Ez a rovat az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének a szélesebb nyilvánosság felé történő megnyitása kíván lenni. Be akarunk számolni az itt végzett munkáról, meg akarunk vitatni nyitott kérdéseket az előrelépés érdekében.
A székely rovásírás eredetét kutatva ugyanis sok új felismerésre jutottunk a kutatótársakkal, amelyeket érdemes megbeszélni. Azt is tapasztaltuk, hogy nagyon sok segítséget kaphatunk a nyilvánosságtól.
Így jutottunk például egy hun tárgyhoz, amelyiken székely betűs, magyar nyelvű rovásfelirat van. Így kaptuk a most bemutatandó honfoglaláskori keresztet is, amelyiken szintén van egy magyar nyelvű rovásfelirat. Az akadémikus "tudomány" mindezekről még - tudtunkkal - semmit sem tud, vagy nem foglalkozik vele.
Így találtunk egymásra és újabb segítőtársakra is, akik fordításokkal, nyomdai előkészítéssel és millió más módon segítettek nekünk, meg a tudományos kutatásnak. Illik valamit közreadni ezekből az eredményekből és érdemes a nyilvánosságnak ezt a formáját is kihasználni a továbblépés érdekében.
A rovat címében megfogalmazott állítást is megvitathatjuk (a google-ba beütött "Az Éden írása" keresőszövegre megjelenik a tanulmány), de van ezer más írástörténeti tárgyú megbeszélnivalónk is.
A rovatot rovó nyitja, de ezen a fedőnéven több munkatársunk is közreadhatja a véleményét.
"Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy főágra szakad vala."
"Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének. És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közűl, kiket megkedvelnek vala."
Az atya és a Bél (pel-pil-pi-fiú) ugyanaz az isten, de két szerepkörben. Az isteni triászban ő a fiú, népünk számára azonban ő az atya, mert tőle származunk.
A "ty" egy érdekes betűnk. A négy szent folyót is, meg az Orion csillagképet is ábrázolja egyszrre - ugyanis az X mindegyik esetben alkalmazható. Ha van mellette néhány csillag (pont, vagy segédvonás), akkor az atya jele, ha csak az X marad, akkor a Bél, belső jele.
[PDF]A ZAMÁRDI AVAR NAGYSZÍJVÉG ROVÁSÍRÁSOS És SZOGD ...www.smmi.hu/publikaciok/regeszet/1996/1996_harmatta.pdfFájlformátum: PDF/Adobe Acrobat - Gyorsnézet ránk maradt formájának és szerkezetének kialakítá- sában. Hogy egy avar szijvégen török nyelvü türk rovás- írásos feliratot találunk
[PDF]A ZAMÁRDI AVAR NAGYSZÍJVÉG ROVÁSÍRÁSOS És SZOGD ...www.smmi.hu/publikaciok/regeszet/1996/1996_harmatta.pdfFájlformátum: PDF/Adobe Acrobat - Gyorsnézet ránk maradt formájának és szerkezetének kialakítá- sában. Hogy egy avar szijvégen török nyelvü türk rovás- írásos feliratot találunk
I és J beszédművileg, képzésileg oly közel állnak, hogy, ide oda lengnek, mert közelállnak egymáshoz. ioioio....... Ha ezt ki tudod mondani J nélkül, akkor beszédművész van. De ez nehéz dió.
ide - idi - a lesz belőle gyere, de az már igyí oroszul. A mi gyerénk ami csak felszólító módban létező ige, az meg a jererre, gyere hívószó. És ebből lett a gyerek, gyermek főnevünk is. (Szigorúan szerintem.)
mid-14c., from O.Fr. theologie "philosophical treatment of Christian doctrine" (14c.), from L. theologia, from Gk. theologia "an account of the gods," from theologos "one discoursing on the gods," from theos "god" (see Thea) + -logos "treating of." Theology moves back and forth between two poles, the eternal truth of its foundations and the temporal situation in which the eternal truth must be received. [Paul Tillich, "Systematic Theology," 1951]
fem. proper name, from Gk. thea "goddess," fem. equivalent of theos "god," from PIE base *dhes-, root of words applied to various religious concepts, e.g. L. feriae "holidays," festus "festive," fanum "temple."
