Nincs benne Jackie Chan, és vasúti balesetre sem emlékszem, de a 2001-es Üldözési mánia egy fogadásos, valahonnan valahová eljutós film, ráadásul egy koncerttel zárul. Jackie Chan az Ágyúgolyó futam 1. és 2. részében is játszott, az is hasonló sztori, de annak egyik része sem koncerttel ért véget.
1. Film vagy sorozat lehetett, csak annyira emlékszem, hogy játszott benne egy félkegyelmű figura, akinek a neve Kokolő (kiejtve) volt. 90-es évek elején adhatták le. Apuval akkoriban sokat hívtuk így egymást, de egyikőnk sem emlékszik a címére.
2. Azt hiszem a II. világháború idején játszódik a történet. Egy nő köré épül a film. Haditudósítóként kezdte, azután a film végén már ápolónő lesz belőle. Elég sok katonával (nézőpont kérdése) lesz neki afférja. Ennyire emlékszem. Ja és hogy 3 vagy 4 részből álló minisorozat volt. 90-es évek, közepén láttam.
Én egy kb. 8-10 éves vígjátékot keresek, kicsit gagyi, de újra megnézném, mert jó poénok voltak benne.
Kevés részletre emlékszem: Egy fogadás vagy verseny alapján kell eljutni Amerikában valahova pénzjutalom fejében. A elején egy rövid időre feltűnik benne Jackie Chan is egy nagy szállodában, ahol indul ez a verseny. A film egy nagy koncerttel zárul. Valamint a vége felé rémlik egy jelenet egy vasútállomáson, ahol egy nagyobb baleset lesz. Ennyi ugrik be, kíváncsi vagyok más látta-e és be tudja-e azonosítani.
Keresek egy filmet, aminek csak az utolsó pár percét láttam. Előzmény nagyjából az lehet, hogy előkelő pasi a viktoriánus Angliából átkerül a mi időnkbe és beleszeret egy mai nőbe. De nem egyértelműen nem sci-fi.
ahonnan láttam: A szerelme megtudja, hogy a pasi visszakerült a saját korába, de ha a hídról (talán a Brooklyn-híd) leugrik még éjfél előtt, akkor ő is átkerül a pasi idejébe. (persze öngyilkosjelöltnek nézik, rendőr próbálja lebeszélni tb.) Leugrik, így visszajut, majd a gázlámpás utcákon rohan modern, világos estélyiben a fogadásra, ahol a férfi be akarja jelenteni, hogy megházasodik. A nő az utolsó pillanatban ér oda, a férfi pont észreveszi és bejelenti, hogy miss McCaith (vagy McCabe) – így hívják a nőt, lesz a felesége.
Amerikai film a 80-as évek elejéről, az a jelenet van meg, hogy egy mélygarázsban egy mustár sárga állólámpás Mercedest römmá tör a sofőr. Még az ajtót is kinyitja és visszatolatva letöri a tartópillérnél. Azt hiszem a szotri valami olyasmi, hogy ez a srác valami sofőr és így tesztelték, hogy tud e vezetni. A youtube-on egyszer megtaláltam ezt a jelenetet de fogalmam sincs hová mentettem el. Ha jól emlékszem talán csináltak ebből valami feldolgozást is. Talán a főszereplő később meghalt valami autóbalesetben. Anno sokat adták a TV-ben.
Tiszteletem!
Szeretnék érdeklődni, hogy esetleg Valakinek megvan-e A metszés gyümölcsei video? S ha igen azt meg tudná-e osztani? Köszönöm előre is.
Üdvözlet.
Egy terroristáról szól aki ki szeretne ugrani a terrorszervezetből...a lényege hogy a film végén az összes kb. 12-14 öngyilkos terroristát egy buszra ülteti..így felrobbannak..
Melyik ez a film? Egy enyhén Schiffer Andrásra hasonlító író vagy ügyvéd New-Yorkban. R. de Niro ad neki tanácsokat, meg egy vastag dossziét. Egyszer csak kböző, tucatnyi hasonmását veszi észre, az egyiket egy metrómegállóban kung-fus banda akarja letaglózni, de ő hasonmása védelmére kel, kung-fu filmekből bevillanó fogásokkal küzdi le őket. De a hasonmások továbbra is feltűnnek. Mindenféle szőke vagy ekete nők ágyjelentei is felvillannak benne benne. New-York-i helyszínek, pszichodelikus jelenetek. Vizió és valóság keveredik.
