Keresés

Részletes keresés

tehtube Creative Commons License 2010.11.21 0 0 12574

OFF:

KLASSZIKUS HANGSZERTALÁLMÁNYOK / ZENEAKADÉMIA Mandel Róbert restaurátor és hangszertörténész kurzusa

2010. november 25. 15:00 Régi Zeneakadémia Kamaraterem (Budapest VI. Vörösmarty u. 35.)

A hangszer nem más, mint a fába, fémbe vagy üvegbe meredt történelem. A hangszertalálmányok a kor vágyainak kifejezőjeként feltalálóik tehetségéről, csalódásaikról és sikereikről is szóltak, de számtalan vidám és szomorú történet is kötődik hozzájuk. A kurzus keretein belül szeretnék néhány tréfás korabeli eseményről beszámolni, többek között az “éneklő poharakat” elhangoló italozó társaságról, a tenger fenekén kutató hangszerkészítő “csigahegedűjéről” vagy az elforgatható hangtölcsérekkel épített Dupla-Euphonium sajátos történetéről. Olyan régi, mára valóban elfeledett ünnepi eseményeket is felidézek, mint a nemzeti hangszerként megszülető tárogató és a pedálos cimbalom bemutatója vagy a gőzorgona dicsőséges míg a lángorgona kissé félresikerült debütálása. Számos furcsaságról érdemes lerántani a leplet, mint a néhányak által “orosz fagottként” ismert basszuskürt, vagy a Verdi által is előszeretettel használt Cimbasso félreértéseken alapuló elnevezése vagy akár a szájharmonika feltalálása körül született félreértésekről..... 

Az előadás keretein belül olyan ritka klasszikus hangszertalálmányok rövid bemutatását tervezem, melyekről talán még a szakma ismerői is keveset tudnak. Lehetetlen lenne maradéktalanul feltérképezni a klasszikus és romantikus zenei korszakok összes számottevő találmányát, így nem is célom a 18-19. század zeneeszközeinek hiánytalan lexikális ismertetése. Az általam legkülönösebbnek tartott, részben már feledésbe merült hangszercsodák bemutatására törekszem, melyeket a szabadalmi rajzokkal, korabeli fotográfiákkal és az eredeti példányokról készült műtermi fotókkal illusztrálok. A világ jelentősebb gyűjteményeiben többnyire elhanyagolt állapotban fellelhető hangszerek újrafelfedezése és kalandos történetük felidézése sokat segíthet abban is, hogy emlékezzünk a találmányaikon évtizedekig dolgozó, elhivatott feltalálókra, és életművüket átmentsük a jövő zenekedvelői számára.

A bemutatandó hangszerek között szerepel többek között az üvegharmonika, a klavicylinder, a terpodion, az acoucryptophon, az orthotonophonium, a szöghegedű, a glassichord és a billentyűs okarinák, omnitónikus kürtök és a különböző basszuskürtök. Az idő rövidsége miatt természetesen csak a hangszercsaládok legkülönösebb darabjai kerülhetnek reflektorfénybe, de reményeim szerint az érdeklődők és a hallgatók számára a zenetörténet egy eddig meglehetősen kevéssé ismert területére hívhatom fel a figyelmet.

tehtube Creative Commons License 2010.11.20 0 0 12573

Nem is tudtam hogy Ronnie Earl valamennyire magyar. Ron Horvath-ként született. persze az igazán ON, hogy legtöbb lemezén Bruce Katz szerepel.

vintage51 Creative Commons License 2010.11.20 0 0 12572

Tisztelt topictársak! A Hammond- klónokon túl van valakinek tapasztalata a Kurzweil K2500, PC3, valamint a GEM Equinox szintik drawbaros orgona szimulációjáról?

szimizso1 Creative Commons License 2010.11.19 0 0 12571

Igen, négy-kéz-lábas... Nem is lett vége a koncertnek tervezett idõre...

