Köszönöm! Ma éppen rápillantottam, és további fügék pedig száradnak le, pedig mostanában esők voltak, nem locsoltam. Tehát, hagyom, hogy tegye a dolgát, nem nézem minden nap, csak mondjuk hetente. Akkor nem idegesitem magam, hanem örülök annak, ami van, úgy, mint régen:-))) Egy évvel ezelőtt lettek lefűrészelve az elfagyott ágak. Két szomszédnál, akik nem fűrészeltek egy ideje, nincs potyogás:-)))
Nálunk is rendszeresen megtizedelődik az első termésünk, sem elkerülni nem sikerült, sem azt eldönteni, hogy ez mennyire normális dolog egy fügefától. A sejtésem az, hogy minél intenzívebben nő egy füge, annál kevesebb első termés marad meg rajta. Azaz az erőforrásait nagyobb részben a hajtásnövekedésre fordítja és csak kevésbé a termésre. (Pl. mert egy erős tő nyomhatja az új hajtásokat a visszafagyott régiek helyett; vagy durván meg lett riktítva, esetleg visszavágva a bokor, és azért nő nagyon.)
Esetleg az nem tesz jót neki, hogy most locsolom. Régebben semmit nem tettem vele, és mégis termett, amikor akart és amennyit akart. Most gondozom, nézegetem, aggódom, és egyre rosszabb.
Potyognak a fügefám első termései. Nem volt túl sok, de volt rajta. Most már kb. 10 szem lepotyogott. Lehet, hogy a múltheti jég megverte és csak most potyog le? Múlt héten volt nálunk jégeső dió és borsó nagyságú jegekkel.
Ezt még nem egészen értem, de majd szemügyre veszem a leveleket mégegyszer. MÍegnézem, vannak-e furatok. Majd csak kitalálunk valamit. De minden segítséget, ötletet nagyon szépen köszönök.
Arra gondolsz, hogy a fa kérge milyen? Mert semmiben nem különbözik a többitől. Megnéztem a levágott vastag fa ágakat, és ugyanolyanok, mint ami a bokron van. De ma megint találtam, egy fonnyadó ágat. Sajnos. Pedig tegnap mind levágtuk, amit láttunk.
Talán az vigasztalhat, hogy a bokor közepén van egy csomó friss hajtás, és azok még egészségesek. Viszont most, hogy olvasgatok itt, be kell vallanom, hogy mi soha nem vágtuk vissza az ágakat, így aztán van, ami már elég öregnek számít, akár 10 éves is lehet. Magasságuk eléri a 2 m-t is, vagy meg is haladja. A bokor átmérője pedig most kb 3 m lehet. Majd ősszel lesz mit ritkítani.
Szerintem nem kell gombabetegségre vagy kutya cuccra gondolni.
Nálam hasonló gondot kis diófámon a farontó lepke hernyója okozott, belerág az ágakba, levélnyelekbe,ott a furatokban lakik.Alaposan meg kellene egyébként is nézni a levágott ágakat,levélnyeleket hátha látszik valami, ha erről van szó jól látszik a furatoknál a kitolt hernyó ürülék.
Idén is készítettem pár újabb dugványt. Még március végén a tél elmúltával dugtam le őket. Most így néznek ki: (mindegyik kép más-más fügéről van)
(A képeket majd letöltés után forgassad, mivel ha álló képet szúrok be kisebbre veszi a méretét, mint a fekvőt, így vízszintesen nagyobb méretű képet nézhetsz. Neked is ajánlom majd így vízszintesen feltölteni a képeket...)
A tavaly dugványozott fügém most már így néz ki:
Itt találsz még több képet a lakótelepi kertemről:
Téli képekkel kezdődik, de van fent egész friss kép is...
Az idén nem csak a lakótelepre, hanem hozzánk közel eső garázssor mögötti füves részre is dugtam le fügeágakat. Szerencsétlenségemre a fűkaszások nem foglalkoznak semmivel, ami zöld és magasra nőtt nyissz... most készítettem nekik "védőkorlátot". :)
Készítettem a fügékről és a fügékkel kapcsolatos tapasztalataimról egy blogot is, nézegesd meg!
Sziasztok! Visszaolvastam egy jó pár oldalt, hogy ne kérdezzek feleslegesen, de nem találtam az én problémámra választ. Ezért kérdezem most itt meg, hogy mi a teendő akkor, ha néhány füge ágon a levelek fonnyadni kezdtek? A bokrom már jó pár éves, minden évben sok-sok termést hozott, sosem volt vele semmi gond. Télen mindig takarjuk, és tavasszal bontjuk ki. Minden évben meghálálta a gondoskodást, és kaptunk sok fügét cserébe. Az idén egyetlen kis zöld fügét sem láttam az ágakon. Most a fonnyad leveles ágakat tőből kivágtuk, és csak szorítani tudok egyenlőre, hogy a többi ág egészséges maradjon. Még arra gondolok, hogy talán az árthatott-e neki, hogy a férjem, a kutyakakit összegyűjtötte, és télire a bokor köré tette, így volt betakarva. Gondolta, hogy a trágya használhat neki. Most mindenesetre eltakarítottuk a gyökerek közül az összeset. Talán ez lehetett a baj, és talán még nem késő megelőzni a további károkat? Eső sok esett, mint mindenhol az országban, tehát arra nem gondolhatok, hogy kiszáradhatott. A többi ágakon a levél egészségesnek látszik, és sok-sok új hajtás is jött. Olvasgattam a neten már sokfelé, de sehol nem találtam az én problémámra megoldást. Lécci segítsen valaki! Előre is köszönöm.
