Az Állami Számvevőszéket használják fideszes önkormányzati képviselők arra, hogy saját településükön az ellenfeleiket lejárassák az önkormányzati választási kampányban, derült ki a STOP birtokába került hangfelvételből. A kónyi fideszes jelöltek beszélgetéséből kiderül az is, hogy zsarolásra továbbá botránypolitizálásra is alkalmasak a számvevőszéki vizsgálatok. Az ÁSZ cáfol.
stop.hu
nem akarom, h IRL legyen, de olyan területen vagy, ahol hozzájutsz ilyen infókhoz? mennyire biztos ez? mikorra várható? vagy a zöldségespiacon hallottad?
és honnan tudod, h nem a Táncsics Alapítvány veszi meg? :)
Nincs már azoknak annyi pénzük.
Egyrészt mert a pártalapítványok is ugyanúgy a paralamenti arányok szerint kapják a pénzt, mint a pártok, másrészt az új pártfinanszírozási törvény is gondoskodott róla, hogy ne legyen.
Egyébként nem vettem észre, hogy az index "éjjel-nappal" csak a fideszt támadná.
Ha pedig megváltozna az index arculata, akkor radikálisan csökkenne az olvasóinak száma, azzal együtt a bevétele is, márpedig ez egy üzleti vállalkozás.
On
És mondd! Te sem értesz egyet Kósa Lajos véleményével?
"Győr-Moson-Sopron megye Kóny községében történtek hű képet mutatnak arról, milyen eszközökkel folyik a választási harc szép kis hazánkban. Engem a beszélők magabiztonsága, szinte rutinja döbbentet meg ahogy a korábban már valószínüleg bejárt utat szervezték ellenlábasuk lejáratására. Az is tanulságos ahogy a nyilvánosságra került hangfelvétel után szeretnék semmissé tenni az illető pártot érintő botrányt. A hangszalagon leginkább exponált fideszes polgármesterjelölt-asszony papirról olvasott nyilatkozatában mosta feletteseit, ha legalább saját szavaival tette volna.... Így még jobban olvad a vaj azok fején, akik annyira tisztának, nemzetien becsületesnek igyekeznek látszani."
Nem nagyon sikerült neki a mosdatás, mert a kazetta ma folytatódott.
Ügyesen csinálta a népszava. Megvárták amíg Gyopáros nyilatkozik, hogy Ő bizony olyan ártatlan mint a ma született bárány. A sjtáj után lehozták a hangfelvétel második felét, amiből kiderül, hogy a kónyi Gyopáros Alpár fidesz országgyűlési képviselője is tudott erről az akcióról, sőt tippeket is adott.