 

Akkor rendesen a sípok közé csaptak:-)))

Előzmény: Qqberci (12568)
kehas Creative Commons License 2010.11.18 0 0 12570

A Kék Nyúl (Cake Newl) vagy Blou Rabbit Pécsett

Most értünk haza egy frenetikus koncertről, Premecz "Matyoo", Badics Márk, Rácz Krisztián, és Jász András a Metronom Jazz Klub vendégei elött apai anyait beledva hatalmas sikert könyvelhetnek el. A nettről ismert számok embertelen jól szóltak, a saxofon-Hammond-gitár szólók precízen feltéve, nyugodtan mondhatjuk, megérve, beérve együtt vastapsra ingereltek bennünket. nem is engedtük le őket a szinpadról. Badics Márk dob betétei, szólói egy figyelemreméltó " bőrős" színrelépését jelentették. Együtt voltak, ritmusban, tempóban, hangzatban, ahogy kell. Reméljük jöttök még! 

Qqberci Creative Commons License 2010.11.18 0 0 12569

- 1-tõl 48-ig gyakorlatilag a gyári beállítás, tehát nincs hozzápiszkálva

- 49-tõl meg recap... Jó esély van rá, hogy attól minden a helyére kerül, nem kell a hangszedõkön állítani. Próbaként a legjobban elérhetõ 83-as kondiját kicsíptem, rá a standard értéket, és a helyén volt...  Kedden két manuál ki, kondik ki, új kondik be, szerdán kalibrálás, manuálok be...

 

Viszont összedobtam egy hibrid végfokos kis erõsítõt vizsgálódáshoz, igen kellemes lett. Egy BEAG gömbhangszóró, egy dupla kónuszú 4 Ohmos, 12 Wattos 14 cm-es van benne, a gömb lazán ki van tömve tépett filccel. A talpban van a tápegység meg az erõsítõ (10 Hz-tõl indul és 35 kHz a vége), az RCA csatlakozó a vonalszintû bemenet, mellette a potméter, a kapcsolóval meg az érzékenységet lehet lenyomni tizedére. Hálózati kapcsoló jobb oldalt...

 

Előzmény: szimizso1 (12562)
Qqberci Creative Commons License 2010.11.18 0 0 12568

egy orgonán egyszerre ketten improvizáltak...

 

Igen, négy-kéz-lábas... Nem is lett vége a koncertnek tervezett idõre...

Előzmény: mancso (12561)
tehtube Creative Commons License 2010.11.18 0 0 12567

http://www.megaupload.com/?d=1BXXD12R

Néhány szám tegnapról a lezli és dob közül.

Előzmény: tehtube (12566)
tehtube Creative Commons License 2010.11.18 0 0 12566

Két héttel ezelőtt Brandon Mezzelót és csapatának koncertjét az eddigi legjobbnak véltem. Addig. Tegnap sikerült felülmúlniuk, még nagyobbat játszottak, mégha kissé rövidebben is. Most volt már igazi jazzgitáros is a társaságban, nagyon jókat játszott. Badics Márk nagyot dobolt. Brandon megint úgy fújt ahogy kellett. Littlebig meg kissé újfajta szólótechnikát alkalmazott, staccatósabban pörgette a szólamokat még feszesebb basszusmenetekkel.

Csak sajnálni tudom hogy sok, Hammondot szerető és falubeli egy ilyen belépőmentes kíváló koncertet kihagy.

Borzas Creative Commons License 2010.11.18 0 0 12565

meglehet. pár hétig még tutira nem aktuális, majd jelzek, ha az lesz.

Előzmény: hammondfan (12564)
hammondfan Creative Commons License 2010.11.18 0 0 12564

Az előző tulajdonosa gitárral használta és meg volt vele elégedve. Gyere és próbáld ki. A cucc Velencén van.

csapogergely@freemail.hu

Előzmény: Borzas (12563)
Borzas Creative Commons License 2010.11.18 0 0 12563

hm, ez gitárral vajon hogy szólhat?

Előzmény: hammondfan (12559)
szimizso1 Creative Commons License 2010.11.18 0 0 12562

Nem túl bíztató!:-) Kíváncsi lennék az enyémre, hogy mit mutat....

Előzmény: Qqberci (12560)
mancso Creative Commons License 2010.11.17 0 0 12561

Kollégám is ott volt... egyrészt ő is ezt mesélte, valamint azt, hogy a csúcs az volt, amikor egy orgonán egyszerre ketten improvizáltak...

