Sziasztok! Dolgos szép napot kívánok:)
Jót nevettem az "interaktív hálótárson"C6népe:) Eszembe nem jutott ilyesmit beszerezni:)))
De most, hogy így mondtad:) Szólok majd, ha meglesz;)) Fogalmam nincs, melyik csoportba soroljam magam a normális bolond,vagy nem normális bolondok közé, DE. Éjjel benéztem még c6-re, s olyat láttam, hogy telót ragadtam/1-2 üzirevaló van még rajta:)/első felindulásomban. Indok:2-3 klon jelenléte, akik szerintem már nagyon mélyre süllyedtek azzal amiket irkáltak ott más nevében. Láttam már máskor is hasonlót, nyilvánvaló, hogy nem új c6-elők mert nagyon"jól értesültek"/ezt ki lehet következtetni/ Szinte akaratlanul találgat az ember: Ki lehet? Miért csinálja?/még ha joggal sértve érzi is magát valakik által valamiért/ Szóval, találgatás közben nekem szinte mindig 2-3nick ugrik be. Ugyanazok. Érdekes.
Lényeg a lényeg: Írtam, s üziküldés közben lemerült a telóm:))))) Így aztán, némasas maradtam-nem is bánom;))))
Enhy úgy tudom, attól is függ mennyire marad itt rejtve valaki, hogy hová irkál a hálón belül. Egyébként, én pont a fordítottját teszem mint Ti /ez is érdekes../ itt hamarabb kiadtam magam egyes embereknek, remélem soha nem bánom meg, és nem lesz hasonló negatív tapasztalatom emiatt.
20im most figyelj:))) kétszeri cicakép próba után, ez már biztos sikerül;) vagynem..
Huszi! Köszi a segítséget! Sajnos olyan keveset tudok gépnél ülni, hogy nincs időm kitapasztalni dolgokat. Igy is 3-an veszekednek folyamatosan, hogy éppen ki üljön ide. Ebbe a vitába nem vagyok hajlandó beszállni. Csak akkor ülök le, ha éppen szabad a gép. Olyankor meg tuti, hogy valakinek eszébe jut, sürgősebb dolga van itt, mint nekem!:))
Enhy! Köszi! Megkaptam! Ha Ani felrakja a képeket, küldök!:)
C6népe! Pont azért szoktam leginkább Pofival c6-elni, mert vele LEHET!:) Nem sértődik és csípőből válaszol a legnagyobb marhaságra is!:)
Kár is lenne neveket írni, egyes jelzőkből ugyis tudjuk, hogy ki kiről beszél!:))))
A legjobb talis sztori talán az volt, mikor az egyik srác kicsit késöbb ért, már mindenki ott volt. Ültünk a teraszon, mikor megjött. 3-onkat már ismert, körül puszilt, aztán ment a többiekhez. Bemutatkozik, mondja a nickjét: xy vagyok. Igy sorba megy mindenkihez. Odaér az utolsó emberkéhez: szia, xy vagyok. Mire a másik: szia, én a pincér vagyok!:)))
Remélem megkaptad Enhy emiljét :) A sztorizással csínján bánjunk, me átgondolva rájöttem, hogy nem lenne szerencsés, ha itt név szerint lennének kitárgyalva a chatesek. Csak úgy általánosan, mint az alább írók ;))) A reggeli írkálással kapcsolatban annyit: mostanában alszunk abban az időben és (mégis írok neveket ;))) Rajtad és Pofi-Szomszédon kívül nem igazán lenne chatelésre alkalmas személy. bd nincs, Eleket má nem lehet követni, a Kéccődokit meg hagyjuk... Nna, nem nevesítek többet ;)) Anitigit üdvözlöm, remélem jó csendes a házmester kéglije ;)))
Megszólítást azé nem írok, me alul látható mire válaszolok..;) Üdv ;)
Nem a lefekvés időpontja a lényeges, hanem az interaktív hálótárs, aki bújik, rossz álom esetén kapálódzik, fáradtság esetén horkol. Ilyen beszerzése esetén máris éjszakai életet folytató lumpnak érezheted magad és a felkelés sem okoz fájdalmat ;))) A tárgyalt személyről és hasonlókról ma se maradnál le a chaten, csak a normális bolondokról ;) Sajnos..
