A Pasadenai Hammond Orgona Studio sok ügyfele annyira kezdő volt, hogy már annak is örült, ha eltalálta a megfelelő billentyüt, nemhogy testreszabatta volna a hangszerét. Volt azonban néhány igazán profi ügyfelünk, akik maguk alakították a hangzásképet, minket csak szervizelni hívtak. Egy alkalommal a főnökön és én Jimmy Smithnél egy húsz perces ajándékmúsort kaptunk, amiért korábban szállításra felkészítettük és a trélerre feltettük a hangszerét egy turné előtt. Egyáltalán nem sajnálta tőlünk a művészetét.
Sajnos nem tudok angolul, ezért lefordíttattam az online fordítóval a szöveget. Elég érdekes lett:-)
Sok a vevőnek a Hammond Szerv Stúdiónak Pasadenanak voltak kezdő ki voltak tett nos éppen találat a helyes jegyzetek, nem számít testre szab eszközük. Megtettük van néhány hivatásos ügyfelek, legtöbb akit övék saját re-voicingnak, de ők hívott nekünk szolgálat. Egy alkalommal , főnököm és Én egy twenty-minute szóló ülés -ból Feszítővas Kovács, kinek szerv nekünk volt zárolt le és tele egy pótkocsi egy túra. Ő volt nagyon nagylelkű művészetevel.
Azért még olvasgatom, hátha rájövök a lényegre....
Hogy csorogjon a nyálatok (nekem is csorgott), amerikai cimborám, aki 40 évet húzott le Pasadenában Hammond-szervizesként, írta:
Many of the customers of the Hammond Organ Studio of Pasadena were beginners who were doing well just to hit the right notes, never mind customize their instrument. We did have a few professional clients, most of whom did their own re-voicing, but they called on us for service. On one occasion, my boss and I got a twenty-minute solo session from Jimmy Smith, whose organ we had locked down and loaded onto a trailer for a tour. He was very generous with his art.
Egy érdekes és ritka lemez: Roland Kovac - Love That
A nagyon kezdeti pár számtól eltekintve Brian Auger nem használt lezlit. Itt rendhagyó módon "hagyományos" lezlis B3-on játszik progresszív-pszichedelikus-jazzrockot.
Sok ilyen kettévágott van van. Itthon is. A Bertram meg egyenesen iparszerűen csinálta. Persze csak akkor éri meg a sok befektetett munkát ha kifizetődik. Magyarán sok fellépéshez, netán pénzhez is jutnál általa. Ami kompenzálja azt hogy az értéke ettől nőni nem fog. Csakúgy buliból nem javasolnám.
Szentségek egyébként nincsenek. A tied, azt teszel vele amit akarsz. Lehet hogy ettől lesz hagyományos: ha kinézetben nem is, de egy ilyennel a játékmód, a zene, biztosan autentikusabbá válik a digitálisak után.
A véleményetekre lennék kiváncsi. A youtubon egy M-3-at átalakítottak , könnyebb, hordozható változatra. A birtokomban van egy hasonló Hammond, és felmerült a gondolat, hogy fűrészt ragadok én is. Ti mit tennétek? Mennyire rgaszkodunk a hagyományos dolgokhoz? Mi számít vajon szentségtörésnek?
de úgy is szól minden, ahogy sehol máshol... nagyon sajnálom, hogy megint kihagytam Knopflert, ő aztán igazán "ontopic gitáros". régi, méltán híres zenekarának egy mindenféle zenei, hangtechnikai, hangszerelési iskolapéldája hallható remek minőségben emitt. a türelmetlenek 6:00-tól hallgathatják a legontopicabb részt, de a felépítésben folyamatosan fontos szerep jut a szépen szóló b3nak. A volt DS és mostani MK hammondos Guy Fletcher budapesti fotókkal illusztrált beszámolója a mostani buliról itt olvasható.