God és good és gut.
Különben a TY hangjelünket is lehet a T + J ligatúrának vizionálni.
Ha mindenképpen ragaszkodnánk a "J" fonémához a "G" "GY"-vé történő lágyításához, akkor bizony nem a mai fonémikus fölállásból kellene kiindulni, hanem legalább abból a korbéliből, ahol az "LY" = spanyol kiejtésű "LL" , és a "J" ennek jóval KEMÉNYEBB és rövidebb párja.
vagyis a GY = G+LY, TY = T+LY , NY= N+LY
Ugyanúgy, ahogy akár az "NY" esetében:
quedan las consonantes palatizadas; esto es, aquellas que se pronuncian con la lengua pegada al paladar. En húngaro se distinguen porque van seguidas de «y», que en húngaro no existe como consonante. Así la «ny» correspondería a la «ñ» castellana, /ɲ/ y la «ly» a la antigua «ll», fonológicamente /ʎ/, aunque en húngaro se pronuncia más como «y» en yate. Quedan «ty» y «gy» que no tienen equivalente en español. La «ty» se puede asemejar a la «t» de tiempo en Chile o tiens en francés no, e. e., /ƫ/ y la «gy» a la «d» de la palabra indio en español.
A székely betűk és a közismert székely ligatúrák egyaránt ligatúraszerűek. Pontosabban fogalmazva a székely betűk némelyike is tartalmazhat másik székely betűt.
Például az "us" (ős) belsejében az "sz" (szár) jel található meg, az "f" (Föld) belsejében pedig a "b" (Bél, belső), esetleg a "d" (Du/Dana).
Ennek az a jelentősége, hogy komolyabban kell vennünk a ligatúráinkat, mert ugyanakkor keletkezhettek, mint a betűink. Mindegyik eredeti ligatúránk (vannak újabbak is, amelyekre ez nem lehet igaz) és betűnk régi ősvallási képzet ábrázolása lehet.
Arra gondolok, hogy a d+i egymnás mellé írva csak a latin írásban olvasható gy-nek.
A székely írásban ez di-nek olvasandó.
A székely írásban dj kellene ahhoz, hogy az gy-nek hangozzon.
Az igaz, hogy nem szokás d-t és j-t egymás mellé rakni, de ez csak azt valószínűsíti, hogy a rovás gy nem ligatúra.
***
Más:
A székely betűk és a közismert székely ligatúrák egyaránt ligatúraszerűek. Pontosabban fogalmazva a székely betűk némelyike is tartalmazhat másik székely betűt.
Például az "us" (ős) belsejében az "sz" (szár) jel található meg, az "f" (Föld) belsejében pedig a "b" (Bél, belső), esetleg a "d" (Du/Dana).
Ennek az a jelentősége, hogy komolyabban kell vennünk a ligatúráinkat, mert ugyanakkor keletkezhettek, mint a betűink. Mindegyik eredeti ligatúránk (vannak újabbak is, amelyekre ez nem lehet igaz) és betűnk régi ősvallási képzet ábrázolása lehet.
Igen, az elvileg lehetséges, hogy nekünk volt kettőskeresztünk, de egy kettőskeresztet mégis kaptunk Bizáncból. Ehhez csak azt kell hozzátenni, hogy a saját kettőskeresztünk bizonyítható, a bizánci küldöttre meg nincs adat.
A kettőskereszt esetében mégsem lenne jó a d+i magyarázat, mert az simán kiolvasható di-nek. A d+j jobb lenne, mert az valóban meglágyítja a d-t gy-vé.
