A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
"a kitalált ŐsRottyanás mesén az érvelési hibák tömegeit lehet detektálni: 1. Mazsolázgatás érvelési hiba 2. Hazugság 3. Szakértői álca 4. Szavazás 5. Vágyvezérelt gondolkozás 6. Helyes útirány kiválasztási hiba"
Ezek közül egyik sem igaz. Csak te az égegyadta világon semmit sem értesz a kozmológiához, nem ismered az elméleti matematikai alapját, nem ismered a kutatási eredményeket, nem ismered az univerzum megmért fizikai paramétereit, semmit nem ismersz! Fogalmatlan outsider vérlaikus vagy a témában.
Egy olyan vérlaikus, aki abban a tévképzetben van, hogy a kozmológiai számtalan bizonyítékkal alátámasztott ősrobbanás-elmélete az valami klerikális ármány a bibliai teremtés becsempészésére a tudományba, hiszen "pap találta ki" (egy jóóóóóó fenét!) meghogy "X pápa is hivatkozott rá", meg "Hawking volt pápai audencián"...
Mivel totál tudatlan vagy a témában, éppen te vagy az, akik "memetikai" kuruzslással állsz hozzá egy tudományos ismerethez, és csakis érvelési hibáid vannak. Amik közül az első és legfontosabb: "Nem értem fel ésszel, tehát biztos hibás kell legyen!"
"Ha már belátunk a sötét "függöny" mögé, és csak a sötétség látszik, akkor mondhatjuk hogy a végtelenig látunk."
Sötét függöny sem létezik, a világnak nincs határa, ami le lenne függönyözve.
A végtelenig ellátni pedig csak annyit jelent, hogy mindig tovább és tovább fogunk ellátni, előbb 20 milliárd fényévre, majd 100 milliárdra, és így tovább.
Végső határ az ŰR, nem pedig a csillagos ég. Ha már belátunk a sötét "függöny" mögé, és csak a sötétség látszik, akkor mondhatjuk hogy a végtelenig látunk. ;-)
"Hogy a z vöröseltolódás-érték időben (fényút távolság) vagy valós távolságban mennyit jelent, az bizony az univerzum megmért paramétereire illesztett áltrel modellből számolható ki."
Ezek szerint, amíg az áltrel modellből számolható ki minden (paraméter), addig nem várható paradigma váltás a koznológiában. Az ért még szeretném megélni a Webb teleszkóp pár felfedezését. :)
" Darwin tudományos módszertant betartotta. Adatokat gyűjtött, rendszerezte, feldolgozta, tesztelte, majd alkotott egy rá illő elméletet. Stimmel is a mai napig, sőt sokszorosan meg is lett még plusszba erősítve. "
Darwin elméletét genetikai problémák miatt megkérdőjelezik:
Darwin tudományos módszertant betartotta. Adatokat gyűjtött, rendszerezte, feldolgozta, tesztelte, majd alkotott egy rá illő elméletet. Stimmel is a mai napig, sőt sokszorosan meg is lett még plusszba erősítve.
Georges Lemaitre: Kitalált valamit, amihez majd később próbáltak és próbálnak bizonyítékokat ráerőltetni, de a legtöbb ilyen nem stimmel és sérti az általános logika és más tudományágak szabályait és megfigyeléseit is.
Volt már több ilyen "nem lehet látni" probléma, ami aztán még is megoldódott és még is lehetett látni.
Pölö az optikai mikroszkópokkal a vírusok kimutathatatlanok voltak, mert kisebbek voltak az emberi szem látható fénytartományának a hullámhosszánál.
Aztán lett ugye elektromikroszkóp és már VOALA még is láttuk azt amit előtte nem.
Ilyen csillagászati nem látható:
49. A Tejút az egyetlen Galaxis az univerzumban ... ( nos ez 1924-ig volt csak így. Hubble amerikai csillagász a kaliforniai Mount Wilson tetején lévő távcsővel akkor bizonyította be, hogy sok galaxis van szétszórva az űrben.)
"Mi lesz akkor, ha a Webb űrteleszkóp messzebb lát az időben?"
Nem fog messzebb látni.
Ha értenél a kozmológiához, akkor tudnád, hogy miért nem.
Se távolság, se idő nincsen a csillagászati észlelések során. A Webb se X milliárd fényévig lát el, vagy Y milliárd évre néz vissza. Amit a Webb űrteleszkóp csinál az csupán annyi, hogy Z vöröseltolódást mér valami messzi objektumra. Hogy a z vöröseltolódás-érték időben (fényút távolság) vagy valós távolságban mennyit jelent, az bizony az univerzum megmért paramétereire illesztett áltrel modellből számolható ki.
Ez a modell pedig a z=∞ vöröseltolódásra (az ősrobbanás pillanata) 13,8 milliárd évet ad meg jelenleg. Semmi objektumnak nem lehet végtelennél nagyobb vöröseltolódása, tehát a Webb se fog 20 milliárd évre visszalátni. (Valójában a z=1100 vöröseltolódású háttérsugárzás "éggömbig" lát el, ebből következően minden az űrtávcsővel látható objektum vöröseltolódása 0-1100 közé fog esni amíg világ a világ, és így pöpecül bele fog illeszkedni az ősrobbanás pillanatától máig tartó időszakba.)
