AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
A Toxicity professzionalizmusa után a SOAD nagyon jól tudta, hogy azt egyből nem nagyon lehet megugrani, ezért ezt a kicsit megúszós megoldást választották, hogy vannak itt új dalok, de azért nem olyan igazi lemez. Véletlenül kiszivárgott, vagy félkész demók, nem emlékszem már mi volt a sztori pontosan, de néhány resztli mellett vannak itt olyan dalok, amik simán felférhetnek bármelyik sorlemezre, az album középső része a Boom!-tól felfelé egyértelműen lemezérett témák halmaza. Ugyanakkor végig ott van az érzés, hogy ez így egyben azért nem az igazi, 16 dal túl sok. A lemezt én is leloptam, mert egyébként minden megvan tőlük eredetiben, de a borító nélküli, marketing-kamu igénytelen lemezért én biztos nem fizetek egy forintot sem. Érdekes világ volt ez akkoribban, a Metallicát éppen utálni kellett a Napster és a St. Anger miatt, a kiadók bónusz dvd-kkel, meg mindenféle multimédiás tartalmakkal próbáltak ellenállni a fájlcserélésnek, és akkor kijön az egyik multi egy Steal This Albummal. Ezt a kibaszott műmájer jófejkedést - amiben azért a zenekar is benne volt - ahogy próbáltak magukat egy spanglizó sufnikiadónak eladni, miközben az igénytelen, szar kiállítású lemezt teljes áron árulták mindenhol. Gondolom nagy volt a kasza is, hiszen ilyen tömeggyártásnál már nem a CD-gyártás az igazi költség, hanem a booklet nyomdaköltsége, amit szépen megspóroltak. Arra lennék kíváncsi, hogy azok az újságírók, akik az ezredforduló környékén azt hangoztatták, hogy a zene mindenkié, és senki ne vegyen meg semmit, mert a kibaszott pénzéhes kiadóknak meg bandáknak semmi nem elég, na, hogy ezen újságírók közül 2024-ben hányan kuncsorognak a paywall mögül, hogy fizessen valaki a tartalmukért? Ők most mit szólnának ahhoz, ha azért a tartalomért, amiért pénzt kérnek, azt én szépen lelopnám a paywall mögött, egy pdf-be vagy akármibe szépen profin kiszerkeszteném, feltölteném az összes torrent trackerre, és mindenki ingyen olvashatná az egyébként fizetős tartalmukat? Mert az információ mindenkié, nem sajátíthatják ki maguknak a pénzéhes firkászok!
Az mondjuk tényleg igaz volt, hogy a CD-k valami kibaszott drágák voltak, de az egészséges középút helyett rögtön átestek a ló túloldalára a nagy szabadságharcosok, ami főleg a kis bandáknak tett alá. Én már több mint tíz éve nem cigizek, nem tudom milyen árak vannak, de kb. '98 táján olyasmik voltak, hogy egy doboz cigi 200-250 ft volt, egy független kiadós, olcsónak számító CD 2500 volt, a Metallicák meg 5000-nél kezdődtek (nem is volt soha eredetiben meg nekem egy sem, csak kazin) Szóval mondjuk 10 doboz cigi áráért lehetett venni egy In Flamest, most meg mondjuk másfél dobozért lehet venni egy független kiadós, friss megjelenést CD-n. Fogalmam sincs a gyártási költségekről, de van egy sejtésem, hogy most vagyunk közelebb az ésszerű realitásokhoz.
Szerintem az ítészek pusztán azért szigorúak, mert ez nem egy klasszikus dzsí-dzsí metállemez, hanem egy kicsit sokrétűbb, "gondolkodósabb" meló. Ahogy érik nálam, úgy tetszik egyre jobban, kifejezetten erős albumnak tartom, örülök, hogy Bruce ezt még elkészítette.
Mázlid van, képzeld, ha egy Mozartot keresnél. Amúgy Sibeliustól az általad említetteken kívül ilyen válogatásokra leggyakrabban az En Sagát és személyes kedvencemet, a The Swan of Tuonelát teszik fel, ezek a legnépszerűbbek. Ha pedig szimfónia, akkor a 2. és az 5. Talán próbáld meg ezeket.
Hallod, amúgy meg itt bosszankodok, mert eszembe jutott egy régi klasszikus zenei műsoros kazettám - természetesen már rég nincs meg -, amin valamelyik Sibelius mű (is) volt, és újra meghallgattam volna, de nem emlékszem a mű címére. Meghallgattam már a youtube-on a Finlandiát meg a Karélia-szvitet is, de egyik sem az. Most álljak neki az összes szimfóniának?? A fene vigye el a rossz memóriámat, azt. Lehet, hogy beteszem helyette az idei Dickinson-t, mert azt meg még mindig nem hallottam. :)
A RYM-en olvastam, tehát igaz, meg amúgy nem is nagyon tudok belekötni, hogy a Death az éneket leszámítva egy progresszív rocklemez. A Chuck-féle acsarkodást meg lehet szokni, én már egyenesen meg is szerettem idővel.