Én eleve nem voltam hajlandó vele találkozni, ettől függetlenül fenyegetett. Akkor még nem volt vele semmi bajom, szimplán nem tetszett néhány dolog a viselkedésében. Ráadásul akkora lelkiismeret-furdalásom van Gremlinnel szemben, mint a ház! :) Valamikor rég (kb. 3.5 éve) ő már beírta a chatre, hogy ez az "ember" nem normális. Mivel úgy tudtam, hogy szolgálatban van a légimentőknél (azaz még hittem neki), nekimentem Gremlinnek, miszerint nem kéne a háta mögött mocskolni. Erre felhívott Jade, és elmondta, kit is védtem meg tulajdonéppen. Hát a pofámról majdnem leégett a bőr a szégyentől...
Mamamacs!
Nem kell ahhoz Big "közbenjárása", én már tudom a Tiéd, majd írok. (Még ma.) De képet ne kérj rólunk, mert nincs. C6népe különben sem igazán van oda a fotózásért... (Én sem.) Én letiltottam a címemet, mert beírtam egy olyan topicba is, ahol nem kéne mindenkinek tudni az e-mailem. :) Ezért is jobb a net. Ha nem akarom, nem deríthetik ki, itt kevés, ha valaki jóban van a moderátorral. >:)
Milyen korán ébredtetek ma:o)) Mi történt? Tessék mondani, hánykor feküdjek le, hogy én is ilyen ügyes legyek? Mert én csak akkor, ha megtévedek, vagy ha muszáj. Arra is kíváncsi vagyok, sikerül-e nekem is képet beszúrni. Úgyhogy próba1:)) Asszem, 20im ez honlapodról való kép lesz. Utólagos engedelmeddel:)) Sziasztok!
Jut eszembe: Érdeklődéssel olvastam,mikről/kikről/maradtam le a chaten..:DD)
Kattints a névre és utánna a mail küldésére és már írhatod közvetlenül a levelet.(:
Azé a mail címet egyszerűbb cserélni,mint a telszámot.
Kép beszúrása:Lent az Új képnél a tallózással kiválasztod a gépeden a kívánt képet nevet adsz neki a Kép feliratánál majd Feltölt.Ha ez megvan akkor csak egyszerűen a beszúrásra katt és itt is a kép:
Köszönöm a "szép Napot"!:) Én még nem tudok ilyen rajzokat mellékelni, de fejlődő képes vagyok!:) Bár amilyen lassan tanulok, olyan gyorsan felejtek!:))
Enhy! Bigen keresztül cserélhetnénk e-mail címet? Küldenék képeket!:)
Nekem volt ,,szerencsém,, találkozni vele. Volt ő minden, helikopterpilóta, szexfotós, meg egyebek, a többire nem emlékszem :) A trükkje amivel megszédítette azt a pár csajt, akik fanatikusan oda voltak érte (pedig rusnya egy állatféle), amolyan lelki zsarolásféleség - jobban nem tudom meghatározni. A találkozásunk után összejöttem egy sráccal, s mikor megtudta, onnantól jöttek a szép sms-ek (pedig sose áltattam olyasmivel, h bármi is lehetne köztünk), az sms-ek tartalmát inkább nem idézném fel :)))))) az, hogy kinyír, az enyhe volt :)
Hogy utána mi lett vele, hány gyereke született és nem, már nem követtem, mert nem is igazán érdekelt.
Azóta is sikeresen kerülöm azokat akiken észreveszem, hogy agybetegek :)))
Úgy legyen! :) Vigyázz Magadra! :) Itt egy szép nap:
Az alkohol sokaknak elveszi az eszét, még annak is, aki nem chatel. De a chates egy külön "állatfaj", rájuk 2xesen hat mindenféle káros behatás... :)))
Cijja C6népe! Örülök Neked!:) Majd írok sztorikat is, vannak rendesen, de mindíg, most is rohanok!:)
Enhy! Én 2 éve c6-elek, de csak 1 emberben csalódtam. Bár benne hatalmasat! Az alkohol már teljesen elvette a "józan eszét"!:(
Barátot viszont számtalant találtam, jobbnál jobbakat!:)
Big nem igazán c6-el, csak beugrik néha. De 1 üzivel is képes megnevettetni!:)))
Kipróbáltam. 44. vagyok 106 ponttal. :))) Meg van még sok kicsike eredményem is, de ez a legjobb. Persze, az első 3 helyhez kevéske... :/
Chari!
