezű játékos.
Allen meg nem játszott még sokat de tetszettős a mozgása, dinamikus és még jó meglátásai is vannak. Az első benyomások kifejezetten pozitívak.
Szóval ha lenne rá lehetőség Én is vakon megtartanám ezt a légióskontingenst jövőre :D
A kezdő úgy nézne ki jövőre: légiós-u23-légiós-légiós-Révész
Révész nagyon sokat fejlődött idén, vagy legalábbis most kapta meg a lehetőséget a bizonyításra és él is vele, ezt a jövőre gondolva honorálnám is. Hajtós, jól 2-2-t játszó center. Inkább legyen egy szerethető csapat, mint ismeretlen légiósok ugráljanak 30 perceket. Rolin egyre jobban fog a kor, de a rutinjával padról beszállva 20 percet még bőven tudna segíteni a csapatnak, főleg, hogy mindig nehezen tudunk magyar játékost igazolni.
Szóval a cserepadon lenne Roli-Boris-Bogdán-légiós+ fiatalok
Boris is szépen fejlődik, kár hogy már nem lesz u23-as, de így is nőnie kell a szerepének, Bogdán is mutatgat Lazics mellett életjeleket, viszont Baki sajnos nagyon leépült, és max edzésen lehet hasznos, de szerintem már nem NB1 szint.
Visszanéztem a tegnapi meccset, és azt gondolom, hogy ezt a csapatot nagyon egyben kellene tartani jövőre. Még Allen is jól passzol ebbe a csapatba. Ha most kellene választanom 2 légóst, aki jövőre maradjon, nagyon nehéz lenne. Talán Curry-Rivers lenne, de mondom, nagyon nehéz lenne a választás, mert Milos is nagy kedvencem. Lazic meg alap!!! :D
Ha Laziccsal kezdtuk volna az idenyt, kupa 8-as donto siman meglenne, es kb. azt szamolgatnank most, hogy van-e eselyunk a palyaelonyt kiharcolni a playoffra...
A masodik legjobb formaban levo csapat vagyunk a Szolnok mögött es nem leszunk a 8-ban.... fajoan elvesztegetett tavasz lesz ez igy :(
Ez már nem szerencse vagy fellángolás. Nagy kár az őszért (meg az elmúlt néhány évért). Amikor feljöttek 10re szétütöttem a kanapét, de tök nyugodtan lehoztuk. Nagyon jó volt, szép volt. Remélem ősszel élőben láthatjuk ezt.
Szerencsére kinyögte ma az MKOSZ, hogy az alsóházi rájátszásra mindenki viszi tovább az eredményeket. A maradék három meccsen akár be is biztosítható fixen a bennmaradás, aztán a maradék 10 meccsre nyitott kérdés nem is marad. De ha mégi akkor az szerintem max. 2-3 meccs alatt lerendezhető.
Így a szezon érdemi része hamar véget fog érni, lehet tervezni a jövő évet, első lépésben a Lazics szerződés hosszabbításával, aztán a többit meglátjuk, hogy esetleg a légiósok közül valakivel számolhatunk-e jövőre is Riverst díjaznám.
Nagyon hianyzik most nekunk az Alba elleni hazai hosszabbitasos vereseg helyetti gyozelem... ha csak az megvan, akkor most abszolut a 8-ert mennenk. Vagy a nyitoforduloban a kecsoi hosszabbitasos vereseg.
A Zte elleni hazai, szinten hosszabbitasos vereseget nem banom, mert az hozta el az edzovaltast.
Balogh Judit is nehezmènyezte , hogy nem tudják az alapszakasz után hogyan tovább . Bodnár undorító válasza az van, hogy mindig a kieséstől félők kavarnak. Ami amellett, hogy lekezelő , még hülyeség is, mert a Zete női csapata olyan gyenge, hogy a BEAC nem fog kiesni. Ti meg utcahosszal fogjátok előzni.a 10.ket, ha 0zák a pontokat, ha nem.
Bodnár válasza (forrásMogyi :)
"A társadalom minden területén érezhető, hogy a közel egy éve tartó vírushelyzet mekkora nyomást gyakorol az emberekre, s milyen frusztrációt és elkeseredettséget okoz... – kezdte válaszát Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára. – A bajnokság végéhez közeledve – vírus nélküli időszakban is – mindig nő az ingerültség, ami különösen érthető azoknál, akik hosszú évek óta, folyamatosan csak a kiesés elkerülésért küzdenek és harcolnak.... Bár lenne rá okunk, nekünk nincs időnk egyéni sérelmeinket dédelgetni, miközben munkatársaim jelentős része – velem együtt – a harmadik hullám valamely vírusmutánsa által okozott fertőzésből lábadozik, próbáljuk egyben tartani a bajnokságokat. Ezúton is köszönöm a versenyiroda munkatársainak a fantasztikus munkát, amit eddig végeztek, és bízom benne, lelkesedésük kitart a szezon végéig. Nagyon várom, hogy a munkakörülmények a vírushelyzet elmúltával rendeződjenek, és a 2021–2022-es idényben végre mindenki azzal foglalkozhasson, amihez ért! Kitartást és jó egészséget kívánok mindenkinek!"
Szerintem nem tudjátok. Nem elég ha vernétek a DEAC, Paks duót , de ennek a gyenge Zetének nyernie kellene vagy Sopronban vagy Körmenden. Ha december elején van a Fekete - Lazic csere , most kb 6. helyen álltok.
Lazics előtt ilyen is régen volt, hogy egy rossz napot kifogó csapatot simán, kérdés nélkül legyőzzünk. Végre ez is sikerült. Alakulunk, így tovább. Ha tartjuk a formát, akkor legalább a bentmaradás nem lesz kérdés.
Jó lenne tudni az alsóházi rájátszás menetét is már...na persze, ha véletlen elérjük a 8-at, akkor pont nem érdekel 😁
Zalakerámia ZTE KK – Kaposvári KK: A ZTE borzasztó szezont fut, ahogy a Kaposvár is borzasztó szezont futott az edzőváltásig. A Zalaegerszeg Heinrich Robival tudott nyerni Somogyban, majd a KKK megtáltosodott és azóta 8 győzelme van, míg a zalaiaknak 6. Egy izgalmas, kétesélyes találkozót várok. A Zalaegerszegnek most jönnek azok a meccsei, amelyekből ha 1-2-t megnyer, akkor nagyon nagy lépést tesz a bennmaradás felé. Ez egy igazi alsóházi rangadó lesz. Ha a ZTE meg tudja állítani a Kaposvár szenzációs Pick and Roll játékát és meg tudják állítani Curry felső kettő-kettőit és a korai kettő-kettőknél megfelelő védekezést alkalmaznak, illetve a három dobónak a külső dobásait tudják kontrollálni, akkor nyerni fog a hazai csapat.