A 20. Férf Kézilabda VB Németországban kerül megrendezésre, 2007. Január 19. és Február 4. között. A magyar válogatott Dániával, Norvégiával és Angolával került egy csoportba.
A 2006-os németországi foci vb után ismét egy teltházas, magas színvonalú rendezésben bízhatunk, ahol a több tízezres csarnokok is bevetésre állnak, Kölnön át Hamburgig!
Egész azóta, amióta a dánokat megvertük, azt érzem a dánokon, hogy bizonyítani akarják a világnak, hogy igenis, ők a világ élvonalához tartoznak, és csak véletlen kisiklás volt az a vereség ellenünk. Ezt a bizonyítási vágyat látom most is. Mi bennünk meg éppen az ellenkezőjét láttam ma: hogy nem hittük el, hogy mi a világ élvonalába tartozunk, és az a két nagy győzelem a hétvégén csak véletlen kisiklás volt.
"Azért buktunk, mert a középső embereinknek nem ment. Szóljon már valaki Nagy Lacinak, hogyha felugrik, ember nincs aki blokkolja." Igazad van, csak az a baj, hogy ezt a horvátok is tudták. Amint Nagy kapott egy labdát, már ki is jött rá egy horvát játékos, nehogy lendületből tudjon indulni. De amúgy sajnos más csapatok is egész jól leveszik a pályáról. Muszáj nekik, hiszen Nagy még a kézilabdapályán is kivételes jelenség.
A spanyolok nekem az első 10 percben iszonyatos flegmának tűntek, ilyen "na fel kellett jönnünk a pályára ma is, valami dánokat megverni". De a dánok az életükért játszanak, és ezt mintha nem mérték volna fel a spanyolok.
Nem lesz könnyű meccs, de Romero lövöldözi csak a gólokat... nem jó annyira az a spanyol csapat... A mi "új" magyar kapusunk is reméljük kigyógyul a derékbántalomból addigra. Gyógyulj meg Nenad!!
ha nyernek a dánok nagy szarban leszünk. ezzel a játékkal simán 6 pontosak lesznek. és ha a spanyolok égnek ma, akkor ellenünk nagyon fognak menni. más kérdés, hogy egyszer kell még úgy játszanunk, mint a dánok ellen, és akkor nem lehet baj.
Rájöttem a dán titokra (mármint mitől mennek még mindig, mint a mérgezett egér): amióta kikaptak tőlünk, onnantól gyakorlatilag minden meccsük élethalál meccs.
A spanyol kapus élete legjobb formájában véd. Amúgy a csapata lomhán és flegmán játszik. A dánok jól védekeznek, támadásban nem túl jók. Apropó, hány perce nincs gól?
Az jutott eszembe... Annak ellenére hogy én kimondottan szertem Nagy Laci játékát...de Kezd olyan érzésem lenni, mint annak idején Farkas Ágival... menjen...csinálja...csak be kell lőnie magát... és pikk-pakk eladott 5-6 lasztit... Laci azért jobb sokkal, de LŐŐŐŐJÖN!!!