Tundravoiceot hallgatok. A Sámánfarkas remixből a Kitörés a szabadba és a Rémvilági őrjöngés-t. Extatikus, mágikus, lebilincselő muzsika. Itt van az új, kiadás előtt álló CD-jük, kontúrosabbá vált a korábban kissé erőltetett, szétfoszló, 'álomhindi-ópium-szitárgépdörömbölés' hangzásvilág.
Bő egy éve egy nagyon fiatal, igen jó improvizatív készséggel megáldott muzsikus került az együtteshez (a fényhegedűs), akivel egy régi véletlen folytán nagyon-nagyon hosszú ideje a lehető legjobb kapcsolatban vagyok. Nem ezért hallom (ki) nagyon jónak, és a többi zenészt húzó, összehangoló hangvilágúnak a fényhegedű(s)t ( magammal szemben is elég kritikus vagyok, ahogy mások mondják). A Tundravoice korábban nem ilyen volt. Ez most más.
A blogon fönn van egy ajánló a piss artról: engem nem az érdekel, hogy egy mű pisa, geci, vér stb. alapanyagokkal készült, hanem katarzist vált-e ki vagy sem.
Mint ahogy itt sem érdekel, hogy kombájnalkatrészekből készült hangszerek szólnak, oszlopgitáron, forgószékláb-ritmusgépen, fényhegedűn, kávéfőzőgép-basszuson stb. hangzik.
Nemsokára felteszek a kiadás előtt álló, és nagy meglepetésnek szánt CD-ből egy kis demót a blogra, egyelőre alkudozom a megengedhető hosszon. Magával ragadó, mágikus, sejtelmes, szelíd, vad, őrjítő, kábító sámánzene, és egyúttal populárisabb is, mint a korábbi, szűkös rétegmuzsika.
(Cool! Nagyon cool! Nem ismertem. Szeretem ennek a metroplisz-etnográfiának trendjein és visszatükrözései szívverésén tartani a fülem. Feltettem a blogomra a dalokat, bár kicsit vakargattam a fejem, hogy tartalmilag hová passzírozhatnám.)
Olyat is amit szeretek, s olyat is, amit tulajdonképpen szívből utálok. Most pl. legyen minél minimalistább (kb. Kispál: Ül, vagy; Bug Maffia: Cine e cu noi, vagy Űrkokszok: A lepárzás koegzisztenciája. Húha. Ez jó.
Jó az, az a jó. Mi meg K.pál és a B(b?)orz, és hát jó, pedig. (Ilyet, hogy: Köszönöm, köszönöm)
Mást szeretünk, de mit csináljunk, ha ez tetszik; nem érdek nélkül; így is szép.
Nincs mit.
Azon gondolkodtam, hogy a Külföldi című dal kezdőhangjait hogyan tudnám szavakba önteni. Ting-ting-ting-re gondoltam először, de az i betűt igazából nem hallom benne. Olyat meg nem találok a billentyűzeten, ami tökéletesen visszaadná a hangot.
Ezt az egyet szívesen hallgatom az albumról. Lehet hogy csak addig, amíg meg nem találom azt, amivel leírható a dallam...
most trainspotting soundtracket hallgatnék ha működőképes lenne a hangfal így csak azt látom,hogy telik az idő a winampen ziggy pop szólna amúgy lust for life még van belőle 4 perc elképzelem,hogy hallom is a számot.
bar ezerfele zenet hallgatok ide most megis egy technot irok, mert epp ez szol, meg amugy sem volt sok szo ilyesmikrol.
ez pedig Takkyu Ishino "Berlin Trax" cimu lemeze.
azert imadom mert olyan mint egy mosogep, melynek a dobjaban belul pengek vannak egyenlo tavolsagra egymastol. es az agyam berangatja aztan elinditja az egy oras mosasi programot amivel a gondolatokat darabokra vagdalja. a peppe szedett agyam csak azert nem folyik ki a fulemen mert a 80hz koruli hullamok visszalokik.
a tobbi lemezet nem ajanlom mert azok elegge gyengek ehhez kepest
Carlos Santana a tanítómesterének nevezte.