Elméletileg még megvizsgálható lenne a D+J vonal, de most, hogy a CZUFO-t egy kicsit újból átpörgettem, még jobban állíthatom, a "GY" összetevője a "DI" , vagyis "GY"="DI", ugyanakkor a "GY"-t hangzásban a "J" egymagában helyettesíti !!!
Másrészről NEM MAGYAROS, hiszen a magyar nem használ két mássalhangzót egymás mellett, gyakorlatilag nincs is ilyen szavunk, ahol a "D" és a "J" párban állna.
Lásd például: SZÍJ-GYÁRTÓ = SZÍJ-JÁRTÓ
De a CZUFO-ból:
"GYÁR : ......Egy más elemzés szerint a tevést, cselekvést, csinálást JELENTŐ ( GYELÖLŐ !! JEL = GYEL) DI gyökből képezve annyi mint DIÁL , lágyítva = GYiÁL/ GYÁL.
Tájszólásokban: GYÁSZ = JÁSZ ( török nyelven hasonlóan "jász", ahogy a hellénben is "jóosz")
DÍ régies, = DÍJ Megadni valaminek a DÍÁT. A munka DÍA. ( Azon egyszerű szók osztályába tartozik, melyek "j" vagy "v" toldalékhangot vesznek föl: nyí - nyív, szí - szív, hí - hív, rí - rív, .."
(CZUFO-1181-1182.oldal.)
stb...
Ebből azonban az következik, hogy kettőskereszt talán mégsem ligatúra - hiszen az arra alkalmatlan d és i szerepel benne.
Nem zárható ki.
Az, hogy a latinban az i-t és a j-t néha felcserélik, nincs hatással a székely írásra, hiszen ez a csere csak a latin hibái miatt következett be, a székelyben ilyen hibák sohasem voltak.
Nem tudom mire céloztál vele, de éppen az általad jelzett latin hibái miatt olybá tűnik, a dolog engem igazol.
Ugyanakkor attól, hogy apáink az ükapáink, szépapáink és ősapáink JELKÉSZLETÉT használják nap mint nap, még nem jelenti azt, hogy ÉRTIK is a jelentésüket. Márpedig ha nem értik, vagy részlegesen értik, félreértik és félremagyarázzák, ott előbb vagy utóbb a JEL elveszti egy időre azt a KAPcsot, amiért és amire megalkottatott.
Gyakorlatilag a népek ide oda telepítgetései, szétszórásai mindezt a megélhető múltat homályosítják el az IDŐ folyamán, hiszen egyre kevesebb lett a hiteles ŐSMESÉLŐ, a szájról-szájra terjesztő, és a világszemlélet is folyton változott, ahogy az ahhoz kapcsolódó vallás is.
A MA értelmezése annyiban különbözik a régmúltétól, hogy TE nem a megélt valóságán (nem beleszülettél és nem a napi életed része volt) keresztül jutottál a megfejtéshez, hanem a kutatás és a tudományos logika vonalán, és ekként vált a magadévá.
Ez viszont kizárólag a TE részed, másokat és a többséget a megélt valóság hiánya miatt nem érinti úgy, ahogy Téged, így nem is tudják magukévá tenni, nincs hova tenniük ebben a mai életükben.
Én nem azt mondtam, hogy a magyarok onnan hozták, hanem hogy
"Abban sem látok ellentmondást, hogy asoronkövetkező magyar király Bizáncból hozza ezt a jelet, mindazok ellenére, hogy saját ősei jeléről legyen szó."a soronkövetkező magyar király Bizáncból hozza ezt a jelet, mindazok ellenére, hogy saját ősei jeléről legyen szó."
Mint kifejtettem, a
"..
A történelem már rengetegszer láttatta velünk, hogy számos nép a saját örökséget más népek által megőrzötten kénytelen tőlük visszaszerezni, nagy viták árán, mivel azok a más népek sajátjuknak tekintik azokat az átvett értékeket. ( Úgy anyagi mint eszmei téren egyaránt.).."
