Keresés

Ezt a versét is...

 

 

Ady Endre

A BOZÓT LEÁNYA    

 

 

 

Egy lyány bujt ki a Bozótból
Fázós, õszi délelõttön,
Bekacagott az arcomba
S meleg mosolyt s õszi rózsát dobott reám.

 

Nem külömb a többieknél,
De hozták a lelkem sodra,
De hozták a váratlanság
S friss vállait megrángató idegei.

 

Mikor eltünt, lecsüggedtem,
Hogy újra jött, fölaléltam,
Szégyeneltem, ha hiányzik
És dühöngtem, mikor újra megérkezett.

 

S úgy mondtam el doktoromnak,
Mint éjenti köhögésem,
Mint szivem halál-zörgését,
Mint valami közönséges kór-tünetet.

 

Úgy mondtam el: Bozótból jött,
Honnan jött már néhány asszony
S hogy nekem már nem is illik
Nõt fájlalni, nõt kivánni, nem is szabad.

 

S úgy mondtam el önmagamnak
A lyányt, ki jött a Bozótból,
Mint az én hõs életemnek
Lyány-találó, drága, fájó szimbólumát.

Szia Regalianus, Neked is szép napot! :)

 

Köszönöm a verseket, Adyt nagyon szeretem.

 

 

Ady Endre

        A Tisza-parton.


    Jöttem a Gangesz partjairól,
    Hol álmodoztam déli verőn,
    A szívem egy nagy harangvirág
    S finom remegések: az erőm.

    Gémes kút, malom alja, fokos,
    Sivatag, lárma, durva kezek,
    Vad csókok, bambák, álom-bakók.
    A Tisza-parton mit keresek?

Szép napot mindenkinek:)))

 Ady Endre

A fehér csönd.


    Karollak, vonlak s mégsem érlek el:
    Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
    Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
    Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
    Állunk és várunk csüggedt a kezünk
    A csókok és könnyek alkonyatán.
    Sikoltva, marva bukjék rám fejed
    S én tépem durván bársony-testedet.
    Nagyon is sima illatos hajad,
    Zilálva, tépve verje arcomat.
    Fehér nyakad most nagyon is fehér,
    Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
    Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
    Megállt az élet, nincsen több sora,
    Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
    Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
    Fehér ördög-lepel hullott miránk,
    Fehér és csöndes lesz már a világ,
    Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
    Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
    Megöl a csend, ez a fehér lepel:
    Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

Jó éjt!

 

Szia Regalianus! :) Rég láttalak, Neked is szép napot, illetve már inkább estét. :)

 

 

Szép napot mindenkinek:)))

Jó éjt!

 

 

Gyurkovics Tibor

 

Ülök

 

Ülök az asztal négyzetében és
a vékony könyvek sorfala előtt,
így kezdtem el már délelőtt,
de nem vagyok estére kész.
 
Meg kell tanulnom önmagam.
Emlékezni s felejteni,
mint mozgással a teret az
artistának kitölteni.
 
Ülve csinálom. Józanul.
És hallatlanul kicsiben.
Fejem a papirosra hull,
még jó, hogy nincs itt senki sem.
 
Gyakorolom önmagamat,
hogy eléggé legyek,
legalább úgy-ahogy
belengjem a teret.
 
Az álom rakétái már
cirkuszi fényt lövelnek,
de ezer mutatója jár
még órának, idegnek.
 
Elengedem. Lenn vár a háló,
sötétedik a hulló láthatár.
Pörög a test, pörög a lélek.
Nem sikerült.
Nem sikerült. El kell aludni már.

Vékás Sándor

 

Teavendég
 
 
 
Magamat gyenge koffein diétára fogtam,
 
szürcsölve az élvezet levét,
 
lefekvéstől hajnalig futotta
 
hogy átkozzam a tea levelét.
 
Kényes, lenge íze nem apadt a számban
 
sehogy sem fogyott fenn a Hold,
 
álmokkal vesződve forogtam az ágyban
 
aludni testem gyáva volt.
 
Felkeltem hát, s az ablak elé léptem,
 
átbámultam a köd lába közt,
 
lenn a villogó karácsonyfafényben
 
egy barna koldus őrködött.
 
Az ablakok közötti kósza éjszakába
 
úgy simult bele az alak,
 
mint akit egyetlen tömb puha fenyőfából
 
faragtak ki egyazon éj alatt.
 
Lassan mozdult, ám egy mozdulatra
 
kezéből vékony gőz válaszolt,
 
s ekkor láttam tán egy pillanatra,
 
hogy kezében egy öblös bögre volt.
 
A forró teába bele, bele nézett,
 
néha bele szürcsölt néhány óvatost,
 
meztelen kezével ölelve a szépet,
 
a meleget adó bódor illatost.
 
 
 
Én meg fenn álltam a légben,
 
lélegzetem magába visszafolyt,
 
s néztem, mint a roppant éjszaka kezében
 
olvadni kezdett
 
a Hold.

Vékás Sándor

 

Simogatás
 
 
 
a lassú elkeseredés
 
ahogy végig evez rajta
 
lentről felfelé
 
úgy középtájra érve
 
hosszan megpihen
 
a vert hullámok
 
akkor elcsitulnak
 
megadja magát az ember
 
a kételyek széjjel oszlanak
 
s a végzet dereng

Vékás Sándor

Erdő adj egy falevelet!
 
 
 
Had csomagoljam belé ezt a pici tűt,
 
had szúrjam át két ér között ezt a tüskét
 
had öltsem végig hosszában majd keresztben
 
ezzel a szúrós ággal,
 
had olvadjon bele ebbe a zöld megnyugvásba
 
ez a töviske
 
Erdő, adj egy falevelet!

 

 

 

 

Vékás Sándor

Mondd, fázol-e?
 
 
 
Mondd, fázol-e télen,
 
Mikor bágyadt és tétlen
 
a szerelem?
 
 
 
Mondd, mért olvad a hóban
 
az érzés mind jobban,
 
ha keresem?

Vékás Sándor

Hitvallás
 
 
 
Amit nem értek, azt leírom.
 
Mikor azt hiszem, hogy jó úton vagyok,
 
lehajolok a kövekért,
 
és a versekről beszélek nekik.
 
De amit nem értek, azt leírom.

 

 

Fövényi Sándor: Ősz…
 
…
Köd lovát bokorhoz kötözve,
fütyülve Istenre, ördögre.
Megriadt ágakon hintázik
bújkál, lombok közt danászik.
A korán jött korhely.
 
Felhő kalapját félre csapva,
huncutul rákacsint a napra.
Nevetve koccint az éggel,
poharát megtölti fénnyel.
Bíbor borát önti a tájra.
 
Lángoló virágú réteken hever,
titkon ezerszín festéket kever.
Kezébe, másnapos széltől vezetve,
lepke mintákat firkálgat ecsetje.
Nyomában sárguló erdő.
 
Vas karmait még köpeny takarja,
csak a tavaly mart avar hallja,
hogy lassan elmúlik a mámor
szökik a nyár, búcsúzik fájón.
Már féli az Őszt

Benczes Sándor Gábor: Csak álom
 

Álmodtam az éjjel
valami gyönyörűt:
egy énekes madárka
kapott el keselyűt.

 

Aztán felébredtem,
megdörzsöltem szemem,
az igazság nem álom,
jöhet a félelem.