Valaki meg tudná írni, hogy a Homok titkai c. filmet hol láthatnám újra magyarul, mert a magyarvagyok.com-on megvan, de csak eredeti hanggal. A másik filmes kérdésem az lenne, hogy az Uram, ön özvegyasszony lesz c. vígjátékot meg tudnám-e nézni újra valamelyik filmes oldalon, mert amiken én néztem, egyiken sem volt rajta. Köszönöm szépen előre is.
Egy 1989-ben készült magyar filmet keresnék, címe: Sivatagi nemzedék. Halmy György rendezte, és Reviczky Gábor, Pap Vera, Szervét Tibor is szerepelt benne. Akinek megvan digitális formában, kérem jelezze. Köszönöm.
Sziasztok! Emlékszik Valaki erre a fimre? Csak részletekre emlékszem, mi lehet a címe?
TV-ben volt már régen,10 éve kb. A következőkre emlékszem a filmből: (amerikai)Fiatalok buliztak,és azt hiszem egy téli estén autóval kivittek valakit egy erdős,mezős részre és megölték. Aztán valamiért nem derült ki,és eltelt sok év,talán 15-20 év,mikor valaki elővette az ügyet. A nyomozó csendes nyugodt ember volt,jó színész lehetett,jól játszott a filmben,és sokat szerepelt rendőr egyenruhában. Az elkövetők(talán hárman lehettek)a hosszú évek során ugye korosodtak,már nem tartották a kapcsolatot egymással,stb. Az egyik férfi ilyen motoros hapsi lett,szakállas,volt már felesége,és azt hiszem kisgyerek is,amikor letartóztatták váratlanul otthon. A másik pasi a szüleinél élt,és teljesen alkoholista lett,nem dolgozott,meg ilyenek,és ha jól emlékszem,ő már valahonnan megtudta,hogy nyomoznak utánuk,nagyon pánikban volt,és csak ivott.Egy bajszos ember volt,és ő is nagyon jól játszotta a szerepét. Aztán amikor őrizetbe vették,súlyos alkoholelvonási tünetei lettek,volt is elvonón... Több tettesre nem emlékszem. A film végén bírósági jelenet is van.
Most a hetekben néztem és láttam ezt az új media markt akciót ahol heti 25 filmet leáraznak, most be is szereztem párat a kedvenceim közül, meg természetesen meséket is! :)
A port.hu-n eleve fura az ismertető, mert amit qdz linkelt be a wikipediáról, az feltételezem, hogy tényleg a valós történetet írja le, de akkor nem lehet igaz a port-os ismertető, hogy a filmet Rudolf trónörökös története ihlette.
A film nem kifejezetten csak a Kínához való visszacsatolásról szólt, de az egész filmet ez lengte körül.
Voltak távol-keleti és európai szereplői is a filmnek.
Emlékszem még egy jelenetre a filmből, amikor az idős ázsiai üzletember szexuális kapcsolatba került (egy autóban talán) a lent már említett nővel, és mintha azt mondta volna:
"Az akarat erős, de a test gyenge".
Tudom, hogy kicsit furcsán hangzik a leírás, de mégis ettől eltekintve, egy elég jó filmről van szó, ami hűen ábrázolta Hong Kong utolsó napjait az átadás előtt.
A TV3 nevű csatornán ment 1997 júniusában vagy júliusában egy film, amelynek az alaptémája Hong Kong Kínához való visszacsatolása volt. Sajnos elég kevés dologra emlékszem belőle. Annyi még rémlik, hogy volt benne egy idős Hong Kong-i üzletember, akinek egy európai fehér szeretője (vagy barátnője, esetleg rokona) volt talán.
A film azonban azért volt érdekes, illetve szokatlan, mert a Kínához való hozzácsatolás, illetve a különböző élethelyzetek bemutatása ezen keresztül egy sajátos hangulatot kölcsönzött neki.
A film műfaja dráma volt.
Annyit még fontos lenne megemlíteni, hogy nem a Chinese Box-ról van szó, az egy teljesen más témájú film.
Annak ellenére, hogy a film nem tipikusan a legismertebb A-kategóriás filmek közé tartozik, ha emlékeim nem csalnak, egy elég jól megrendezett film volt.
A filmet legutóbbi információim szerint Magyarországon a MOKÉP forgalmazta.
(Sehol nem találom, még az imdb-n sem, valószínűleg nem ezekkel a kulcsszavakkal kell rákeresni.)