Sziasztok! A segítségeteket kérem. Régóta hajtok a Hammondommal egy Dynacord DC200-as leslie-kópiát. Már úgy került hozzám, hogy a felső rotor lerepülhet, illetve hangosan forog. Korábbi "javítás" eredményeként történhetett a csoda, amit régóta szerettem volna meggyógyítani. Nemrégiben került hozzám egy másik felsőrész, ami biztosan más márka, de ugyanolyan a mechanika. Hogy a legegyszerűbb kicserélni a rotort? Küldök képet is, hogy lássátok milyen fajta.
Szokásos Kocsis Zoltán szint. Sokan tévedésben vannak, hogy a könnyűzenészek technikailag űberelik a komolyzenészeket, pedig sok jazzista is mind Bartókra, Lisztre stb. hívatkozik.
Sajna a mai Hammond vásárlás kísérlete egyfajta felesleges kör volt...Kár a hangszerért...A szívem szakad meg érte, de nagyon rossz állapotban van, és nem is olyan, amit én keresek... Remélem, azért valaki gondját viseli majd a kis VE300-nak...
Amúgy végighallgatva a demo trackeket az új NI szoftverrel, itt is a sajátos hangzást képviselő effektek herélik ki a hangzást amitől olyan "káposztadarálós" lesz mint a B4/I-II.
Végülis nem ez volt a fő célja a linknek, de nekem régi kedvencem a sajnos azóta kihalt Technics hangszer család. Kb 14 évesen elősször hallottam meg minőségi zenét megszólalni egy ilyenen, nagyon profi volt abban az időben mint automata billentyű, a Rolandok pl messze elmaradtak a zeneiségétől és hangminőségétől. Pl a hammondok messze jobban szóltak a Technicsekben. De csak azért mert vki ilyenen muzsikál otthon, ráadásul nem győzike stílusban, még nem kell fújjolni, elvégre az ötlet onnan jött, hogy véletlenül Tehtube youtubeos csatornájára volt egy netes link aholis ettől sokkal vermonásabb dobgéppel nyom vmi Deep Purple nótát vagy mit. :))
Az 50 Hz-s kvarcvezérelt változatot azért kellett összedobni, mert az egyik srác olyan helyen játszott, ahol aggregátorról volt villany, a Hammond meg a frekvenciaingadozástól nyávogott, mint egy bagzó macska...
Ha valaki tudja honnan lehet MAGYAR nyelvű kézikönyvet letölteni/rendelni Hammond XK-1 billentyűhöz akkor kérem írjon! Ha esetleg valakinek van egy, ha lemásolja kifizetném azt is! Nagyon sürgős lenne...
Pedig nagyon jó az a B4 I - II emuláció is, csak nem ilyen 'szennyel' kell demonstrálni... Ez még egy orig. B3-mal is szar lenne, már bocs.
Kíváncsi leszek ezekre az új NI orgonákra! De egy B4-es setup is bátran odaállítható egy VK-8, CX-3, electro ... mezőnybe... mindegyik másban jó -> és egyik sem B3 :)
Most van NYÁK-gyártónál egy panelem, ami mikrokontrolleres, szinuszos (PWM) 120 V-os inverter és azt tudja, amit az Ahlborn, +6 /- 4 félhanggal elhangolható a hangszer kívülrõl, egy kapcsolóval. Lesz 230 V 50 Hz verziója is. Volt egy nagy szívásom egy szlovákiai hangszer inverterével (majd leírom) és akkor eldöntöttem, hogy ebbõl elég volt, kell csinálni egy rendeset...
A Kaltenecker Zsolt féle Hammondárium trió, 12.-én este 20h kezdéssel játszanak a XVII.kerületi műv.házban. Sajna nem lesz igazi Hammond, de szerintem ezt az "apró" hiányosságot azért Zsolt profi játéka ellensúlyozza.
Ezt az ötletet már én is felvetettem, mivel az is kapcsoló üzemű táp. Gondolom, hogy a frekijével kell játszani, és akkor még pitch-elni is lehetne az orgonát:-)