Keresés

Részletes keresés

twist Creative Commons License 2008.08.22 0 0 385

Anno erre kellett egy hivatal, nem vált be a dolog.

Az akkori feltételek, körülmények között nagyon is bevált!

Pl. előre tudták, hogy milyen szakmákra lesz szükség x év múlva és olyan szakikat képezetek.

De még a KGST-n belül is sokkal jobb helyzetben voltunk mint most.

 

Tudom, hogy ezt ciki  kimondani, de az igazság ez.

Korlátozott volt a piacunk, de legalább volt.

Felismerték, fontos, hogy az ember reggel felkeljen, összeszedje magát és bemenjen dolgozni.

Egyszer érdemes lenne kiszámolni, hogy a kapun belüli munkanélküliség volt olcsóbb, vagy ez ami most van, a hozzátartozó szervezetekkel együtt, meg a munkanélküliség miatt bekövetkező devianciákkal együtt, amit előbb -utóbb gyógyítani kell.

 

Lejjebb már leírtam néhány üzemet, vállalkozást, iparágat, amit jó érzéssel szétvertek ahelyett, hogy nekiláttak fejleszteni, most tényleg jobbára az a helyzet, hogy a GDP nagyobb részét a multik termelik, a magyar vállalkozások max beszállítók lehetnek.

 

Mult év karácsonya körül volt egy riport az ÉS-ben Békesivel.

Érdekes volt.

Pl. hogy a Bokros csomag helyett (!) a gazdaság szerkezetét kellett volna átalakítani, mert nem a kiadás sok, hanem a bevétel kevés. Kevés bevételt meg nem lehet az ellátórendszerek átalakításával megoldani.

Szerinte a vonat elment, csak minimális növekedésre lehet számítani hosszútávon.

 

Azt nem értem, hogy pl. Békesi véleményét miért nem hallgatja meg Gyurcsány?

 

Érdekes, a Demján is a West-end-et építette, nem egy termelő üzemet, pedig az se lett volna drágább. Aztán most meg milyen okos!

 

Demján kereskedelemben utazik. Pl. Ő építette ( hozta létre )a legelső Skála áruházat. Úgy 1980 körül, ha jól emlékszem.

No és Demján is tőkés, ( azon ritkák közül való, akik megdolgoztak a pénzükért) szóval beruházott és bérbe adja a helyiségeket. Ha nem csinál semmit, akkor is megvan a jövedelme úgy 30 évig.  De nem sajnálom tőle.

 

Nos az a feladatunk, ami a Japánoknak volt: ellesni, eltanulni és jobbat csinálni és nem jajgatni. Ehhez az EU még pénzt is biztosít.

 

Nem értem, ezt miért mondod?

Még az átkosban is tudtunk prudukálni pl. elektronikában, de a Hajdú Minimat mosógépet sem azért dobtuk ki, mert nem működött! Lakásfelújításnál cseréltük le, mert nem ment az új fürdőszobához. 

28 éves gép volt, és semmi baja nem volt.

3 éve van meg a legmodernebb csilli-villi, ami büdös! Belerohad a víz.

Magyarok meg 30 évvel ezelőtt is tudtak olyat gyártani, ami nem penészesedik.

 

    

 



Előzmény: Törölt nick (380)
Szul Creative Commons License 2008.08.21 0 0 384

na akkor pontosan ez volt a szakszerű válasza a Nemzetvezetőnek hogy tömegessé vált a magyar cégek Szlovákiába áramlása a hazai bonyolult és túlzott méretú túladóztatás elől

 

 

ennyi tellett szerencsétlennek

Előzmény: Törölt nick (383)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.21 0 0 383
Valahogy úgy látom, hogy neki nem tetszik valami.

Vagy tévedek?

Előzmény: gsebi_2 (382)
gsebi_2 Creative Commons License 2008.08.21 0 0 382
gyurcsány nyilatkozatára célzott, miszerint "el lehet menni ebből az országból!" (t.i. akinek nem tetszik)

Előzmény: Törölt nick (381)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.21 0 0 381
"Ez a topic legjobb hsz-e!