Igen, mivel Latzi szerint a Sound a 250 évvel ezelőtti bécsi parókásokat is lealázza a picsába, én is inkább így hallgatnám. Már pörög is, érzem, hogy most meg fogom imádni!
És ez a 16 (bazmeg!) szám netán csak a maradék a Toxicityből? Senki nem kényszeres dalíró arrafelé, ugye? De hogy jót is mondjak, ez most egy fokkal jobban esett, mint legutóbb a Hypnotize, de csak mert ismeretlenek a számok, ha ezeket is jobban megismerném, ezeket is ugyanolyan gyorsan megunnám. 5/10
számomra ha Death, akkor a Spiritual Healing orrhosszal előzi a többit (szorosan követi a Human).
de nem akarom trollként válaszolatlanul hagyni a kérdést: nekem hajszálnyival inkább a Sound.
viszont annak örülök a legjobban, hogy nemrégiben számos régi koncertfelvételt is megosztottak (feljavítva, amennyire lehet). az utolsó években kőkemények voltak élőben, de igazából egyetlen, '90 után készült felvételre sem lehet panasz, gyilkoltak aprítottak rendesen.
Symbolic, ott találták el a tökéletes balanszt, ami kb. mindenkinek tetszik (nekem is, főleg 15 évesen)
Amúgy a legjobb Death dal az Individualról a Trapped in a Corner, azok a tekergőző dallamok, mint valami pixeles labirintus egy gótikus katedrálisban egy 90-es évekbeli FPS-ben, ami valójában a SAJÁT KÉTSÉGEID LABIRINTUSA.
A világ egyik legfogósabb kérdése, hogy a Symbolic vagy Sound. Az eszem azt mondja, hogy Symbolic, de ha a szívemre teszem a kezem, akkor bevallom, én a Sound-ot egy pinaszőrszálnyival jobban szeretem. Úgy, hogy a Symbolic is 10/10 természetesen. A rikácsolás engem is zavart eleinte, de most már azt mondom, kell ahhoz a túlvilági keserűséghez, ami árad ebből az egész lemezből.
A boltban volt legalább 4-5 Sabbath, de egy percig sem lehetett kérdéses, hogy engem csak a Vol 4 érdekel, hiszen ezen volt az Under The Sun. Elég nagy boldogságot okozott, mikor megláttam, hogy a több oldalas bookletben még szövegek is benne vannak. Ekkor már javában az Entombed zseniális To Ride-jának bónuszán hallható feldolgozásoknak a rabja voltam. Az Under The Sun rengetegszer dörgött újra és újra a szobácskámban, de L-G embertelen bömböléséből mindössze két sort tudtam azonosítani, és nagyjából megérteni: "I wanna live my life, I don't want people telling me what to do I just believe in myself, 'cause no one else is true". Úgyhogy nagy volt a boldogság, hogy a sok halandzsa után végre az egész számot végig tudom üvölteni. Ez még mai füllel is egy elementáris feldolgozás, ahogy az Entombed betonkeverős hangzása szárnyakat kap a véget nem érő riffekben, témákban, szólóerdőben. Ha kiveszem az Under The Sunt, mint egy kitörölhetetlen varázsdalt, akkor is annyira erős a Vol 4, hogy legfeljebb csak a Sabbath Bloody Sabbath tud versenyezni vele. A Wheels of Confusion az első hangjegyétől kezdve zseniális, a hippi-hangulattól a pszichedéliáig annyi minden van benne, mintha csak az egész korszakot próbálná felölelni. Nem sok album van, ahol már az első hangokból így ömlik a keserű gyönyörűség. A Tomorrow's Dream egy hagyományosabb, riffelősebb téma, akár kicsit sematikusnak is mondanám, és furcsa, mert összességében már a CD-korszakban szarrá-rommá hallgattam a lemezt, úgy belém ívódott, mintha születésemtől fogva csak ezt hallgattam volna, és a Changest talán már egy kicsit én is untam, de aztán jött a bakelitezés, és újra felfedeztem a lemezt. Az a rengeteg hangszerelési finomság, íz, szín, varázs, ami korábban is ott volt, csak elsiklottam felettük. És még az FX hangjátékát is üdvözölt mosollyal tudom ezredszer is meghallgatni. Nem fogjátok elhinni, de tegnap este egy YOB CD mellett pont a Vol 4-t is hallgattam. Akkor mostantól ez lesz, hogy engem követ a gép? Oké, akkor ma este - és egyúttal a holnapi AOTD, haha - legyen mondjuk a ... az a baj, hogy nem vagyok teljesen képben az évtizedes lebontással, de talán a kilencvenes évek második felével nem lövök nagyon mellé, szóval akkor ma este legyen az In Flamestől a Jester Race, úgyis már rég hallottam. Ez meg 10/10. Nyilván.
Nálam a Sabbath uralja 71-et és 72-t, viszont ha 1970-ből csak egy lemezt vihetnék a lakatlan szigetre akkor az érdekes módon az In Rock lenne, pedig akkor rakták le Iommiék mindennek az alapjait. Mondjuk ez csak játék a helyezésekkel, korszakalkotó 10 pontos mindegyik említett lemez.
