A magam részéről a ráknál megálltam. Se csigát se kagylót nem óhajtottam soha enni. A csirkelábat és általában a leszopogatós alkatrészeket se szerettem, mert azzal összemaszatolja magát az ember, mondtam kiskoromban. Mostmár csak simán nem szeretek semmit kézzel enni.
Franciaországban mindig néma áhítattal néztem azokat, akik azt a rengeteg fekete kagylót képesek elfogyasztani. Engem soha nem csábított a dolog.
Viszont amíg anyám Brüsszelben dolgozott, na jó, repülni nem, de egy álló napot vezetni képes voltam azért, hogy a végén frissen főzött kagylót ehessek. Mmmmmmmm. Zománcos lábosban, sóval, borssal, zellerrel, az a kilónyi fekete kagyló, aztán kanállal kimeregetni a levét, friss bagettel.... Jajjj.
Ez a csirkeláb, csodás dolog. Gyerekkoromban mindig volt a vasárnapi asztalon, a levesből. Nagyanyám nagy sóhajtozva megette ("nekem jó az, ami jut..."), kínálgatta persze, de előbb hörpöltem volna le egy kanál vitriolt. Most, hamincon év múltán, anyám bevallotta, mennyire szereti... De hát sosem ehette. :-)
Ettől függetlenül, én még mindig a vitriolt pártolnám, de azóta élénkebben figyelem a velem étkezők szemvillanásait. Hátha ők sem csak önfeláldoznának. :)
Egyszer az egyik kollega hozott külföldről valami különlegességet, a csapatnak. Konzerv volt, felbontotta, és körbekínálta, finom kis kerek falatok, szaftban, kenyeret ettünk hozzá azt hiszem.
Miután lelkesen elfogyasztotta a nép, "eszébe jutott", hogy nem is mondta, hogy mi az. Pótolta. :))
Nem csiga volt.
De én azóta is a hagyományos ételeket favorizálom, mindenki azt szereti, amihez hozzászokott, vagy képes hozzászokni. Egyik legfinomabb darab volt a csirkelevesben a szép gondosan megtisztított lába, porconként volt érdemes leszopogatni róla a zamatot. De akkoriban minden ehető részét elfogyasztottuk, és egyáltalán nem kapcsoltam össze gyerekként az élő állattal, pedig a nevelésében, és levágásában is részt vettem. De amint az asztalra került, automatikusan átminősült mindennapi (hétvégi) betevővé.
Szerintem ezerszer inkább a megfőzött csiga, mint az élő osztriga. Biztos nem is tudom mi a jó. Csigát már ettem, de az osztrigát azt hiszem nem veszem fel a bakancslistára.
Ne légy retró... :-D Az osztrigát egyszer megkóstolnám. A csigát nem. A húgomnak van egy kedves története arról, hogy egy jóbarátja érettségi ajándékul főzött neki csigapörköltet. Kiment a susnyásba, megfogta, a recept alapján megfőzte - csak épp senki sem szólt neki, hogy a kis fejét levágjuk, ugye. Néztek ki a csigák a kis szarvacskáikkal a gusztusos pörköltkéből.
Ha kívánhatnék valamit, legalább egy hökkenésmentes napot kérnék. Manapság már nem is egy van - naponta.
A családi óvodákat is fenyegette valami, de a férőhiány miatt elnapolták szerencsére. De egy-két, vagy több hétig komoly fejtörést, s ezzel való foglalkozást, utánajárást okoztak a családoknak.
A környezetbarát megoldás is jó ám, az ecet, és szódabikarbóna. Pumpa. Ha további fennforgás is van, megkeresem azt a linket, ahol egy vízvezetékszerelő leírja a víz használatának rejtemeit :)
Nem tudom az IQ-mat, de a lefolyótisztító flakonja rajtam is kifogott kétszer, egyszer viszont sikerült. Meg is állípítottam, hogy nem értem, miért nem voltam képes máskor könnyedén kinyitni? Akkor meg is jegyeztem a fogást, de annyira ritkán használom, hogy megint gondolkodni kellene rajta. Pedig műszakilag, eszközhasználatban meglehetősen képzett vagyok.