:-("

Na meg a leg értelmesebbje is, főleg!
Előzmény: Törölt nick (379)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.21 0 0 380
"Úgy gondolom, hogy gazdasági miniszter havonta bekéri a szükséges adatokat, oszt ha Kovávs Péter napszemüveggyártó vállalkozó terméke külföldön is kelendő, akkor

preferálják ezt a fajta napszemüveg gyártást."

Ezt az átkosban úgy hívták, hogy Országos Tervhivatal.
Egy miniszter napi két tonna papírt kéne, hogy átnyálazzon, ha Kovávs Péter napszemüveggyártó vállalkozó mélységű bontásban óhajtaná megnézni az adatokat.

Anno erre kellett egy hivatal, nem vált be a dolog.

El kell mennem egy pár napra, így nem lesz módom kirészletezni, amire gondolok, csak az indítást rakom most ide:

Amikor Japán kapitulált, meg lett nekik tiltva, hogy bármi olyat gyártsanak, aminek egy pici kis köze is lehet a fegyverekhez. Az amcsik - Hirosíma és Nagaszaki "kiengesztelésére" - oda vitték a jól bevált C model és egy pár rádiónak a gyártását, hogy ezt szabad, nyomjátok.
És a Japánok - mert ők olyanok, hogy mindent nagyon jól akarnak csinálni (nem mindíg sikerül) - néhány év múlva az autógyártás és az elektronika vezető hatalma lett. (Meg a bankok, de az most nem játszik).

Lejjebb már leírtam néhány üzemet, vállalkozást, iparágat, amit jó érzéssel szétvertek ahelyett, hogy nekiláttak fejleszteni, most tényleg jobbára az a helyzet, hogy a GDP nagyobb részét a multik termelik, a magyar vállalkozások max beszállítók lehetnek.

Érdekes, a Demján is a West-end-et építette, nem egy termelő üzemet, pedig az se lett volna drágább. Aztán most meg milyen okos!

Nos az a feladatunk, ami a Japánoknak volt: ellesni, eltanulni és jobbat csinálni és nem jajgatni. Ehhez az EU még pénzt is biztosít.

Most szűken ennyi, sokal több gondolatom van, csak most időm nincs.
Előzmény: twist (378)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.21 0 0 379

Ez a topic legjobb hsz-e!

:-(

 

Előzmény: Törölt nick (377)
twist Creative Commons License 2008.08.21 0 0 378

Álommókus!

 

Úgy gondolom, hogy gazdasági miniszter havonta bekéri a szükséges adatokat, oszt ha Kovávs Péter napszemüveggyártó vállalkozó terméke külföldön is kelendő, akkor

preferálják ezt a fajta napszemüveg gyártást.

Jó, ebbül neki nem csúszik vissza pénz, de országnak jobb lesz.

 

Ha pedig egyáltalján nem köll semmit tervezni a gazdaságban, akkor minek gazdasági miniszter?

Köll egy megszorításügyi miniszter oszt az elég is.

A többi megy magától.

Látjuk.

 

Persze abban igazad van, hogy kóka nem éppen jó példa.

Ő sem tudta másként eladni a termékeit, csak mint kakóbiztos számítógép, meg vizitdíj automata.

Előzmény: Törölt nick (376)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.21 0 0 377
A topic címe sajnos már régen inverz módon úgy igaz, hogy; Gyurcsány: a Magyar nép mondjon le
twist Creative Commons License 2008.08.21 0 0 375

Ez mellébeszélés, nem a Kóka cégeit kell a gazdaságpolitikának lemásolnia.

 

Persze hogy nem!

De ha tudja mint magánember, miért nem tudja mint gazdasági miniszter, hogy milyen termék kelendő?

Ha nem tudja, miért vállal tisztséget?

