Fiatalság, bolondság.:))) Köszi utólag is hogy istápoltad a kölköm. A sárral nem voltál egyedül. Másnap tudtam a stégeket, hajókat a helyükre tenni. Kb 30-szor mostam lábat:))) Ha megnézitek a hydroinfót, 5 nap alatt 3 ésfél métert apadt.
Sziasztok! Olyan gyorsan mentünk hogy az esső csak a motort érte el.Törekedtünk rá hogy 80 cm-nél több hajó ne legyen a vizben.egy kerekeztünk egypárat,először megszeppent egy kicsit, de utánna már élvezte. Egyből elfogadott T-beli Grósz Faternak. Egy a lényeg jól éreztűk magunkat.( Jhoni öninditó 1 kefe rugó kampec,ezért nem volt erő benne) Láttátok volna a v ezsenyi kompnál azt a twisztelést amit előadtam a60-cm -es iszapban. 30m-es kötéllel csörlőztem ki az egész kramacsnit,teljesen egyedül. A mutatvány kb.fél órát tartott. Az 5-ösön a helikopter majdnem a hajómba szált le. Frissiben láttam mind a két balesetet. Meg is áltam késöbb 1 pihenőben, meg mostam a fejem.5-kor landoltamT.bányán. Mervipapa
Na itt vagyok én is. Látom kezd összeverődni megint a csapat :)))))
Az említett tárhely nem az enyém, hanem a mienk. Még akkor megcsináltam amikor a topiktalin kellett volna ilyen a Becske könyvnek. Matel komi mappája is töltődik? Vagy nekem kell átmásolni? Sajna reggeltől későig dolgozom.....
Mervi: Írj már valamit, hogy érezte magát a fiam a hajódon:)))))Mert ő egy kicsit szűkszavú......
Tiborpapa: Tényleg írd meg privátban hogy milyen sólyakocsi lenne jó. Vagy másoljam le ami a képen van?
Doki: Ma elkezdtük a laprugódat. Vannak bővebb infóim is, a többit telón. ( Holnap megyek a halért, úgyhogy egyeztessünk.)
A kocsi alakul. 70000Ft. De én nem. A párom,az a rosszabb, morcos,enyhénszólva. Dehát nő. A képeket rakom fel szép lassan a Beerci tárhelyére. Már tettem fel, majd folytatom.
Azon az úton már én is mentem 150-nel. Vigyázni kell,visz a forgalom. Az M5-re vivő gyorsforgalmi út. 2x2 sávos. Tudják,hol lehet kaszálni.
Heiió Úrak ! De jó hogy van nekünk ez az OKOS SZÉP matel gyerek ,Hálla a jó Istennek még azt is kitalálja amit mi már vagy 20 éve el dobtunk mert van jobb. Be bizonyitotta a túrán is töbször hogy egy roppant érdekes egyéniség. Mervipapa
tudomasom szerint eddig is es most is egyutt jar a penzbuntivel ilyenert a jogsi bevonasa, azonban meg ott is maradnak kapuk... illetve regen le lehetett ulni es dolgozni is akkor sem ultek le mert kozmunkaban ledolgozni egyszerubb volt. ma azonban mar ezek nem jatszanak csak fizethetsz vagy adok modjara behajtjak rajtad gyerekeden akin lehet :(
Sajnos egy nekem jogosan jaro elsobbseget nem adtak meg igy kurvara faj a jobb labam ezert pihentetem magam itt a gep elott. igy csak majd ho vegere lesz kesz a hajom es jarok lent a Dunan, de ha odajutok szivesen lefotozom a solyakocsimat ami egyebkent egy ex-autoszallito trailer, tele van ilyen okossagokkal... egyedul egy max 1 tonnas 6 meteres hajot barmilyen vizbol max 5 perc alatt kiveszek vele. csomo apro trukk amire szerintem magatoktol is rajonnetek idovel de ha latjatok megertitek egybol!
illetve a többiek fel fogják tenni arra a webhelyre amit BEER-CI megadott? szükség esetén ha elküldözitek nekem email-ben akkor az enyémek mellé ki tudom tenni...
az enyémeket ha valaki lemaradt volna róla itt láthatja:
Azon az úton szinte állandó a traf.Ezt a kecskemétiek tudják, úgyhogy valószínű máshová való a polgártárs. Egyébként az egy 4 sávos út, az 5-ös bevezetője. Csábít a száguldásra:)))
Az infóim alapján a magyar börtönök 150 %-os túlterheltségen vannak. Munkát nem végeznek, mert nincs. (Egy jó barátom dolgozik ott, magas beo-ban.) Tehát hely nincs. Fizetni nem tudnak majd sokan. Na ekkor átszalad a buli az adóhivatalhoz, akik meg szépen behajtják, mondjuk árveréssel.
Itt jár az ország. Eu-s törvények és adószabályok, Albán fizetéssel. No de mindegy már ennek a kormánynak úgyis kampec. Az üres állampénztár miatt a következő brancs sem fog tudni lábra állni. Jó kis gazdasági újrafelosztás jön, ami persze pont azoknak lesz jó, akik összelopták magukat.
Nálunk még nem volt rendszerváltás. Nem mertük úgy lelőni az elvtársakat, mint mondjuk a románok Chaut.
Korábban megígértem hogy nem fogok itt politizálni. A túrán sem volt jellemző, kimaradt a társalgásból. Úgyhogy be is fejezem.