Éppen jó példa erre a rovás. Majdhogynem veszendőbe került. Ha nem lett volna kellő száma a nemzeti gondolkodásnak, és a hagyományőrzésnek és ápolásának, akkor még az is megeshetett volna napjainkra, hogy a rovást egy föltörekvő újdonsült nemzet kisajátítja, vagy éppen egy elenyészett népnek tulajdonítják.
De mondhatnám a magyaros öltözéket is. Volt idő, amikor majdnem kiveszett, aztán a nemzeti érzés megjelenésével újra életet leheltek bele, az adott kor igényeinek figyelembevételével.
Minden olyan dolog, amely egy társadalomban NEM PRIMER (PRIMER = genotípus, fenotípus) az a környezeti hatásoktól függően cserélhető, elveszthető, eldobható , fölvehető, változtatható (SECUNDER : világszemlélet és vallás /legomenon/, rítusok jelei és eszközei /dromenon/ ).
Az óperzsa ékírás betűinek és szótagjeleinek táblázata. Ezen kívül volt egy Ahuramazda nevét rögzító szójele is. Ez az írás nem a mezopotámiai ékírásos rendszerek leszármazottja (onnan csak az írástechnológiát vette át), hanem egy helyi írás ékírásra alkalmazott változata. Ezért joggal gondolhatunk arra, hogy valamennyire hasonló lehetett a székely írás rendszere is egykor.
A kettőskereszt esetében mégsem lenne jó a d+i magyarázat, mert az simán kiolvasható di-nek. A d+j jobb lenne, mert az valóban meglágyítja a d-t gy-vé.
Ebből azonban az következik, hogy kettőskereszt talán mégsem ligatúra - hiszen az arra alkalmatlan d és i szerepel benne.
Az, hogy a latinban az i-t és a j-t néha felcserélik, nincs hatással a székely írásra, hiszen ez a csere csak a latin hibái miatt következett be, a székelyben ilyen hibák sohasem voltak.
Ha jól emlékszem van egy latin betűs irat a paláston, aminek a szövege most nincs előttem, de ami nyilvánvalóvá teszi, hogy István és Gizella készíttették. Ezen túl Szent István, Gizella és Szent imre arcképe is szerpel a paláston. A történészek egybehangzóan nekik tulajdonítják a palást készítését.
A magyar "DI" nem biztos, hogy a "kettősség" fogalmával kapcsolatos. Azonban a DEUS magyar szó: GYE-ŐS, -az átvetést visszafordítva- EGY-ŐS.
Varga Csaba ezt írja róla:
A DI BETŰPÁR NYOMÁBAN
Megkértem egyik, angolul anyanyelvi szinten beszélő, és az angol helyesírást tökéletesen ismerő barátomat, hogy írja le nekem a gyönyörű szót. Mivel az angol ábécében se gy, se ö, se ny, se ű nincsen, keze nyomán ez lett a gyönyörű-ből:
dioniorou
Szintén a fenti "di" betűpár áll a csizmadia szóban is. A csizma annyit jelent, hogy csiszolt, fényesített bőrből készült valami, a dia pedig készítő. Csizmadia = csizmakészítő. (Ógörög csizmadia = szüszmatia. Aligha igényel kutatást...) Nézzük meg, mit mond erről, és magáról a "di" betűpárról a régi (Czuczor–Fogarasi) szótár:
CSIZMADIA Máskíp csizmazia, azaz, csizma-csia, csizmacseáló, v. csináló, DI dia, czizma-dia, változattal: zi, csi, zia, csia, a törökben: dsi. V. ö. cse, cseál, és te, tesz.
Ebből látható, hogy a "di" gyök sokféle kiejtéssel használtatott és használtatik. Ezek:
di, te, té, zi, zia, csi, csia, cse cse(ál)
Egy szó ez, nyolcféle kiejtéssel.