Állami megrendélesek érdekében?

 

Látod ez a baj!

Előzmény: Törölt nick (370)
twist Creative Commons License 2008.08.21 0 0 374

Közgazdász én sem vagyok, de az eü-s topikban egy közgazda ezt írta:

 

""De legyen kívánságod szerint, nevezzük munkabérelvonásnak azt, ha áfatartalommal veszel valamit.

 

A költségvetés egy évi áfa- és fogyasztásiadó-bevételei durván a felét teszik ki a nettó munkabértömegnek, azaz a munkabérelvonások után a dolgozó zsebébe került kb 40%-nak. (A nem egészen 60% szja- és járulékelvonást  egyébként a Demokrata-cikk szerzője is megerősíti, Bokros mellett, így marad a dolgozó zsebében 40%). Tehát ott tartunk, hogy a 60% terhelést fel tudja-e vinni 80%-ra a munkabérből vásárol termékek áfa- és fogyasztásiadó-tartalma. Ha a dolgozó minden forintjából 20% áfatartalmú terméket vásárol, akkor jön a 60%-hoz további 8% fogyasztásiadó-jellegű terhelés -- mivel az elsején zsebben csörgő 40% 20%-a (azaz áfája) éppen 8%. A fogyasztásiadó-bevételek az áfabevételek felét sem érik el, de legyen még egy 8%, az összesen 16%. Ezt hozzáadva a 60%-hoz még mindig nem érjük el a 80%-ot. Ráadásul az volt az egyszerűsítő feltételezés, hogy a dolgozó minden pénzét legálisan, blokk vgy számla ellenében költi el, a legmagasabb áfakulccsal. A valóságban a bérből élők tipikusan sok árut vesznek számla vagy blokk nélkül -- ruhát, műszaki cikket a kínai piacon, dohányt a csempészektől, kannásbort az illegális termelőtől.

 

Szóval ez a "munkabért terhelő 80% elvonás" sehogysem akar kijönni, de azért felajánlhatsz egy döntetlent.""

 

Persze átlagról van szó.

 

Export meg úgy is meghaladhatja az importot, ha kevesebbet importálunk.

Ennek oka a jövedelemelvonás lehet, azaz kevesebb a fizetőképes kereslet.

Próbálok utána nézni.

 

Előzmény: Törölt nick (373)
twist Creative Commons License 2008.08.20 0 0 372

Ja, fel kellett volna készülni,. már az ezredfordulótól...de mi az Európán kívüli életre készültünk fel....

 

Ezt nem értem.

Mire gondoltál?

Előzmény: mavtelep (369)
twist Creative Commons License 2008.08.20 0 0 371

én föladnám a helyedben. itt a süketek párbeszéde folyik.

 

Nem, szerintem most kezd érdekes lenni!

 

Tehát ha jól értem Ti azt mondjátok, hogy a magyar termékeknek nincs külföldi piaca

és valószínű ez így marad egy politikai váltás után is.

Jól értem?

 

Akkor legyen ez a kiindulási alap és nézzük meg, hová juthatunk a megszorítások politikájával.

 

De akkor ne gyertek azzal, hogy a cigányok menjenek el dolgozni, mert nincs kereslet a munkájukra!

Javaslom most egy pár hsz.-en keresztül ne az okokat keressük ( bár érdekes az is) hanem beszéljünk arról, hogy ha nincs piac, akkor miben segítene nekünk az EU. 6 ezer milliárdja?

 

Tehát ha nincs kitörési lehetőség, akkor értem, hogy nem lesz adócsökkentés, járulékcsökkentés, de 5-6 éven belűl nyugdíjasok lesznek a ratkó gyerekek.

Azaz ez a megszorítás még nem elég!

 

Ma ajövedelemelvonás 70% körüli.

Lehet még elvonni többet?

Ha nem, akkor mi a megoldás?

