Én összehúzom az ágakat egy madzaggal, összekötözöm. Aztán 2-3 rétegben körbetekerem fagy elleni fóliával( inkább textilhez hasonlít, OBI-ban, LIDL-ben lehet kapni időnként ) az egészet.. Egészen a föld feletti résztől indulok, fel a tetejéig. A fóliát is madzaggal áttekerem, hogy a szél ne szedje szét a " csomagot". A bokor tövére még földet is szoktam húzni, így a fólia is jobban megmarad a helyén alul. Nekem ez vált be.
A zöld fügék szárát levágtam és az egészet ketévégtam és igy aszaltam kemencébe. Aszalás után dunctos üvegbe raktam és egy kanál kristálycukrot öntöttem rá. Nagyon finom lett.
Nálam 3 bokrocskából 2 bogyózik, de nagyon későn indultak meg, már július-augusztus volt, mikor bogyókat hoztak, és alig 2 hete kezdtek éregetni napi 1-2 gyümölcs sebességgel.
Még rengeteg apró van rajtuk.
A 3. meg se nyikkan, csak leveledzett kevéskét, oszt annyi.
Igaz, ha már nagyok lennének /3 évesek, tavaj hoztak először gyümölcsöt/ akkor sem tudnának eleget teremni, minden mennyiségben fölkajálnám frissen.
számomra fura az íze, nem hasonlít a nyers gyümölcs ízére. Nem égett le, kb. 10 percet forraltam csak, teflonos edényben...Egyszer ettem " bolti" fügedzemet, annak is ilyen volt az íze....A gyümölcs szárát levágtam, de nem hámoztam meg, mert nyersen azt is szeretjük, puha és édes. Lehet, hogy a héj miatt lesz más íze a főzés hatására? Vagy ilyen a fügedzsem és kész?
De ha -10 alá nem ment, akkor ez sem akkora probléma.
Viszont egy rongydarab semmi.
Inkább ha jön a nagy hideg, akkor tedd egy nagy kartondobozba a cserepet, összegyűrt újságlapokkal pakold tele a dobozt, és tedd az egészet közvetlenül a fűtött fal mellé.
A fal mellé tolás magában is elég lehet szerintem.
Szerintem azt az általánosságot lehet leszűrni, hogy az első két évben nem tudott rendesen beérni a hajtás, mivel nem egy rendesen begyökeresedett, egészséges növényről volt szó.
Láthatod, milyen szép bőtermő fügéim voltak, szép nagyok, 20 literes dézsában, de elég volt nekik a -10°C huzamosabb ideig, és kővé fagyott a dézsájukban a föld, így a gyökérzet nagyon megfagyott. Példa rá Feribá fügéje is az erkélyen, aki igaz hogy minden évben kint teleltet, de neki is vannak tapasztalatai a fagyást illetően:
Azt javaslom, hogy az őszi lombhullása után is még egy jó ideig legyen kint a fügéd az erkélyen, december elején/közepén az időjáráshoz igazodva, mikor jönnek a nagyobb fagyok -7/-8°C körül, akkor ha teheted és van egy kis hely a pincétekben (levél nélkül már úgy sem foglal sok helyet és nem számít, hogy sötét van neki) próbáld ott teleltetni, és február vége felé, március elején már érdemes vissza kitenni a hideg erkélyre, természetesen itt is él, ha még nagyon nagy mínuszok vannak akkor még nem, csak, ha már enyhébbek a fagyok, mivel én idén elkövettem azt a hibát, hogy megvártam, amíg a pincében elkezdett már ébredezni a füge, és akkor tettem ki az erkélyre, ekkor viszont jött a rosszabb idő, így visszavetette ez a hőmérséklet visszaesés a fügéket. Tehát, ha ezek a növények kint lettek volna már február végén, akkor még nem idultak volna neki a növekedésnek rügyezésnek, így a természetes indulás jobb lett volna nekik, így pedig a szoktatás nehézkes volt vissza a kinti időjáráshoz: ha már elindul a pincében és azután kitesszük a hideg erkélyre. Remélem értesz engem. Eddig még én sem csináltam így, tavaly elkövettem azt a hibát, hogy megvártam, amíg a pincében indulnak a növények, és nehéz volt őket kitenni, mivel még április végén is rossz idő volt.
Úgy néz ki viszont, hogy ez a módszer lenne az ideális, amit most leírtam, így ha a növény hideghatást is kap, ami a gyümölcstermőknél szerintem szükséges, és még sem kap nagy mínuszokat a tél folyamán! A lényeg az, hogy eltaláljuk, hogy mikor vigyük vissza ki a szabadba.
Talán kielégítő a válasz, esetleg bízom abban, hogy valaki még megosztja a saját tapasztalatait e témában.
Kérlek írj, hogy te hogy vélekedsz, tavaly hogyan csináltad, mik voltak a tapasztalataid!
