"hogyan lehet felnevelni úgy egy gyereket, h semmilyen hatással ne legyek rá"
Ezt senki nem mondta. A hiba nem a hatásokban, hanem a hatások függőséget vagy függetlenséget megvalósító eredményében. Tehát az a felfogás, miszerint valami hat valamire, az csak függést eredményez, ez a gondolatmenet téves.
Nem csak szolgának nevelheted a gyermeked, hanem szabadnak is, tőled függ.
"Egyáltalán el tudod képzelni azt, h nem a nézeteid, felfogásod szerint nevelsz fel egy gyereket?"
Hogyne, hiszen pont az a lényeg. A megértés segítheti a szülőt abban, hogy diktátor szemléletét felváltsa a gyermek valódi életével sé képességeivel foglalkozó törődés, amelyben a gyermek nem rabszolga lesz, hanem szabad ember.
Tehát ott érted félre, hogy minden hatást te függőséggként definiálsz, pedig éppen függetlenséget is érhetsz el vele.
Amit írtál, az akkora nagy marhaság, mintha azt mondanám, hogy a piros virágok összefüggenek egymással, mivel pirossak, de a fehérekkel már nem, mivel azok fehérek. Ergo a piros és a fehér virágok között nincs összefüggés! Színben nincs (bár ez sem igaz), de attól még virág mindegyik!
Tudom, nem nekem válaszoltál, de talán megengeded, h reagáljak erre!
Nem tudom, h érzed-e, h mekkora badarságot (és most diplomatikus voltam) írtál le az előbb! Én mint gyakorló szülő el sem tudom képzelni, h hogyan lehet felnevelni úgy egy gyereket, h semmilyen hatással ne legyek rá, és ne a nézeteim, felfogásom szerint neveljem. Már eleve azzal közlöm a csecsemőmmel a nézeteimet, h születése után magamhoz ölelem, majd később pelenkázom és megetetem, beszélek hozzá, megsimogatom stb stb.
Had kérdezzem meg: Neked van gyereked? Ha igen, akkor nem a saját nézeteid, felfogásod szerint neveled? Mert, ha a fentiek közzül bármelyiket megtetted már, akkor igen!
Egyáltalán el tudod képzelni azt, h nem a nézeteid, felfogásod szerint nevelsz fel egy gyereket? Mert én csak úgy tudnám ezt elképzelni, h a gyerek születése után kilököm a vadonba, h ne legyek rá hatással (persze, ha ennek ellenére felnőne mint Maugli, akkor is hatással lennék rá ezáltal egész életében!)! Érted ugye;-)?
És ne gondold, h a nézeteimet akarom rád eröltetni, és hatással lenni rád!
Mondandód hamissága a következő képpen is megvilágítható. Mivel minden dolog valamilyen módon független egy másiktól, azért semmi sem lehet abszolút függő dolog.
A szempontok a leglényegesebb összetevői egy viszony értelmezésének. Tehát független de mitől; szolgája de kinek; hat de mire, sőt mennyire; dolgozik de hol és mennyiért; ez a pénz sok, de mihez képest; szóval a szempontok, azok a látásmódok, amelyekhez képest határozunk meg valamit, nem szakthatjuk el akkor a meghatározást attól a szemponttól, nézettől, amelyik azt szülte.
A szempont teszi értelmessé azt, amiről szó van. Az alattvaló lehet hogy szabad a kínai császártól, - ebből a szempontból valódi szabadsága van - azonban nem nevezhetem mégsem szabadnak, mert valójában az etióp király szolgája.
"mert az én nevelésem alakítja a jellemét, ami minden egyes tettét befolyásolni fogja. "
Pontosan így neveli ROSSZUL a szülő a gyermeket. Nem érti meg adottságait, képességeit, és szabadságát, hanem rákényszeríti a saját nézeteit, elveit és a hagyományok, a vallása és a külső törvények által megkövetelt szabályok által tönkre teszi a saját gyermekét. Nem csoda, hogy az így felnőtt gyermek KÉPTELEN a szabadság megértésére, hiszen sose volt szabad, mert a szülő a saját szavaival tesz bizonyságot arról, hogy saját nevelésével határozza meg minden cselekedetét és gondolkodását a gyermekének.
A rabszolga szellem átültetéséért a gyermekébe bizony maga a szülő a felelős, te pedig azt igazoltad az előbb.
Vannak dolgok, amik általános érvényűen vonatkoznak az emberre. Nem értem, hogy hogy tudod ebbe belekombinálni a szempontokat, meg azt se, hogy minek. Szerintem elbeszélünk egymás mellett...
Nem ugyanaz a kettő. Nem én alkottam meg a gyerekemet, csak megszültem. Még így se lehet független tőlem, mert az én nevelésem alakítja a jellemét, ami minden egyes tettét befolyásolni fogja.
Úgy beszélni minden esetben a vonal végtelenségéról, hogy fele esetben eltérő alapokról indul ki, a válasz, azaz a vonal végtelenségének magyarázata az 50 százalékot félre fogja értelmezni.
