AZ mondjuk igaz, hogy az oviben el lehetne kezdeni tanítani az erőszakmentsségről, az emberségről, a kedvességről. Az iskolai bántalmazásoknál már látszik, hogy nem tudják kezelni a helyzetet. Más országokban komoly tananyag van, a bullying ellen, nálunk meg sokszor a tanár az első, aki beleszáll a gyerekbe. Meg hát ugye ezerrel megy a gyűlöletkeltés az ország vezetése részéről különböző emberek, vallások, csoportok ellen. Mit várunk hát?
Szeritnem a nők fegyvertartása nem vezetne automatikusan a támadó lepuffantásához. (Bár amikor már ott tartunk, hogy vagy a férfi öli meg a nőt, vagy a nő a férfit, akkor nem mindegy, melyik hal meg? Igazából a nő túlélése a gyerek miatt még fontosabb is lenne). A fegyver inkább visszatartó erő lenne.
Persze, de hát itt van a megbeszélés megint. Mindenkinek vannak hiányosságai, hibái. Nem sértődök, hanem örülök, ha a társam segít abban, ami nekem nehezebben megy. Egészséges lelkületű ember tudja, hogy ő sem tökéletes.
Akkor neked nem küzdősportra van szükséged, hanem fakírsulira. Azok ilyen önkontroll-specialisták. :)
Mi átlagos emberek megelégszünk azzal, hogy felhasználjuk eme önkontrollbeli hiányosságunkat. Például ha szexuális indíttatásból megközelít bennünket a munkáltatónk, akkor nem önkontrollkodunk, hanem idegességünk teljes tudatában totálisan és őszintén...
Faszikám! Nem azt mondtam,h egyáltalán nem, hanem azt, h nekem megfelelő mértékben! Érted? Ez azt jelenti, h vmennyire tudom, csak nem annyira, amennyire nekem kellene. Mintha lennének mongyuk kutyáim, akik eléggé szocializálva vannak, de néha csintalankodnak. Maguktól... És azt akarom, h akkor rosszalkodjanak, amikor én is úgy akarom. Ennyike... Remélem tudtam segíteni. Okos! :)
