Boldog karácsonyt mindenkinek, de ebben a topikban különösen azoknak, akik a Rákócziért akár vezetőként, akér edzőként, akár játékosként, akár szurkolóként tettek, tesznek és tenni fognak!
Ebben tökéletesen egyetértek, szinte semmilyen mozgás nincs a játékospiacon, oké persze, mint minden ez is elsösorban pénzkérdés, de nem hiszem el, hogy nem tudnak valamivel élénkebben próbálkozni legalább ilyenkor a hosszú téli szünet idéjén.
Ettöl függetlenül természetesen házon belül is szóbajöhet erösítés a fiatalok közül, de most kell nagyon odafigyelni, hogy kellöen megerösödve vágjon neki a csapat a tavasznak, mert attól tartok nagyon kemény lesz.
Az rendben, hogy elsősorban az utánpótlásra támaszkodunk, de azért aktívabbnak kellene lenni a játékospiacon. Mulatságos, hogy mindig csak a bejáratott kapcsolatokra támaszkodnak Illésék, sehol semmi új. Ezt nem Angelovszki ellenében mondom, de úgy látszik, hogy az ügyvezetés szereti a könnyebb végét megfogni a dolgoknak. Pedig, ha már egyszer más klubtól igazolunk, akkor olyat kellene hozni, aki igazi erősítést jelent. Oláh Lóri az utolsó eddig, akiről ezt állítani lehet.
Valóban a PMFC-vel vagytok egy csoportba Pesten, de ti ott az A csoportban a PMFC meg a B-ben, úgyhogy max, ha továbbjut mindkét csapat akkor találkozhattok a PMFC-vel.
A-csoport: Kaposvár-MTK, MTK-Horvát csapat, Horvát csapat-Kaposvár B-csoport: Honvéd-PMFC, PMFC-FTC, FTC-Honvéd
Még sérülését figyelembe véve sem minősíthető sikeresnek Jovi őszi szezonja, szóval teljesen egyetértek Prukival, hogy ennél azért többet lehetne várni tőle. Én csak a Vasas elleni nyitómeccsünkön, meg a Pápa ellni kupameccsen láttam játszani. Előbbin nagyon hasznos volt, gólt is lőtt, utóbbin hosszú sérülés után tért vissza, és felejthetőt nyújtott. Én azért bízom benne, hogy marad, és összeszedi magát tavaszra, amire bizony szükségünk is lenne!
A Rákóczi tizedik helye, sztem, nagyon szép. Ezt már senki el nem tudja venni tőlünk, tőlük. Hat csapat nézi a kaposváriak hátát. Tartom, hogy néhány meccsen erőn felül teljesítettek a srácok. De, ami miatt szinte mindenkinek hiányérzete van: magasra rakták a mércét. Önmaguknak emelték fel a lécet. Láttuk, tudjuk, ezt a magasságot át tudják vinni. És, ha még emelnének rajta? Például a Magyar Kupában. Mert hát emberek! Tavasszal ott is versenyben van ám kedvenc csapatunk! Tudjuk jól, a tavasz mindig jobban szokott sikerülni. Még akkor is ha, nem lesz könnyű. Az idény elején a legtöbb hazai szakember a biztos kiesők között emlegette a csapatot. Egy friss közvélemény kutatás során, senkinek sem jutott eszébe, hogy kieshet a Rákóczi.
Azt figyelembe véve, hogy tavaly ilyenkor nem is nagyon gondoltunk az NB I-re, tényleg semmi szégyellnivaló nincs a mostani helyzetünkön. Inkább a tendencia vált aggasztóvá itt a végén. Tavaszra, remélem, helyrerakódik a csapat!
Szvsz nem volt olyan rossz ez szezon. Igaz, a kezdés fényében mindenki többet várt. Sajnos, hiába vertünk meg nagyágyúkat, ha az utolsó 3 ellen nem szereztünk pontot. Tavassazl húzos lesz, kéthetente megyünk Pestre...
Röviden: a p...ba! Azért ennyire nem lehet gyenge a csapat! Tényleg jól jön a téli szünet, bár Prukner minimális elvárását azért hozta a csapat az ősszel (10. hely). Az tényleg szomorú, hogy a sereghajtók ellen nem megy.
Az első tíz fordulóban, amikor találkoztunk a tavalyi bajnokság első, másodi, harmadik, ötödik és hetedik helyezettjével is, 17 pontot gyűjtöttünk be, az utolsó öt fordulóban, amikor a bajnokságra "mintaszerű" módon készülő, és felettébb "sikeresen" igazoló Békéscsaba, Diósgyőr és Nyíregyháza tartozott az ellenfeleink közé, akkor pedig összesen egy pontot, jellemzően azt is a legjobb passzban lévő Fehérvár ellen. Szar ügy, de ha mi kapjuk az első gólt, akkor képtelenek vagyunk talpra állni. A tavaszra ezen feltétlenül változtatni kell!
A lehető legjobbkor jön a hosszú téli szünet, nagyon fásult most a csapat!
Végre le tudok ülni egy kicsit a gép elé! A tegnapi napra panaszunk nem lehet, ebben a kupameccsben minden volt, ami kell! kaposvari, bocs, hogy nem kerestelek, de egy barátommal jöttem, akivel ide-oda rohangáltunk meccs előtt a városban, aztán épp, hogy kiértünk a meccsre kezdésre, ráadásul én még egy mezt is vettem az ajándékboltban, úgyhogy végül a tribünre váltottunk jegyet.