Ha nem hiszel benne, akkor O.K. De ha igen, akkor ez felettébb érdekes. Mert akkor elvileg ő teremtette olyanná, amilyen, azokkal a tulajdonságokkal, feltételekkel, törekvésekkel, stb. Akkor hogy lehetne független?
Figyu, én ezt tovább nem magyarázom, nem is vitázok, mer felesleges. Te állítottad, hogy az ember független. Csak így. Anélkül, hogy megmondtad volna, hogy mitől. Akkor mitöl is független szerinted az ember?
"Ő pontosan azt a hibát követi el, hogy a szempontoktól függetlenítve akarja a szintézist elkpzelni, holott a szentézis minden tétele egy szempontnak a függvénye."
"... gátat vessenek egy mecset épülésének a városunkba."
Erre manapság annyi csak a lehetőség, hogy anyagilag nem támogatod ... lévén Alkotmány vala. Igazán trükkös módon az ilyet zsinagógának építik (és ki mer belekötni egy zsinagóga építésébe?), aztán átadás után egy hónappal a funkciója megtartásával eladják a muszlimoknak mecsetként, akik csak a cégfeliratot cserélik le. Történt már ilyen fordítva is.
Közben kiakudtam magam Dark fórumtárs, amint azt megprófétáltad-persze ehhez nagy gnózis nem szükségeltetett.Ami a szélmalmot illeti, igyekeztem itt Bibliai igékkel alátámasztani mondandómat, nem hiszem, hogy hiábavaló volt; természetesen számodra(számotokra) azt, mert te(ti) javíthatatlanok vagytok.Ellenben magad itt az igehelyeket, nen sűrűn tetted közzé.Fórumtárs az én agresszív kijelentéseim téged nem igazolnak: azok ugyanis nem azért születtek, mert neked más vallási nézeteid vannak, hanem mert belémkötöttél:"tetszel magadnak felebarátom?".Jómagam az ilyen embernek nem vagyok felebarátja.Kötekedésre visszatérve azt folytattad, sőt sértő lehurrogásokkal színezted azokat.Amint tetted azt saját topikodban is, másokkal szemben.Mi az, hogy nem vagyok azon a morális, vagy egyéb szinten, hogy megítéljem személyedet?Hogyne volnék fórumtárs.Jelzem ezt azzal is, hogy az általad nyitott fórumon nem is reagálok kijelentésedre, jelezve ezzel, hogy ennyire sem méltatlak. Hogy miért?Amikor még néhány évvel ezelött rendszeresen jártam templomba, békességet éreztem.A mai napig is találkozom olykor keresztyén atyafiakkal, akik jelenlétében a lelki békém megmarad.Sőt amikor az internetetes fórumokon vitáztam más dogmákat vallókkal(de keresztyénekkel), azok sem keltettek maguk iránt gyülőletet bennem.Ámde te, a te írásaidból a beképzeltség, a szeretet teljes hiánya sugárzik.Olvastalak a topikodban.Aztán most így arra jutottam, ez arra az egyre volt jó, hogy az ilyen ember sértegetéseire ne is reagáljak.Te ugyanis hiába papolsz a szeretetről, annak benned nyoma sincs; ha túlontúl is jól ismernéd az újszövetséget, akkor nem írnál le ostoba dolgokat:"Jézus csak egy út, de nem az egyetlen".Holott ő leszögezte, hogy egyetlen út az atyához.A "vagyok aki, vagyok" kijelentésed, pedig nemcsak veszélyes, hanem nevetséges, ezt ugyanis Kivonulás könyve 3:14 versében mondja az Úristen magáról. Te tehát senki nem vagy, sem művész, sem tudós, sem teológus, sem országgyülési képviselő, sem sportoló, sem apostol.Pál csodákat tett Isten által, akit te bírálsz. Ami pedig a "nem fogom hagyni ölbe tett kézzel" kijelentésemet illeti, az nem azt takarja, hogy majd bedobom a mecset ablakát, vagy megverném az egyik munkást, hanem: mindent megtennék azért, hogy az emberek velem eggyütt tiltakozzanak és lehetőség szerint gátat vessenek egy mecset épülésének a városunkba.
Magam tanácsoltam, hogy szállj magadba de mindegy.A vagyok aki vagyok, enynén szólva eröltetett nem gondolod?Inkognítóba itt a fórumon a senkik szoktak burkolózni. Lehet, hogy nem te vagy "takarító" de erősen egy húron pendültök.Ha valóban nincs azonosság, javára legalább elmondható, hogy van neve és száma, de neked semmi. Veletek egyébiránt teljesen felesleges vitatkozni, mert ti a Bibliából vajmi keveset ismertek el-persze teljesen önkényes alapon- , helyette mindennemű apokrifokból és egyéb pogány forrásokból hoztok össze egy teljesen abszurd világképet.Amikor Jézus azt mondja, hogy senki nem mehet az atyához, csak ő általa, akkor kizárható az álláspontod, mely szerint ő csak egy út, de nem a legjobb. Azért mégis erősen gyanítom, hogy egy és ugyanazon személlyel vitatkoztam és ugyanezt a személyt szidtam az elöbbiekben; ez esetben szomorú ha valaki a tévtanjai mellett még hazudik is.Nézz magadba!