Szabó Gábort
Gabor Szabo was one of the most original guitarists to emerge in the 1960s, mixing his Hungarian folk music heritage with a deep love of jazz and crafting a distinctive, largely self-taught sound. Inspired by a Roy Rogers cowboy movie, Szabo began playing guitar when he was 14 and often played in dinner clubs and covert jam sessions while still living in Budapest. He escaped from his country at age 20 on the eve of the Communist uprising and eventually made his way to America, settling with his family in California. He attended Berklee College (1958-60) and in 1961 joined Chico Hamilton's innovative quintet featuring Charles Lloyd. Urged by Hamilton, Szabo crafted a most distinctive sound; agile on intricate, nearly-free runs as he was able to sound inspired during melodic passages. Szabo left the Hamilton group in 1965 to leave his mark on the pop-jazz of the Gary McFarland quintet and the energy music of Charles Lloyd's fiery and underrated quartet featuring Ron Carter and Tony Williams. Szabo initiated a solo career in 1966, recording the exceptional album, Spellbinder, which yielded many inspired moments and "Gypsy Queen," ("Black Magic Woman") the song Santana turned into a huge hit in 1970. Szabo formed an innovative quintet (1967-69) featuring the brilliant, classically trained guitarist Jimmy Stewart and recorded many notable albums during the late 1960s. The emergence of rock music (especially George Harrison, Eric Clapton and Jimi Hendrix) found Szabo successfully experimenting with feedback and less successfully (but innovative at the time) with more commercially oriented forms of jazz. During the 1970s, Szabo regularly performed along the West Coast, hypnotizing audiences with his enchanting, spellbinding style. But from 1970, he was locked into a commercial groove, even though records like Mizrab occasionally revealed the success of his jazz, pop, Gypsy, Indian and Asian fusions. Szabo had revisited his homeland several times during the 1970s, finding opportunities to perform brilliantly with native talents. He was hospitalized during his final visit and died in 1982, just short of his 46th birthday and five years after his final American album was released.
(~ Douglas Payne, All Music Guide)
ezeket én sem szeretem. de a tequilát mégsem sorolnám közéjük.
on:
most nem hallgatok semmit, csak csendet. talán még sosem esett ilyen jól, tekintve, hogy délutántól estig a saját, váratlan áramszünet miatt betoyt lakásriasztómat hallgattam.
Nem szeretem.
Olyan, mintha ezzel megvennének engem is. Kapok egy Tesco-színösszetételt, egy vonalkódot és felraknak a polcra a többi mellé.
A csapolt sört szeretem. Zselézett fejűeknél úgysem divat ilyet inni, csak tömegszart meg pezsgőporos szódát. Nagyon önbizalom-növelő szer...
STRANGE FRUIT
performed by - billie holiday
words & lyrics by - lewis allen
1939-ben jott ki a lemez, es billie holiday husz even at majdnem minden fellepeseben enekelte ezt a dalt. azota nehany tucat hires enekes szinten recordolta, es ez a dal kapta meg azt a cimert hogy "az evszazad dala", bar europaban anglian kivul kevesbe ismert.
amerikaban a harmincas evekben probaltak a negerek lynchelese ellen torvenyt irni, es ez volt allen inspiracioja. igy kezdodik:
southern tree
bears a strange fruit
blood on the leaves
and blood at the root
az is erdekes, hogy legtobben azt hittek hogy lewis allen neger volt. a valosag az, hogy az igazi neve abel meeropol, egy zsido gimnaziumi tanar volt, aki ezen a dalon kivul irt par ezer verset, dalt, szinmuvet, stb., es soha sem latott egy valodi lynchelest, csupan kepeket. raadasul o es a felesege adoptaltak a rosenberg hazaspar (ethel & julius) ket fiat, miutan oket '53-ban kivegeztek "kemkedesert".
hogy rajtam milyen hatasa van ennek a dalnak, azt legjobban bob dylan szavaival tudom kifejezni: "it's like a corkscrew to my heart".
Tömény alvás lett belőle.
A tequila túl lightos ital, olyan mint a Coronita vagy a Rolling Rock. Tömegtermék szombat estére. Bezzeg a házipálinka vagy a metaxa...
![[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]](http://kep.tar.hu/newhttp/images/pic2394585.jpeg){kind=link}
![[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]](http://kep.tar.hu/newhttp/images/pic2394936.jpeg){kind=link}