Ha jól tévedek, arról az "úrról" van szó, aki most 38 évesnek adja ki magát, de jó az 45-nek is.... >:) A barátnője apja fiatalabb nála, és úgy kezdte az ismerkedést, hogy "ha nem fekszel le velem, kiírtom a családodat veled együtt!" És most állítólag ikreik vannak. Ő az, jól emlékszem? :) Nekem is voltak vele ilyetén tapasztalataim, azért ragadt meg bennem Tiramisu. :))) Persze, mi hazudtunk, és (már akkor is) kizárólag neki(k) lehetett igaza(uk). Nos, ez azóta sem változott semmit. Most is ő a "king", sőt már "Tangapecér"-ig vitte az Isten a dolgát. :) Ez is vénségére hülyül meg, de teljesen... :))) Akkor még talán nem Enhydra nicken írtam. Talán Csicsike voltam, vagy Nana, már nem tudom. Ő (is) Nanaként ismert meg kb. 3 éve, és amikor nem akartam találkozni vele, megszaporodtak az éjszakai szám nélküli hívások, fenyegetőzések, stb. Aztán próbált a chaten "beégetni", de nem nagyon jött össze a nyomorultnak... :))))) Azóta is röhögök, ha meglátom kínlódni. :))) Az a legújabb, hogy helyesírni tanítja az újakat. "Halgasd meg", "fojtasd", "muszály" és hasonlók segítségével. :DDD Nem tiszta a pacák, az tutti! :)))
Pizzaolimpia na itt egy kis flash játékot lehet játszani,ha a hónap végéig bekerülsz az első 3-ba akkor vásárlási utalványt lehet nyerni.Nekem 86 lett eddig a legjobb eredményem!(:Ezzel jelenleg a 60adik vok.A legjobbnak 211pontja van.Irány a pizza!(:A játék szabájt elolvasni ám!(;
Valóban, mint ahogy Big megerősítette, voltam egy darabig Tiramisu is, de ha nem mondjátok, tán eszembe se jut :))) Anno a Tiramisu nevet pont egy kekeckedő nemnormális miatt vettem fel. Rajta kívül komolyabb fenyegetőm nem volt szerencsére. (tőle akkor kicsit megijedtem) :))
Én akkor szoktam le a textről, amikor bejött a wap, illetve a wapchatek, mint olcsóbb lehetőség (2 éve). Azért a wapon is összeakadtam ám időnként régi textes ismerősökkel! Azóta persze ez a wapchates őrület is lefutott nálam szerencsére, és gyógyultnak tekintem magam ;)
Mosolyogva olvastam, hogy Big bombajó képeit Ti is láttátok páran. Garantáltan jókedvet hoznak! :)
Tudod, Mamamacs, az úúúgy volt... :))) Á, nem így kezdem! Szóval az a helyzet, hogy nagyon sok emberben csalódtam ott, és inkább nem írok. Meg nem is éri meg kettesével küldeni az üzeneteket... Ide kapcsolódik, amit Marokának írtam, olvasd el. Nem szívesen teszem ki magam, és a körülöttem élőket az újabb zaklatásoknak. Örülök, hogy viszonylag olcsón megúsztuk az ellenünk folyó moslékfolyamot...:/ Tudod (lehet, hogy öregszem), de szeretem a nyugalmat, és egyenesen rühellem, ha valaki ismeretlenül, "csak úgy" belémrúg, mert -mondjuk- rossz napja volt. Azért (is) csináltam ezt a topicot, hogy a normálisabb chatelők máshol is összefuthassanak, ha kicsit dumcsiznának, ne csak azon az elmeosztályon...