 

mancso

Előzmény: Qqberci (12554)
Qqberci Creative Commons License 2010.11.17 0 0 12560

Így kezdődött a mai nap:

 

hammondfan Creative Commons License 2010.11.17 0 0 12559

Eladó egy hibátlan állapotú Echolette ME IV. Leslie!
Nagyon jó hang, hibátlan műszaki és esztétikai állapot.
Orgona+billentyűcsatornák, rugós zengető, mély-magas kiemelés, brutál hangerő.

 

Tel: 06705942380

 

 

floyd71 Creative Commons License 2010.11.16 0 0 12558

Szép estét mindenkinek !

 

Eladnám Roland VK-7 orgonámat. Néhány éve használom, többnyire otthoni környezetben.

Apróbb nem feltünő sérüléseitől eltekintve, szép állapotú. Bár régebbi konstrukció, a hangzását sokan szeretik még napjainkban is.

Én egy Solton Leslie-vel használtam, és az összeállítás árához képest, nagyon dögös hangzást lehet kihozni belőle. Több fotót szívesen küldök a tisztelt érdeklődőknek.

 

06-20-341-5985

floyd71@citromail.hu

 

 

 

 

 

tehtube Creative Commons License 2010.11.16 0 0 12557

Előbb a Könnyű blues ment, most a Gömbök. Szerintem viszont angolra le kéne fordítani, mert sok ákombákom ékezet jelenik meg a címben. Kíváló referencia lesz ez.

Előzmény: tehtube (12556)
tehtube Creative Commons License 2010.11.16 0 0 12556

Hoppá! Nemrég játszotta a rádió, még ott van a műsorban néggyel lejjebb! Elérted hogy amerikai adó "magyarnótát" játsszon. Gratulálok.

Sót a tengerbe? Igen! Minnél többet! A magyar tenger amúgy is édesvíz.

Örülök hogy a befektetett munka kezdi hozni gyümölcseit, amelyben rajtad kívül még senki nem tud osztozni.

 

Holnap nyolctólon ki fog dobolni?

Előzmény: LittleBig2 (12553)
loboncos Creative Commons License 2010.11.15 0 0 12555

Sziasztok!

Hammond console orgonához keresek 6 állásíú vibrato kapcsolót a hozzá való kupakkal eggyütt 20.000Ft-ért. Aki rendelkezik eladó darabbal ennyi pénzért az kérem jelentkezzen, fontos lenne:)

Előlre is köszönöm:Dani

Qqberci Creative Commons License 2010.11.15 0 0 12554

Ugyan nem Hammond, de tegnap este - többek között - egy igen érdekes improvizációt lehetett hallani a Mûpa orgonáján Lady Gaga Bad Romance címû számára :-)))

LittleBig2 Creative Commons License 2010.11.15 0 0 12553

Nokérem!

 

Most szerdán pontos kezdéssel 20.00-kor felcsendül a 4méter duo feat. Brandon Mezzelo (US) nevű zenekar, de a csapat neve hamarosan Brandon Mezzelo Projekt lesz, vagy valami hasonló. A pontosságot az indokolja, hogy kereken 21.30-kor lejövünk a színpadról, és átspurizunk a Gödörbe, ahol meg Qualitons koncert lesz.

 

http://soundcloud.com/keknyul/sets

http://www.facebook.com/pages/Keknyul-Hammond-Band/120089492229

 

http://www.myspace.com/thequalitons

 

sűrű kis szerda este, utána csütörtökön a pécsi Billentyű Jazz klubot támadjuk be Nyúllal, szombaton meg a bécsi OST klubot a Qualitons-szal!

 

Más: feléledt a régi Live365-os hammond organ radio, itt az oldaluk:

http://www.hammondorganradio.com/

 

Játszanak már kéknyulat is :)

 

Matyooo

Előzmény: tehtube (12548)
düpré Creative Commons License 2010.11.15 0 0 12552

Sziasztok,

 

Hammond orgona, meg wurlitzer piano kellene a zenekarunkhoz, ezért keresünk billentyűst!!!!!!

Ha valaki esetleg csatlakozna, akkor dobjon egy mailt a mama.ozone@gmail.com-ra.

