A korrekt összehasonlítás az lenne, ha azonos fajták érettségi állapotát vetnénk össze. Ha hamiskártyás "fenológiai versenyző" (van ilyen) lennék, akkor azt írnám, hogy ma jöttem haza külföldről és a fajtáim jó része már le is érett és ezt a képet mellékelném:
Az igazság az, hogy minden fajta érik ugyan, vannak olyanok, amelyek valóban teljesen leszüretelhetők, de tudni kell hozzá, hogy az egyes fajták érése nem csak időben tér el egymástól, hanem időbeli "elnyúlásban" is.
Miközben például a jégfüge (györöki lapos) egyszerre érett szüretelhetővé, addig a sárga és az ujjas óriás "potyadozva" érik, hosszabb időn keresztül lesznek szedhetők.
Érdekesek ezek a térségközi fenológiai összehasonlítások is. A meteorológiai adatok alapján szépen "beárazták" az egyes térségeket az egykori (és mindenkori) szaGemberek. Ugyanakkor a tapasztalati valóság ugye egészen mást mutat. Még olyan évben sincs itt az "atlantikumban" lemaradásunk, amikor hosszú időn keresztül egy kelet-nyugati megosztottság jellemezte ezt a "kimerevedésre" hajlamos mostani klímát.
Persze ezt én már az "őskorban" megfigyeltem, azért mertem folyamatosan megbotránkoztató eretnekségeket írni.
Ja, kis érdekesség: nem az a világosabb, legnagyobb, középső volt a legnehezebb a leszüretelt fügék közül, két kisebb és érettebb is nehezebb volt ennél 1, ill. 2 grammal.
Ma reggel láttam az első (nem import!) fügeárust a szegedi piacon, 80 Ft/db volt a kisebbek (kb. 30-40 g-os), 100-120 Ft/db a nagyobbak ára.
Úgy sejtem, ez is egy viszonylag kései fajta lehet (hasonlóan a szegedi nénifügéhez, vagy tán az is), mert az eladó hölgy meglepődött azon, hogy van olyan fajtám, aminek már beérett az első termése, mivel neki még csak most indul.
A középső valóban maradhatott volna még a bokron, de már puha volt, és van olyan kollégám, aki kifejezetten így szereti, ha még alig édes, ezért szedtem le.
A többi mind finom édes volt már, a töppedtek pedig kifejezetten cukrosak. Egyébként nem kicsi füge, a másodtermése (ami idén várhatóan meglehetősen sok lesz) kb. akkora, mint az ujjas óriásé, noha az első termése csak fele-kétharmad akkora.
Tudod, ez az a fajta, amiről korábban is beszéltünk többször (a Mladen nevű munkatársunk hozta a Mlini-i kempingből bő 15 éve, így adtuk itt, együtt a fórumon a Mlini Mladen nevet neki.)
Ha érdekel (összehasonlító megfigyeléshez, értékeléshez a "borús, hűvös, szubatlanti klímájú" Zalában) ;-) örömmel küldök neked, hogy legyen meg nálatok is, ez a fajta is.
Úgyis jó lenne látni, milyenre, mekkora fává nő, mennyi első termés marad meg rajta, ha 10-15 évig nem vágja haza egy-egy alföldi -25 fok.
Gyanítom, hogy csak a töppedtebbek igazán jók. A középső pl. még túl nyers lehet. Fura kis fügék. Ez a fajta biztosan nincs képviselve a mi szortimentünkben. Nem is láttam még ilyet.
A festői Horvátországból egy kép nekünk! (Azért csináltam, hogy a fügebokromnek megmutassam: ilyet várok el tőle!!!!) nem tudom, hogy sikereket fogok-e elérni evvel a technikával, de lehet, hogy a pozitív példaállítás bejön....
Szerintem a virágföld alkalmatlan a pet palackos fügedugványozásra,mert túlságosan sok vizet raktároz, valszeg csicsog az alja a víztől.Nekem már rég kirothadtak a palackos fügéim.Azok, amiket virágföldbe ültettem (10l)is kisárgultak,megálltak a növekedésben.
Aztán kiültettem szabadfölbe földlabdástól,ott szépen rendbejöttek.Szerintem azért ,mert a felesleges víz ott elszivárog.Cserépbe,palackba csak a homok a jó sztem. Javaslom szabadföldbe ültetni földlabdástól,vagy csak a növényt homokba,cserépbe,vagy öntözd sokkal ritkábban.
Tavalyi évből nem maradtak meg dugványaim ezek mind ideiek.( És sajnos mind egyfélék)
A gyökeres példány az másfajta, de konkrétan egyiket sem tudom, hogy milyen fajta. Esetleg valakinek tippje??? Bár így nehéz, a termése bizonyára sokat segítene, de arra még sajnos várni kell.
Ez egy lakótelepen ültetett fügesor lesz, melyek egy DK-i garázsfal előtt a délelőtti órákban napfürdőzik, a délutáni tűző nap nem éri, és nincs dombon sem, ez egy eléggé sík rész, de a garázsfal mellett van közvetlenül, mely a télen talán egy kis hőszennyezéssel véd, mely a tavaly dugványozott 2. éves füge csúcsi fagyásából ítélve talán elég lesz. Vagy legalább is bízom benne. Elégé a belvárosban van fal tövében, elégnek kell lennie, ha pedig nem akkor gyökérből újraéled. Szombathelyen elég sok füge ugyanígy nől fal mentén, vagy kerítés mentén 5-6 évesek ezen példányok is. Fagyásnyomok ezeken sincsenek. Bízom benn, hogy itt a garázsfal tövében 10-12 db fügebokor fog teremni majd 3-4 év múlva.
A fügék miatt kérdezném , hogy ugye dombon van az épület és a "telek" és lefelé haladva átlagolva a domborzati viszonyokat folyamatosan lejt a terep egészen a legmélyebb pontig?
:) Köszönöm az elismerést, én a fügék mellett zöldségeket is ültettem, szúrok be linket, itt megtalálod a képeket, ja és ezt a topikot én hoztam létre, várom mindazokat, akik hasonlóan kertészkednek... Kíváncsi vagyok a te fügéidre is, te is dugványoztál már tavaly is fügét? (Úgy emlékszem, de ebben nem vagyok biztos.) Azért bízom benne, hogy a tél folyamán sem fognak majd elfagyni és jó fél méteresre meg fognak talán nőni nyár végére, hogy vastagabb "törzzsel" vészeljék át a telet. :) Már két hete nem esett itt Szombathelyen eső, a saját fürdő vizemmel öntözöm őket, persze mindenki nem kap minden nap, mivel 12-13 liter vizben fürdöm... Így be kell osztaniuk :)
Szeretném bemutatni, hogy egy lakótelepen is lehet fügét nevelni a fal tövében:
A Tavaly ültetett ujjas óriás fügém a tél folyamán a csúcsán fagyott csupán el, úgy 1-2 cm-es részen, ezt lemetszve szépen elágazott, bokrosodott, most június 10-én csupán a csúcsrügyet lecsípve ismét elágazott, így szépen alakul a koronája...
Tavaly ültetett füge:
Az ideieket pedig legfőképp emendasajttal hasonlítanám össze, aki ugyanígy, mint én dugványozott fügéket, hogy nála most hogy állnak a fügék. Nálam a kertemben a mai nap így néztek ki: