Megnyugtató, amit írtok (ti. hogy a szoktatásnak is nagy a szerepe). Mi elég mászkálósak vagyunk, és jó lenne, ha nem kéne ezt az életmódot teljesen feladni és gyerekestül is tudnánk majd utazgatni, programokra járni stb. (persze azért nem fogom lepasszolni anyósnak, hogy hetente megnézzük a filmbemutatókat :)) ) Kíváncsi vagyok, hogy mit dob ki a génlottó, egy nyüzsgős, társaságot igénylő személyiséget vagy egy zárkózottabb otthonülő típust, aki majd üvölt a kocsiban és a saját kis helyén fogja igazán jól érezni magát...
(Aztán ebből az lesz, h a nyüzsgős gyerek anyja nyelve fog a földig lógni, és azt kívánja, hogy bárcsak aznap ne kelljen sehova mennie :D )
ott én sem voltam ontopik, pedig elég sokat vártam a babára... csak én nem egészségügyi és egyéb ilyen szempontok miatt, hanem mert egyszerűen eddig nem volt lehetőségünk a gyermekvállalásra. kb 7 évet vártunk ahhoz képest, hogy 20 évesen már szerettem volna szülni(nekem ez már a 'régóta' kategóriába esik)
Szerintem egy 6 hóssal is már nyugodtan lehet menni nyaralni, mondjuk ez a babától is függ. Mi rendszeresen mászkálunk Pécsre, most Sóstón voltunk 2-3 napot, így fokozatosan hozzászokik a gyerkőc. Most már a másholalvás sem gond, pedig pár hónapja még nem működött.
1) azt kezdtük szétoffolni, és akinek szakmai kérdése volt, arra eltűnt a válasz a sok más hsz között (ld. KissMe) 2) másrészt, aki nem ontopik, nem írna oda, és megint szétszaladt volna a társaság. Ráadásul abból is volt párszor sértődés meg rossz szájíz, h full babás témákat meg teljesen oda nem illőt témákat tárgyaltak emberek pl. a felkészülősben. Én pl. az előző hsz-mat biztos nem dobtam volna be a RV-ban, még úgy se, hogy én is gályáztam ezért a kölyökért, nem is keveset :/
Itt nincs témamegkötés, lehet beszélni bármiről, amire van kedv vagy érdeklődés. Próba cseresznye.
KFT és Beshodrom koncerten voltunk. Mondjuk az utóbbiba mostanában állandóan beleakadunk.
Ha Bruce-ra megnyugodott a gyerek, akkor tuti fiú lesz, mert most tanulmányozta a rugdosós jeleneteket elmélyülten. Esetleg lány és már most odavan a sármos pasikért.
szerintem nagyban a szülőtől függ, hogy mennyi időre és hova megy a gyerekkel:) ez igy most viccesen hangzik, de gondoljatok bele:) mert persze van gyerek, akivel még nem, vagy már nem, vagy nem oda, de alapvetően egy mászkálós szülőpárnak nem kell hirtelen otthonülővé válnia, nyugodtan szervezzen megfelelő szállást és lehet barangolni. a gyerek azt szokja meg. egy biztos, a gyerek pihenését mindig meg kell oldani, ha még alszik napközben, akkor arra az időre a hűs szállásra visszavonulni, az esti lefekvést lehetőség szerint nem elhúzni éjfélig, hanem inkább letenni idejében, bébiőrt bekapcsolni, és 150 m-en belül maradni.:) de ha a gyerek egész nap nyűgös, nem birja a változásokat, akkor erőltetni sem szabad, ki kell várni, mig annyi idős lesz, hogy élvezni fogja az utazásokat. szerintem tehát próbálkozni kell, de erőltetni semmiképpen sem szabad.
és mi az a 2 együttes? fegyelmezős jelenet: annyira elképzeltelek :DDD
Arra én is kíváncsi vagyok, h gyerekkel mennyire lehet mozdulni, nyaralás, hasonlók.
Tegnap megnéztük a Die Hard-ot (naggggyon jó :)) ). Gondolkodtam, h elinduljunk-e, mert a gyerek előtte egy kicsit keménykedett, de ahogy feltűnt a vásznon Bruce Willis, abban a pillanatban megnyugodott :))
Igaz is, nekem még dolgozós a szakszókincsem :) Szóval a nyári szabadság=nyaralás. Voltaképp arra lennék kiváncsi, hogy mennyire lehet kimozdulni kisgyerekkel és ki merre megy nyaralni.
ööööö hogy erted zsizzsik a nyari szabit?en gyesen vagyok nem gond a szabi.apukakra gondoltal?vagy a dolgozo anyukakra?nalunk meg egy darabig nem gaz a nyar, mire meg dolgozni kezdek anyukam nyugdijas lesz.anyosom meg helyben dolgozik ugyhogy megoldjuk majd valahogy.
Látom, fesztiváloztok. Mi is voltunk szombaton a Volton. Csak úgy mentünk le, fogalmunk nem volt, hogy milyen koncertek lesznek de mégis belefutotunk abba a két együttesbe akiket szívesen hallgatunk. Na igen, a Volt tényleg nagyon kispályás a Szigethez képest és hát az átlagéletkort tekintve néha igencsak zavarban éreztem magam. Kedvem lett volna odamenni 1-2 fruskához, hogy lányom, húzd fel a gatyád mert komplett kilóg a tangád és ne igyál már annyit, mert reggel nagyon fogsz csodálkozni ha egy sátorban sonkaként ébredsz két pasi között és ráadásul nem is tudod, hogy kerültél oda. :) Mindegy, azért jó volt.
Caitlin, nagyon figyeltem, de nem láttalak akkor ott a tetthelyen. Ha megláttalak volna, talán veszek annyi bátorságot, hogy odamenjek.
Stunc, nem is tudtam, hogy Te is Kaális :) Sajnos így akkor nincsenek reprezentatív adataim, talán javasolni kellene az Intézetnek, hogy csináljon kérdőívet ami alapján le lehetne vonni azokat a messzemenő következtetéseket.
Akkor már én is kérdeznék: hogy oldjátok meg kedves kisgyerekes anyukák a nyári szabadságolást? Mármint mennyire behatároltak az ember lehetőségei kisgyerekkel?
és nem is fogsz varázslótanoncnak beöltözni, amikor mész a moziba, nemár... :D
Böngészgetek a szálláslehetőségek között, és egyszerűen fel nem fogom, hogy még mindig vannak olyan szálláshelyek, amiknek nincs honlapjuk. Nem kell faxni, h a házigazda fejére kattintva léphessek be, vagy a kezdőlapra boldog vendégek animációi ugráljanak be, csak annyi, hogy mit kínál, mennyiért + képek. Ezt a falusi vendéglátóhelyeknek is meg kéne csinálnia, full megéri a befektetést. :S
ez nem felesleges óvatosság, mert tényleg el akarták lopni a szövegnek legalább részleteit várjuk már, de azért nem fogok a mozipénztárnál sikítozni... :)))
sziasztok! hadd ajánljam kedves kismamáinknak a Felesleges gyerekholmikban általam hirdetett rugikat, bodykat. a fiamra kicsik lettek, a lányomra főleg melegek, de pár alkalom után ő is kinőtte őket:)
Akkor biztos izgulsz, mi lesz a vége ;) állítólag a nyomdában teljes sötétségben kellett nyomtatni a befejező részt, nehogy a nyomdászok kiszivárogtassák, kik halnak meg a főszereplők közül... persze ez lehet, hogy csak egy ügyes marketingfogás ;)
olvastam mindet :)) nem is tudom, melyik a jobb! a könyv sokkal részletesebb, és tényleg használhatja az ember a fantáziáját, a filmek pedig elég jó kivitelezések a filmekkel kapcsolatban talán csak a karakterválasztásokat nem tartottam mindíg szerencsésnek (mint most pl a Umbridge figuráját), meg hogy kihagynak részeket a könyvekből
huhh... akkor jó :)) mozira tényleg ne számíts egy ideig, bár van a környékünkön egy nő, aki inkább tápszerezte a gyereket, csak hogy élhesse tovább ugyanúgy az életét (gyerek meg a nagymamánál van addig zaciban tévé pedig... tudod a gyerekek igen hamar felfigyelnek rá és utána már nem tudod nyugodtan nézni úgy, hogy ő ne lássa, mert azt veszed észre, hogy a pár hónaposod nézi a tévét!
szilvi, már miért lógnál ki a sorból? :o mi nemcsak ilyen filmeket nézünk, hanem mindent, igen kevés kivétellel :) ma pl. a Die Hard 4.0-t fogjuk, arról is szívesen beszámolok :D
mozibajárás: úgy vagyunk vele, hogy amíg lehet, miért ne. januártól úgyis drasztikusan lecsökkennek a lehetőségeink. legfeljebb majd veszünk végre egy TV-t :))
hümmm... lehet, hogy én most nagyon kilógok a sorból ezzel, de én a Harry Pottert várom :)) a gyerekem már a pocakból azt hallgatta (a zenéjét fel is ismerte 3-4 hósan) sokmindent szeretek, bár vannak korszakaim örök kedvencek viszont a magyar rajzfilmek :)) pl Szaffi, Hófehér
nem nőtt seeemmiiit! pedig úgy szerettem volna... szintén 80B (vagyA -attól függően, milyen fajta melltartó) no mindegy is, szoptatni ezzel a kicsivel is tudok immár több, mint 10 hónapja Max, mikor nagyon tele van tejjel, akkor úgy nézek ki, mint akit frissen szilikonoztak :)))