Bal oldali nagyon nehezen kivehetőm mert fekete volt, és mögötte egy ugyancsak fekete Yamaha zongora áll. A jobboldalra helyezett láthatósága csak megvilágításon, és a kameraman-on múlt.
Tegnap a BS-ben nem spóroltak a a szinpadi látvánnyal. Kettő darab B3 + 122 pöffeszkedett a szinpad két oldalán. Mark Knopfler hangzásvilágában a főszerep nem az övéké, de hiányérzetet tudnának okozni.
A VMK dögnehéz? A Hamichord ahhoz képest nem (26kg), de lehetne rajta még könnyíteni.
Igazból a Nord C-k könnyűek, dehát drawbar nélkül könnyű könnyűnek lenni. Szerintem tolópotikkal sem lennének nehezebbek.
________________
Itt van 1956 C1-esének alapja:
Mivel igen meggyőző hangja volt B3-on keresztül, ezért kapott egy B3-at 122-es lezlivel. Összehasonlítva az igazival kijön azért még így is a különbség szépen, de önmagában meggyőző, kellemes hangja lett a C1-nek. A maximum ami kijöhet belőle.
A 147-es erősítő szimmetrizálva lett, tehát 122-vé alakult. Új vezérlést kapott, háromsebességeset. Aztán jött az ikszbésítés, de nagyon:
A hatos csatlakozó helyett 11-es. Mellette a 230V-nak műszeraljzat, mert a 11-esben nem fut már nagyfesz.
A bejövő asszimmetrikus jel innen kimegy és feljut a polc alá rögzített B2 előfokba. (abba a bizonyos RCA bemenetbe) Ott megkapja a szükséges ősöreg csöves előerősítést és szimmetrizálást. A B2 gyakorlatilag a B3 percussion nélküli előfoka, régebbi típusú csövekkel. Kár kísérletezgetni más előfokokkal, amikor rendelkezésre áll olcsón az eredeti is.
A kijövő B3 erősségű és minőségű szimmetrikus jel ezekután gondtalanul meghajtja a 122-es erősítőt.
A C1 lezlivezérlő gombjai vagy a ráillesztett félhold kapcsoló egyaránt alkalmas a vezérléshez.
Hangzás:
1-jazz: harmad C1, harmad 122 szint (épp egy kis hajszálnyi rekedtség)
2-blues: harmad C1, kétharmad 122 szint. (a végfok torzít)
Kinyitottam a Studiologic-ot, hogy megnézzem belülről is... :) A rugókat valami kemény műanyag fogja... (bakelit-szerű... ) :P Nem tudom pontosan. A képeken nem látszik, de a billentyűk végein (a játékos' felőli oldalon) van egy kis fém betét... gondolom nehezéknek.
Szuper a tölcsér qrv jól néz ki és ordítani fog, mint a szamár. Tegnap egész nap nem voltam elérhető, amit a Skype-on láttál, az a benti gépem bekapcsolt állapota miatt volt. Este 22.30-kor értünk haza. Ma akkor megyünk a próbaterembe. találtam egy viszonylag közeli képet LittleBig2 Dinacordjáról.
A mai nap termése, miután leteszeltem a tölcsér hangját. Diffúzor a jövő héten lesz rá. Sajnos csak azzal a kis töréssel tudtam megoldani, hogy egy kicsit felfelé álljon a tölcsér szája. Nehogy beleérjen a gömbszíjba:-)
Két rotor, 70W tranzisztoros erősítő, két csatorna, hangszínállító potméterek, lábkapcsoló. Megbízható Hammond hangzás, kis méret, kiváló kiegészítő digitális orgona klónokhoz.
A eladásra kínált példány megtekinthető itt: http://www.youtube.com/watch?v=zTC9kOZVwNA http://www.youtube.com/watch?v=BE8Mv5ww4BM
Ezek ilyen otthon készült verziók a gyár billentyűzeteivel/húzókáival. Jó egyébként az alapmodell is, össze lehet belőle legózni a kellő konfigurációt. Nálam ez egyelőre egy manuál.