Ennyit beteszek, de aztán ne akarjon senki sem velem vitázni mert engem a téma csak várásilag érdekel már inkább. Hogy mikor teljesedik be az előrejelzésem.
A NagyMonoBummra csak Tudományos Előrejelzést tettem 3-4 évvel ezelőtt, hogy törvényszerű lesz a bukása. Mert memetikusan és nem a tudományos módszertan alapján keletkezett és terjedt el. Penrose beszédével a Nobel díja átvételénél 50% ... a James Webb űrteleszkóp adataival már így 80-90% lett a valószínűsége, hogy hamarosan be is következik. Erről is tud a hazai tudományos szakma jó része és írásban is van számos helyen.
Az igen soknevű ŐsTojás, ŐsAtom, BigBang, Felfúvódás, ŐsRobbanás ... kitalált elmélet kezdettel indul, tehát van eleje és kb 2002-ig a végét a NagyReccset is tanították. A hazai egyetemeken is. Aztán egyszer csak kiderült, hogy rosszul mértek és rosszul számoltak és a végét már elvetették. Az Univerzumot "megszületőnek" és majd "elhalónak" is feltételezték. Sokan mindkettőt tudásnak vélték. Amennyiben megnézed a teljes videót, SzingularitásIsten "mesét" , akkor a "mesemondó" a végén elmondja a ... lényeget is ... hogy amit itt előadott az lehet a jövőben semmis lesz és megbukott elmélet. Tehát ő maga sem hiszi, hogy az lenne a VALÓSÁG. Most már a kezdet elvetésén van és lenne a sor. Egyre többen bizonygatják az adott asztrofizikusok és más szakmabeliek, hogy rossz ezen Georges Lemaitre belga rkat pap vágyvezérelt gondolkodási hibájára, lobbizására, mémjére, lázálmára alapuló számítás és mérés is. A monoteizmus ellentétben van a politeizmussal. Logikailag egymás kizárói. Az egy és abszurd és abszolút ŐsRobbanás elmélet ellentétben van a sok-sok Robbanással, tehát a Multiverzum ( PoliŐsRobbanás ) elmélettel. Egymás logikai kizárói. De ezen kívül is számtalan más alaplogikai hiba is van benne. A multiverzum elmélet modern támogatói közé tartoznak : Don Page , Brian Greene , Max Tegmark , Alan Guth , Andrei Linde , Michio Kaku , David Deutsch , Leonard Susskind , Alexander Vilenkin , Yasunori Nomura , Raj Pathria , Laura Mersini-Houghton , Neil deGrasse Tyson , Sean Carroll , Stephen Hawking , stb...
Az már igazolt, hogy ez egy mese és kitaláció. Az is, hogy memetikusan és nem tudományosan terjedt el. Tehát úgy, mint a vallások. Nos szerinted meglepetés lesz az eredmény??? :-) Nekem nem. Bár szerintem még egy darabig belahazúdnak majd a valóságba, mert ugye a presztizs.
Véleményem szerint, egy darab (mono) ősrobbanás nem volt. Azonban rengeteg szupernóva, és egyéb robbanás volt, van. A téridő létezésének végtelensége, a kiterjedtségének mértékétől független. Az energia lokális sűrűségének változásai határozzák meg az anyagi és „nem anyagi”lét állapotokat. Kíváncsian várom a Webb űrteleszkóp legújabb felfedezését, ami igazolja, vagy cáfolja az ősrobbanást.
egyébként még az is poen volt, hogy a falu által felkért orvos, na nem az amelyik a halottat a hátán hurcolászta (2 orvos volt), az általa elkészített mérgetől halt meg, mert a ő épp a mérgezett sonkát választotta.
rengeteg! ugyanis az az ember a többiekhez képest egészen másként látta a világot, ezért a falun népe által folyamatosan tervezett volt halála. mivel sehogyan sem tudták kivégezni a gyermeke életére törtek. ezt már ő sem bírta, (a felesége hazavitte a szert, amellyel árthat a hordozott gyermeknek. a nő elmondta neki, hogy ő a férjét akarja, veszhet a gyerek) ezért elkészítve saját koporsóját elbúcsúzott, kérve a falut a gyereke ártatlanságára hivatkozva, hagyják élni, a gyerekéért önként hal meg. hát nem volt birka, de bármi áron azzá akarták tenni.
hogy is van ez ma orosz honban? aki háborúellenes az bűnös. hmm. na de ki akar háborúzni? azt gondolom, a választások nem szóltak háborúkról és abban feleslegesen keletkező áldozatokról! a terrorista kitalált egy háborút, amelyben emberek teljesen feleslegesen esnek áldozatul.
a filmben a falu folyamatosan terrorizálta az embert.
Valakit egy zsákban megvertek, és kidobtak valamiből. Többszáz métert pattogott a sziklákon, de semmi baja sem lett. Utána néha hol halott volt, hol meg élő. Egy orvos hurcolászta a hátán, de nem tudom, hogy miért.