Az emberek többségénél a véleményalkotás nem az objektív tények alapján történik, hanem aszerint, hogy milyen érzelmi kötődései vannak valakinek az adott objektív tény illetve egy véleményt hangoztató irányába. Ez a tudathasadásos állapot csak úgy képzelhető el valakinél, hogy az érzelmi kötődései felülírják az objektivitást és a rögződött érzelmet tekinti igazságnak, míg egy dologgal kapcsolatos negatív érzelmeit tekinti hazugságnak. A legtöbb ember esetében ez sajnos így működik ugyanis a gondolkodás tényleg fárasztó dolog, mert ismereteket kell szerezni, majd azokat folyamatosan rendszerezni kell, hogy levonható legyen, a megfelelő következtetés.
Az a helyzet, hogy az antiszemiták, a nácikhoz hasonlóan, nem racionális, körül írható, világos és egyértelmű okoknál fogva gyűlölik a zsidókat. A velük vitatkozók viszont igyekeznek racionális, körülírható, világos és egyértelmű érvekkel lebontani az előítéleteket és érzelmeket. Ez azonban soha nem lesz sikeres. Másképpen megfogalmazva: Az érzelmi szinten rögzült meggyőződést racionalizmussal LEHETETLEN megváltoztatni. Az antiszemitizmus pedig évszázadok óta érzelmi szinten rögződik az emberekben.
Erre van néhány forgatókönyv. A Behódolás címmel, mint a viszonylag békés hatalomátvétel Franciaországban. És van a Gerilla, mely a véresebb formulát mutatja be. Egyik sem lesz vértelen. Sőt!
Csak egy kicsit kell ismerni ahhoz az iszlámot, hogy tisztában legyen valaki azzal, hogy szerintük ha a zsidóakt legyőzik akkor megnyílik az út a világhódításhoz.
Mészárlás: A 74 éves Vivian Szilver izraeli békeaktivistáról úgy vélték, hogy Gázába hurcolták. Csak most azonosították a holttestét, öt héttel a meggyilkolása után.
46. Az Izraeli Védelmi Erők közölte, hogy két katonája – a 27 éves Raz Abulafia törzsőrmester (tartalékos) a 12. dandár 6863-as zászlóaljából és a 21 éves Roee Marom törzsőrmester a Biszlamach dandár 906. zászlóaljából – tegnap elesett a Gázai övezet északi részén zajló harcokban. Halálukkal 46-ra emelkedett a szárazföldi offenzívában megölt izraeli katonák száma.
A Rantiszi Kórházban: A haditengerészet elit Sajetet 13 kommandós egysége és a 401. páncélos dandár rajtaütést hajtott végre a gázavárosi Rantiszi Kórházban, ahol a Hamász operatívjai bujkáltak. A kórház közelében, egy lakóház mellett, ahol a Hamász egyik vezető kommandósa lakott, a katonák egy robbanóanyag-biztos ajtóval letakart alagútbejáratot is találtak.
Izrael segített evakuálni a rákos megbetegedésekre szakosodott Rantiszit, valamint az övezet északi részének más kórházait, ahol a legsúlyosabb harcok zajlottak.
„A Hamász kórházakban bujkál. Ma ezt a világ elé tárjuk” – mondta az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy egy éjszakai sajtótájékoztatón. Hagari a területet a Hamász parancsnoki és irányító központjaként írta le.

A fegyveres konfliktusok lebonyolítását szabályozó Genfi Egyezmények értelmében a kórházak elveszítik jogi védelmüket a támadásokkal szemben, ha a szembenálló harcoló csoportra nézve „ártalmas” cselekményekre használják őket. Ilyen körülmények között egy kórház megtámadására irányuló bármilyen terv, megfelelő előzetes figyelmeztetést és egyértelmű határidőt igényel az egyezmények értelmébe.
"akkor miért nem tettek fel ők videókat a netre," Szerinted, mennyire tenne jót a Hamász megítélésben? Most el kell játszaniuk az abszolút jót és Izraelt áztatni. Takija.
“GYŐZNÜNK KELL, HOGY MEGVÉDJÜK IZRAELT. GYŐZNÜNK KELL, HOGY MEGVÉDJÜK A KÖZEL-KELETET. GYŐZNÜNK KELL A CIVILIZÁLT VILÁG ÉRDEKÉBEN. EZT A CSATÁT VÍVJUK, ÉS EZT A CSATÁT MOST VÍVJUK. EZT A GYŐZELMET NEM LEHET HELYETTESÍTENI” – FOLYTATTA, MAJD HOZZÁTETTE: “HA MOST NEM GYŐZÜNK, AKKOR EURÓPA KÖVETKEZIK, ÉS TI KÖVETKEZTEK”.
A miniszterelnök azt állította, hogy a gázai Hamász, a libanoni Hezbollah, a jemeni Hútik és az iráni kormány között “terrortengely” létezik, és azt állította, hogy Teherán “csatlósai” arra törekszenek, hogy “a Közel-Keletet [és] a világot a sötét középkorba taszítsák vissza”.
“A másik oldalon áll Izrael, a modern arab államok, természetesen az Egyesült Államok, minden olyan erő, amely békét, jólétet akar a Közel-Kelet és a világ számára” – tette hozzá Netanjahu.