Kínából származik a fás szárú bazsarózsa.
Nagy díszértékű 1-2 méter magasra megnövő cserje. Számos változata ismert,úgy színben, mint szirmok tekintetében.
Ebből a fórumból nem érzékelem, mennyire elterjedt növény a paeonia országos szinte. Furcsállom, hogy a növény szerelmesei által ennyire szegény a "felhozatal", csak néhány olyan üdítő képsorozat van, mint a Tiéd.
Kiterjedt területen nem kedvező számára a klíma, vagy netán mindenki olyan elvhez tartja magát, hogy szigorúan a sajátját/jait fotózza és véletlenül sem a körzetében, településén fellelhető szép példányokat?
A mi környékünkön rendkívül elterjedt és kedvelt faj, helyenként meghökkentő méretű egyedek is vannak belőle és a változatosság is elég nagy.
Sajnos ebben az évben éppen a virágzás időszakában nagyon elfoglalt voltam, így csak kevés szép látványt nyújtó példány képét sikerült megosztanom. A múlt héten jártam egyik barátom szőlőhegyi birtokán, ahol a (sajnos) már jó ideje elvirágzott paeonia méretben így aránylik 180 cm magas barátomhoz.
ha már mindenáron oltani akartok,a legjobb télen,mint az almát,vagy a körtét,kézben.Kiássátok a lágyszárú gyökerét,kézben összeoltjátok a nemessel és cserépbe vele,1-2 évig.
-de én még mindig inkább a tőosztásra bíztatok oltott pünkösdi nehezebben fejlődik,lassabban nő,mert idő,amíg a nemes a dajkaalanyról gyökeret ver.igaz,hogy satnya,gyenge virágokat előbb hoz....
Hát köszi ,van gyökér darabom is rengeteg csak azt olvastam ,hogy márciusban kell megszedni a gyökérdarabokat.Csak az nem világos miért ha csak nyáron-összel lehet rá oltani, megyek próbálkozok.:)
Olyan lilásom van egy, csak sajnos a fagy miatt csak 1 nyomorult virága lett, és az is olyan rövid száron, hogy még emelgetve sem lehetett megnézni rendesen.
Pirosom 2 féle van, az egyik telt virágú, nagyon szép élénk piros, jól látszik a közepe és szerencsére gyönyörűen mutatja magát. A másik is dupla, feketés piros, sárga középpel, csak sajnos az is nagyon bókoló, pedig hatalmas a virágja ( és nagyon kellemetlen szaga van).
Nekem az a szimpla ősi tükrös püspöklilala, vagy erős piros tetszik a sárga porzóival. Az olyan elegáns és vidám. És annak nem kell emelgetni kézzel a virágait.
Augusztus végétől szokták oltani vagy átültetni/tőosztani.
Ha már úgyis kukába kerülne, egy próbát megér. Ha a közelemben laknál, tudnék is adni lactiflora gyökeret, maradt az őszről, és mindig elfelejtkezem róluk, hogy elültessem.
Azért oltják nyár végén-kora ősszel, mert addigra alakulnak ki a jövő évi rügyek. Bár már most is kezdenek látszani,
Az enyém tegnapra nyílt ki. Nálam ő az utolsó fás szárú, ami kinyílt. Szép-szép, csak azt nem szeretem benne, hogy emelgetni kell a virágot, ha egyáltalán látni akarja az ember.
Az enyém még bimbós, ráadásul beleugrott az új kis komondorunk ( még csak akkora, mint egy németjuhász) úgyhogy elég nagy része letört, bár az 5 bimbóból szerencsére csak egy törött le.
Hát így kép alapján nem nagyon látom a különbséget.
Na kimegyek és megnézem az enyémeket.
Nekem azt mondták tavaly, hogy kínai oltványok. És manapság a kínai a gagyi szinonímája. Ők sem tudják, hogy azt kapják-e, amit rendeltek.