Én erre nem mondok semmit, mert nincs hozzá elég tapasztalatom, inkább elmesélem egy esetemet.
Egyik szomszédom nagy fügebokráról kora tavaszi időben ásóval, csákánnyal levásztottunk egy vastag törzsű részt.
A füge eléggé erős növény, az övének kutya baja lett ettől, de nem is gondoltuk, hogy lenne.
Én a leválasztott sarjat elültettem. Egész évben nem mutatott semmi életjelet. A törzs csonkja zavaró volt, ezért nyár végén lefűrészeltem, nem volt kedvem teljesen kiásni. Teljesen száraz volt belül. Ám legalul közvetlenül a föld fölött a törzscsonkon késő ősszel mégis megjelent egy kis zöld oldalhajtás. A tél eljövetelével lefagyott. Következő évben valamikor késő nyáron ismét elkezdett egy helyen hajtani, s már levelet is hozott, de ősszel megint lefagyás. A 3. évben megindult tavasszal, s nagyot, majd 2 métert nőtt. A negyedik évben megjelentek a termések is, és azóta terem.
Hogy ebből milyen általánosságot lehet leszűrni, nem tudom, de lehet, hogy másképpen csinálva meg lehetett volna spórolni 2 évet.
Nálam a nagy fügebokor felső része. A paradicsom, a paprika, a szőlő levele viszont jobban. Kicsit a datolyaszilva levelei is. A Paprikának a termése is megpuhult, s egyes virágok is elfagytak. A házhoz közel -2 volt, kintebb lehetett 1-2 fokkal hidegebb is. Ma reggelre ugyanez a helyzet, ismét -2 volt a minimum. A többi növényen nem nagyon látok semmit.
Kinek mi a véleménye, mikor érdemes leválasztani egy komolyabb fügebokorról gyökeres tősarjat szaporítási célllal. Nem akarom sem elsietni, sem túl későn csinálni. Először szobába gondoltam rakni egy cserépbe, aztán jövőre ki a szabadba.
Én még tuti nem bugyolálom be őket, jövő hétre már megint 20 fokokat ígérnek. Viszont, a mi kertünkben az első növény, aminek nagyon látszik a levelén a reggeli fagy, az a füge. Mindegyik bokor levelei bepöndörödtek.
(meg persze néhány kiültetett egynyári virág és a paradicsom)
-10 fokig szerintem minden füge kibírja, de -15 fokot szoktak átlagos fagytűrési határnak emlegetni. Az elmúlt télen én -9-et mértem leghidegebbet, semmi sem fagyott el, két fügém is van kint. Előző télen -22 volt a minimum, akkor meg nem volt olyan, akinek ne fagyott volna el a fügéje, ahol tényleg ennyi volt a hideg és nem fűtött ház mellett, magaslaton stb.
A mostani fagyok még legfeljebb a levelekre vagy a gyümölcsökre veszélyesek. Az ágak takarása még ráér, sőt inkább ne, mert jönnek még melegebb idők, s befülledhet vagy olyan folyamat indulhat el benne, ami miatt a fagytűrése rosszabb lesz. Ezért nem szabad ilyenkor már locsolni se őket. De ha olyan tél lesz mint tavaly, akkor meg felesleges is a takarással bajlódni. Én tavaly semmit se takartam be, s a -9 nem is ártott semminek, ami ki van ültetve. Ezek közül a füge fagy el leghamarabb, de mint írtam, semmi baja nem lett egyiknek se.
A kisebb hidegek jobban fel is készítik a növényt a téli időszakra. Egy minusz 12 rosszabul hat egy még leveles növényre, mint amelyik a korábbi kisebb fagyok után már a nyugalmi állapot felé igyekszik.
Szóval, én majd akkor takarok csak, ha állandósulnak a -10 körüli fagyok vagy bejön egy annál is erősebb. Akkor viszont muszáj lesz, ha szeretnénk jövőre is saját termést.
Én a lehullott falevelet gyűjtöm a tövéhez,olyan fél méter magasan.-15-ig bírja,csak a vékonyabb ágak nem.Itt most 6 fok van.Remélem érik még rajta,tegnap kilónyit szedtünk le.
Érdeklődnék, hogy mikortól kezditek el takarni a fügéiteket - persze aki csinálja - a fagy elől? Kibírja még a mostani időjárásokat, vagy akár már ma éjjel is elfagyhat?
Először jutottunk el érett gyümölcsig ezzel a bokorral (4 éve kaptam egy topictársunktól), és rögtön 4 gyönyörű szemet tudtunk levenni róla a hétvégén! Mesés!
Köszönöm, a blogot elolvastam, sokat segtettél, hogy leírtad, írod a tapasztalataidat. Persze gondolom lesznek még esetleg kérdéseim, ha nem haragszol érte.