Nem éppen egy két és háromnegyed órás műsorra készültünk, szóval nem voltunk igazán jól öltözve, fáztunk is baromira! A meccsen azide beírogatók közül szinte mindenki kinn volt, úgyhogy arról nem írnék sokat, legfeljebb annyit, hogy a Pápa legtöbb támadása a mi jobb oldalunkon futott, két gólt is onnan értek el, szóval hiába az egyik legszimpatikusabb gyerek a csapatból Finta Zoli, gólja ellenére nem tudom dicsérni, az ő területén állandóan veszélyt jelentett az ellenfél, pedig Róth már messze van fénykorától (ha ugyan volt neki olyan).
Bántóan kevesen voltunk, mégha az előző bajnoki fordulók nem is voltak éppen sikeresek, meg szerda volt, meg hideg. Így nézett ki a nagylelátó kezdésnél:
A White Wolves tüzezését szerintem is túlreagálták a biztonságiak, kíváncsi lennék, egy marconább tábort is így lerohantak-e volna. Ha már White Wolves! Nem tudom, ezt a "Kraci" dolgot mostanában találták-e ki, vagy valami régebbi dolog ez (igaz, hogy ritkán, de régóta járok a meccseinkre, és eddig soha sem hallottam), de szerintem nagyon felejtős ez a megnevezés. Túl azon, hogy nyilvánvalóan a Fradi becézésre hajaz, a hangalakja is szörnyű: mint valami nyelvtörő, harákolós szláv szó. Én biztosan nem fogom használni!
Pápai "barátaink" természetesen jól megtöltötték a vendégszektort:
Mondjuk, megértem őket! Ha jobban belegondolok, én egy Lombard FC Kaposvárt egyáltalán nem tudnék támogatni, és biztos vagyok benne, hogy azok a pápai drukkerek, akik tényleg szerették a régi PELC-et, azok nem álltak mind a Bíró-féle licenccsapat mellé.
Az utolsó 11-es után csak annyi időnk maradt, hogy a levegőbe csapjunk, utána nagy futást vágtunk le, hogy megcsípjük az állomásról 8-kor induló tabi vicinálist. A nagy fagyoskodás után még jól is esett a kis kocogás.
Miután a DVSC, az MTK és az Újpest is kiesett, az NB I-ben előttünk álló csapatok közül már "csak" a Fradi, a Fehérvár és a Honvéd maradt versenyben (a Fradinak ugye még hátravan a pécsi ütközete), ami számunkra is jó kilátásokat nyújt, de azért koncentráljunk továbbra is csak a következő lépésre! Azt nagyon nem szeretném, ha a Bodajkkal sorsolnának össze bennünket, de például örülnék a Pécsnek (amihez persze ki kéne verniük a Fradit), mert az jó kis derby lenne a négy közé jutásért!
Előbb persze hozzunk el legalább egy pontot Nyíregyházáról, és akkor én sem értékelem gyászosra az őszi szezonunkat!
A tízenegyes párbajt én mindig szerettem, ha valamilyen EB v. VB-n hosszabbítás van, mindig szurkolok, hogy legyenek büntetők. :-) Bár az is igaz, hogy a vesztesnek elég igazságtalan. Még az online közvetítés is izgalmas:
Tüske: kihagyja! A középre tartó lövést Szűcs kitenyerelte! Továbbjutott a Rákóczi! Finta: gól, 7-6Tanácstalanság a Pápánál: ki rúgja? Szekér: gól, 6-6
Kardos: gól, 6-5
Farkas Attila: gól, 5-5
Zsolnai: gól, 5-4
Lászka: gól, 4-4.
Vége az öt párnak, innentől egyesével rúgnak.
Zahorecz: gól a jobb oldalba, 4-3
Germán bal oldalra lő, 3-3
Kovácsevics az elvetődő kapus mellett a kapu közepébe lő, 3-2
Radics gyenge jobbra tartó lövését Szűcs megfogja, 2-2!
Tóth Balázs balra helyezett lövését Tóth Iván kivédi! 2-2
Geri lövése a felsőlécről bepattan, 2-2
Jovánczai az elvetődő kapus mellett középre lő, 2-1
Gratula a csapatnak! Nem biztos, hogy jó lenne egy alacsonyabb osztályú ellenfél. Ez a 3 csapat nagyon ráállt a kupára és ellenük csak idegenben játszhatunk, míg egy NB1-est akár fogadhatunk is. NB1-esek között továbbra is a sorsolás szeszélye dönt vagy mást is figyelembe vesznek?
Nagyon hideg volt, teljesen átfagytam a végére, de megérte!
Sajnos, nem a legjobb bírót fogtuk ki, két 11-estől is megfosztott minket. A pápai kispad nagyon unszimpatikus volt, nézni is rossz volt, amit műveltek.
A biztonságiakat nem értem, miért kellett egy kis tűzijátékért ekkora balhét csinálni.
A csapatnak gratula, remélem, Nyíregyházán is így fognak játszani.
Korrigálnám magam, egyáltalán nem biztos, hogy idegenben játszunk a következő fordulóban ugyanis eddig csak otthon játszó csapatok jutottak tovább a nyolcaddöntőben.
A 70. percben értem ki a stadionba, de így is az idény egyik legjobb meccse volt a számomra. Túl azon, hogy a Pápát egyébként is külön öröm legyőzni, a fiúk végre hajtottak, küzdöttek, jól játszottak. És még olyan sem volt, hogy szinte mindenki szurkolt a stadionban.
SZÉP VOLT FIÚK!!!
Kiesett a Debrecen, az MTK és az Újpest is, kupát kellene nyerni!!!
Most szinte biztos, hogy idegenben fogunk játszani, jó lenne a Kazincbarcikát kapni.