És még ha "csak" a szegényiskolákkal volna a baj: az ember értené, gazdagpárti államban ilyesmire nem telik. :-((
De testközelből ismerek olyat, amelyik tizenpár éve bizonyítja, hogy a személyiségközpontú tanítás, az egyéni haladási ütem, a pozitív visszajelzés (akkor írsz dolgozatot, amikor már mindent tudsz, és persze, hogy jó lesz az eredményed - de ettől még a szülőknek küldött, nem sablonos (!) szöveges értékelésben ott lesz, hogy miben kell fejlődnöd és hogyan) igenis fantasztikus eredményekre sarkall. Nem pusztán öntudatos lesz a gyerek, valamint hülye, hanem egy bármilyen követelményhez alkalmazkodni képes, nyitott elméjű, teljesítményorientált felnőtt válik belőle.
Fene se tudja, hogy ez az egyébként középosztálybeli szülők (!) által, lényegében saját maguknak alapított iskola megmaradhat-e; elkezdheti-e a következő tanévet; befejezheti-e. Nem kérnek adományt - sosem is kértek, sőt sosem is kaptak, még akkor sem, amikor ez a tanítási modell volt a zászlóra írva. :-( Levegőt kérnek, és azt, ami jár. Járna.
Én vagyok ebben az országban az egyetlen, aki 146-os iq-val képtelen kinyitni egy olyan dobozt, amelyiket - gyermekbiztonsági okokból - a nyomd le-fordítsd el technikával védenek?! Legutóbb maszkban és baltával törtem föl egy lefolyótisztítós flakont, most meg késsel feszegettem ki egy gyógyszeres fiolát. Kikérem magamnak.
"Lezártuk a tanévet az Igazgyöngyben. Sikeresen, amit jelez nemcsak a facebookon rengeteg like-ot kapott Álmaink c. nagyméretű festmény-projektünk, hanem az a rengeteg díj is, amit a tanítványaink elnyertek a külföldi és a hazai gyermekrajzpályázatokon. Nem is hittünk a szemünknek, amikor összeadtuk: 269 díj (ebből 43 nemzetközi), 288 elismerő oklevél, és 47 kiállításra bezsűrizett alkotás lett a vége, csak ebben a tanévben, és 5 díj az iskolának a legjobb pályázati anyagokért. Fantasztikus ez, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy az alig több mint 600 gyerek, aki jár hozzánk, több mint 70%-ban hátrányos helyzetű. És nem is a díjak száma a legfontosabb, hanem azok megerősítő hatása, ami hat, sokáig, gyűrűzve tovább az egyénben és a közösségben is."
Több kiadványban láttam munkájukat, évekkel ezelőtt, nem véletlenül kapják a sok elismerést. Most úgy tűnik, nem látszik a hogyan tovább, az új oktatási szerkezetben.
A cég, ha mondjuk egy egész villáról van szó, akkor a helyszinen csinálják a likvidálást. Feltehetően majdnem minden elmegy. A cégnek erre van egy díjszabása, ami azon felül bejön az az örökösöké.
Másik lehetőség, hogy a cég "termeibe" szállítják a dolgokat, pl. egy lakás esetén. Gondolom ott is megvan erre a díj. Nyilvánvalóan csak olyan esetet vállal a cég, ahol kinéz a nyereség. Én egyszer mentem el ilyen helyre, mert rengeteg Herendi porcelánt hirdettek. Persze mire odaértem már semmi nem volt belőle.:-(
"A befolyt összeget persze a cég haszna után az örökösök kapják."
Elég nehezen tudom elképzelni, hogy egy vállalkozás öszintén bevallaná a megbízónak, hogy mennyi volt a bevétele. Különösen, hogy ezeknek nagy raktáruk van, ahol csak később kerül sor az értékesítésre. Ha egyáltalán sikerül eladni és annyiért, amennyiért elképzelték.