Előzmény: Törölt nick (366)
mavtelep Creative Commons License 2008.08.20 0 0 369
Ja, fel kellett volna készülni,. már az ezredfordulótól...de mi az Európán kívüli életre készültünk fel....
Előzmény: twist (368)
twist Creative Commons License 2008.08.20 0 0 368

 

 

MIT kELLENE TERMELNI?

 

Na látod éppen ez az, amiért nem okolható senki más csak az ország vezetése.

Szerinted Gyurcsánynak, kókának és a többi polotikus-vállalkozóknek a cégei dombokat hordanak oda-vissza?

 

Milyen jó, hogy amikor a sajátjukat kellett rendezni akkor tudták, hogy mit kellene termelni, most meg nem tudják!

 

Tisztázta már valamelyik nagyagyú ott fönn,hogy MO.-nak mi a szerepe az EU_ban?

Nyilván nem mi leszünk az élelmiszer beszállítók, mert akkor nem lett volna szabad belemenni a szőlőskertek, almáskertek kivágásába, a marhák, sertések kiirtásába.

 

Nyiván nem kell nagyipar, kisipar, és még sorolhatnám.

De nem lehettünk volna mi az EU. gyógyászati központja? - pihenő központja a sok gyógyvízzel?

 

Ez az amit Békesi mondott, elment a hajó! Mi max a külföldi nagytőkéseknek gyárthatunk kütyüket egy termékbe, vagy összeszerelhetünk alkatrészeket, aminek a hozzáadott értéke minimális. 

De még erre sem jöttek rá odafenn, mert akkor a tanulást, tanítást kellene támogatni ezerrel, hogy 30 év múlva hátha előre lépünk valami szellemi termékkel.

 

Mert ha nem, akkor marad a megszorítás politikája, csakhogy az meg éppen nem vezet sehova!

 

 

Előzmény: Törölt nick (365)
mavtelep Creative Commons License 2008.08.20 0 0 367
Ja, és a fodrász meg a zöldséges egymáshoz hordaná a pénzt.....ugyanazt  oda- vissza......
Előzmény: Törölt nick (363)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.20 0 0 365
"Kis és középvállalkozók 10-50 fővel szinte bármit."

Ja, bármit!
Azaz?

"Építőiparban, szolgáltatásban, kereskedelemben rengeteg lenne a lehetőségük!"

Mit építenél, kinek, mennyiért?
Kinek és mit szolgáltatnál?
Mit adnál el és kinek?

"Ezenkívül mi érdekel még a gazdasági törvényszerűségekről?"
Hogy hol és mikor írtál valamit a gazdasági törvényszerűségekről?

"Csak az ócska ballibbent érvek és ismeretek nélküli üresfejű sz@rrágás!!"
Csak az érveidet nem látom, a szöveged már ismerős.

Na pont a hozzád hasonló "gondolkodásúak(?)" miatt is áll ott az ország, ahol.

Előzmény: Törölt nick (363)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.20 0 0 364

Ezenkívül mi érdekel még a gazdasági törvényszerűségekről?

Félek tőle, hogy semmi!!

Csak az ócska ballibbent érvek és ismeretek nélküli üresfejű sz@rrágás!!

Előzmény: Törölt nick (362)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.20 0 0 363

Téged nem a válasz érdekel, csak ócska kötekedő vagy!

Kis és középvállalkozók 10-50 fővel szinte bármit.

Építőiparban, szolgáltatásban, kereskedelemben rengeteg lenne a lehetőségük!

Előzmény: Törölt nick (362)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.20 0 0 362
És mit termeljenek a munkahelyek te nagyon nagyeszű?

Erre válaszoljon már valaki!

"A szöveged többi része merő ballib idiotizmus, nem méltó egy szóra sem!"

Te meg még szép is vagy, csak egy egyszerű kérdésre nem vagy képes válaszolni.
Előzmény: Törölt nick (361)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.20 0 0 361

MUNKAHELYEKET KELL TEREMTENI!!