70'es évek rock, Faces, Humble Pie, Black Crowes, Hellacopters a vonal!

Ha van egy Nord electro, az bőven elég! Folyamatosan koncertezünk, most jelenik meg a lemez és nagyon jó a hangulat a zenekarban!

zenekar website:

www.ozonemama.com

www.myspace.com/ozonemama

 

 

tehtube Creative Commons License 2010.11.15 0 0 12551

Egy érdekes változat. Minden szempontból, de az orgona hangja itt, így, minimum egzotikus.

Meghalt egy cső a láncban?

Összeállítottam erről a saját felvételű végre komplett videómat is, amit feliratoztam. Nem véletlenül.

posaunist Creative Commons License 2010.11.15 0 0 12550

Eladó ez a BASS BDI 21.  Teljesen OK ! A véleményezéselket róla, kérném a fórumon a 11698. valamint 11703. ig

visszalapozva elolvasni.

Ar: 8000 Frt. + Postaköltség.    

 

Én kipróbáltam, csakugyan positívan hallható a hangzáskülönbség . Rengeteg az állandó cipekedésünk, Káberrengeteg, stb.   nincs türelmem, a leslie-hez még ezt is dugdosni .

Ha valakit érdekel, irjon. dudu45@freemail.hu, vagy hívjon. 06.30.204 1052

Üdv mindenkinek.

 

/ LittleBig2 nek külön elismerésem mindazért amit látni, és hallani.

zslazar Creative Commons License 2010.11.15 0 0 12549

Megpróbálom odatolni az arcom, de csak rövid időre. Nagyon sűrű a hetem.

Előzmény: tehtube (12548)
tehtube Creative Commons License 2010.11.14 0 0 12548

Köszi. Benne vagyok!!! (csak ne dec.4-én)

 

Ezúton javasolnék egy fórumtalálkozót szerda 21.00-ra a Fogasház romkocsma nevezetű hangulatos és olcsó helyre ahol finom (igazi) B3 trió szolgáltatja a muzsikát. Kéknyúl? 4 m?? mindegy, milyen névvel Littlebig csapata. Bp. VII. Akácfa 51.

Előzmény: zslazar (12547)
zslazar Creative Commons License 2010.11.14 0 0 12547

Köszönöm. Engedd meg, hogy itt ragadjam meg az alkalmat, hogy elmondhassam, mennyi jó fejjel ismerkedtem meg ezen a fórumon. Komolyan, boldog vagyok ettől a virtuális közösségtől. Ezért kezdeményeznék egy bulit. Én szívesen főznék, ha majd már látszik, hogy hol, hányan leszünk. Hátha sikerül szereznünk egymásnak egy jó estét, ahol élőben is találkozhatnánk, esetleg még zenélnénk is. Mit gondolsz-gondoltok?

Előzmény: tehtube (12541)
zslazar Creative Commons License 2010.11.14 0 0 12546

Részemről nagy szerelem volt, bár azt megelőzően sosem gondoltam volna, hogy engem érdekel a funk. 5-en voltunk osztálytársak az együttesből a jazz tanszakon, ami jó indulás volt még anno. :) Még Tax free-ként indult a csapat, én 1997-ben csatlakoztam, aztán a dobostól, aki a zk. vezető és a névtulajdonos is volt, megvált a zenekar. Így kellett egy új név, és jött Michel ( Első emelet, Rapülők, stb.), aki kiváló, és a világ egyik legjobb sráca, de addigra mindenki biztosabb megélhetés után nézett. Én 2002-ben léptem még le, aztán visszahívtak a lemezre. Azóta csak ritka alkalmak vannak az együtt zenélésre. A Centrál színházban volt egy ilyen lehetőség egy musicalben, Avenue Q a címe, és ott ismét együtt a csapat egy része. Ajánlom mindenkinek, kiváló színészekkel, énekesekkel. 

Előzmény: KarnEvil (12543)
ozjo Creative Commons License 2010.11.13 0 0 12545

Köszi, megkaptam a linket!

Nem tudom miért jelezte, hogy visszapattant...

Előzmény: KarnEvil (12544)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!