Ha jobban megnézed, C6népe épp a fejed felett nézelődik, úgyhogy az üzeneted eljutott Hozzá... ;)
Komolyan mondod, hogy Big chatel néha? Nem is tudtam... :))) Persze, nem kötelező nekem mindenről tudni, nem igaz?! >:)
Ha most mész melózni, jó munkát, mi most megyünk aludni! :DDDD
Félreértések elkerülése végett, az Enhy által feltett kép nem a sasolásomat illusztrálja...ugyanis ilyen hemüvegem sose volt... ;) Viszont az tény, hogy érdeklődéssel figyelem a régi chatesek fórumozását és szívesen olvasnék sztorikat pl. az első talikról meg egyebekről :))) Nyilván nem a jobb témák rovására...:) A jelenlegi 808-cal kapcsolatban a következő animációt látom ide illőnek:
Köszönöm a segítségeket "útvonal terv" ügyben. Közben sajnos aktualitását vesztette. Horvátországba szerettünk volna menni, de nekem nincs útlevelem. Furcsa, hogy hiába EU-s ország, csak az új, kártyás személyit fogadják el...:(
Enhy! 6-ra járok dolgozni, 4-kor magától kinyílik a szemem. Meghát ilyenkor van nyugi itthon, alszik mindenki!:))) Jó lenne hétvégén tovább aludni, de nem megy!:)
Üdvözlöm C6népét! Kár,hogy már nem futunk össze néha a 808-on Veletek! Nekem sok jóember hiányzik onnan! Annak örülök, hogy BIG néha beugrik pár üzire!:))
Bocsánat, csak most vettelek észre... :) Úgy eltűntél itt az egy mondatoddal a sok-sok soros írások között! :) Mire gondolsz, mi van így? A chat- és netfüggés? :) Bizony, ez már csak így megy, nem igaz?! :))))
"Na már nem is emléxem mit akartam még írni(érdekes,hogy itt nem látszik az előző hozzászólás,mint a php motoros fórumokban),na mindegy majd eszembe jut!(:"
Ha a "válasz"-ra kattintasz, és belépsz a szövegszerkesztő részbe, lejjebb tekerve az oldalt láthatod, mire válaszolsz, úgyhogy nem maradhat ki semmi. :) Csak úgy megjegyeztem... :)))
Egyébként bővítettem a képtáram, most már láthatjátok, honnan, kitől "csórtam" a nickem... :))) http://kep.tar.hu/enhydra
"Érdekesek ezek a mocskolódó üzizők akikről említést tettél Enhy. Tudnék mesélni én is, pedig engem viszonylag sokáig elkerültek, aztán vélt okok miatt, megtalált az első"kedves".. "
Addig voltál boldog! :) Én ezért váltottam számot. Egy kezemen meg tudnám számolni, hány chates tudja az újat, és még maradna is szabad ujjam... :))) Többet nem követek el olyan hibát, hogy bármilyen elérhetőségem kitegyem közszemlére. Amelyiket meg kiteszem, azt olyan gyakran is használom... :))) Ilyen pl. a reset.hu-s e-mail címem is. Ott szerencsére meg tudom nézni, mielőtt megnyitnám, hogy ki küldte, és ha ismeretlen, kukát ér olvasatlanul. Soha többet nem vagyok hajlandó kitenni magam semmiféle kavarásnak, zaklatásnak, hülye "emberek" még hülyébb SMS-einek. Túlságosan megviselt (mert én állat a szívemre vettem), minden idétlen beszólást. Ennek többet nem teszem ki sem magam, sem C6népét. Nem ér annyit az egész. Itt a neten teljes biztonságban vagyunk, nem ér el senki, aki "illetéktelen". :)))
Hű, milyen aktívak vagytok! :) Picit többet dolgozom, és máris elszalad a topic... :)))
Mamamacs! Idézlek:
"Enhy! Azért nem csak "pofátlanozni" szoktam ám! Bár tény, hogy ő a kedvenckém!:) "
:))) Tudom, de akkor biztos, hogy Pofi megtalálható a 808-on, ha Te is ott vagy... :)) A többit meg tagadni sem tudnád! :) Bár, ahogy láttam, azért M. Kiss sem kutya... :D
"Enhy! Pároddal mi újság? Ő teljesen eltűnk!:( "
Dehogy tűnt el, itt van velem. :) Illetve én Vele... :) Jól van, csak Ő inkább a politikában "nyomul", az az Ő terepe. :) Itt hagy minket, "nagyokat", kibontakozni... :) Egyébként ha beírod az itteni keresőbe, hogy C6népe, és keresel a nickek között, megtalálod. :)
"2004.08.01 04:35:49 "
Ez a hozzászólásod időpontja. Ej, de kíváncsi lennék, miért nem aludtál... >:)
Megnéztem újabb képeid Cs20im, nagyon jól sikerültek. Látom szétnéztetek máshol is, a váron kívül.
Csak úgy csendben jegyzem meg, hogy a Népkertben szoktak fényképezkedni házasulandók :))
Most épp azon ténykedem, hogy lehetne MSN-ben megváltoztatni a régi bejelentkezést?/Linuxal/
Másik email címet akarok rendelni hozzá, és azért, Ha tudja valaki, köszi előre.
Sziasztok:))