Én is most dugványoztam először szabadföldbe. Az őszi cserepes dugványozás eredménye siralmas. Kb. nekem is 20db volt, de a tavaszt egy sem élte meg. Fokozatossan tönkrement mindegyik, pedig egy része anyukámnál "telelt" egészen más körülmények között mint ami nálam volt.
A most tavaszi dugványaimat mindenmindegy alapon úgy szaporítottam, hogy 2-3szemes vesszőket vágtam és egy hasonló átmérőjű vesszővel mint a fügevessző volt előlukasztottam neki a földet és beleszúrtam. A többit a természetre bíztam. (időnként locsoltam) Hát mondanom sem kell egy két kivételével az összes megeredt. Majd teszek fel képet, hogy azóta mire mentek.
Nálam is volt fiatal dugvány,amit megperzselt az erős napfény.De csak a levelek károsodnak a zöld hajtásrész nem.Szerintem szükségtelen a visszavágás, a növény nálam némi gondolkodási idő után hajtott új leveleket és folytatta a növekedést.
Én ugyanigy dugványoztam 20 vesszőt idén ,és szépen meg is eredtek de nálunk a sok eső (zala megye) és az agyagos talaj miatt anyira megszivta magát a föld vizzel hogy az elmult hétvégén nézve 2/3 elrohadt valószinű a gyökézonában, a friss levelek sárgán összefonyadtak. Nálad mi a helyzet a dugványokkal?
Idén csináltam először és hülye voltam mert a sik, lefolyástalan kiskertünkbe raktam ahol majd öntözni tudom. Hát ugy néz ki ez lett a veszte.
Szia lk,
Koszonom a valaszod. A fuge tenyleg bent volt a lakasban, viszont mar otz is megjelent rajta ez a fajta szaradas(?). Ekkor tettem ki az erkelyre, de rosszabb lett. Odabent nagyon keves fenyt kapott.
Valószínű eddig bent tartottad a lakásban a fügédet, s miután kitetted a közvetlen napfényre elkezdtek megperzselődni a levelei, ezt csak azzal tudod orvosolni és mielőbb, ha a fás részig visszavágod a növényt és miután ismét erőt vesz magán a növény ismét elkezd hajtani, ezek a levelek már az épp aktuális fény és hőviszonyoknak megfelelően növekednek és szép zöldek lesznek, illesztek be egy vebhelyet, mely a saját blogom is egyben, erről írtam én is... a tél végén lakásba kényszerültem bevinni fügéimet a nagy mínuszok miatt, ott elindították a leveleket, majd ismét miután kivittem őket megperzselődtek, képet nem tettem fel erről, de a levelek megszáradása/megperzselődése és a fakulás/ fehéredés a jele ennek...
Az alábbi fügebokrot tavaly tavasszal ültettem ki Budapesten a kiskertembe. Talajtakarás nélkül vészelte át az első telét és a pár napja készült fotókon is úgy látszik, hogy nem fagyott el, pedig volt nálunk is -6C (időnként)... Balaton mellől egy jótermésű anyatőről származik, de nem tudom a fajtáját. Tudna valaki segíteni a képek alapján?
Az idei téli takarást a szél erősen megtépázta, alig nyújtott védettséget a bokromnak, de KIHAJTOTT, szépen bokrosodik, és már a diónál is nagyobb gyümölcsök vannak rajta.
Lehet, hogy idén lekvár, bor és pálinka is lesz belőle:))))) Készitem is az üvegeket.
Nézegettem a felrakott képeiteket, valahogy be tudtam azonositani az enyémet. Van egy vegyes tál, lila és zöld fügékkel. Na, az enyém ilyen haragoszöld, belül pedig halvány piros.
Ősz óta nem csináltam vele semmit, nem locsoltam, csak betakartam. Hogy a takarást mikor vitte el a szél, azt nem tudom, de megúszta a telet. (Nem úgy a leanderjeim a pincében)
köszönöm, szép nagy termések. Én a terebess oldalról a'magar fajták' közt probáltam beazonositani az enyémeket. Nekem valószinű a 'keszthelyi mézes ' van. Annál is valószinűbb mert Keszthely mellől hoztam. Idén fog először teremni , ezért eddig csak a levélzet alapján tudtam azonositani.
A barnát mi "olasz barná"-nak nevezzük, mivel barna színű és Treviso környékéről származik. A nagy lapost pedig "nagy lapos"-nak. Hosszú évek alatt én szelektáltam őket.
Igen, mindkét oldal be leTT ültetve. A "látogatás" a "Nálunk is termő..." topic találkozója szokott lenni. Az idénre is van igény ilyesmire, de folyamatosan elfoglaltak vagyunk. Ezért nehéz számunkra vállalni.
A sajtótermékekben, általában a médiában mindketten szerepelünk. A legfőbb gondunk az, hogyan utasítsuk vissza (lehetőleg udvariasan) a megkereséseket. A bulvár stílusú tudósításoktól borsózik a hátunk, ugyanis.
A fügeültetvényetek Tormaföldén milyen megfontolásból került a keleti - délkeleti lejtőre? Tavaly ottjártamkor láttam hogy átelenben a nyugati rész is ki van pucolva. Esetleg oda is füge lesz?
Idén tartatok ott nyilvános látogatást vagy valami hasonlót? a kiwi ültetvényhez a közelben is van valami közöd?
Youtube videot láttam a kiwi ültetvényről,és ha lenne idén is valami bemutató/találkozó/eszmecsere akkor szivesen elmennék.
Ja és a Zalai Hirlap cikkében is te szerepelsz amugy? Vagy Floo2 innen a forumról?
"amiből lehet lekvárt főzni abból lehet pálinkát is...."
Amúgy a bokrom egészen szépen áttelet (kop, kop, kop) levelesedik, duzzadnak rajta a termések (olyan körömnyi nagyságúak már), így bízom benne, hogy az idén eszünk is róla....