Dől a lé az EU.-ból, eddig 30 milliárd jött be, amiből egy két millát fordítottak munkahelyteremtő beruházásokra!

Gordonka állításai szerint ha 8 ezer milliárd nem is jön be, de hatezerre számíthatunk!

Ehhez képest a kb. 200 milliós munkahelyteretésre fordított pénz kurva kevés!

A kis és középvállalkozások számára a 25%-os önrész biztosításához kedvezményes kamatú hitelt kéne biztosítani, mert legtöbbüknek nincs 4-5 milliója az önrész befizetésére!

A szöveged többi része merő ballib idiotizmus, nem méltó egy szóra sem!

Előzmény: Törölt nick (356)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.20 0 0 360
Szlovák mg. termék azért olcsóbb mert kisebb az adó, azért árasztja el szlovák hús az országot.
Tudod az EU-s piac akkor lenne okés, ha EGYENLŐ feltételek lennének az összes EU-s országban!(adók, támogatások stb.)
Ezt egy ballibes soha nem érti meg, soha!
Előzmény: MoszerElek (357)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.20 0 0 359
Kisebb adókkal.
A határmntiek az osztrák sógorhoz járnak át a suli elött.
Nálunk egy füzet 250ft körül van, ezért kint 3-at kapsz!
Pedig az is kinai ez is.
Előzmény: MoszerElek (357)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.20 0 0 358
Lenyűgöző az éleslátásod!

Azaz?
Előzmény: MoszerElek (357)
MoszerElek Creative Commons License 2008.08.20 0 0 357
Piac képes terméket kell gyártani.
Előzmény: Törölt nick (356)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.20 0 0 356
"Dolgozni kell, munkát adni az embereknek, és dől az adó! "

Látod, a kiemelt rész a lózung.

Persze.

Létre kéne hozni a 43-as építőipari vállalatot amelyik orrba szájba nyomta a paneleket és felszívott majd minden képzetlen munkaerőt!

Létre kéne hozni a KMK intézményét (Közveszélyes Munkakerülő).

Az üzemekbe, irodákba, TSZ-ekbe fel kell venni mindenkit, aki mozog, legfeljebb munkahelyen lesz munkanélküli.

Munkát nem lehet adni az embereknek.
A munka vagy van, vagy nincs, ha van, az emberek oda mennek és dolgoznak.

Munka meg akkor van, ha annak célja is van (a Domb című filmben egy dombot kellett egyik helyről a másikra elhordani, ha meg már ott volt, akkor vissza).

Mégegyszer megpróbálom:

Milyen munkát tudna ma Magyarország önállóan adni az embereknek?
Dombot hordani ide - oda?
Tényleg komolyan kérdem.

Ábrándozni minden ostoba tud.

A könyökömön jön már ki, hogy majd ez, vagy az, ennyi, meg annyi munkahelyet teremt.

Jó.
Oda viszi valahova a satupadot, a reszelőt meg a kalapácsot.
És aztán?

Ahol jó ötlet és értelmes embergárda van, ott nem kell teremteni a munkahelyet.
A Kürt kft-nek nem hiszem, hogy a legfőbb baja a nagy adózás lenne.
Szívják biztosan a fogukat, de úgy megy a hajójuk, mint a szélvész.
Valamelyik kormány teremtette őket?
Marhaság.
Előzmény: twist (355)
twist Creative Commons License 2008.08.20 0 0 355

Nézd, 8-10 évig kitartott a gyógyszer. Amikor pedig "kezelni" kezdték Anyámat

meg a gyógyszerét váltogatni inzulinus lett.

Nem tudom az inzulin tán olcsóbb?

 

De ezen kívül is van rendkívül sok dolog, aminek - szerintem - nincs értelme!

 

- pl. miért kéne dolgozni kényszeríteni a gyes-es anyukákat?

- miért jó, hogy a nyugdíjas nem dolgozhat? (ha esetleg tudna se) miközben idén már a nettó fizetésből állapítják meg a nyugdíjakat, azaz jóval kevesebb mint annal előtte.