Véleményem szerint fölösleges,de inkább káros olyan mélyre ültetni a növényt.
A füge viszonylag sekélyen gyökerezik,mint mondjuk a bodza.A gyökerek kb 80%-a 30-40 cm mélységben van.Csak kevés gyökér indul lefelé a mélyebb rétegekbe,ha vizet keres.Szóval ha nagyon mélyre kerül,valszeg elkezd a törzsből gyökerezni és a talajszinten lesz így is úgy-is a gyökérnyak később.Ha a tövét akarja óvni javaslom egy talicska homokkal tél elején betakarni tavasszal elvinni,mint mondjuk a rózsákkal szokták.A homoktakarás alatt lehetetlen,hogy károsodjon a töve.
Van egy fának nevelt fügém árudából nagy dézsában, szép nagy gyökérlabdával. A törzs magassága úgy 1,5-1,8 méter között van, átmérője 5-6 cm lehet. Meg szeretném tartani ezt az állapotot - vagyis a fa formát -, de mint tudjuk bármi megeshet - még megfelelő helyre ültetve és takarva is - károsodhat a törzs, s esetleg földig kell visszavágni a növényt, azonban azt nem szeretném ha a gyökér is károsodna. Mi a véleményetek milyen mélyre szabad beásni a gyökérlabdát annak tudatában, ha esetleg a fa maga ki is fagyna újra ki tudjon hajtani róla, gyökérről. Vagy ez lényegtelen dolog, mert úgyis kihajt a földben maradt tuskóból? Milyen mélység vajon, ahonnan még biztosan elő tudnak törni a gyökérhajtások, persze nem betonkemény föld esetén? Úgy bő 30 cm földet terveztem a gyökérlabda fölé, maga a gyökérlabda kb. 40 cm magas lehet.
Sajnos nem vagyok annyira járatos a kerti fügék tartásában, mivel én lakótelepen, azon belül is a 4. emeleten kertészkedem és fügészkedem, de van egy lakótelepen létesített kertem is. Az a tapasztalatom, hogy takarás nélkül is átvészeli a füge, bár megmondom őszintén, hogy ez egy garázsfal tövében van...
Íme a kertről idei képek itt: (téli és tavaszi képek)
Itt egy fóliasátrat láthatsz. Szerintem ez jobban kivitelezhető, gyorsabb, egyszerűebb... Az üveg olyan szempontból számomra kérdéses, hogy túlságosan felmelegítené egyes napfényes napokon a növényt, főleg a nyugalmi időszakában, mikor napsütéses szinte tavaszias téli napok vannak...
A fekete kavics helyett, ajánlom a faszenet, vagy hamut... A megelőző hozzászólásomat olvasd el...
Szeretnék nektek beszámolni egy újkeletű dologról, mégpedig a bioszén, azaz faszén jótékony hatásáról. Sok-sok információ után én is gyakorltban alkalmaztam a dézsás fügéimen, kíváncsi vagyok, milyen hatása lesz mindennek.
"A tarlótüzeket követően a talaj a visszamaradó „bioszénnel” gazdagodik, termékenysége megnő. De a visszamaradó bioszén nemcsak a talaj javulásához járul hozzá, hanem a talajból származó üvegházhatású gázok emisszióját is csökkenti. A kedvező hatás lényegében kétszeres, egyrészt a talaj termékenysége megnő, másrészt jóval több szén tárolódik a talajban – a légtérbe jutás helyett. A növényi eredetű bioszén a talaj vízgazdálkodásában, a talajtermékenység javításában betöltött szerepe mellett a légszennyezés csökkentéséhez, ezzel pedig a klímavédelemhez is nagyban hozzájárul."
Idén ültettem kis füge bokor csemetéket (nem tudom milyen fajták,több tövem is van eltérő beszerzésből), amiken termés is látható.
Sajnos nem tudtam házfal mellé telepíteni áttelelés szempontjából,viszont arra gondoltam,hogy építek neki egy kis üvegház szerű kalodát,aminet a teteje,oldala is üvegezett.
Az a kérdésem,hogy ebbe a létesítménybe át tudom e teleltetni takarás nélkül,vagy ezen felül be kell takargatnom is.
Arra is gondoltam,hogy a talajt felszórom fekete apró szemű kaviccsal,mert az a hőt jobban magába szívja.
Most megint működik a képfeltöltés! (Nem jövök rá, hogy miért.)
Na akkor lássuk a képeket. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek már pár nappal ezelőtti képek, és a méretarány szemléltetése is lemaradt róluk. De azért lehet sejteni, hogy nem valami gyors a fejlődésük.