A csin, csin-os is annyit jelent csupán, hogy cseált, csinált, mármint a küllem. Úgyancsak ez a szó a csín is: valaminek a csínja, csínja-bínja, hogy kell csinálni, cseálni, tenni. Csízió érteménye is ez: a cseálás fortélya. Van azonban a di-nek egy további kiejtési változata is, a gya, mely –k (eredetileg –g), illetve –r végződéssel:
GYAK a cselekvést, működést jelentő dia, csia, szókkal rokon, gyakor, gyakorol, gyakorta. Gyakor, a cselekvést jelentő dia diag-ból, mintegy diagó, azaz valamit ismételve tevő, cselekvő.
GYÁR gyáros, gyárt, gyártó. Amennyiben csinálást jelent, rokona; csi, di, csinál, dia.
Vagyis a gyak, eredetileg gyag (diag) úgy adatik a di = gya gyökből, mint a rú-g, sú-g, zör-g, mor-g emezek gyökéből. A –g (változattal –k) tehát folyamatossá teszi a cselekvést. (Régente gyag > gyak jelentett közösülést is.) Így tehát e fent bemutatott nyolcféle kiejtéshez egy kilencedik is járul, a gya.
Csakhogy ez a dia = gya egyéb szavakban is megtalálható (pl. még: Dienes–Gyenes). Ha a már említett –g > k végződést egyaránt a dia = gya után illesztjük, akkor diak = gyak adatik. Ez a diak pedig nagyon emlékeztet a diák, a gyak pedig a gyak(orló) szóra. Nem is véletlenül. A diák nem egyéb, mint gyak(orló), gyak(ornok).
DIÁK (…) A régibb magyar mesteremberek így hívták tanítványsegédeiket. (…) Tájejtéssel: deák. A hellen diakonoV (diakonosz)-ból eredett a latin diaconus, mely azt jelenti: egyházszolga, és ezekből aztán alkalmasint a magyar diák. Megjegyzendő a hellén didaskw (didaszko) is, mely azt jelenti: tanulok, pontosabban tehát: gyakorlok.
A diák és a diakon (latinosan diakónus: papi hivatalra készülő növendék) tehát egyszerűen gyakorló, gyakornok. Nem gyésítve írhatjuk akár így is:
Nem idegen szó tehát a deák sem, a di bővérű magyar változatai igazolják, hogy a magyarból került az ógörögbe és a latinba is egykoron.
"Di"-t tartalmaz továbbá a diamant is (francia és holland diamant, olasz és spanyol diamante, angol diamond). Ha a di helyett gy-t ej-tünk, a gyamant szót kapjuk, mely kissé nyíltabban ejtve: gyémánt. Tehát:
diamant, gyémánt
Egy szó kétféle kiejtéssel.
Tehát ahogy adatik a diak = gyak azonosság, éppúgy adatik a diamant = gyémánt azonosság is. (Az átadás-átvétel iránya is világos, mert a gom, göm, gam, gy-vel gyöm gyök rejtezik benne, például a gyöngy régen gyömgy, ahogy a rongy pedig romgy volt.)
Ismét megpiszkáltunk egy "idegen" szót, ezúttal egy ógörögöt, és nyelvünkből ismét hatalmas szó-tűzijáték bomlott ki. Ott érintettünk meg valamit, és itt pezsdült nagy tűzijáték.1 Be kell látnunk: a fenti lebilincselő úti élményekhez pusztán csak a helyesírások, eltérő ábécék, változatos kiejtések torzító hatásának felmérésével, majd semlegesítésével jutottunk el, de főképp azzal, hogy a mai gyakorlattal szöges ellentétben mi a múltból magyarázzuk a mát, és nem a mából a múltat. Valamint azzal, hogy tudatosítottuk és munkaeszközzé tettük az "egy szó (gyök) – x-féle kiejtéssel" jelenséget.
Még a DIALEKTIKA is benne van, a világ örök kettősségéről. JÓB könyvében olvashattok erről emberi történetet. Most a teremtés könyve elejét hagyjuk, mert ott ugyanez az Isten és a Kígyó, de az még a természet jágy, fügefalevél nélküli ölén játszódott. Jó és rossz harca.