 

Egyáltalán ez a megszorítás-politika szvsz. nem vezet sehova.

Dolgozni kell, munkát adni az embereknek, és dől az adó!

Az persze igaz, hogy a többletpénz nem MO-on okozna kereslet növekedést, hanem a külföldi multik termékeinél, mert nekünk már termékünk sincs.

 

De ezt nem gondolta végig senki?

 

Előzmény: Törölt nick (354)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.19 0 0 354
Ebben az a hiba, hogy olyan betegségről van szó, amit egy háziorvos a saját infrastruktúrájában nem tud tökéletesen diagnosztizálni.

Sajnos én is bírok ilyennel, háromhavonta kell elmennem a kórházba, egy nap: vérvétel, mégegy nap a szakorvosi vizsgálat (ha a laborba meg nem volt reagens, akkor több nap, amíg elkészül a laborlelet). A gyógyszert is ott írja föl (három hónapra) a szakorvos.

De!
A szakorvossal meg tudom beszélni, hogy hogy áll a bajom, mit javasol és így tovább.
A szakorvosnak meg van a terápiás szabadsága és ha akarnám, volna beleszólásom.

Egy átlagos vérnyomásprobléma esetén meg a háziorvos is elég.
Előzmény: twist (353)
twist Creative Commons License 2008.08.19 0 0 353

Szóval: az orvosnak semmi per nem áll, mert egyrészt a terápiát szabadon határozza meg, másrészt, ha megbeszéli a beteggel, a beteg ragaszkodhat a megszokott gyógyszeréhez.

 

Ez nem így van!

Beteg akkor ragoszkadhat a régi gyógyszeréhez, ha szakorvos ad hozzá javaslatot.

Az elmúlt fél évben kiterjesztették ezt a cukorbetegek gyógyszerére is.

 

Anyám 8-10 éve cukorbeteg, a háziorvos állította be.

3 féle gyógyszert szedett, majd hirtelen  mindháromhoz előírták a szakorvosi javaslatot.

Szakorvos jelen esetben a diabetológus, ami 50 km.-re van a településtől.

 

Anyának volt mindegyik fajtából 10-10 szem tartaléka.

Szóval amikor a nem tartalék elfogyott ment a házidokihoz, az pedig mondá, az x gyógyszerhez szakorvosi javaslat kell.

1 nap szabi ki, viszem Anyámat diabetikus rendelésre.

Csakhogy ott előjegyzés van, elő is jegyezték 5 hétre.

Doki meg kitalált x helyett valami mást.

 

Dia rendelésen jól megvizsgálják anyámat ( nekem mégegy nap szabi) és elküldik étkezési tanácsadásra, amire időpot 2 hét múlva. Hiába mondja anyám, hogy 8 éve  diétázik, a diabetikus nem tágít.

3 nap szabimon kiderül, hogy étkezési tanácsadó beteg lett.

Gyorsan vissza a diabetikushoz, aki persze csak időpontot d, megint az étkezési tanácsadásra.

Lényeg, hogy 10 hét és 5 nap szabi alatt megvan a javaslat, anyám szedheti a régi gyógyszerét!

 

Háziorvoshoz vissza, aki jelzi,hogy sajnos a másik fajta, y gyógyszere is felkerült arra a listára amit csak szakorvosi javaslattal írhat fel. Aztán a harmadik gyógyszerrel is így járt.

 

Lényeg, hogy Anyámnak annyira összebonyoldott a cukra, hogy nem tudták már gyógyszerrel levinni, kórház, átállították inzulinra.

 

Ez a személyes tapasztalatom.    

Előzmény: Törölt nick (311)
Törölt nick Creative Commons License 2008.08.19 0 0 352
Hú...vazze, lehet hogy arab vér folyik bennem?:-)
Büf....
Előzmény: Törölt nick (350)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!